2021. július 27., kedd

A FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI


 A fogászati implantátum beültetés fogpótlás határozott előnyökkel jár

Amióta létezik fogorvoslás, annak célja mindig is az emberek fogainak és általános orális egészségének védelme, illetve kielégítő módon történő helyreállítása volt. Ez esztétikai és a funkcionalitás tekintetben egyaránt igaz. A mai modern fogászatban leggyakrabban előforduló kezelése a fogtömés, de rögtön utána a fogpótlás következik. A gyakorlat azt mutatja, hogy a ma ismert eljárások körül a fogászati implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés jelenti a legtökéletesebb megoldást. Az implantátum beültetés vonatkozhat egyetlen fog, esetleg híd, de leginkább körhíd, azaz teljes fogsor pótlására is. A következőkben a fogpótlás implantátummal kezelés előnyeiről és hátrányairól lesz szó.

A fogászati implantátum beültetés során, titánium ötvözetből készült mű-foggyökér, sebészeti úton kerül a fogíny alatti fogcsontba. Ez egy egyszerű sebészeti eljárás, különösen az egyfázisú implantátum esetében, amit a szájsebész gyakorlatilag a fogínyen át a fogcsontba fúrt lyukba csavar bele. Az íly’ módon az állcsontba beültetett implantátum rendkívül stabilan tartja meg a rárögzített koronát, hidat vagy komplett fogsort.

Napjainkban a fogászati implantátum beültetés egyre inkább terjedő fogpótlás módszernek számít, hiszen ez a megoldás közelíti meg legjobban a természetes állapotot. A fogászati problémákkal, foghiánnyal küzdők számára ismét lehetővé válik, hogy teljes életet éljenek, hiszen bármilyen ételt fogyaszthatnak, magabiztosan, bátran mosolyoghatnak nem aggódva csúnya, hiányos fogazatuk miatt
Többféle fogászati implantátum beültetés fogpótlás létezik. A rendszer két fő családra osztható: hagyományos kétfázisú implantátum és az újabb az egyfázisú implantátum. A két implantátum között sok különbség van, amiről korábbi cikkeinkben bőséges információ található. Egy dologban azonban valamennyi hasonlít, mindegyik alkalmas a természetes foggyökér helyettesítésére.

Ennek az írásnak egyik témája az egyfázisú implantátum vagy más néven azonnal terhelhető implantátum lesz, amely implantátum több szempontból is különbözik a hagyományos kétfázisúaktól. Gyakorlatilag ez is egy mű foggyökér, amit műtéti úton ültetnek be az állcsontba, épp’ úgy, mint a más típusú implantátumokat. Ennek az implantátumnak azonban olyan előnyei vannak, amivel más implantátumok nem rendelkeznek. Az egyik, talán legfontosabb előnye az, hogy az egyfázisú implantátum olyan esetekben is beültethető, amikor a csont mennyisége és sűrűsége nem megfelelő, ezért a kétfázisú implantátum nem használható.

Tekintsük át a fogászati implantátum beültetés fogpótlás jelentősebb előnyeit.

A fogászati implantátum olyan képességekkel rendelkezik, mint a természetes foggyökér. Az azonnal terhelhető implantátum ugyan egyetlen darabból áll, de számtalan formában és méretben gyártják annak érdekében, hogy minden lehetséges egyedi igénynek megfeleljen. Ez a lehetőség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egyfázisú implantátum használatával szinte bárki számára lehetővé válik ez a fajta fogpótlás.

A fogászati implantátum beültetés lecsökkenti a csontvesztés veszélyét, de legalább is lelassítja a folyamatot. A fogvesztés, illetve a foghiány egyik súlyos „mellékhatása” a csontozat sorvadása, a csontvesztés. Főként idősebb korban tovább rontja a helyzetet a csont sűrűségének és ezzel a minőségének romlása, ami miatt gyakran a hagyományos kétfázisú implantátummal már nem is lehetséges a fogpótlás

Ha a fogpótlás implantátummal történik, különösen igaz, hogy ezáltal visszaállítódik az arc eredeti struktúrája. Az előző bekezdéshez kapcsolódva, az implantátumon rögzített fogsor visszaállítja az arc eredeti formáját, így az arckifejezés ismét a régi lesz. Mind ez azért, mert a fogazatnak jelentős szerepe van az egyénre jellemző arcforma megjelenítésében. Megszokott jelenség, hogy a hosszú évekig tartó foghiányt követően, a teljes fogpótlás után, az arc szó szerint megfiatalodik.

Fogászati implantátum beültetés után, evéskor és beszéd közben nincs többé akadályoztatva. A fogpótlás implantátummal után bármilyen ételt fogyaszthat és torzításmentesen beszélhet. Mindenki szereti a ropogós héjú kenyeret, s általában az ilyen ételeket, amelyek fogyasztása csak egy szép emlék volt a fogpótlás előtt, de most ismét lehetősége nyílik rá. Nem kell többé erőlködnie, hogy ne sejpítsen, hogy a szavakat helyesen artikuláljon, mert a fogpótlás után ez is természetessé válik.

A figyelmes olvasónak minden bizonnyal feltűnt, hogy mind eddig fogászati implantátum beültetés előnyeiről volt szó és a hátrányairól nem, pedig az írás címében erről is ígértünk tájékoztatást. Nos, nem azért hagytuk az írás végére, mert a hátrányok megemlítését nem tartjuk fontosnak, hanem azért, mert a fogászati implantátumnak gyakorlatilag egyetlen hátrány van. Az pedig nem más, mint a viszonylag magas ára. A viszonylag magas jelzőt azért használjuk, mert, ha valaki elég sokáig halogatja a fogbeültetés kezelést, akkor az évek során csak nem annyit költ el konzerváló fogászati kezelésekre, mintha egyből a fogbeültetés implantátummal megoldást választotta volna

Mint láthattuk, a fogászati implantátum beültetés teljes életmódváltást tesz lehetővé. Általa ismét visszanyeri azokat a képességeket, amelyek korában teljesen természetesek voltak, de a foghiány miatt elvesztek. Tudomásul kell vennünk, hogy a tökéletesen funkcionáló fogazat - akár eredeti, akár implantátumon rögzített műfogsor - elengedhetetlen része az egészséges minőségi életnek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com




2021. július 17., szombat

FOGKŐELTÁVOLÍTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGES FOGAZAT KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS

Miért olyan fontos a fogkőeltávolítás a fogak egészségének megőrzése szempontjából?

Mielőtt rátérünk a fogkőeltávolítás fontosságára, határozzuk meg, hogy mi is pontosan a fogkő. Azt is fontos tudni, hogy milyen módon keletkezik, illetve, hogyan lehet eltávolítani. Beszélnünk kell azoktól a kockázatokról is, amiket az elhanyagolt fogkő jelent a fogainkra. A fogkő eltávolítás fontosságával kapcsolatos tudás és módszerek ismeretében lehetséges csak a fogaink megvédése a sok kárt okozó, nem kívánatos fogkőtől.

A fogak tisztítása után, valószínűleg marad egy pici, nehezen hozzáférhető hely, esetleg egymással szorosan összeérő fog, amit elkerül a fogkefe sörtéje. Az is előfordulhat, hogy nem megfelelő a fogmosási technika ahhoz, hogy minden, a fogainkon található lerakódás eltávolításra kerüljön. Ilyen esetben a lepedék összegyűlik és ebből később fogkő keletkezik. Írásunkban összegyűjtjük és megválaszoljuk a fogkő képződésével és eltávolításával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket, valamint azt, hogyan történik és miért fontos a hatékony fogkőeltávolítás.

Mi a fogkő?
Röviden megfogalmazva, a fogkő nem más, mint a fogzománcon lerakódó ételmaradékból képződő lepedék megkeményedő, megkövesedő formája. Ezért is fog-kő a neve. A fogkő először világos sárgás, majd később mind sötétebbé, sárgás-barna színűvé válik. A lerakódás a szerkezete miatt érdes felszínű és ez nagyon kedvez különféle, nem hasznos baktériumok megtapadásának, ami viszont gyulladás kialakulásához vezethet. A helyzet tovább romlik az által, hogy az elmeszesedett réteg nem csak a fogak látható részén alakul ki, hanem a fogíny alatt is. A fogkő fogíny alatt súlyosabb problémát okozhat, miután a hézag egyre nagyobb lesz a fog és a fogíny között.

Honnan tudhatom, hogy fogkövem van?
„Szerencsére” az előző blokkban leírt fogkő egy része szabad szemmel is látható, így könnyen észrevehető az ínyvonal feletti helyeken. Leggyakrabban az alsó fogsor belső felében jelenik meg először, ami tükörből nézve látható, de sajnos lehet fogkő az ínyvonal alatt is, ami viszont nem látható. A fogak alapos tisztításának együtt kell járnia a fogazatunk erős fényben és tükörben történő rendszeres vizsgálatával, az esetleg keletkező fogkő felderítése érdekében. Továbbra is állítjuk azonban, hogy a fogkő felismerés és a fogkőeltávolítás egyetlen biztos módszere a szájhigiéniai vizsgálat és kezelés.

Képes vagyok magam eltávolítani a fogkövet?
Különböző házi módszerekkel sokan próbálkoznak a keletkezett és felfedezett fogkő eltávolításával. Dörzsölik, kapargatják, ám ezzel a módszerrel nem igazán lehet eltávolítani. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a művelet során megsérülhet a fogíny vagy akár a fogzománc is. Házi módszerekkel a tökéletes fogkőeltávolítás gyakorlatilag nem lehetséges.

Professzionális fogkőeltávolítás
A fogkő szakszerű és hatékony eltávolítását egy speciális, magas frekvenciás ultrahangos berendezéssel végzi egy, a szájhigiéniában jártas szakember. Ez egy abszolút fájdalommentes kezelés, amit erre kiképzett szájhigiénikus végez. A készülék nem károsítja a fogat, illetve a fogzománcot. Az ultrahanggal működő fogkő eltávolító egy ceruza-szerű fogászati eszköz, ami a kiképzése miatt a fog teljes felületét eléri, a legrejtettebb réseket is beleértve. Ez a speciális berendezés 27-37 kHz frekvenciájú rezgéssel távolítja el még a legmakacsabb lerakódást is a fogfelületről. A fogkő eltávolítás után a száj-higiénikus polírozó koronggal fényesíti a fogakat, ami által azok felülete tökéletesen sima lesz és így nehezebbé válik a lepedék és a fogkő megtapadása.

Milyen gyakran szükséges a fogkő eltávolítása?
A fogkő eltávolításának gyakorisága függ az egyéni adottságoktól, az életkortól, de még az étkezési szokásoktól is. Általában hat havonta ajánlott a fogkő eltávolítása, a szintén hathavonta ajánlott általános fogászati ellenőrzés alkalmával. Akinél, akármilyen okból is, jelentéktelen a fogkő képződés, évente legalább egyszer fel kell keresni a szájhigiénikust.

Okozhat a fogkő kellemetlen szájszagot?
Természetesen okozhat! A kellemetlen szájszag egyik leggyakoribb forrása a fogkő! Mint fentebb szó volt róla, a fogkőtől durva felületű fogzománcra sokkal könnyebben rátapadnak, illetve szaporodnak a kellemetlen szájszagért felelős baktériumok.

Veszélyes lehet a fogkő az egészségemre?
Határozottan igen a válasz! A fogkő nem elsősorban esztétikailag zavaró, de sajnos a fogromlás, illetve az emiatt bekövetkező fogvesztés egyik fő oka. Ha a fogkő eltávolítás nem történik időben, akkor az íny lassan visszahúzódik, ínygyulladás alakul ki, ami viszont rossz szájszagot, foglazulást és akár fogvesztést is okozhat! Ugyanakkor, köztudott, hogy a szájban keletkező gyulladás a szervezet más részeiben is okozhat betegségeket! Ha fogmosáskor akár csak egy pici vérzés is jelentkezik, akkor a szájban található káros baktériumok a seben keresztül a váráramba kerülhetnek, ahol a vérlemezkékhez tapadnak. Ennek akár vérrögképződés is lehet az eredménye, ami szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy számos kérdésére válaszoltunk a fogkő keletkezés, a fogkőeltávolítás, illetve az eltávolítás fontosságát illetően. Láthattuk azt is, hogy nem csak a fogaink, de az általános egészségünk szempontjából is nagyon fontos a rendszeres szájhigiéniai ellenőrzés, az esetleg meglévő fogkő feltárása és szakszerű eltávolítása. Ne hanyagolja el a fogazatát, saját egészsége érdekében.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



 

2021. július 16., péntek

A SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓ JELENTŐSÉGE FOGBEÜLTETÉS ELŐTT

Miért fontos a személyes fogászati konzultáció a páciens számára fogbeültetés előtt?

Egy, a közelmúltban az USA-ban végzett felmérés eredménye azt mutatja, hogy a fogászati kezelésre jelentkezők többsége nincs tisztában a fogbeültetés, és általában a fogászati kezeléseket megelőző személyes konzultáció jelentőségével. Ránk magyarokra ez még inkább jellemző. Az emberek azt gondolják, hogy ez egy szükséges rossz, amin túl kell esni... Az implantátum beültetés (fogbeültetés) mindenképpen az összetettebb fogászati beavatkozások kategóriája, s mint általában a műtétek, ez a fajta fogpótlás is igényel valami fajta felkészülést mind pszichikai, mind pedig egyéb, gyakorlatias vonatkozásban. A páciens tudatos felkészülésének része a személyes fogászati konzultáció, aminek fontosságát nem kérdőjelezheti meg az, hogy számos fogászatnál fizetni kell érte.  Ebben az írásban számba vesszük azokat az előnyöket, amelyekben az ilyen megbeszélésen résztvevők részesülhetnek.

HELYES DIAGNÓZIS
Kezdjük azzal, hogy szájüreg állapotának pontos diagnózisához mindenképpen szükséges személyes konzultáció. Ez történhet az első kezelést közvetlenül megelőzően, ám ennek több hátránya is van. Az egyik az, hogy ilyenkor a páciensnek nincs ideje kellően átgondolni, hogy melyik lehetőséget válassza, ha van választási lehetősége. A másik, szintén időt igénylő döntés, hogy a hallottak alapján akarja e a felajánlott fogpótlás kezelést akár anyagi, akár valamilyen más okból. A gyakorlatban az az elterjedtebb, hogy a konzultációs időpont, az kizárólag a konzultációról szól és a tulajdonképpeni implantátum beültetés egy későbbi időpontban történik.

A legtöbb fogászat honlapja felajánlja a lehetőséget, hogy a páciens a kapcsolatfelvétel során elmondhassa milyen jellegű fogászati problémája van. Az így megadott információ azonban sajnos nem elegendő ahhoz, hogy a fogorvos reális és helyes képet kapjon a páciens fogazatának valódi állapotáról. Némileg kedvezőbb a szituáció akkor, amikor a honlap képfeltöltési lehetőséget is biztosít, mert ilyenkor feltölthető egy vagy több, a fogazatról készült panoráma röntgenfelvétel. Fontos feltétel, hogy a felvétel néhány hétnél ne legyen idősebb. Egy ilyen felvétel bírtokában már elegendő információhoz jut a fogorvos ahhoz, hogy előzetes diagnózist készíthessen, hiszen a beküldött felvételen látható a fogazat és a fogcsontozat állapota. A felvétel alapján az orvos eldöntheti például, hogy lehetséges e fogbeültetés. Továbbá például azt is, hogy az adott páciensnél kétfázisú vagy egyfázisú implantátum ajánlott inkább.

BIZALOMÉPÍTÉS
Mint az elején már utaltunk rá, a fogpótlás implantátummal az egyik legkomolyabb fogászati kezelés. Az implantátum beültetés ugyan nem egy nehéz műtéti beavatkozás, de semmilyen tekintetben nem hasonlítható a konzerváló fogászati kezelésekhez és különösen nem az esztétikai fogászatihoz. Jogos igény a páciens részéről, hogy megbízhasson az őt kezelő implantológusban, mert az ő munkájának eredményessége, hosszú évekre meghatározó lehet számukra.

A személyes konzultáció kiváló lehetőség arra, hogy a páciens személyesen találkozzon és így közvetlenül megismerhesse a fogorvost, jelen esetben a szájsebészt, aki a fogbeütetést végzi. A kötetlen beszélgetés alatt minden felmerülő kérdés megválaszolásra kerülhet, és a konzultáció során létrejöhet, a sikeres beavatkozáshoz feltétlenül szükséges szimpátia és bizalom az orvossal szemben.

A szájüreg vizsgálat és a röntgenfelvétel alapján a szájsebész implantológus eldönti, hogy az adott esetben milyen fogpótlás megoldás vehető figyelembe és azt megbeszéli a pácienssel. Ha az implantátum beültetés lehetséges és a páciens azt választja, egyszerű szavakkal ismerteti a fogbeültetés folyamatát. Elmondja, hogy a kezelés hány fázisból áll, valamint, hogy mikor, mi történik a kezelés során. A személyes konzultáció alatt lehetőség van kérdezni és a nem teljesen világos dolgokat megbeszélni. Ezek mind fontos elemei a beavatkozást végző orvossal szembeni bizalom építésének.

A recepciós munkatárs szintén egyik kulcs eleme a bizalomépítésnek, de ugyanígy az asszisztens és még a kiszolgáló személyzet is. Az érdeklődő akár telefonon akár személyesen, legelőször a recepcióssal kerül kapcsolatba. A vele folytatott beszélgetés döntő fontosságú lehet. Ha a recepciós udvarias, szolgálatkész és informatív, eleve kedvező benyomást kelt a páciensben az intézmény iránt. A gyakorlatból tudjuk, hogy egy udvariatlan, nem kellően tájékozott recepciós akár el is riaszthatja a fogbeültetés iránt érdeklődőt.

Természetesen hasonlók vonatkoznak az intézmény többi dolgozójára is. Az udvarias szolgálatkészség, az előzékenység, a szakmai tudás részükről is rendkívül fontos a páciens bizalmának elnyerésére.

A KÖRNYEZET HATÁSA
A fogbeültetés, azon túl, hogy egy komoly fogászati beavatkkozás, sokat is kell fizetni érte, így abszolút jogos elvárás a beteg részéről, hogy megismerje a környezetet, ahol a kezelésére sor kerül. A személyes konzultáció, az eddig említett előnyök mellett, erre is kiválóan alkalmas. A konzultáció alatt nem csak a kollégákat ismerheti meg a fogpótlás iránt érdeklődő, de a rendelőt, a környezetet is, ahol az implantátum beültetés történik.

Van egy ismert közmondás: „Mutasd meg az otthonod, megmondom kl vagy!” Ez a jelenlegi témára is igaz lehet: „Mutasd meg a fogászati rendelőd, megmondom ki vagy!” A környezet, maga az épület, de különösen a fogászati rendelő technikai felszereltsége és makulátlan tisztasága, sokat elárulhat az ott végzett munka minőségéről. Az ember joggal feltételezi, hogy egy modern eszközökkel ellátott, kifogástalan benyomást keltő rendelőben, a szakmai munka is kiváló lehet. A személyes konzultáció alkalmával ez a fontos körülmény is ismertté válik a páciens számra és minden bizonnyal befolyásolja a döntését.

Írásunkban elmondtuk, hogy milyen területeken, mekkora jelentősége van a páciens számára a személyes találkozónak. A sikeres kezelés érdekében a precíz diagnózis miatt fontos a személyes konzultáció és beszélgetés. Ezen túl, a páciens számára szintén fontos a szájsebész, az őt támogató kollégák, illetve a mind ezt körülvevő környezet megismerése is. A személyes beszélgetés alatt szerzett ismeret és tapasztalat birtokában nagyobb a valószínűsége annak, hogy a páciens a számára leghelyesebb döntést hozza a fogbeültetés kezelést illetően.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com




2021. július 12., hétfő

A SZEMÉLYES FOGÁSZATI KONZULTÁCIÓ JELENTŐSÉGE IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ELŐTT

Miért hasznos a páciens számára a személyes fogászati konzultáció implantátum beültetés előtt?

A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek döntő többsége nincs tisztában az implantátum beültetés és úgy általában a fogászati kezelések előtti személyes konzultáció jelentőségével, hasznával és gyakran szükséges rossznak tekintik azt. A fogbeültetés egyértelműen a komolyabb fogászati kezelések kategóriájába tartozik, s mint minden beavatkozásra, az implantátum beültetésre is fel kell készülni úgy pszichikailag, mint egyéb vonatkozásban. A tudatos felkészülés része a személyes fogászati konzultáció, aminek jelentőségéből semmit nem von le a tény, hogy sok helyen fizetni kell érte. Az alábbiakban sorra vesszük azokat az előnyöket, amelyekben azok részesülnek, akik részt vesznek egy ilyen megbeszélésen.

Korrekt diagnózis
Ugyan sok fogászati honlap van, ahol a páciens jelentkezéskor a saját szavaival elmondhatja milyen fogászati problémája van, de ez semmiképpen nem elegendő ahhoz, hogy az orvos valóban pontos képet kapjon a fogazat tényleges állapotáról. Valamivel jobb a helyzet akkor, ha képfeltöltésre is van ehetőség és a páciens feltölthet egy, a fogazatáról a közelmúltban készült panoráma röntgenfelvételt. Ily’ módon már megfelelő információhoz jut a fogorvos ahhoz, hogy előzetesen diagnosztizálhasson, hiszen a felvételen jól látható a fogazat és az azt magába foglaló fogíny és fogcsont állapota. Ennek alapján eldönthető például, hogy lehetséges e implantátum beültetés. Sőt az is, hogy az adott esetben milyen fogászati implantátum fajta lenne legmegfelelőbb, de az például már nem, hogy pontosan hány darabot kell beültetni.

Precíz és pontos diagnózis csaknem kizárólag személyes fogászati konzultáció során készíthető. Ez lehet előzetes konzultáció, mint az esetek túlnyomó többségében történik vagy az első kezelés alatt, illetve azt közvetlenül megelőzően. Ez utóbbinak több hátránya is van, az egyik az, hogy ilyen esetben a páciensnek nincs lehetősége megfontoltan átgondolni azt, hogy melyik felajánlott lehetőséget válassza, illetve, hogy valóban akarja e a felajánlott kezelés vagy kezelések valamelyikét.

Bizalom és bizalomépítés
A fogbeültetés az egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb fogászati kezelés. Az implantátum beültetés ugyan egy invazive műtéti beavatkozás, de összetettség tekintetében nem hasonlítható a konzerváló -, de különösen nem az esztétikai fogászati kezelésekhez. Jogos igény a páciens részéről, hogy megbízzon az implantológusban, hiszen a munkájának minősége és eredményessége hosszú évekre meghatározó lehet számára.

A személyes fogászati konzultáció kiváló alkalom arra, hogy a páciens szemtől szembe találkozhasson és közvetlenül megismerhesse az orvost, aki a fogbeültetést végzi. Az őszinte és kötetlen beszélgetés során egyrészt minden lehetséges kérdés megválaszolásra kerülhet, másrészt a beszélgetés során kialakulhat egyfajta, a sikeres beavatkozáshoz nélkülözhetetlen szimpátia és bizalom az orvos iránt.

A röntgen és a szájüreg vizsgálat eredménye alapján az fogorvos diagnosztizál és ezt közérthetően elmagyarázza páciensének, a lehetséges megoldásokkal együtt. Amennyiben a páciens az implantátum beültetés fogpótlás mellett dönt, az implantológus egyszerű szavakkal elmagyarázza a beavatkozás lényegét és folyamatát. Elmondja, hogy mikor, mi és hogyan történik a fogbeültetés alatt. A személyes konzultáción szintén alkalom nyílik kérdések feltevésére és a páciens számára nem teljesen világos dolgok tisztázására. Mind ezek fontos elemei az orvos iránti bizalom építésnek.

A bizalom és bizalomépítés fontos része a recepciós, az asszisztens és a kiszolgáló személyzet is. A kezelés iránt érdeklődő legelőször, telefonon vagy személyesen a recepcióssal kerül kapcsolatba. A vele történő beszélgetés is döntő lehet. Egy udvarias, szolgálatkész és informatív recepciós keltheti az első kedvező benyomást az intézmény iránt. Hiába jó hírű egy fogászat, egy udvariatlan, tájékozatlan és nemtörődöm recepciós elriaszthatja az implantátum beültetés iránt érdeklődőt.

Nagyjából ugyanez vonatkozik a többi kollégára, az előzékenység, az udvarias szolgálatkészség és a magas szintű szakmai tudás részükről is elengedhetetlen a páciens bizalmának elnyerésére.

Környezeti hatás
Az implantátum beültetés, azon túl, hogy egy komoly fogászati kezelés, meglehetősen sokba is kerül, így teljesen jogos elvárás, hogy megismerjük azt a környezetet, ahol mindez történik. A személyes fogászati konzultáció, a már említett előnyökön túl, erre is kiválóan alkalmas. A konzultáció során nem csak a recepciós kollégákat, az asszisztenseket és a fogbeültetést végző implantológust ismerheti meg, hanem a rendelőt, a környezetet is, ahol a majdani fogbeültetés történik.

A „Mutasd meg a lakásod, megmondom ki vagy!” - tartja a közmondás. Átvitt értelemben ez a jelen témára is igaz: Mutasd meg a rendelőd, megmondom ki vagy! A tágabb környezet, az épület, de különösen a rendelő tisztasága, fogászat technikai felszereltsége és fejlettsége, nagyon sokat elárulhat az ott végzett fogászati kezelések minőségéről. Az ember joggal feltételezheti, hogy egy modern eszközökkel felszerelt kifogástalan benyomást keltő fogászati rendelőben, a szakmai munka és annak eredményessége is kifogástalan. A személyes fogászati konzultáció során ez a fontos tény is nyilvánvalóvá válik a páciens számra és komoly befolyással lehet a döntésére.

Írásunkból megtudhatta a kedves olvasó, hogy milyen területeken, milyen jelentőséggel bír a páciens számára a személyes fogászati konzultáció. Nem csak a pontos diagnózis miatt szükséges a személyes találkozás és beszélgetés. A páciens számára legalább ennyire fontos az implantológus, az őt segítő kollégák, valamint az őket körülvevő környezet megismerése is. A konzultáció során szerzett ismeretek és tapasztalat birtokában nagyobb valószínűséggel hozható érdemi döntés az implantátum beültetés kezelést illetően.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.

iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com 




2021. július 8., csütörtök

IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS, FOGBEÜLTETÉS – MI A KÜLÖNBSÉG A KETTŐ KÖZÖTT?

Vajon van különbség az implantátum beültetés és a fogbeültetés között?

Sietünk mindjárt az elején kijelenteni, hogy a címben feltett kérdést csak szójátéknak szántuk, amire egyértelmű a válasz, nincs különbség! Éppen úgy, mint ahogy a krumpli és a burgonya vagy a pöszméte és az egres között sincs. Az ok, amiért napirendre tűztük a témát az, hogy az interneten több, mint kétszer annyian keresik a szolgáltatást a fogbeültetés szóval, mint az egyébként helyes implantátum beültetés szavakkal. Ezt a tényt, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ezért egyrészt összekapcsoljuk a két kifejezést azzal, hogy felváltva használjuk őket, másrészt megismertetjük olvasóinkat az implantátum beültetés kezeléssel. Miután tudjuk, hogy a fogbeültetés valójában implantátum vagy implantátumok beültetését jelenti, vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kezelést.

Mi az implantátum beültetés?
Miután pontosítottak, hogy a fogbeültetés nem más, mint fogpótlás fogászati implantátummal, tekintsük át, hogy konkrétan mit jelent és milyen esetekben alkalmazható ez a megoldás. A fog-implantátum beültetés az a folyamat, amikor a hiányzó természetes foggyökeret műfoggyökérrel, fogászati implantátummal helyettesítik. Az implantátum a hiányzó fog vagy fogak pótlásának alapvető és egyre nélkülözhetetlenebb eleme.  Ezzel a módszerrel egy fog épp’ úgy pótolható, mint több fog vagy akár teljes fogsor. Fogbeültetésen kivétel nélkül implantátum vagy implantátumok beültetését értjük.

Mikor válhat szükségessé az implantátum beültetés?
A fogbeültetésre minden esetben akkor kerül sor, amikor egy fog vagy fogak fogászati kezelésre alkalmatlanná válnak vagy eleve hiányoznak. Az implantátum a hagyományos fogpótlás fejlettebb, sokkal hatékonyabb, a természetes állapothoz leginkább hasonló állapotot biztosító módja. A fogászati implantátumnak számtalan előnye van a hagyományos megoldásokkal szemben. A legfontosabb talán az, hogy ez esetben nem kell az egészséges fogakat lecsiszolni „feláldozni” a pótlandó fog rögzítésére, hiszen a beültetett implantátum tökéletes stabilitást biztosít a korona számára.

Abban az esetben, amikor több fogat szükséges pótolni, hídról vagy körhídról beszélünk és ilyenkor a csontozat mindenkori állapota és a hiányzó fogak száma határozza meg, hogy hány és milyen implantátumot kell beültetni. Az így pótolt fogak stabilitása hasonló a természetes fogakéval. Híd esetében további nagy előny, hogy nem kell az egészséges fogakat feláldozni a rögzítéshez.

Ha a teljes fogazat pótlása szükséges, akkor körhídról vagy komplett fogsorról beszélünk. Az implantátum beültetés ilyenkor teljes alsó, felső vagy komplett száj rehabilitáció esetén mindkét állcsontra vonatkozik. Az adott helyzetnek megfelelően, az implantológus 8-10 implantátumot ültet be állcsontonként. Az implantátumokkal történő fogpótlás a ma ismert legmodernebb és a természetes fogazathoz leginkább hasonló megoldás. Annak, hogy ez a megoldás még a jelenleginél is gyorsabban terjedjen és még többen vegyék igénybe, egyetlen akadálya van, a meglehetősen magas ára.

Milyen implantátum fajtákkal történet fogbeültetés?
Két említésre méltó fogászati implantátum ismert napjainkban. Az egyik az azonnal terhelhető implantátum, a másik a hagyományos kétfázisú implantátum. Ugyan a közös célra, a természetes foggyökér helyettesítésére mindegyik tökéletesen megfelel, ennek ellenére sok tekintetben eltérnek egymástól. Tehát két, egymástól több tekintetben is eltérő implantátumról van szó, ami főként a megjelenésben és a felhasználhatóságban nyilvánul meg.  Míg a hagyományos kétfázisú implantátum esetében a fogbeültetés (implantátum beültetés) két fázisban, addig az azonnal terhelhető implantátum beültetés egyetlen fázisban történik.

Implantátum beültetés kétfázisú implantátummal
Tudni kell, hogy úgy a kétfázisú implantátum, mint az egyfázisú implantátum alkalmas a foggyökér helyettesítésre. A fogbeültetés kétfázisú implantátummal meglehetősen eltérő, mert a nevéből következően az implantátum beültetés két külön fázisban történik. Az első fázis maga az implantáció, ami az úgynevezett gyógyuló csavar behelyezésével ér véget. A gyógyulási idő eltelte után, a második fázisban eltávolítják a gyógyuló csavarokat, rögzítik a felépítményt, ami tartja a koronát, hidat vagy a teljes fogsort.

Implantátum beültetés egyfázisú implantátummal
Az azonnal terhelhető implantátum (egyfázisú implantátum) beültetés és fogpótlás eltér a kétfázisú implantátumtól. Az első lényeges különbség az, hogy az implantátumok beültetése egyetlen fázisban történik, még teljes száj rehabilitáció esetében is. A másik, szintén fontos különbség, hogy az egyfázisú implantátum a beültetése után azonnal terhelhető, mint azt a neve is mutatja. Az eltérések között azt is meg kell említeni, hogy az egyetlen darabból álló azonnal terhelhető implantátum beültetése egyszerűbb beavatkozást jelent.

Implantátum beültetés altatásban
Mint ahogy a hagyományos módon történő fogpótlás nem, úgy az implantátum beültetés sem feltétlenül igényel altatásos érzéstelenítést. Mindkét említett beavatkozás fájdalommentesen elvégezhető helyi érzéstelenítéssel is. Azonban vannak olyanok - és erről ők nem tehetnek - akiknél a fogászati kezeléstől, jelen esetben az implantátum beültetéstől való indokolatlan félelem olyan heves érzelmeket vált ki, hogy gyakorlatilag semmiféle együttműködésre sem képesek a fogorvossal. Ilyenkor ajánlott az altatásos kezelés. Egyéb egészségügyi okok is lehetnek, amikor hasznos lehet, ha az fogbeültetés altatásban történik.

Az altatásban végzett implantáció száz százalékig fájdalom és kellemetlenség mentes. A páciens nem emlékszik semmire, csak az altatás előtt történtekre. Minden bizonnyal ez a legkényelmesebb megoldás, hiszen szinte „varázsütésre” kész a fogbeültetés. A kényelemnek azonban ára van, amit nem tartalmaz az implantátum beültetés és a tartós ideiglenes fogsor ára. Az altatásos érzéstelenítést minden esetben szakképzett aneszteziológusok végzik, állcsontonként 160 ezer Ft körüli összegért.

A fentiekben tisztáztuk a „különbséget” az implantátum beültetés és a fogbeültetés között. Szó esett arról, hogy mikor szükséges a fogpótlás és hogy milyen lehetőségek vannak. Megismerhette a kedves Olvasó az implantátum fajtákat, a köztük lévő különbségeket, előnyeiket és hátrányaikat. Végül elmondtuk, hogy az implantáció történhet altatásban is.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban,  írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot. iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com 




2021. július 3., szombat

FOGBEÜLTETÉS AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUMMAL

 

Az azonnal terhelhető implantátummal történő fogbeültetés számtalan előnnyel jár

A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal a napjainkban elérhető leghatékonyabb, a végeredmény tekintetében, az eredeti foghoz vagy fogazathoz leginkább hasonló megoldás. Ezt az állítást hosszú évtizedek tapasztalata bizonyítja. Az idők folyamán a fogbeültetés, helyesen implantátum beültetés, a nem konzerváló fogászati kezelések mindennapos, rutinfeladatává vált. Ebben az írásban az egyfázisú implantátum (azonnal terhelhető implantátum) kapja a fő hangsúlyt és főként az ezzel a fajta implantátummal történő fogbeültetés. Annál is inkább, mivel az ismert fogászati implantátum technikák között az azonnal terhelhető implantátum fogpótlás egyre népszerűbbé válik, mert határozott előnyei vannak a hagyományos megoldásokkal szemben.

A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal előnyei között számos olyan van, melyeket érdemes ismerni ahhoz, hogy mindenki érdemben dönthessen arról, hogy vajon alkalmas fogpótlás lehetne e számára. Az ismert előnyök nem csak az árra vagy az alkalmazhatóságra vonatkoznak, hiszen jelentős előny az is, hogy a fogbeültetés és tartós ideiglenes fogsor nagyon rövid idő alatt elkészülhet.

Az iliDent Páciens Koordinátor Központ, azon kívül, hogy teljeskörű konzerváló fogászati kezeléseket is ajánl, elsősorban az implantátum beültetés fogpótlásra specializálódott. Kiváló, sok éves gyakorlattal, hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szájsebész implantológusok állnak a páciensek rendelkezésére. A szakmai tudás és gyakorlottság azért érvényesülhet hatékonyan, mert a fogpótlás minden esetben prémium minőségű implantátummal és minőségi fogászati eszközökkel történik. Ezek a feltételei annak, hogy egy teljes száj rehabilitáció, teljes alsó és felső állcsont implantáció, mindössze két óra körüli idő alatt, a tartós ideiglenes fogsor pedig néhány nap alatt elkészülhessen.

A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal előnyei:
- Az implantátum beültetés összességében kevesebbe kerül, mint a kétfázisú implantátumé.
- Jelentős csonthiány esetén is alkalmazható.
- A fogbeültetés a pácienst kevésbé megviselő, rövidebb idegi tartó műtéttel történik.
- A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal fogpótlás rövidebb idő alatt elkészül. Egy teljes alsó és felső állcsont implantátum beültetés alig két órát vesz igénybe.
- Az egyfázisú implantátum esetében nincs un. csontosodási idő, nem kell 3-6 hónapot várni, amíg az implantátum terhelhetővé válik.
- Egyetlen darabból áll, nem szükséges egyéb elemeket használni, mint például az un. gyógyulási csavar, a kétfázisú implantátumnál.
- Az azonnal terhelhető implantátum beültetés közvetlenül a kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása után megkezdődhet.
- Az új tartós ideiglenes fogsor, egy-két hetes fokozottabb odafigyelést követően, teljes értékűen használható.

Az implantátummal történő fogbeültetés közelíti meg leginkább a természetes fogakat. Ez minden tekintetben igaz. Gyakorlatilag ugyanolyan harapási és rágási erőt biztosít, mint az eredeti fogazat, hiszen a fogsor nem a fogínyen nyugszik, hanem a fogcsontba beültetett implantátumokon. Tehát, mint a természetes fogaknál, úgy itt is a fogcsont viseli a terhelést.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy amikor a fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal történik, a fogpótlás rövidebb idő alatt, kevesebb kellemetlenséggel valósul meg, mint a hagyományos, kétfázisú implantátum esetében. És végül még egy nagyon fontos előny. Az egyfázisú implantátum olyan középkorú és annál idősebb páciensek számára is tökéletes megoldást lehet, akik jelentős csonthiánnyal küzdenek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



2021. június 28., hétfő

IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS MÓDSZEREK ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉGEK

Egyfázisú implantátum, kétfázisú implantátum - mi a különbség az Implantátum beültetés módszerek között? 

Az implantátum beültetés módszerek közötti különbségre a legrövidebb, de ettől még teljesen korrekt válasz az, hogy míg az egyfázisú implantátum egy fázisban, addig a kétfázisú implantátum két fázisban kerül beültetésre. Emberek millióinak van valamilyen fogászati problémája, mint például fogínygyulladás lyukas fog vagy foghiány. A fogpótlás hosszú ideig csak hagyományos módon készített korona, híd vagy ragasztott fogsor lehetett. Szerencsére a fogászati technológia, valamint fogászati anyagok rohamléptekkel fejlődik, így a még ma is létező hagyományos megoldás mellett más fogpótlás mód is lehetővé vált. Ilyen a kétfázisú implantátum beültetés vagy az egyfázisú implantátum, más néven az azonnal terhelhető implantátum. Az implantátum beültetés módszerek között jelentős eltérések vannak, és ebben az írásban erről is szó esik.

Fogászati implantátum
A fogászati implantátumok nem mások, mint mesterséges foggyökerek, amiknek az a feladatuk, hogy helyettesítsék a fogászati kezelésre alkalmatlan, természetes foggyökereket. Az implantátum tulajdonképpen egy nagy tisztaságú titánium ötvözetből készülő, rendkívül erős csavar, amit az implantológus sebészeti úton ültet be az állcsontba. Egyszerűen fogalmazva, a beavatkozás úgy történik, hogy a szájsebész egy pici lyukat fúr a csontba, ami vékonyabb, mint az implantátum és az így fúrt lyukba csavarja be az implantátumot. A valóban csavar szerű implantátum gyakorlatilag menetet vág a csontozatba, így rendkívül stabilan rögzül. A későbbiek során a beültetett implantátumokon kerül rögzítésre a fogtechnikus által elkészített fogpótlás, ami, mint említettük, lehet korona, híd vagy körhíd.

Implantátum fajták, implantátum beültetés módszerek
A gyakorlatban kétféle fogászati implantátum és fogbeültetés módszer használatos. Az első, a hosszú évtizedek óta használt, sokak által ismert hagyományos, kétfázisú implantátum és a kapcsolódó implantátum beültetés. Az implantátum beültetés módszerek másik fajtája egyfázisú implantátum vagy másnéven az azonnal terhelhető implantátum, amely számos pozitív tulajdonsága miatt egyre népszerűbbé válik.

Kétfázisú implantátum
Ez a sokkal régebb óta létező implantátum és fogbeültetés módszer az elterjedtebb. Az implantátummal történő fogpótlás jelentős része ezzel az implantátummal történik. A hagyományos kétfázisú implantátum a nevét onnan kapta, hogy az implantátum beültetés, két fázisból áll. Az első fázisban történik magának az implantátumnak a beültetése, majd 3-5 hónap csontosodási és gyógyulási idő után kerül sor a második fázisra. Ekkor kerül sor az un. gyógyulási csavar eltávolítására és a végleges fogpótlás elkészítésére, illetve felragasztására.

Ha az egyfázisú implantátumot és a kétfázisú implantátumot összehasonlítjuk azt látjuk, hogy az utóbbi egyrészt több darabból áll, másrészt általában kisebb, ám nem ezek a legfontosabb különbségek a két implantátum és implantátum beültetés között.  Ennél az implantátumnál valamivel komolyabb szájsebészeti műtéttel jár a fogbeültetés, ami azt jelenti, hogy a fogcsont feletti ínyt fel kell metszeni, hogy az implantológus hozzáférhessen a fogcsonthoz. Ezt követően történik az implantátum alap beültetésére, majd a gyógyulási csavar rögzítése, ami lezárja az implantátum nyitott, felső részét. Ezzel megakadályozható, hogy az üreges belsejü implantátumba ételmaradék kerüljön.

A gyógyulási és csontosodási idő eltelte után ismét fel kell nyitni az implantátum fölött összefort fogínyt, hogy az implantátum hozzáférhetővé váljon. A gyógyulási csavar eltávolítása után megkezdődhet a fogpótlás folyamata, kezdve az olyan elemek elkészítésével, mint a váz, amire később a koronát, hidat vagy körhidat ragasztják.

Az implantátum beültetés módszerek között a kétfázisú ugyan abszolút biztonságos megoldás, de - mint említettük - van néhány hátránya az egyfázisúhoz képest. Az például mindenképpen hátrány, hogy a kétfázisú implantátum, csak akkor alkalmazható, ha megfelelő minőségű és mennyiségű fogcsont áll rendelkezésre. Emiatt a fontos feltétel miatt sokak számára válik elérhetetlenné ez, az amúgy tökéletes fogbeültetés lehetőség. Ugyancsak hátrányt jelenthet a fogpótlás folyamatának elnyúlása, sok hónapos várakozás a végleges fogsorra, továbbá az implantátumok viszonylagos bonyolultsága, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Egyfázisú implantátum
Az egyre szélesebb körben használt, viszonylagosan új fogpótlás lehetőség az implantátum beültetés módszerek közül az egyfázisú implantátum. Ez a fajta implantátum és fogbeültetés módszer számos előnnyel rendelkezik a hagyományos, kétfázisúhoz képest. Az azonnal terhelhető implantátum azoknak is tökéletes megoldás, akiknél a másik fajta implantátum ilyen  vagy olyan okból, de nem alkalmazható.

Az egyik különbség az, hogy az egyfázisú implantátum beültetés egyszerűbb műtéti beavatkozással megoldható. Nem kell a fogínyt felmetszeni, hiszen érzéstelenítést követően egyetlen fúrással megtörténik a fogbeültetés helyének előkészítése és közvetlenül ezután az implantátum fogcsontba való becsavarozása.

Szintén fontos előnye az egyfázisú implantátumnak, hogy a fogbeültetés (implantátum beültetés) mindössze néhány óra alatt elkészül. Az esetek legnagyobb részében a protetikai ellátásra nem alkalmas fogak eltávolítása és a tartós ideiglenes fogsor elkészülte között csak 3-5 nap telik el. Ez végül is azt jelenti, hogy a páciensnek csupán egy szűk hétig kell elviselnie az amúgy nagyon kellemetlen fognélküliséget.

Mindenképpen említendő előnye az egyfázisú implantátum fogbeültetésnek, hogy azoknak is megoldás lehet, akik számára a hagyományos, kétfázisú implantátum nem lehetséges. Ilyen ok például amikor nem megfelelő a fogcsontozat vagy jelentős csonthiány áll fent.

Írásunkban az implantátum beültetés módszerek közül a Magyarországon két legismertebb fogászati implantátum és implantációs módszer előnyeit és hátrányait vizsgáltuk meg. Tettük mind ezt úgy, hogy csak a három legfontosabb különbségeket említettük meg. Egyszerűbb beültetés, gyorsabb elkészülés, valamint csonthiányos esetben is alkalmazható. Mindezt úgy tettük, hogy közben nem foglaltunk állást egyik implantátum és implantációs módszer mellett sem, mert mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai a másikkal szemben.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
ImmediateLoadingImplants.com



2021. június 16., szerda

GYÖKÉRKEZELÉS, HOGYAN TÖRTÉNIK, MIKOR SZÜKSÉGES

Mi a gyökérkezelés, mikor szükséges elvégezni és hogyan történik?

A konzerváló fogászati ellátás egyik gyakran előforduló "fogmentő" kezelése a gyökérkezelés. Ez akkor válik szükségessé, amikor megfertőződik és begyullad a foggyökeret alkotó szövet, ami rendkívül érzékeny, miután sűrűn át van szőve idegvégződésekkel. A kezelés célja a gyulladt rész eltávolítása, majd a gyökércsatorna alapos kitisztítása. Nagyon fontos, hogy a gyökércsatorna tökéletesen tisztított legyen, mert ellenkező esetben ismét begyulladhat. Ezt a folyamatot gyakran többször is ismételni kell mindaddig, amíg a gyulladásos góc teljes mértékig el nem tűnik. Amikor a foggyökér csatornája gyulladásmentes és teljesen tiszta, végleges tömés kerül a gyökércsatornába, amivel valójában véget ér a gyökérkezelés.

A fogzománc és az az alatti csontszövet a dentin alatt egy lágyabb szövetrész található, a fogbél. Ez véredényekből, idegvégződésekből és a mindezt magába foglaló kötőszövetből áll. Ez az a rész, ami úgy a növekedés, mint a későbbiek folyamán is táplálja, életben tartja a fog kemény csontszövet részét és az egész fogazatot. Van egy tévhit, ami szerint a gyökérkezelés után, a gyökérkezelt fog betegséget okozhat. Ezt azonban még soha nem tudták bizonyítani. Az azonban igaz, hogy a gyökérkezelt fog élettartama rövidebb lehet, mint az egészséges fogé.

Weston A. Price (1870. - 1948.) kanadai fogorvos, elsősorban a táplálkozás, a fogak egészsége és a testi egészség kapcsolatáról szóló elméleteiről vált híressé. A saját kutatásaira hivatkozva azt állította, hogy a gyökérkezelt fog káros, mérgező anyagokat juttat a szervezetbe. Véleménye szerint az ilyen fog szívbetegséget, ízületi gyulladást, rákot és egyéb betegséget is okozhat. „Ez a legfájdalmasabb fogászati kezelés és ha mód van rá, el kell kerülni” - állította Price. "A legjobb az ilyen fogat eltávolítani" - mondta.

Az azóta elmúlt sok-sok évtized tapasztalatai azonban azt bizonyították, hogy állításai nem állják meg valóságot. A mai ismereteink szerint a gyökérkezelés a legoptimálisabb megoldás a makacs gyulladás megszüntetésére, gyógyítására. A ma elérhető modern technológia és fájdalomcsillapítási módszerek lehetővé teszik a foggyökér probléma fájdalommentes megszüntetését. A gyökérkezelés nyilvánvalóan nem kellemes elfoglaltság a páciens számára, ám attól még egy viszonylag egyszerű fogászati kezelés marad.

A gyökérkezelés folyamata:
- Röntgenfelvétel készítés, a pontos diagnózishoz.
- Alapos helyi érzéstelenítés.
- A fájdalomcsillapítás után a fogorvos megnyitja, majd megvizsgálja a gyökércsatornát, hogy pontos képet kapjon annak állapotáról.
- A gyökércsatorna tisztításakor a fogszakorvos eltávolítja a gyulladt és az elhalt szövetet.
- Ezután fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő szereket juttat be a csatornába és/vagy baktériumölő lézerrel fertőtleníti.
- A tisztítást és fertőtlenítést követően ideiglenes töméssel befedi a fogzománcon keresztül fúrt lyukat, hogy semmi ne juthasson be a gyökércsatornába.
- Procedúrát esetleg több alkalommal is meg kell ismételni, mind addig, amíg a foggyökér tökéletesen fertőzés és gyulladásmentessé válik.
- Amikor a foggyökér teljes mértékben gyulladásmentes, végleges gyökértömés készül.

Nagyon elhanyagolt fogaknál előfordulhat, hogy a gyökérkezelés során a dentin annyira elvékonyodik, hogy már nem képes a feladatát teljes értékűen ellátni, vagy csak részben és rövid ideig lenne rá alkalmas. Ebben az esetben az implantátum beültetés fogpótlás ajánlott. A fogbeültetés megoldással, az eredeti foggal szinte teljesen azonos képességekkel bíró műfog kerül az eltávolított fog helyére. Mind ez úgy, hogy közben a mellette lévő egészséges fogak érintetlenek maradnak.

Mint az írásunkból kiderül, a gyökérkezelés, fájdalommentesen és kivétel nélkül sikeresen végrehajtható fogmentő kezelés, ami amellett, hogy fájdalommentesen történik, jár némi kellemetlenséggel. Price-al ellentétben, minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a kezelés semmiféle kockázatot nem jelent az szervezet számára. Fontos tudni, hogy minél inkább elhanyagolt a begyulladt foggyökér, annál komplikáltabb és hosszabb ideig tart a gyökérkezelés.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot. liDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com 




2021. június 11., péntek

FOGBEÜLTETÉS ALTATÁSBAN – FOGPÓTLÁS GYORSAN, FÁJDALOMMENTESEN

Tudjon meg többet az altatásban történő fogbeültetés kezelésről

Hadd kezdjük a mondanivalónk tömör megfogalmazásával: a fogbeültetés altatásban, a ma ismert legkényelmesebb, abszolút fájdalom és kellemetlenség mentes fogpótlás! Az ilyen kezelés mindenki számára elérhető, aki egészségügyi szempontból altatható. És folytassuk azzal a másik, szintén fontos kijelentéssel, hogy az implantátum beültetés helyi érzéstelenítéssel is fájdalommentesen elvégezhető! A fogbeültetés egy invazive sebészeti beavatkozás, aminek elvégzéséhez nem feltétlenül szükséges az altatásos fájdalomcsillapítás.

Az írás témáját adó altatásos fogbeültetés második szava nem a legszakszerűbb helyettesítése az implantátum beültetés szavaknak, mivel azonban a köztudatban gyakran használt kifejezésről van szó, az egyszerűség kedvéért mi is használjuk cikkünkben. Tudatosítva olvasóinkban a tényt, hogy fog-beültetés, mint olyan, nem létezik. Az implantológus fogászati implantátumot ültet be és a korona, a híd vagy a komplett fogsor, azon, illetve azokon kerül rögzítésre. Szóval, fogbeültetés = implantátum beültetés... A továbbiakban ejtsünk szót részletesebben a címben szereplő témáról.

A fogászati implantátumokkal történő fogbeültetés jelentősen eltér és valamelyest bonyolultabb, mint a hagyományos módon történő protézis készítése. Az alapvető és legfontosabb különbség az, hogy a korona vagy híd fogpótlás nem a meglévő egészséges fogakon rögzül, hanem a természetes foggyökeret helyettesítő fogászati implantátumon. A fogpótlás implantátummal sikerének feltétele a hozzáértő és precíz szájsebészeti munka. A fogbeültetést végző szájsebésznek képzettnek és az implantológiában gyakorlottnak kell lennie. Ugyancsak fontos az altatást végző aneszteziológus precíz munkája és további fontos elemek a minőségi fogászati eszközök, implantátumok, valamint az implantációs módszer. Ha a felsorolt feltételek adottak, akkor garantált a 100%-ig fájdalom és kellemetlenség mentesség, illetve a sikeres fogpótlás.

Amikor a fogbeültetés altatásban történik, a fájdalomcsillapító hatás tekintetében nincs különbség, hogy a két ismert implantátum típus közül melyiket ültetik be. Ugyan, az egyfázisú implantátum és a kétfázisú implantátum sok különbözőséget mutat, a felhasználás célja azonos, a korona, a híd vagy a komplett fogsor biztonságos rögzítése a fogcsonthoz. Mint az a nevükből is sejthető, az egyik beültetése két külön fázisban, míg a másiké egyetlen fázisban történik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kétfázisú implantátum beültetés két szájsebészeti beavatkozást igényel, de ettől függetlenül, maga a fogbeültetés (implantáció) ez esetben is fájdalommentes.

Korábban említettük, hogy a fogászati implantátum beültetés nem feltétlenül igényel altatásos érzéstelenítést, hiszen a helyi érzéstelenítés is elégséges, mert a beavatkozás ezzel a fájdalomcsillapítási módszerrel is fájdalommentes. Természetesen a fogbeültetés jár némi kellemetlenséggel, mint általában minden fogászati kezelés, de ez még nem indokolja az altatásos érzéstelenítést. Ráadásul az egyetlen darabból álló egyfázisú implantátum egyszerűbb és rövidebb ideig tartó műtétet jelent. Azt, hogy a fogbeültetés altatásban történik e vagy helyi érzéstelenítéssel, a páciens maga dönti el. Az biztos, hogy az altatásos fogbeültetés 100%-ig fájdalom - és mindenfajta kellemetlenségtől mentes, miután a páciens mindvégig öntudatlan állapotban van.

Különbségek az éber szedáció valamint a mélyaltatás között
Először említsünk meg egy fontos azonosságot, mégpedig azt, hogy mindkét módszer célja a fájdalomcsillapítás. Éber szedációnak nevezzük az olyan állapotot, amikor a páciens teljes mértékig a tudatánál van, képes kommunikálni a szájsebésszel, ugyanakkor, megszűnik a fájdalom és feszültség érzet. A beavatkozás a valóságosnál rövidebbnek, egyszerűbbnek tűnik. Az éber szedáció alatt az aneszteziológus intravénásan ad fájdalomcsillapító és nyugtató szereket és közben folyamatosan ellenőrzi a páciens fontosabb életfunkcióit.

A fogbeültetés altatásban másik érzéstelenítési módja a mélyaltatás. Az implantátum beültetéstől való rettegés által kiváltott együttműködési képtelenség és/vagy esetleges egészségügyi problémák miatt válhat szükségessé a mélyaltatás. Az altatásos fogbeültetést ajánló fogászatok jelentős része ezt a fajta fájdalomcsillapítást használják. Magától értetődően, a mélyaltatást éppen úgy szakképzett aneszteziológus végzi, mint az éber szedációt. Az implantátum beültetés alatt, az altatóorvos szükség szerinti mennyiségben adagol fájdalomcsillapító és nyugtató szereket, mélyvénásan. Az altatás az egész szervezetre kiható érzéstelenítés, amely alatt a páciens a mindvégig öntudatlan állapotban van.

Vannak e mellékhatások, ha a fogbeültetés altatásban történik?
A szakszerűen végrehajtott narkózisban a páciens semmiféle fájdalmat nem érez, semmire nem emlékszik, az műtétet követően gyorsan visszatér az öntudata és működni kezdenek az életfunkciók, mint tudat, nyelés beszédkészség és így tovább.

Az altatásos állapotra jellemző izomlazulást, fájdalomcsillapítást és öntudatlanságot előidéző gyógyszereknek lehetnek, az adott személytő függő mellékhatásai, amelyek rendszerint nem komolyak. Egy az USA-ban végzett felmérés tapasztalatai azt mutatták, hogy az altatott páciensek mintegy tizede tapasztalt a mélyaltatásra visszavezethető utóhatást. A felmérés során több, mint 113 ezer műtét adatait dolgozták fel.

Milyen mellékhatásai lehetnek az altatásban végzett fogbeültetésnek?
A lehetséges mellékhatások oka nem az, hogy az altatás nem szabályszerűen és/vagy szakszerűen történik, hanem a szervezet nem várt reakciója. Vannak továbbá az altatással gyakran együtt járó, jelentéktelen mellékhatások is, mint hányinger, szédülés. Az előfordulható mellékhatások az alábbiak lehetnek.

Hányinger – Nagyon ritkán előfordulhat, hogy az ébresztés után a páciensnek hányingere van, esetleg hányhat is. Ennek megelőzésére a műtét előtt és alatt is hányinger csillapító készítményt adnak.
Száraz Torok – Az egyik leggyakoribb mellékhatás a torokszárazság, ami kaparó érzést kelt a torokban. Ezen speciális gargalizáló folyadékkal lehet segíteni.
Zavartság, fejfájás – Az altatottak egy része zavartságra, fejfájásra panaszkodik. Ez azonban, mint a legtöbb mellékhatás, rövid időn belül magától elmúlik, de ha szükséges, gyógyszerrel is kezelhető.
Hidegrázás, remegés – Ilyen mellékhatás is előfordulhat. Melegített infúzióval, takaróval lehet védekezni.

Írásunkban beszéltünk a különböző érzéstelenítési lehetőségekről, valamint, hogy mire számíthatunk, ha a fogbeültetés altatásban történik. Elmondtuk mi az éber szedáció és a mélyaltatás közötti különbség. Végül megemlítettük az esetleg előforduló mellékhatásokat, valamint azok kezelését. Végső következtetésként ismét kijelenthetjük, hogy aki teljes mértékig ki akarja zárni a fogbeültetés kezeléssel esetleg együtt járó kellemetlenségeket, annak az altatásban történő implantátum beültetés a legjobb megoldás.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com




2021. június 3., csütörtök

FÁJDALOMMENTES FOGPÓTLÁS, FÁJDALOMCSILLAPÍTÁSI MÓDOK, MELLÉKHATÁSOK

 

Fájdalommentes fogpótlás, hatékony érzéstelenítési módszerekkel és gyógyszerekkel

Sokan vannak, akik ha meghallják fájdalommentes fogpótlás, csak legyintenek, s magukban azt gondolják, ugyan már, ilyen nincs. Közben másoktól hallott rémtörténet jut eszükbe vagy egy nem kellő odafigyeléssel végzett kezelés rossz emlékei elevenednek fel. Tudjuk, hogy a fogászati kezelés nem tartozik életünk legkellemesebb események közé, de az is biztos, hogy a kezelések nem járnak kéz-a-kézben a fájdalom érzettel. "A fogászattal összekapcsolt fájdalom érzetnek az esetek túlnyomó többségében nincs reális alapja, azok leginkább csak a képzeletben létezik." – hangsúlyozta egy sok éves gyakorlattal rendelkező implantológus.

Természetesen senki nem állítja, hogy a fogpótlás vagy akármilyen fogászati kezelés kellemes elfoglaltság, de azt igen, hogy előbb-utóbb mindenkinek szüksége lesz rá életében. És ha ez így van jobb, ha hiszünk az implantológusnak, mert a halogatás egyrészt semmit nem old meg, másrészt csak ront a helyzeten. Fontos és szükséges a pozitív gondolkodás, hinni kell abban, hogy valóban létezik fájdalommentes fogászat, fájdalommentes implantátum beültetés és fogpótlás. A tájékozottság nagy előny és mi ehhez kínálunk segítséget írásunkban.

A fájdalommentes fogpótlás titka a hatékony fájdalomcsillapítás, az érzéstelenítés. Saját tapasztalatból állítom, hogy az implantátum beültetés legkellemetlenebb pillanata a fájdalomcsillapító injekció tűszúrása! Az valóban kellemetlen, de olyan rövid ideig tart, hogy mielőtt szenvedni kezdtem volna a fájdalomtól, már el is múlt. Egyébként a körültekintően beadott injekció csökkentheti ezt a fajta kellemetlenséget is. Vannak, akiknek a fájdalomküszöbje olyan alacsony, hogy még ilyen jellegű fájdalmat is nehezen viselik és emiatt az altatásos implantátum beültetés vagy fogpótlás mellett döntenek. Ez esetben nem csak hogy fájdalomérzet nincs, de az egyéb, a kezeléssel járó kellemetlenséggel sem kell a páciensnek számolnia.

Állítjuk, hogy a fájdalommentes fogpótlás feltétele a hatásos fájdalomcsillapítás, ejtsünk hát néhány szót a különböző érzéstelenítési módokról. Megkülönböztethető helyi- és az általános érzéstelenítés. A helyi érzéstelenítés a nevét onnan kapta, hogy helyi, lokális fájdalomcsillapításról van szó, a test egy bizonyos pontján. Helyi érzéstelenítés során a páciens a beavatkozás alatt mindvégig a tudatánál, éber állapotban van.

A másik módszer az altatásos érzéstelenítés, amikor a a páciens beavatkozás alatt nincs öntudatánál, ezért semmit nem érez, így természetesen fájdalmat sem. Az altatásos érzéstelenítést kizárólag szakképzett altatóorvos végezhet. Az általánosan elfogadott vélemény az, hogy nincs olyan fogászati beavatkozás ami altatásos érzéstelenítést igényelne! Helyi érzéstelenítés még fogbeültetés vagy bölcsességfog eltávolításakor is elegendő. Ez az írás ugyan elsősorban a helyi érzéstelenítésről szól, de beszélnünk kell az altatásban végezhető kezelésekről is.

Mint az előzőekben már említettünk a fogászati kezelések általában nem igényelnek az anesztéziát és ez több okból sem terjedt el Magyarországon. Az egyik ok az, hogy meglehetősen sokba kerül. Ennek a cikknek az írásakor az implantátum beültetés a beültetett implantátumok számától függetlenül, az altatás ára 160 000 Ft állcsontonként. A másik ok az, hogy altatás kizárólag altató szakorvos jelenlétében lehetséges. Továbbá, az altatáshoz speciális eszközök szükségesek, s mindez a fogászati rendelőben.

Ha valaki mind ezek ellenére ragaszkodik hozzá, ez a fajta érzéstelenítés is rendelkezésre áll. A páciensek leginkább szájsebészeti műtéteknél, mint például gyökércsúcs eltávolítás, fogbeültetés,  amputációs műtét (resectio), komplikált gyökértömés és így tovább) kérik az altatást. Amennyiben Önt érdekli az altatásos implantátum beültetés vagy bármilyen más fogászati kezelés, kérjük lépjen velünk kapcsolatba.

A fájdalom elleni küzdelemben a fájdalommentes fogpótlás legfontosabb és leggyakrabban használt eszköze a lokális érzéstelenítés, fájdalomcsillapító injekciók formájában. Ez biztonságos, korszerű módszerekkel és eszközökkel történik. A legelső lépés az injekciós tűszúrás helyének előzetes elzsibbasztása, ezáltal maga a szúrás sem okoz fájdalmat. Ugyanezt a célt szolgálja a nagyon vékony tű, amivel fájdalomcsillapító szer beadásra kerül. A fájdalomcsillapítás szinte azonnal megtörténik és a kezelendő terület néhány percen belül érzéketlenné válik.

Nagyon ritkán ugyan, de a fájdalomcsillapításnak lehetnek mellékhatásai. A jó hír az, hogy helyi fájdalomcsillapítás esetén szinte nincs mellékhatás. Esetleg az fordulhat elő, hogy a zsibbadás nagyobb területen következik be vagy hosszabb ideig tart, de ebben semmi kóros nincs.

A helyi érzéstelenítés esetleges mellékhatásai
Szemhéj-remegés - Ritkán előfordulhat kontrolálhatatlan szemhéj remegés vagy az arcbőr egyes részeinek érzéketlenné válása. Nem kell miatta aggódni, mert az érzéstelenítő hatás elmúltával, ez a tünet is elmúlik.

Pislantási nehézség - Előfordulhat az is, hogy átmenetileg a beteg nehezen vagy egyáltalán nem tud pislantani az egyik vagy minkét szemével. Az ilyen állapot szintén a zsibbadás elmúltáig tarthat. Ha bekövetkezik fontos, hogy a szemgolyó ne száradjon ki, tehát a szemhéjat lecsukva kell tartani, például leragasztással.

Szívverés gyorsulás - Érdemes még megemlíteni néhány, rendkívül ritkán jelentkező mellékhatást. Például ilyen az fájdalomcsillapítás által kiváltott szívverés gyorsulás. Az érzéstelenítő hatóanyaga rövid ideig esetleg növelheti a pulzus számot. Ha ilyet észlel, jeleznie kell az orvosának.

Hematoma keletkezés - Előfordulhat, hogy a fájdalomcsillapító szert befecskendező tű egy véredényt talál el, s ennek következtében vérömleny keletkezik a szúrás helyén. Azonban emiatt sem kell aggódni, mert az esetleg keletkező hematoma pár napon belül felszívódik.

Rendkívül ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy az injekciós tű eltalál egy idegszálat és ha ez megtörténik a zsibbadás mellett, napokig vagy akár hetekig tartó enyhe fájdalomérzet is kialakulhat.

Általános egészségről csak akkor beszélhetünk, ha egészségesek a fogaink! Már csak emiatt is fontos, hogy minimum félévente menjünk fogászati ellenőrzésre, mert így megelőzhetünk egy későbbi komolyabb beavatkozást. Ne hagyjuk, hogy a fogorvostól való alaptalan rettegés miatt tönkre menjenek a fogaink.

Az elmondottakból egyértelmű, hogy a fájdalommentes fogpótlás valóság és nem páciens nyugtató szlogen. A mai modern érzéstelenítési és fájdalomcsillapítási technikákkal a fogászati kezelések abszolút fájdalommentesek! Azok számára, akiket erről még ezek után sem sikerült meggyőzni, még mindig rendelkezésre áll az altatásban történő fogpótlás.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com

2021. május 31., hétfő

FOGBEÜLTETÉS ALTATÁSBAN – ILIDENT PÁCIENS KOORDINÁTOR KÖZPONT

Fájdalom és kellemetlenség mentes fogbeültetés altatásban

A szakszerűség kedvéért mindjárt az elején szeretnénk tisztázni, hogy valójában nem fogbeültetés a helyes szó, hanem implantátum beültetés. Mivel azonban a köznyelvben meglehetősen elterjedt a fogbeültetés, mi is használjuk ezt a kifejezést írásunkban. A legfontosabb mondanivalónk az, hogy ha implantációról van szó, akkor a páciens számára a fogbeültetés altatásban a lehető legkényelmesebb megoldás. Ugyanakkor, meg kell említeni, hogy az implantátum beültetés helyi érzéstelenítéssel is fájdalommentes. Természetesen az altatásos érzéstelenítés és a helyi érzéstelenítés között jelentős különbség van, amiről az írás későbbi részében lesz szó.

Az időpont egyeztetés mára teljesen elfogadottá vált az egészségügyben. Ha az implantátum beültetés altatásban  történik, akkor számunkra az időpontfoglalás attól válik kissé komplikáltabbá, hogy nyilvánvalóan az aneszteziológussal is időpontot kell egyeztetni. Később erről is lesz még szó, de már most megemlítjük, hogy időpontot ezen az oldalon lehet kérni vagy kérdéseket feltenni az altatásos fogbeültetés témában.

Implantátum beültetés altatásban
A fogászati implantátum gyakorlatilag egy mű foggyökér, ami képes helyettesíteni a természetes gyökeret. Az implantátum abból a tekintetből is tökéletes foggyökér helyettesítő, hogy ugyanabba a fogcsontba kerül beültetésre, mint ahol az eredeti foggyökér volt. (Nem az eredeti gyökér helyére) Egy komplett fogpótlás stabil megtartásához általában 8-10 implantátumot kell állcsontonként beültetni. Az, hogy az implantátumok pontosan hova kerüljenek az állcsontba, azt az implantológus dönti el, a helyszínen készült röntgenfelvétel alapján.

A fogbeültetés altatásban történhet kétfázisú és egyfázisú implantátummal. Annak ellenére, hogy a a két implantátum fajta között lényeges különbségek vannak, az teljesen indifferens, hogy a beültetésük altatásban történik e vagy sem. Az egyfázisú implantátum a nevéből eredően, egy fázisban kerül beültetésre, a kétfázisúak pedig, szintén a nevükből adódóan, két fázisban. Ez utóbbinál az altatásos fogbeültetés csak az implantátum alap beültetését jelenti.

A bevezetőben megjegyeztük, hogy az implantátum beültetés nem olyan műtét, ami mindenképpen igényelné az altatásos érzéstelenítést. A fogbeültetés 85%-ban lokális fájdalomcsillapítással történik, hiszen az is elegendő a fájdalomérzet megszüntetéséhez. Ebben az esetben a beavatkozás legkellemetlenebb pillanata az injekciós tű szúrása... Ezután a páciens semmiféle fájdalmat nem érezhet, mindössze annyit, hogy az orvos "dolgozik" a szájában. Ez ugyan nem okoz fájdalmat, de kellemes érzésnek sem nevezhető. A helyi érzéstelenítéssel végzett fogpótlás implantátummal, leginkább azok számára kellemetlen, esetleg fájdalmas, akikből az indokolatlan félelem és irtózás a fogászati beavatkozástól, fokozott pszichés terhelést vált ki. Az ilyen rettegéses állapot valóban felerősítheti az amúgy elviselhető kellemetlen érzést és akár fájdalomérzetet is generálhat.

Mind ettől függetlenül biztosan állítható, hogy minden kétséget kizáróan fájdalommentes, de főleg stresszmentes fogbeültetés altatásban lehetséges csak! Az igaz, hogy jár némi többletköltséggel, de viszonzásként nem csak az érzéstelenítő injekció tűszúrása védhető ki, hanem minden elképzelhető, a fogbeültetéssel járó kellemetlenség is. Az implantológus szájsebész az implantátum beültetés megkezdése előtt elmagyarázza a beavatkozás menetét, bemutatja az aneszteziológust, valamint az asszisztenseket. Megnyugtatja a pácienst, hogy az égvilágon semmit nem fog érezni, ezért nincs miért aggódnia. A fogbeültetés altatásban nem éber szedációban, hanem általában mélyaltatásban  történik.

Mi a különbség a mélyaltatás és az éber szedáció között
Először ejtsünk pár szó az azonosságról, melyek közül a legfontosabb az, hogy mindkét esetben fájdalomcsillapítás történik. Éber szedáció alatt a páciens mindvégig a tudatánál van, s ugyan megszűnik minden feszültség-, fájdalom- és félelemérzet, ennek ellenére teljes mértékig képes kommunikálni a szájsebésszel. A fogbeültetés lényegesen egyszerűbbnek tűnik számára, és a valóságosnál sokkal rövidebbnek érzi a beavatkozás időtartamát. Az éber szedáció alatt az aneszteziológus intravénásan ad fájdalomcsillapító és nyugtató szereket, s mindeközben folyamatosan ellenőrzi a páciens életfunkcióit.

A fogbeültetés altatásban másik lehetséges fájdalomcsillapítási módja a mélyaltatás. A beavatkozástól való rettegés által kiváltott együttműködési képtelenség, esetleg meglévő egészségügyi problémák esetében válhat szükségessé a mélyaltatás. A fogászati klinikák leggyakrabbam ezt a fajta fájdalomcsillapítást használják fogbeültetéshez. Épp' úgy, mint az éber szedációt, a mélyaltatást is képzett altatóorvos végzi. Az altatás alatt szükség szerint mélyvénásan adagol nyugtató és fájdalomcsillapító szereket. A mélyaltatás az egész szervezetre ható érzéstelenítés, azaz a páciens mindvégig öntudatlan állapotban van.

Vannak e veszélyei az altatásnak?
Bár a narkózis alatt a páciens nem érez semmit, a műtétre sem emlékszik, de az implantátum beültetés végeztével rövid időn belül visszatér az öntudata és az életfunkciók, mint nyelés, beszéd és így tovább.

Az altatás során használt izomlazulást és fájdalomcsillapítást előidéző gyógyszereknek lehetnek mellékhatásaik, amelyek rendszerint jelentéktelenek. Egy 113 000 műtét adatait feldolgozó felmérés során arra az eredményre jutottak, hogy az altatottak nem egészen tíz százalékánál jelentkezett, az altatásra visszavezethető utó- vagy mellékhatás.

Lehetséges mellékhatások
A legnagyobb odafigyelés és törődés mellett is elképzelhetők szövődmények, mellékhatások, amelyekre a felkészült altatóorvos mindig tudja a megoldást. Az esetleg előforduló mellékhatások az alábbiak valamelyike lehet.
Hidegrázás remegés - Ez ellen betakarással vagy melegített infúzióval, lehet védekezni.
Száraz torok - Talán a torok szárazság a leggyakoribb mellékhatás. Kaparó érzés, szárazság a torokban. Ezen speciális gargalizáló folyadékkal lehet segíteni.
Zavartság, fejfájás - Talán a legtöbben zavartságra, fejfájásra panaszkodnak, azonban ez rövid időn belül magától elmúló, átmeneti jelenség, de szükség esetén gyógyszerrel is kezelhető.
Légzési nehézségek - A legritkábban előfordulható mellékhatás az időszakos légzési nehézség. Természetesen erre is vannak megfelelő technikák és szükség esetén gyógyszer is.
Hányinger - Esetenként előfordulhat enyhe hányinger az altatásos implantátum beültetés után. Ezt megelőzendő az implantáció előtt és alatt is kap a páciens hányáscsillapító szert.

A fogbeültetés altatásban témájú írásunkban szó volt fájdalomcsillapítási lehetőségekről és arról, hogy hogyan történik az implantátum beültetés altatásban. Elmondtuk mi az éber szedáció, mi a mélyaltatás és azt is, hogy miben különböznek. Végezetül beszéltünk az esetleges mellékhatásokról, illetve azok megszüntetéséről. Végső következtetésként megállapíthatjuk, hogy aki minden áron ki akarja zárni a beavatkozással esetleg együtt járó fájdalmat és kellemetlenséget, annak határozottan javasolt az altatásos fogbeütetés.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com



 

2021. május 28., péntek

IMMUNERŐSÍTÉS ALTERNATÍV MÓDSZEREKKEL – AZ EGÉSZSÉG MEGŐRZÉS ALAPELVEI

 

Az alternatív módszerekkel történő immunerősítés hatékony módja az egészség megőrzésnek

A médiában az utóbbi időben rengeteget hallani a fertőtlenítés és az oltások fontosságáról, mintha az lenne a megbetegedés elkerülésének egyetlen és legfontosabb feltétele. Másfelől, szinte semmit nem hallani arról, hogy az immunerősítés alternatív módszerekkel is lehetséges és különösen ajánlott. Az emberi szervezet legfontosabb és leghatékonyabb, de egyben a legösszetettebb védekező rendszere az immunrendszer! Legalább ennyire fontos kiemelni azt, hogy ha az immunrendszerünk nincs megfelelő állapotban, akkor könnyebben megbetegszünk, függetlenül attól, hogy van e járvány vagy nincs. Márpedig a minőségi életnek fontos feltétele a teljes lelki és testi egészség.

Ennek az írásnak a témája az immunerősítés alternatív módszerekkel. Mit kell tudni az immunrendszerünkről és annak a lehető legjobb állapotban tartásáról. Elsőként ismerkedjünk meg magával az immunrendszerrel.

Az immunrendszer és feladata
Röviden válaszolva az immunrendszer az emberi szervezet komplex védekező mechanizmusa. Olyan szervek és szövetek összessége, amelyek feladata egy lehetséges antigén elleni küzdelem, a szervezet működésének optimális szinten tartása mellett. Ennek az összetett, bonyolult rendszernek a működése realizálódik az immunitásban. Az immunrendszer legfontosabb feladata megkülönböztetni az idegen és a saját anyagokat, s miután ez megtörtént, likvidálni a testidegen részecskéket. Kettős feladatot lát el, egyrészt védelem a külső, például vírus támadás ellen, másrészt belső, például az elhalt sejtek eltávolítása, a regeneráció. Mindebből látható, milyen óriási jelentősége van a jól működő immunrendszernek. A következőkben ehhez nyújtunk segítséget.

Immunerősítés alternatív módszerekkel
Az immunrendszer alapja a bélflóra állapota. Ha a bélflóra rendben van, akkor nagy valószínűséggel az immunrendszer is jól működik. Ebből logikusan következik, hogy a legfontosabb kiindulási pont a helyes, egészséges táplálkozás! Ennek alapja a szezonális növényi és a nem nagyüzemi állati termékek fogyasztása! További, rendkívül fontos szempont az elfogyasztásra szánt táplálék feldolgozottságának szintje. Minél feldolgozottabb egy táplálék, annál egészségtelenebb és minél kevésbé feldolgozott, annál egészségesebb a szervezet számára. Ha valaki csak ezeket az ajánlásokat betartja, máris nagy szívességet tett a saját immunrendszere erősítése érdekéében.

Legalább ennyire fontos a háztartásban történő vegyszer használat lehető legnagyobb mértékű mellőzése! A médiákban folyamatosan ajánlott kémiai alapú fertőtlenítő szerek rendszeres használata elpusztíthatja bőrünk saját védekezési rendszerét. A bőrnek komplex, kétlépcsős védekező mechanizmusa van. Az első a lipidnek nevezett védelem, ami egy zsíros réteg és amit hidrolipid rétegnek is neveznek. A második, szintén hatékony védelmi vonal a bőr saját, élő ökoszisztémája. A különböző fertőtlenítőszerek rendszeres használat jelentősen gyengíti vagy akár el is pusztíthatja a bőr természetes védekező képességét. Ha ez bekövetkezik, az jelentős terhet jelent az immunrendszer számára. Sajnálatos módon a kémiai fertőtlenítő és tisztító szerek nem csak a bőrön át juthatnak be a szervezetbe, hanem a légúton keresztül is és erre is oda kell figyelni.

Az Immunerősítés alternatív módszerekkel harmadik, nagyon fontos eszköze a böjtölés! Talán sokan furcsának találják, de a böjtölés az egyik legnagyobb segítség, amit az immunrendszerünknek, és így a szervezetünknek tehetünk. Az immunerősítésen kívül a böjtölésnek számos további haszna van, amikből most csak hármat sorolunk fel: méregtelenítés, sejtregenerálódás és nem mellékesen súlyvesztés.

Az Immunerősítés alternatív módszerekkel része lehet az esszenciális illóolaj, valamint a nagy dózisú C és D vitamin bevitel. A D vitamin csak szerves cinkkel együtt hatékony. Meg kell még említeni az immunerősítő gyógynövényeket, ilyen például az echinacea koncentrált formában.

Még két rendkívül fontos, szorosan az immunerősítés alternatív módszerekkel témakörébe tartozó elemet említünk meg. Az első a rendszeres testmozgás. Bármi legyen is az, nagy jelentősége van a rendszeres testmozgásnak az immunrendszer jó karban tartásában. Nem sportolásról beszélünk, hanem testmozgásról, ami lehet gyaloglás, torna, túrázás, futás, munka az udvaron, a kertben, kirándulás, bármilyen rendszeres fizikai igénybevétel. Ami az időtartamot illeti, minimum napi 20 perc, de legalább 40 perc az ajánlott.

Végezetül, de egyáltalán nem utolsó sorban említjük az általános pszichés állapotot, ugyanis a mindenkori pszichés állapot rendkívüli módon befolyásolhatja az immunrendszer működését! A szorongás, a rettegés, a kilátástalanság és elkeseredettség jelentős negatív hatással lehet az immunrendszerre! Ahogy az ember képes meggyógyítani önmagát, éppen úgy "képes" megbetegíteni is. Az immunerősítés alternatív módszerekkel fontos eleme a kiegyensúlyozott pszichikai állapot. Hogy ki hogyan képes ezt elérni, az a személyi adottságától függ. Mindenkinek önmagának kell megtalálnia a legjobb módszert a lehető legkiegyensúlyozottabb pszichikai állapot elérésére és fenntartására. Ennek fontos eleme lehet a fősodratú média híreinek ignorálása!

Az emberi szervezet a teremtő legcsodálatosabb alkotása. Képes megvédeni önmagát minden betegségtől, még a rettegett rákot is beleértve! Azonban a súlyos környezeti ártalmak, a mindenhol megtalálható mérgező anyagok hihetetlen mértékben túlterhelik szervezetünk védekező képességét. Az immunrendszerünk nem képes eliminálni a káros, idegen anyagokat, ezért megbetegszünk.

Amikor az első tünetek jelentkeznek, nem az immunrendszerünk erősítésére koncentrálunk, hanem rögtön orvoshoz fordulunk, aki tüneti kezelésként gyógyszert ír fel. Sajnálatos módon azonban, a legtöbb gyógyszer nem a panaszt kiváltó okot szünteti meg, csupán az ok által kiváltott hatást csökkenti. Ez az oka annak, hogy a folyamatos gyógyszer szedés mellett is, az állapot egyre rosszabbá válhat, mígnem kialakulhat egy súlyos, akár krónikus betegség. A lényeg a szimptómát kiváltó ok megszüntetése és nem a szimptóma kezelése.

Mint az a leírtakból kiderült, az immunerősítés alternatív módszerekkel az egyik legjobb praktika a jó egészségi állapot megőrzésére. Ebben az a legnagyszerűbb, hogy sokkal kevesebbe kerül, mint a szimptómát megszüntetni hivatott gyógyszerek. (A gyógyszerek mellékhatásait most meg sem említjük) A két varázsszó az egészséges életvitel. Gondolkozzon el a leírtakon, végezzen saját kutatásokat, a lényeg az, hogy tegyen meg mindent az egészsége érdekében.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com