Az implantátumon rögzített fogsor előnyei a ragasztott fogsorral szemben
A foghiány pótlására többféle megoldás létezik, s hogy ezek közül a fogorvos melyiket javasolja, az legtöbbször az adott körülménytől függ. Elvileg két fő módszer létezik: hagyományos ragasztható protézis, illetve implantátumon rögzített fogsor. Ez utóbbiból szintén kétféle van, hagyományos kétfázisú, illetve az egyfázisú implantátumokon rögzített fogsor. Ebben az írásban összehasonlítást teszünk az implantátumos fogpótlás és a fogínyre ragasztható hagyományos protézis között. Elmondjuk a főbb különbségeket, hogy melyiknek milyen előnye, illetve hátránya van a másikkal szemben.Az 50 év feletti korosztály csaknem fele kénytelen műfogsort viselni híd vagy körhíd formájában. Sokan szégyellik, s talán óriási csapásnak tartják fogaik elvesztését, pedig egy jól elkészített, stabil és esztétikus műfogsor ugyanolyan jól funkcionálhat, mint az eredeti fogak. Ráadásul az ilyen fogsorokat nehéz megkülönböztetni a saját fogaktól. Nem kell aggódnunk, hogy beszéd és mosolygás közben mindenki a szánkat, a fogainkat figyeli. Fontos megemlíteni azt is, hogy a műfog nem szuvasodik, gyökere nem gyullad be, nem okoz fájdalmat és úgy általában sokkal kevesebb gond van vele, mint a saját fogakkal... Elsőként vegyük górcső alá a hagyományos, kivehető műfogsort.
Gyakran előforduló problémák a kivehető műfogsorral
Hosszú ideje kivehető műfogsora van, ami nem stabil, egyre gyakrabban, egyre több ragasztót kell használnia, hogy a helyén maradjon? A protézist viselők jól tudják, milyen kellemetlenségekkel jár a kivehető műfogsor. Még ha elkészültekor stabil is, a használat során hamar meglazul és folyamatosan veszít a stabilitásából. Igen gyakran, az élet legváratlanabb pillanataiban hozhat bennünket kellemetlen helyzetbe, zavarja a rágást, az ízérzékelést, sőt, akár ki is eshet. A teljes szájpadlást beborító fogpótlás, még ha egyébként stabilabb is, rendkívül kényelmetlen..
A meglazult protézis okozta leggyakoribb problémák
- Kidörzsölt, duzzadt, fájdalmas gyulladásban lévő íny,
- Romló ízérzékelés,
- A nem kellően megrágott étel következtében emésztési panaszok,
- Rendszeresen fogsor alá szorult ételmaradék,
- Lehetetlen a keményebb, ropogós élelmiszerek fogyasztása,
- Megváltozott hangképzés és beszéd,
- Önbizalomhiány a magán-, társasági- és üzleti életben egyaránt,
- Folyamatos szégyenérzet, szorongás.
És ezek valóban csak a leggyakrabban előforduló problémák a hagyományos, kivehető fogsorokkal.
Van megoldás!
Létezik egy módszer: implantátumon rögzített fogsor, amely néhány napon belül elkészül az alsó, a felső vagy mindkét állcsontra és ami mind funkcionális, mind esztétikai szempontból teljes értékű rögzített fogpótlás. A rögzített ez esetben azt jelenti, hogy a páciens által nem kivehető fogsor vagy híd. A rövid időn belüli elkészülés csak egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokkal lehetséges. Külön kiemelendő, hogy ez a módszer azok számára is megoldást jelent, akik jelentős csonthiányban szenvednek. Egy teljes szájrehabilitáció 3-5 nap alatt elkészül. Csomag ár esetén, az implantátumok beültetésének ára magába foglalja a tartós ideiglenes fogsort is.
Az egyfázisú implantátumokon rögzített fogsor előnyei a kivehető protézisekkel szemben
- A fogsor az állcsontba fúrt implantátumokon van rögzítve, így kizárt, hogy elmozduljon.
- Tökéletes harapási és rágási képesség, bármilyen étel fogyasztható, a fogsor stabilan a helyén marad.
- Az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fix fogsor rágási hatékonysága gyakorlatilag megegyezik a saját fogakéval, ezért a rosszul megrágott étel miatt esetleg jelentkező emésztési problémák megszűnnek.
- A megszokás után nem okoz problémát a hangképzésben és az artikulációban, így a beszéd, a mosoly természetessé válik.
- Az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fogsorok nem mozdulnak el, nem sérti fel a száj és a fogíny nyálkahártyáját, teljesen stabil.
- Az ilyen fogsor használója elfelejti, hogy műfogsora van, annyira könnyű, kényelmes, megbízható és stabil a viselése.
- Az implantátumokat nem kell cserélni, megfelelő szájhigiénia és folyamatos ellenőrzés mellett egy életen át megmaradhatnak.
S mint fentebb már említettük, ez a fajta megoldás (egyfázisú implantátum) jelentős csonthiány esetén is alkalmazható.
Az azonnal terhelhető (egyfázisú) implantátumokkal történő fogpótlás folyamata
A személyes konzultáció során panoráma röntgenfelvétel készül, ennek alapján határozható meg, hogy pontosan hova és hány implantátumot szükséges beültetni. Ezt követően kezelési terv és árajánlat készül.
A műtéti napon az alapos helyi érzéstelenítés után eltávolításra kerülnek a protetikai ellátásra alkalmatlan fogak, majd behelyezésre kerülnek az implantátumok. Az első alkalom lenyomatvétellel zárul. Itt jegyezzük meg, hogy altatásos kezelés is lehetséges, de annak ára nem tartozik bele az implantátum beültetési árba.
A következő alkalommal vázpróbára és a fogsorhoz szükséges mintavételre kerül sor. Ekkor történik a fogak színének, formájának, a fogsor alakjának megbeszélése, s ezután a lenyomat azonnal a fogtechnikai laboratóriumunkba kerül, ahol a fogtechnikusok elkészítik a fogsort. A következő 1-2 napban további próbák, beállítások, ellenőrzések történnek, s a 3.-5. napon kerül sor az Implantátumokon rögzített fogsor átadására.
Kinek ajánlható az implantátumokon rögzített fix fogsor?
Mindenkinek, akinek saját fogai már alkalmatlanok a rágásra, harapásra, fogászati ellátásra, illetve már elvesztette őket. Tapasztalataink szerint a páciensek 99%-nál alkalmazható ez a fogpótlási módszer.
Mint láthattuk, abban az esetben, amikor nincs protetikai ellátásra alkalmas fog, az implantátumokon rögzített fogpótlás nyújtja a legtöbbet, az áll legközelebb a természetes fogazathoz. Tökéletes harapási és rágási képességet biztosít, visszaállítja az eredeti hangképzési funkciókat és az esztétikus arcformát. Az implantátumokon rögzített fogsor kifogástalan, az eredeti fogsor benyomását kelti úgy megjelenés, mint a funkció tekintetében.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.
Source: iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése