Egyfázisú implantátum specialista Budapest szívében, az 5. kerületben
Talán vannak, akik nem úgy gondolják, de szerintünk a fogazat egyike a legfontosabb szervünknek. Állítjuk ezt azért, mert egy egészséges, jól működő fogazat előfeltétele a helyes és változatos táplálkozásnak, ami viszont határozott hatással van az általános egészségi állapotunkra. Meggyőződésünk, hogy a fogaink elhanyagolása, az egyik legrosszabb, amit magunk ellen tehetünk. Ennek ellenére, sokan vannak, akik nem fordítanak erre kellő figyelmet és egy idő után eljutnak a részleges vagy teljes foghiányos állapotba. Szerencsére ilyen esetben is van megoldás, a teljes fogpótlás. Ez történhet hagyományos protézissel, de történhet fogászati implantátumokkal is, egyfázisú implantátum specialista által.
Mi az a fogászati implantátum?Az implantátumokkal történő fogpótlás a ma elérhető leghatékonyabb, az eredeti fogazatunk teljesítményét leginkább megközelítő megoldás. A fogászati implantátum nagytisztaságú, titánium ötvözetből készül, egy különlegesen kiképzett csavar, amit a fogcsontozatba ültetnek. Később, az implantátum(ok)hoz rögzítik a koronát, hidat vagy teljes fogsort tartó fémvázat. Az implantátumokon rögzített fogsor stabilitás, funkció, de esztétikai szempontból is nagyon hasonló az eredeti fogakhoz. A fogászati implantátumok egyetlen igazi hátránya az, hogy a hagyományos, ragasztható protézisnél lényegesen drágább.
Implantátum fajtákA fogászati implantátumok két elterjedt változatban léteznek. Az egyik a hagyományos kétfázisú, a másik az azonnal terhelhető egyfázisú implantátum. Ugyan mindkét módszer azonos célt szolgál, hiszen mindkettő mű-foggyökér, ám jelentős eltérés van magukban az implantátumokban, de a felhasználásukat illetően is.
Az egyik legfontosabb eltérés a két implantátum alkalmazásában rejlik, miután az egyik egyetlen fázisban (egyfázisú) a másik két fázisban (kétfázisú) kerülnek beültetésre. Ez egyben azt is jelenti, hogy az egyfázisú implantátumokkal történő fogpótlás nagyon rövid idő alatt elkészülhetnek, akár 3-5 nap alatt. Az egyfázisú implantátumoknak egyéb, határozott előnyei is vannak a kétfázisúval szemben. Részletesebben erről itt lehet olvasni.
Egyfázisú implantátum specialista - Hogyan találjam meg?A legelső és legkézenfekvőbb megoldás, ha a konzerváló fogászát kérdezi meg, tudna e ajánlani megbízható implantológust, akire nyugodtan rábízhatja magát. A másik - az előzővel akár együtt is alkalmazható - megoldás az internet. Ne sajnálja az időt a kutatásra, keresgélésre, mert csak így találhatja meg a legjobb implantátum specialistát. Nagyon fontos, hogy pontosan tudja mit akar, de ehhez is ismeretekre van szüksége. Tudnia kell például, hogy pontosan mi a különbség a fentebb említett két implantátum és implantációs módszer között.
Jó döntést kizárólag akkor hozhat, ha pontosan ismeri a különbséget a kétféle implantációs fogpótlás között. Amíg ezzel nincs tisztában a szerzett ismeretek értéktelenek, hiszen nem tudhatja, hogy amit megtudott az egyfázisú vagy kétfázisú implantátumra vonatkozik. Miután tudjuk mennyire fontos ennek ismerete, nagy gondot fordítunk arra, hogy közérthető nyelvezettel magyarázzuk el a két implantációs módszer közötti különbségeket.
Miután minden kétséget kizáróan ismeri a különbségeket, eldöntheti, hogy melyiket válassza, a hagyományos kétfázisút vagy az azonnal terhelhető egyfázisú implantátumos fogpótlást. A következő lépésként meg kell találni azokat a fogászatokat, amelyek kezeléseik között a kiválasztott módszert is ajánlják. Különböző szempontokat kell meghatároznia, amelyek alapján eldöntheti, melyiket tartja a legalkalmasabbnak.
Fontos szempont például a megfelelő szakmai színvonal, de szintén fontos a megbízhatóság és a garancia is. Ha kényesek vagyunk egy vásárolni kívánt eszköz vagy szolgáltatás minőségére, akkor márkaboltban vagy az adott termék, szolgáltatás forgalmazására szakosodott boltban vásárolunk, mert joggal feltételezhetjük, hogy minden tekintetben biztonságot jelent számunkra. Nincs ez másként az implantátumos fogpótlással sem. Lehetőleg olyan fogászatok közül kell választani, amelyek kimondottan erre az implantátum fajtára és fogpótlási módszerre specializálódtak.
Ilyen például az iliDent Implantációs és Szájsebészeti Központ, ahol kizárólag azonnal terhelhető, egyfázisú implantátumokkal dolgoznak. A szájsebészük sokéves implantológiai tapasztalattal rendelkező, nemzetközileg is elismert egyfázisú implantátum specialista!
Szintén fontos az implantátummal történő fogpótlás végösszegének pontos ismerete! A legtöbb helyen nem a teljes végösszeg látható, hanem az egyes elemek, illetve fázisok árai. Például külön árazzák az implantátum csavart, a gyógyuló csavart, az implantátum fejet és így tovább. Természetesen az egyes elemek beépítéséért is külön munkadíjat számolnak fel. Ezzel szemben az iliDent teljesen más módszerrel árazza be szolgáltatásait, miután nálunk un. csomagárak vannak és az egyes fogpótlások árai egyértelműen fel vannak tüntetve a honlapon!
Egyfázisú implantátum specialistaHa a fentebb leírt módszerek alapján az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokat, illetve az ezekkel történő fogpótlást választja, akkor nyugodtan ajánljuk szíves figyelmébe az iliDent Implantációs és Szájsebészeti központot. Az iliDent kizárólag egyfázisú implantátumokra specializálódott és az elmúlt több, mint tíz év alatt megszerzett tudás és tapasztalat alapján elnyerte az egyfázisú implantátum specialista címet!
Hadd idézzük egy elégedett páciens véleményét:„Pár napja fejeztük be a fogászati kezelésemet (felső fogsorimplantátum). Nagyon örülök neki, hogy belevágtam, bár 2 évig érlelődött bennem. Úgy érzem sikeres volt az együttműködésünk a rendelővel és a doktornővel. Köszönöm! Csak ajánlani tudom!A rendelő modern, tiszta, ízléses. Az ott dolgozók együtt-érzőek, készségesek, kedvesek. A Doktornő kedves, odafigyelő, közvetlen.„
(Forrás: Facebook) Lásd még: Vélemények)
Írásunkban segítséget kívántunk nyújtani azok számára, akik érdeklődnek az implantátumokkal történő fogpótlás iránt. Röviden elmondtuk milyen implantátumok és implantációs módszerek vannak, hogyan válasszunk implantológust és hogyan találjuk meg az egyfázisú implantátum specialista fogászatot. Ha figyelembe veszi az ajánlásainkat, nagy valószínűséggel elégedett lesz az így kiválasztott implantológus szájsebész munkájával.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról, Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.Source: iliDent Implantációs és Szájsebészeti Központ Budapest © Copyright 2020 iliDent.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése