2021. augusztus 22., vasárnap

FOGPÓTLÁS ÁR EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUMMAL, GARANCIÁVAL

A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal és az árképzés fontos információ a páciensnek

Mielőtt rátérnénk a fogpótlás ár egyfázisú implantátummal témára, fogalmazzuk meg, hogy pontosan milyen kezelés, szolgáltatás áráról beszélünk. Mint az a címből is kiderül, az egyfázisú implantátum beültetés ára a téma. de érintőlegesen a kétfázisú implantátum beültetésről, illetve annak áráról is ejtünk néhány szót. A két implantátum fajta közötti árkülönbséget nem elsősorban az implantátum ár jelenti, hanem inkább a fogbeültetés különbözőségéből eredő plusz kiegészítők és az azokkal való munka.

Típusától függetlenül, minden fogászati implantátum egy titánium ötvözetből készült, biokompatibilis csavar, ami a fogcsontba ültetve tökéletesen helyettesítheti a természetes foggyökeret. Az implantátumnak az állcsontba történő rögzítése az implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés. A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal alatt az implantátum beültetésének, valamint a tartós ideiglenes fogsor elkészítésének együttes költségét értjük.

A fogpótlás implantátummal a meglehetősen drága fogászati kezelések közé tartozik. Ennek elsősorban és mindenekelőtt a titánium ötvözetből készített implantátum, valamint a fogbeültetéshez felhasznált tartozékok magas ára az oka. Ehhez képest az implantátum beültetés, valamint a fogpótlás elkészítésének munkadíja nem haladja meg lényegesen egy szájsebészeti bölcsességfog eltávolítás részarányos díját.

Kétféle implantátum és fogbeültetés létezik, az egyik a jelenlegi cikk témájaként szereplő egyfázisú implantátum, a másik a hagyományos kétfázisú implantátum. Az implantátumok árában nincs nagy különbség, de ha az összes bekerülési költséget nézzük, a kétfázisú implantátum beültetés valamivel többe kerül.

Az implantátum beültetéssel foglalkozó fogászatok túlnyomó többsége a fogbeültetés árának meghatározásakor beárazza az implantátumot, plusz minden egyes, a beültetéshez felhasznált elemet, valamint a velük való munkát is. Ez egy elfogadott, sokak által alkalmazott módszer. A hátránya a páciens szempontjából az, hogy amikor szembesül egy implantátum árral, az esetek többségében az csak az alapár, amiben a kiegészítő elemek ára és az azokkal történő munka költsége nincs benne. Különösen így van ez a kétfázisú implantátum esetében.

Kialakulóban van egy másfajta árképzési módszer, az úgynevezett csomagár, amit nagyon kevés helyen használnak még. Csomagár alkalmazásakor a pácienst nem zavarja meg a sok elnevezés és a hozzájuk tartozó árak, amikről gyakran azt sem tudja mit jelentenek. Ezt a fajta árazást gyakorlatilag lehetetlen összehasonlítani más, hasonló szolgáltatást ajánló intézmények hagyományos módon kalkulált árával. A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal csomagár egyszerűen és tévedés nélkül összehasonlítható más, ugyanezt az ármegállapítási módszert használó fogászatok áraival!

Mondjuk, ha valakinek egy komplett fogsorra van szüksége, akkor ő kizárólag arra az összegre kíváncsi, amennyibe a fogpótlás kerül, minden ezzel kapcsolatos költséget beleértve. A csomagár egy átgondolt, implantátum-alkatrész-eszköz-munkadíj kalkuláció eredménye! Az így kalkulált fogpótlás ár kedvezőbb a páciensek számára, mert egyértelmű és áttekinthető. Megjegyezzük, mi is csomagár árképzési módszerrel dolgozunk. Kérjük tekintse meg csomagár listánkat.

Az egyszerűségén és átláthatóságán túl, a csomagár rendszerint alacsonyabb, mint amikor elemenként történik az árazás. A csomag-ár használatával jelentősen javul az adott szolgáltatás, esetünkben a fogpótlás implantátummal ár-érték aránya. A két árazási módszerrel kalkulált álak között olykor jelentős különbség lehet. Nevek említése nélkül, itt egy magyar példa. Az iliDent FOGPÓTLÁS #2 csomagár 2 345 000 Ft. Egy másik budapesti fogászat ugyanezért a kezelésért 2 950 000 Ft-ot kér. Mindkét esetben ugyanarról a szolgáltatásról van szó, de az iliDent ára csomagár, a másiké nem. Ez a különbség elég nagy ahhoz, hogy érdemessé tegye a keresgélést a legkedvezőbb ár megtalálására.

Mivel jellemző, hogy külföldön élők Magyarországra jönnek fogászati kezelésre, hasonlítsuk össze, a teljes száj rehabilitáció a felső vagy alsó állcsontra, tartós ideiglenes fogsor kezelés árát. Nézzünk egy olyan példát, ahol az utazási és elszállásolási költségek magasak. Vajon megéri e egy az USA-ban élő számára, hogy Magyarországra utazzon? Ez esetben fizetnie kell az utazás, az elszállásolás és az ellátás költségeit is, amivel hazai kezeléskor nem kell számolnia. Szándékosan választottunk egy földrajzilag távolabb fekvő országot, mert így jobban szembetűnő, hogy még az európainál lényegesen drágább utazási költségek ellenére is érdemes a magyarországi kezelést választani.

Az bekerülési költség számításakor az alábbi főbb szempontokat vettük figyelembe. Ingyenes konzultáció. Mig nálunk a konzultáció ingyenes, az USA-ban 150-200 USD-t kell fizetni érte. Kedvező szállás és repülőjegy árak. A cikk írásakor, az EU-USA viszonylatában rendkívül kedvezőek a repülőjegy árak. Az online elküldhető röntgenfelvétel alapján viszonylag pontos árajánlat adható, aminek alapján eldönthető megéri e utazni vagy sem. Ami az elszállásolást illeti, egy négy csillagos szálloda vagy apartman 50-60 USD körül van Budapesten.

Kiváló ár-érték arány. A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal ár-érték aránya még úgy is rendkívül kedvező, hogy a külföldiek számára extra költségek vannak. A cikk írásakor egy USD 300 HUF. Minőségi fogászati ellátás. Nagyot téved az, aki azt gondolja, hogy a viszonylagos alacsony magyarországi árak alacsonyabb színvonalú kezelést jelentenek. Miután Magyarország az EU tagja, a fogászati kezelésekkel kapcsolatos elvárások és előírások az EU-s szabványokhoz igazodnak és felelnek meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyarországi magánrendelők fogászati kezelése ugyanolyan színvonalú, mint egy németországi vagy amerikai.

Konkrét árösszehasonlítás HU-USD viszonylatban, egy komplett alsó vagy felső állcsont implantátum beültetés + tartós ideiglenes fogsor kezelés esetében.

Száj rehabilitáció (egy állcsont)Mouth rehabilitation (single jaw)iliDentUSA
Konzultációs DíjConsultation FeeIngyenes$250.00
8 - 10 implantátum beültetés8 - 10 implants$6,500.00$22,000.00
Tartós ideiglenes fogsorLong term temporary denture$00.00$8,000.00
Repülőjegy árAir ticket$700.00NA
Elszállásolás (4 éjszaka)Accommodation (4 nights)$300.00NA
Egyéb kiadásokOther expenses$500.00NA
Összesen:Total:$8,000.00$30,250.00

Lehet, hogy a számok nem fillérre pontosak és intézményenként némileg eltérők lehetnek, de az arányok helyesek. Egyértelmű, hogy még az utazási és elszállásolási plusz költségek ellenére is érdemes Magyarországra utazni fogászati kezelésre, különösen implantátum beültetés céljából.

Kérjük, hogy fogpótlás ár egyfázisú implantátummal ügyben ne hagyatkozzanak csak a mi megállapításainkra, végezzen saját kutatást. Nyilvánvalóan nálunk sokkal tájékozottabb a saját környezete árait illetően, ezért hasonlítsa össze a kiszámított össz’ költséget a mi rejtett költségektől mentes, átlátható csomag árainkkal. Minden bizonnyal lesznek eltérések a táblázatunkhoz képest, de az arányok nagy valószínűséggel hasonlók lesznek. Biztosak vagyunk abban, hogy megéri Magyarországra jönni egyfázisú Implantátum beültetés kezelésre.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com 




2021. augusztus 21., szombat

FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS GYAKORI KÉRDÉSEK

Gyakori kérdések a fogászati implantátum beültetés kezeléssel kapcsolatban

 Bármilyen furcsán hangzik is, fogazatunk az egyik legfontosabb „szervünk” hiszen az egészséges fogazat előfeltétele az általános egészségnek. Ezért, a fogainkkal való törődés alapvető érdekünk és feladatunk. Ebből következően, azok elhanyagolása, az egyik legrosszabb, amit saját a saját egészségünk ellen tehetünk. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden figyelmeztetés ellenére, sokan nem fordítanak kellő figyelmet a fogazatukra, így túlságosan is korún jutnak el a legrosszabb fázisig, a fogvesztésig. Amire egyetlen orvosság van, a fogpótlás, aminek számos formája ismert. Az egyik leginnovatívabb az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum beültetés, illetve az ilyen implantátumon rögzített fogpótlás. A következőkben számba vesszük az ezzel a témával kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdéseket.

Miért az implantátum beültetés a legjobb fogpótlás megoldás számomra?
Ez egy olyan kérdés, aminek eldöntésében elsőként és mindenekelőtt a saját konzerváló fogorvosunk véleményét kell kikérni. Ez akkor is így van, ha egyébként ő maga - nagy valószínűséggel - nem foglalkozik ezzel a fajta fogpótlással. A döntéshez szükséges információkat tehát megkaphatjuk a saját fogorvosunktól, a közvetlen környezetünkben élőktől, amikor saját tapasztalat alapján hallunk véleményeket. S végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, rengeteg hasznos információt találhatunk az interneten.

Hogyan találhatom meg az egyfázisú implantológiában jártas legjobb szájsebészt?
Miután minden kétséget kizáróan eldöntöttük, hogy a fogpótlás implantátummal a legjobb megoldás számunkra, az első kérdés az, hogyan találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb szájsebészt? Olyan szakembert keressünk, aki mind tudás, mind pedig gyakorlati tapasztalat tekintetében a legjobb ezen a téren. Elsőként erre a kérdésre is a saját fogászunknál kell keresni a választ. Nagy valószínűséggel tud ajánlani valakit, akivel felvehetjük a kapcsolatot vagy valaki mást, akinek van ilyen ismerőse. Manapság a másik nagyon is kézenfekvő lehetőség az internet, ahol megfelelő kulcsszavak használatával több olyan fogászatot is találhatunk, akik ajánlanak egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlást.

Nos, a választás nem egyszerű feladat vagy talán inkább ez a legnehezebb. Miután az egészségünkről, és egy viszonylag drága beavatkozásról van szó, fontos, hogy körültekintően járjunk el a kiválasztásnál. Mint általában más területeken, így az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlás igénybevétele esetében is fontos a kitartó, következetes keresgélés és kutatás, az ezt a fajta kezelést ajánló intézmények, illetve szájsebészek között. Nézzük meg a Facebook oldalakat, olvassunk véleményeket, s hacsak lehetséges beszéljünk olyanokkal, akit a kiválasztani kívánt szájsebész kezelt. Jelen cikk írásakor még csak kevesen ajánlanak egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokkal történő teljes fogpótlást, ami nem könnyíti meg a feladatunkat...

Egész pontosan mi az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum?
A fogászati implantátum kiváló minőségű titánium ötvözetből készült mű-foggyökér. Jelenleg két, leginkább elterjedt implantátummal történő fogpótlás módszer létezik: a hagyományos kétfázisú és legújabb, az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum. Ezen az oldalon található egy jó összehasonlító táblázat, amelyből megismerhetjük a két módszer közötti legfontosabb különbségeket. Ez, és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy az egyfázisú implantátum használatának vannak határozott előnyei, ami miatt sokan választják ezt az implantátumot.

Mennyi időt vesz igénybe az egyfázisú implantátummal történő fogpótlás?
Bármennyire is hihetetlenül hangozik, de az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum felhasználásával történő fogpótlás, teljes száj rehabilitáció esetén (alsó és felső fogsor) 4-5 nap alatt elkészülhet! A folyamat nagyjából a következő:

1. alkalom: IMPLANTÁCIÓ - A fogászati kezelésre nem alkalmas fogak kihúzása, az adott esetben szükséges számú, azonnal terhelhető implantátum beültetése, mintavétel.
2. alkalom: VÁZPRÓBA - Az ideiglenes fémváz próbája, beállítása
3. alkalom: FOGSOR PRÓBA - A fémvázon rögzített, tartós ideiglenes fogsor beállítása.
4. alkalom: ÁTADÁS - Az utolsó igazítások a kész fogsoron, s végül az ideiglenes fogsor átadása.
5. alkalom:KONTROLL - Utolsó ellenőrzések, ha szükséges röntgenfelvétel készítése és a végső beállítások, igazítások elvégzése.

A fentiekben röviden összefoglaltuk az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum legfontosabb jellemzőit. Megtudhattuk, hogy a másik legelterjedtebb implantációs módszer a hagyományos, kétfázisú implantátum, amellyel szemben az azonnal terhelhető implantátumnak vannak határozott előnyei. Ezek az előnyök elsősorban a rövid megvalósulásban mutatkozik meg, továbbá abban, hogy ez a módszer erősen csonthiányos pácienseknél is alkalmazható.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020
iliDent.com




2021. augusztus 19., csütörtök

EGYFÁZISÚ AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUM GYAKORI KÉRDÉSEK

Gyakori kérdések az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum beültetéssel kapcsolatban

 Bármilyen furcsán hangzik is, fogazatunk az egyik legfontosabb „szervünk” hiszen az egészséges fogazat előfeltétele az általános egészségnek. Ezért, a fogainkkal való törődés alapvető érdekünk és feladatunk. Ebből következően, azok elhanyagolása, az egyik legrosszabb, amit saját a saját egészségünk ellen tehetünk. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden figyelmeztetés ellenére, sokan nem fordítanak kellő figyelmet a fogazatukra, így túlságosan is korún jutnak el a legrosszabb fázisig, a fogvesztésig. Amire egyetlen orvosság van, a fogpótlás, aminek számos formája ismert. Az egyik leginnovatívabb az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum beültetés, illetve az ilyen implantátumon rögzített fogpótlás. A következőkben számba vesszük az ezzel a témával kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdéseket.

Miért az implantátum beültetés a legjobb fogpótlás megoldás számomra?
Ez egy olyan kérdés, aminek eldöntésében elsőként és mindenekelőtt a saját konzerváló fogorvosunk véleményét kell kikérni. Ez akkor is így van, ha egyébként ő maga - nagy valószínűséggel - nem foglalkozik ezzel a fajta fogpótlással. A döntéshez szükséges információkat tehát megkaphatjuk a saját fogorvosunktól, a közvetlen környezetünkben élőktől, amikor saját tapasztalat alapján hallunk véleményeket. S végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, rengeteg hasznos információt találhatunk az interneten.

Hogyan találhatom meg az egyfázisú implantológiában jártas legjobb szájsebészt?
Miután minden kétséget kizáróan eldöntöttük, hogy a fogpótlás implantátummal a legjobb megoldás számunkra, az első kérdés az, hogyan találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb szájsebészt? Olyan szakembert keressünk, aki mind tudás, mind pedig gyakorlati tapasztalat tekintetében a legjobb ezen a téren. Elsőként erre a kérdésre is a saját fogászunknál kell keresni a választ. Nagy valószínűséggel tud ajánlani valakit, akivel felvehetjük a kapcsolatot vagy valaki mást, akinek van ilyen ismerőse. Manapság a másik nagyon is kézenfekvő lehetőség az internet, ahol megfelelő kulcsszavak használatával több olyan fogászatot is találhatunk, akik ajánlanak egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlást.

Hogyan válasszam ki a megfelelő implantológust?
Nos, egy nem egyszerű feladat vagy talán inkább a legnehezebb. Miután az egészségünkről, és egy viszonylag drága beavatkozásról van szó, fontos, hogy körültekintően járjunk el a kiválasztásnál. Mint általában más területeken, így az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlás igénybevétele esetében is fontos a kitartó, következetes keresgélés és kutatás, az ezt a fajta kezelést ajánló intézmények, illetve szájsebészek között. Nézzük meg a Facebook oldalakat, olvassunk véleményeket, s hacsak lehetséges beszéljünk olyanokkal, akit a kiválasztani kívánt szájsebész kezelt. Jelen cikk írásakor még csak kevesen ajánlanak egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokkal történő teljes fogpótlást, ami nem könnyíti meg a feladatunkat...

Egész pontosan mi az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum?
A fogászati implantátum kiváló minőségű titánium ötvözetből készült mű-foggyökér. Jelenleg két, leginkább elterjedt implantátummal történő fogpótlás módszer létezik: a hagyományos kétfázisú és legújabb, az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum. Ezen az oldalon található egy jó összehasonlító táblázat, amelyből megismerhetjük a két módszer közötti legfontosabb különbségeket. Ez, és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy az egyfázisú implantátum használatának vannak határozott előnyei, ami miatt sokan választják ezt az implantátumot.

Mennyi időt vesz igénybe az egyfázisú implantátummal történő fogpótlás?
Bármennyire is hihetetlenül hangozik, de az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum felhasználásával történő fogpótlás, teljes száj rehabilitáció esetén (alsó és felső fogsor) 4-5 nap alatt elkészülhet! A folyamat nagyjából a következő:

1. alkalom: IMPLANTÁCIÓ - A fogászati kezelésre nem alkalmas fogak kihúzása, az adott esetben szükséges számú, azonnal terhelhető implantátum beültetése, mintavétel.
2. alkalom: VÁZPRÓBA - Az ideiglenes fémváz próbája, beállítása
3. alkalom: FOGSOR PRÓBA - A fémvázon rögzített, tartós ideiglenes fogsor beállítása.
4. alkalom: ÁTADÁS - Az utolsó igazítások a kész fogsoron, s végül az ideiglenes fogsor átadása.
5. alkalom:KONTROLL - Utolsó ellenőrzések, ha szükséges röntgenfelvétel készítése és a végső beállítások, igazítások elvégzése.

A fentiekben röviden összefoglaltuk az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum legfontosabb jellemzőit. Megtudhattuk, hogy a másik legelterjedtebb implantációs módszer a hagyományos, kétfázisú implantátum, amellyel szemben az azonnal terhelhető implantátumnak vannak határozott előnyei. Ezek az előnyök elsősorban a rövid megvalósulásban mutatkozik meg, továbbá abban, hogy ez a módszer erősen csonthiányos pácienseknél is alkalmazható.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020
iliDent.com




2021. augusztus 18., szerda

FOGBEÜLTETÉS IMPLANTÁTUMMAL – FOGPÓTLÁS HAGYOMÁNYOS MÓDON

 

A fogbeültetés implantátummal és a hagyományos fogsor között alapvető különbségek vannak

Azt mindenki tudja, hogy a foghiányos állapot több szempontból is hátrányos helyzetet jelent. Feltehetően azzal is sokat tisztában vannak, hogy a rágáshoz egészséges fogazat szükséges, hiszen megfelelő rágási képesség fontos feltétele az elfogyasztott étel gyors és hatékony megemésztésének. És azt még meg sem említettük, hogy a kellemes, bizalomgerjesztő megjelenés elképelhetetlen egészséges, ápolt fogazat nélkül. Sajnos, fogaink állapota, a még oly’ körültekintő fogápolás mellett is romolhat az idő múlásával. A fogazat romlásának végső stádiuma az, amikor fogpótlás válik szükségessé. Erre két ismert megoldás létezik, az egyik a fogbeültetés implantátummal, a másik a hagyományos módon készített protézis. Ebben az írásban a két megoldás közötti különbségekről lesz szó ebben.

Általában elmondjuk, hogy a fogbeültetés az implantátum beültetés köznyelvben elterjedt elnevezése, ezért mi is használjuk. Nyilvánvalóan nem műfog kerül beültetésre, hanem implantátum, amire azután a műfogat rögzítik.

Mielőtt fogpótlásra kerülne sor, az első és legfontosabb lépés a fogazat állapotának alapos vizsgálata és a diagnózis megállapítása. Ennek során a fogorvos vagy implantológus nem csak a még meglévő fogakat, de fogcsontot és a teljes szájüreget vizsgálja, amiben egy, a helyszínen készült panoráma röntgenfelvétel is a segítségére van. A vizsgálat során eldől, hogy az adott páciens számára milyen megoldások lehetségesek. Ha a fogpótlás lehetséges implantátummal, az egyben azt is jelenti, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű csontozat áll rendelkezésre. Egyfázisú implantátum használatakor, gyengébb minőségű és kevesebb csontozat esetén is lehetséges a fogbeültetés implantátummal.

A hagyományos módon történő fogpótlást általában akkor alkalmazzák, amikor van néhány, a műfogat stabilan megtartani képes egészséges fog akár a felső, az alsó vagy mindkét állcsontban. Az így kialakított fogpótlás neve híd, miután az egészséges fogak pillérként tartják a műfoga(ka)t. A híd, hasonlóan a teljes fogsorhoz, fémvázra rögzített, élethű fogakból áll és általában nem kivehető a páciens által.

A hagyományos fogpótlás másik formája az, amikor nincs ellátásra alkalmas fog a rögzítéshez, illetve valamilyen ok miatt a fogbeültetés implantátummal nem lehetséges. Ekkor a hagyományos módon készült protézis az egyetlen lehetséges megoldás. Ez esetben maga a fogsor hasonló módon készül, azaz fémvázon rögzített műfogakból áll, mint a hídnál, de maga a rögzítés a páciens általi ragasztással történik.

Az állcsontba beültetett fogászati implantátum feladata a műfogak biztonságos rögzítése, mint például a fogbeültetés implantátummal esetében is. Ez a fajta fogpótlás számtalan előnye miatt világszerte gyorsan terjed, így hazánkban is. Ha a fogpótlás implantátummal történik, egy vagy több fog pótlásakor nem kell az egészséges fogakat lecsiszolni azért, hogy a fog vagy a híd valamihez rögzíthető legyen. Az implantátumok típusától függően vagy az íny felmetszésével vagy egyszerűen, a fogínyen keresztüli fúrással ültetik be, mint például az azonnal terhelhető implantátumokat.

Ezek után térjünk rá a hagyományos protézis és a fogbeültetés implantátummal fogpótlás közötti fontosabb különbségekre. Milyen előnyök, illetve hátrányok jellemzik a kétféle fogpótlási megoldást.

- esztétika - Az esztétikai szempontból a fogbeültetés implantátummal nagyon hasonlít egy helyesen gondozott, eredeti fogsorra. A szakszerűen elkészített fogsort nagyon nehéz megkülönböztetni egy eredeti fogaktól, oly’ annyira természetes benyomást kelt.

- tartósság - A fogsort tartó implantátumok kiváló minőségű titánium ötvözetből készülnek, amelyek erősek, stabilak és tartósak. Megfelelő gondozás mellett, a fogászati ​​implantátum gyakorlatilag egy életre szól. Ugyanakkor, a hagyományos protézis élettartama sokkal rövidebb, mivel kevésbé tartós anyagokból készül és gyorsan instabillá válik.

- a szomszédos fogakra gyakorolt hatás - Ha a fogpótlás implantátummal történik a szomszédos ép fogak érintetlenül maradnak, ezáltal meghosszabbodik az élettartamuk. Ugyanakkor, a hagyományos hidakat a szomszédos fogakhoz kell rögzíteni és már egyetlen fog pótlásához is két egészséges fogat kell lecsiszolni.

- funkció - További hátrány a hagyományos fogpótlásnál, hogy sajnos, még a legnagyobb körültekintéssel elkészített protézisek sem elég stabilak, gyenge harapási erőt biztosítanak és ezért a rágás sem tökéletes. Igen gyakran hangképzési problémák lépnek fel, ami által a beszéd természetellenessé válhat. Ugyanakkor, ha a híd vagy fogbeültetés implantátummal készül, akkor az teljesen stabil és tökéletesen funkcionál, mert a fogcsontba rögzített implantátumok megfelelő stabilitást biztosítanak. Nincs gond a rágással, a hangképzéssel és abszolút esztétikus.

- költség - A fogbeültetés implantátummal költsége a fogazat és az állcsont állapotától függően változik és persze attól is függ, hogy egyetlen fogról van e szó vagy teljes fogsorról. Általánosságban igaz, hogy ez a fajta fogpótlás lényegesen drágább, mint a hagyományos módon készített, ragasztott protézis.

Az implantátum beültetés egy szájsebészeti műtét, azonban az implantáció során használt speciális eszközök, főleg a nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült implantátumok meglehetősen drágák, ami az egész műveletet megdrágítja.  Autós hasonlattal azt mondhatnánk, hogy ha a hagyományos protézis a Suzuki, akkor az implantációs fogpótlás a Lexus...

Mint a fenti írásból megtudhattuk, számos és jelentős különbség van a fogbeültetés implantátummal és a hagyományos módon készített protézisek között. Az így szerzett tudás hasznos lehet azok számára, akiknek e két megoldás között kell választaniuk. Ár-érték arány alapján, annak, aki megengedheti magának, mindenképpen ajánlott a fogpótlás implantátummal megoldást választania.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020 ImmediateLoadingImplants.com



2021. augusztus 11., szerda

HELYES FOGTISZTÍTÁS, HOGYAN ÁPOLJUK ÉS VÉDJÜK A FOGAINKAT

A helyes fogtisztítás és fogápolás sok kellemetlenségtől ment meg bennünket

A helyes fogtisztítás állandóan visszatérő téma, ami érthető is, hiszen a fogegészség rendkívül fontos nem csak a fogazat, de a szervezet általános egészségét tekintve is. Sajnálatos, hogy a fogápolás fontossága nem kapja meg a témát megillető figyelmet, a napi tevékenységek között. Tény, hogy a többség elhanyagolja a szájhigiéniát, pedig a helyes fogápolás sok kellemetlenségtől és kiadástól menthet meg bennünket. Egy nem régen készült statisztika szerint Magyarország lakosainak csupán 1,7%-a tesz eleget az elvárható szájhigiéniai elvárásoknak, értsd: ápolja helyesen és rendszeresen a fogazatát. Ez meglehetősen lehangoló állapot.

Szomorú tény az is, hogy a gyermek fogápolásra, valamint gyermek fogászati kezelésre Európában mi magyarok fordítjuk a legkevesebb figyelmet és költjük a legkevesebb pénzt. Ugyanakkor például, a felmérések szerint 10 kisgyermekből nyolcnak fogszabályozás kezelés kellene, hogy egyéb, a gyermekfogászattal kapcsolatos problémát ne említsünk. Ez a szülők réséről megnyilvánuló felelőtlenség elítélendő, hiszen egy kisgyermekektől nem várható el, hogy felelősséggel viselkedjen a fogazatát illetően.

A helyes fogtisztítás alapja a napi kétszeri fogmosás. Ez a leghatékonyabb módszer fogaink tisztántartására, a fogak egészségének megóvására. Fontos tudni, hogy kizárólag a rendszeres és megfelelő időtartamú, alapos fogtisztítás hatékony. Tulajdonképpen minden étkezést követően fogat kellene mosnunk, de legalább is szájat öblítenünk, amennyiben lehetséges. A kielégítő eredmény érdekében legalább három percig, de a kívánatos tisztaság érdekében, nagyjából öt percig szükséges tisztítani a fogainkat.

Még a körültekintő, helyes fogtisztítás után is lehetnek olyan helyek, amit a fogkefe sörtéi nem érnek el, emiatt ajánlott a fogselyem használata fogmosás után. A fogselyemmel tökéletesen megtisztíthatók ezek a helyek is Mivel az egyhangú, monoton tevékenység miatt könnyen elveszhet az időérzékünk egy-két percnyi fogtisztítás után már nehéz megmondani, konkrétan mennyi idő telt el. Ezért ajánlott egy órát tartani a fürdőszobában, mert így biztosak lehetünk benne, hogy kellő ideig tart a fogmosás. Egy bizonyos idő elteltével óra nélkül is képesek leszünk a szükséges fogmosási idő betartására.

Az tudni kell, hogy a túlságosan lágy fogkefe nem igazán alkalmas a helyes fogtisztítás elvégzésére. Sokkal alkalmasabb az olyan, kemény sörtéjű fogkefe, amit még nem érzünk kellemetlennek vagy ha mégis, akkor lassan és fokozatosan ugyan, de idővel térjünk át kemény sörtőjű fogkefére. Fogápolás közben óvatosan a fogínyt is dörzsölni, tisztítani kell. Ezzel egyrészt eltávolítjuk az ínyen megtapadt lepedéket és ételmaradékot, de ami szintén fontos, az íny jobb vérkeringésére is pozitív hatással lehetünk.

Még a legkörültekintőbb fogtisztításkor is lehetnek olyan helyek, ahova a fogkefe nem ér el, ezért a helyes fogtisztítás megkívánja a fogselyem használatát is. Ennek segítségével tökéletesen szennyezésmentessé tehetjük a fogainkat. Minél jobban betartjuk ezeket a fogtisztítási ajánlásokat, annál kisebb az esélye a fogkő képződésnek, pontosabban, annál lassabban rakódik le fogkő a fogakra.

A helyes fogtisztítás, de egészségügyi szempontjából is fontos a megfelelő fogkrém kiválasztása. Ne sajnáljuk a pénzt, kizárólag kiváló minőségű fogkrémet vásároljunk. Ha van rá lehetőségünk használjunk bio és mindenképpen flórmentes fogkrémet! Az ilyen fogkrémek hatékonyak és nincsenek egészségre káros mellékhatásai.

Fordítsunk fokozott figyelmet a kisgyermekek fogápolására. Körkörös és/vagy függőleges mozdulatokkal tisztítsuk fogaikat, különösen az első időkben. Fontos az is, hogy a mozdulatokat az ínytől indulva kezdjük el. A nyelv tisztítására is érdemes időt szentelni, mert az ott megtelepedő lepedék káros lehet a szájegészség szempontjából. A csak néhány foggal rendelkező gyermekeknél nem ajánlott fogkrém és a kemény sörtéjű fogkefe használata.

Legyünk türelmesek a gyermekekkel. A fogazat állapota egy életre meghatározhatja a gyermek saját magáról alkotott képét és befolyásolhatja felnőttkori magatartását a helyes fogtisztítás tekintetében. Arra kell törekedni, hogy a gyermek számára játékosnak tűnjön a fogtisztítás. Ezt fokozhatjuk azzal, ha plakkfestő tablettát használunk vagy például versenyzünk velünk, hogy ki mossa hosszabb ideig a fogát és így tovább. Így elérhetjük, hogy örömmel és jókedvvel végezzék el ezt a fontos feladatukat a fürdőszobai tükör előtt.

Az általános testápolásnak fontos eleme a helyes fogtiszttás. Minél inkább betartjuk a fogápolás írásunkban megfogalmazott szabályait, annál kevesebb problémánk lesz a fogainkkal és annál inkább kitolhatjuk a fogpótlás szükségessé válásához vezető időt. Szintén a fogápolás részének kell tekinteni a rendszeres, szakember által végzett fogkőeltávolítást és a fogaink félévenkénti ellenőrző vizsgálatát. Mindezzel nagy szolgálatot teszünk a fogaink egészségének megvédése érdekében és rengeteg pénzt spórolunk meg a későbbiekben. Minden további, a helyes fogápolással kapcsolatos kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



 

2021. augusztus 7., szombat

FOGÁPOLÁS, HOGYAN MOSSUK HELYESEN A FOGAINKAT


 Fogápolás, ugyan már, mindenki tudja, hogyan kell fogat mosni! Valóban?

Állandóan visszatérő téma a fogápolás fontossága, hiszen a fogaink egészsége nagyon fontos nem csak a fogazat, de az általános egészség szempontjából is. Helytelen, hogy a fogainkkal való törődés nem kap kellő figyelmet mindennapi tevékenységeink között. Kétségtelen tény, hogy az emberek többsége nem fordít kellő figyelmet a szájhigiéniára ami pedig később sok kellemetlenség okozója lehet. Egy közelmúltbeli statisztika szerint Magyarország népességének csupán 1,7%-a felel meg az elvárható szájhigiénés követelményeknek, értsd: tisztítja rendszeresen és helyesen a fogait. Ez meglehetősen lehangoló statisztika...

Ugyancsak sajnálatos tény, hogy a gyermekek fogápolására, fogászati kezeléseire a magyarok költenek a legkevesebbet Európában. Közben például 10 magyar gyermekből nyolcnak fogszabályozásra lenne szüksége, hogy más, gyermekfogászati problémát már meg se említsünk. Ez határozott felelőtlenség a szülők részéről, hiszen a gyermekektől még nem várható el, hogy felelősséggel viseltessenek saját egészségüket illetően.

Visszatérve a fogápolás témára naponta legalább kétszeri fogmosás ajánlott. Ez a legbiztosabb módszer fogaink egészségének megőrzésére, ám kizárólag a rendszeres, megfelelő ideig tartó és alapos fogmosás lehet hatékony. Valójában minden étkezés után fogat kellene mosni vagy szájat öblíteni, ha ez lehetséges. A megfelelő tisztítóhatás eléréséhez minimum 3 percig, de az ideális hatás érdekében 5 percig szükséges tisztítani a fogakat.

A fogkefékről tudni kell, hogy a túlságosan lágy fogkefe nem alkalmas a megfelelő tisztításra. Használjunk olyan kemény sörtéjű fogkefét, ami még nem kellemetlen vagy ha igen, akkor fokozatosan térjünk át kemény sörtőjű fogkefére. Fogmosás közben óvatosan ugyan, de a fogínyt is dörzsölni kell. Így, azon túl, hogy eltávolítjuk az ínyre tapadt ételmaradékot és lepedéket, az íny vérkeringésére is jótékony hatással vagyunk.

Még a legkörültekintőbb fogápolás ellenére is akadhatnak olyan helyek, ahova a fogkefe sörtéi nem érnek el, ezért fogmosás után javasolt a fogselyem használata. Ezzel a módszerrel tökéletesen megtisztíthatjuk a fogazatunkat. Mivel a monotonitás következtében könnyen elveszíthetjük időérzékünket, egypercnyi fogmosás után már nehéz megállapítani, hogy mennyi ideje csináljuk. Ennek elkerülésére érdemes egy órát elhelyezni a fürdőszobában, ami segíthet abban, hogy kellő ideig tartson a fogmosás. Egy idő után óra nélkül is képesek vagyunk betartani a szükséges fogmosási időt.

A fogápolás szempontjából nagyon fontos a megfelelő fogkrém kiválasztása. Fordítsunk fokozott figyelmet arra, hogy kizárólag jó minőségű fogkrémet vásároljunk. Lehetőleg bio és mindenképpen flórmentes fogkrémet válasszunk, illetve használjunk, mert ezeknek nincsenek kedvezőtlen mellékhatásai.

A kisgyermekek fogát mindig körkörös és/vagy függőleges mozdulatokkal mossuk az első időkben, és a mozdulatokat az ínytől indulva kezdjük el. A nyelv tisztítására is érdemes időt szentelni, mert az ott megtelepedő lepedék káros lehet a szájegészség szempontjából. A csak néhány foggal rendelkező gyermekeknél nem ajánlott fogkrém és a kemény sörtéjű fogkefe használata.

A fogápolás tekintetében (is) legyünk türelmesek kisgyermekekkel. A fogak egészsége egy életre meghatározza a gyermekek saját magukról alkotott képét, továbbá a rossz fogak szövődményeket is okozhatnak. Törekedjünk arra, hogy játéknak tűnjön a fogmosás. Használjunk plakkfestő tablettát, versenyezzünk, hogy ki bírja tovább a fogmosást és így tovább. Ily’ módon elérhetjük, hogy gyermekeink örömmel és jókedvvel végzik el azt a nagyon fontos néhány percet a fürdőszobai tükör előtt.

A fogápolás alapvető része az általános higiéniai testápolásnak. Minél jobban betartjuk a fogmosás itt megfogalmazott alapvető szabályait, annál kevesebb gondunk lesz később a fogazatunkkal és annál inkább kitoljuk a fogpótlás szükségessé válásához vezető utat. A fogápolás részének kell tekinteni a rendszeres, szájhigiénikus által végzett fogkőeltávolítást, illetve a fogazatunk minimum félévenkénti ellenőrző vizsgálatát. Mind ezzel óriási szívességet teszünk önmagunknak a fogazatunk egészségének megvédése érdekében és rengeteg pénzt spórolunk meg. A fogápolással kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com

 



2021. július 27., kedd

A FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI


 A fogászati implantátum beültetés fogpótlás határozott előnyökkel jár

Amióta létezik fogorvoslás, annak célja mindig is az emberek fogainak és általános orális egészségének védelme, illetve kielégítő módon történő helyreállítása volt. Ez esztétikai és a funkcionalitás tekintetben egyaránt igaz. A mai modern fogászatban leggyakrabban előforduló kezelése a fogtömés, de rögtön utána a fogpótlás következik. A gyakorlat azt mutatja, hogy a ma ismert eljárások körül a fogászati implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés jelenti a legtökéletesebb megoldást. Az implantátum beültetés vonatkozhat egyetlen fog, esetleg híd, de leginkább körhíd, azaz teljes fogsor pótlására is. A következőkben a fogpótlás implantátummal kezelés előnyeiről és hátrányairól lesz szó.

A fogászati implantátum beültetés során, titánium ötvözetből készült mű-foggyökér, sebészeti úton kerül a fogíny alatti fogcsontba. Ez egy egyszerű sebészeti eljárás, különösen az egyfázisú implantátum esetében, amit a szájsebész gyakorlatilag a fogínyen át a fogcsontba fúrt lyukba csavar bele. Az íly’ módon az állcsontba beültetett implantátum rendkívül stabilan tartja meg a rárögzített koronát, hidat vagy komplett fogsort.

Napjainkban a fogászati implantátum beültetés egyre inkább terjedő fogpótlás módszernek számít, hiszen ez a megoldás közelíti meg legjobban a természetes állapotot. A fogászati problémákkal, foghiánnyal küzdők számára ismét lehetővé válik, hogy teljes életet éljenek, hiszen bármilyen ételt fogyaszthatnak, magabiztosan, bátran mosolyoghatnak nem aggódva csúnya, hiányos fogazatuk miatt
Többféle fogászati implantátum beültetés fogpótlás létezik. A rendszer két fő családra osztható: hagyományos kétfázisú implantátum és az újabb az egyfázisú implantátum. A két implantátum között sok különbség van, amiről korábbi cikkeinkben bőséges információ található. Egy dologban azonban valamennyi hasonlít, mindegyik alkalmas a természetes foggyökér helyettesítésére.

Ennek az írásnak egyik témája az egyfázisú implantátum vagy más néven azonnal terhelhető implantátum lesz, amely implantátum több szempontból is különbözik a hagyományos kétfázisúaktól. Gyakorlatilag ez is egy mű foggyökér, amit műtéti úton ültetnek be az állcsontba, épp’ úgy, mint a más típusú implantátumokat. Ennek az implantátumnak azonban olyan előnyei vannak, amivel más implantátumok nem rendelkeznek. Az egyik, talán legfontosabb előnye az, hogy az egyfázisú implantátum olyan esetekben is beültethető, amikor a csont mennyisége és sűrűsége nem megfelelő, ezért a kétfázisú implantátum nem használható.

Tekintsük át a fogászati implantátum beültetés fogpótlás jelentősebb előnyeit.

A fogászati implantátum olyan képességekkel rendelkezik, mint a természetes foggyökér. Az azonnal terhelhető implantátum ugyan egyetlen darabból áll, de számtalan formában és méretben gyártják annak érdekében, hogy minden lehetséges egyedi igénynek megfeleljen. Ez a lehetőség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egyfázisú implantátum használatával szinte bárki számára lehetővé válik ez a fajta fogpótlás.

A fogászati implantátum beültetés lecsökkenti a csontvesztés veszélyét, de legalább is lelassítja a folyamatot. A fogvesztés, illetve a foghiány egyik súlyos „mellékhatása” a csontozat sorvadása, a csontvesztés. Főként idősebb korban tovább rontja a helyzetet a csont sűrűségének és ezzel a minőségének romlása, ami miatt gyakran a hagyományos kétfázisú implantátummal már nem is lehetséges a fogpótlás

Ha a fogpótlás implantátummal történik, különösen igaz, hogy ezáltal visszaállítódik az arc eredeti struktúrája. Az előző bekezdéshez kapcsolódva, az implantátumon rögzített fogsor visszaállítja az arc eredeti formáját, így az arckifejezés ismét a régi lesz. Mind ez azért, mert a fogazatnak jelentős szerepe van az egyénre jellemző arcforma megjelenítésében. Megszokott jelenség, hogy a hosszú évekig tartó foghiányt követően, a teljes fogpótlás után, az arc szó szerint megfiatalodik.

Fogászati implantátum beültetés után, evéskor és beszéd közben nincs többé akadályoztatva. A fogpótlás implantátummal után bármilyen ételt fogyaszthat és torzításmentesen beszélhet. Mindenki szereti a ropogós héjú kenyeret, s általában az ilyen ételeket, amelyek fogyasztása csak egy szép emlék volt a fogpótlás előtt, de most ismét lehetősége nyílik rá. Nem kell többé erőlködnie, hogy ne sejpítsen, hogy a szavakat helyesen artikuláljon, mert a fogpótlás után ez is természetessé válik.

A figyelmes olvasónak minden bizonnyal feltűnt, hogy mind eddig fogászati implantátum beültetés előnyeiről volt szó és a hátrányairól nem, pedig az írás címében erről is ígértünk tájékoztatást. Nos, nem azért hagytuk az írás végére, mert a hátrányok megemlítését nem tartjuk fontosnak, hanem azért, mert a fogászati implantátumnak gyakorlatilag egyetlen hátrány van. Az pedig nem más, mint a viszonylag magas ára. A viszonylag magas jelzőt azért használjuk, mert, ha valaki elég sokáig halogatja a fogbeültetés kezelést, akkor az évek során csak nem annyit költ el konzerváló fogászati kezelésekre, mintha egyből a fogbeültetés implantátummal megoldást választotta volna

Mint láthattuk, a fogászati implantátum beültetés teljes életmódváltást tesz lehetővé. Általa ismét visszanyeri azokat a képességeket, amelyek korában teljesen természetesek voltak, de a foghiány miatt elvesztek. Tudomásul kell vennünk, hogy a tökéletesen funkcionáló fogazat - akár eredeti, akár implantátumon rögzített műfogsor - elengedhetetlen része az egészséges minőségi életnek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com




2021. július 17., szombat

FOGKŐELTÁVOLÍTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGES FOGAZAT KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS

Miért olyan fontos a fogkőeltávolítás a fogak egészségének megőrzése szempontjából?

Mielőtt rátérünk a fogkőeltávolítás fontosságára, határozzuk meg, hogy mi is pontosan a fogkő. Azt is fontos tudni, hogy milyen módon keletkezik, illetve, hogyan lehet eltávolítani. Beszélnünk kell azoktól a kockázatokról is, amiket az elhanyagolt fogkő jelent a fogainkra. A fogkő eltávolítás fontosságával kapcsolatos tudás és módszerek ismeretében lehetséges csak a fogaink megvédése a sok kárt okozó, nem kívánatos fogkőtől.

A fogak tisztítása után, valószínűleg marad egy pici, nehezen hozzáférhető hely, esetleg egymással szorosan összeérő fog, amit elkerül a fogkefe sörtéje. Az is előfordulhat, hogy nem megfelelő a fogmosási technika ahhoz, hogy minden, a fogainkon található lerakódás eltávolításra kerüljön. Ilyen esetben a lepedék összegyűlik és ebből később fogkő keletkezik. Írásunkban összegyűjtjük és megválaszoljuk a fogkő képződésével és eltávolításával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket, valamint azt, hogyan történik és miért fontos a hatékony fogkőeltávolítás.

Mi a fogkő?
Röviden megfogalmazva, a fogkő nem más, mint a fogzománcon lerakódó ételmaradékból képződő lepedék megkeményedő, megkövesedő formája. Ezért is fog-kő a neve. A fogkő először világos sárgás, majd később mind sötétebbé, sárgás-barna színűvé válik. A lerakódás a szerkezete miatt érdes felszínű és ez nagyon kedvez különféle, nem hasznos baktériumok megtapadásának, ami viszont gyulladás kialakulásához vezethet. A helyzet tovább romlik az által, hogy az elmeszesedett réteg nem csak a fogak látható részén alakul ki, hanem a fogíny alatt is. A fogkő fogíny alatt súlyosabb problémát okozhat, miután a hézag egyre nagyobb lesz a fog és a fogíny között.

Honnan tudhatom, hogy fogkövem van?
„Szerencsére” az előző blokkban leírt fogkő egy része szabad szemmel is látható, így könnyen észrevehető az ínyvonal feletti helyeken. Leggyakrabban az alsó fogsor belső felében jelenik meg először, ami tükörből nézve látható, de sajnos lehet fogkő az ínyvonal alatt is, ami viszont nem látható. A fogak alapos tisztításának együtt kell járnia a fogazatunk erős fényben és tükörben történő rendszeres vizsgálatával, az esetleg keletkező fogkő felderítése érdekében. Továbbra is állítjuk azonban, hogy a fogkő felismerés és a fogkőeltávolítás egyetlen biztos módszere a szájhigiéniai vizsgálat és kezelés.

Képes vagyok magam eltávolítani a fogkövet?
Különböző házi módszerekkel sokan próbálkoznak a keletkezett és felfedezett fogkő eltávolításával. Dörzsölik, kapargatják, ám ezzel a módszerrel nem igazán lehet eltávolítani. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a művelet során megsérülhet a fogíny vagy akár a fogzománc is. Házi módszerekkel a tökéletes fogkőeltávolítás gyakorlatilag nem lehetséges.

Professzionális fogkőeltávolítás
A fogkő szakszerű és hatékony eltávolítását egy speciális, magas frekvenciás ultrahangos berendezéssel végzi egy, a szájhigiéniában jártas szakember. Ez egy abszolút fájdalommentes kezelés, amit erre kiképzett szájhigiénikus végez. A készülék nem károsítja a fogat, illetve a fogzománcot. Az ultrahanggal működő fogkő eltávolító egy ceruza-szerű fogászati eszköz, ami a kiképzése miatt a fog teljes felületét eléri, a legrejtettebb réseket is beleértve. Ez a speciális berendezés 27-37 kHz frekvenciájú rezgéssel távolítja el még a legmakacsabb lerakódást is a fogfelületről. A fogkő eltávolítás után a száj-higiénikus polírozó koronggal fényesíti a fogakat, ami által azok felülete tökéletesen sima lesz és így nehezebbé válik a lepedék és a fogkő megtapadása.

Milyen gyakran szükséges a fogkő eltávolítása?
A fogkő eltávolításának gyakorisága függ az egyéni adottságoktól, az életkortól, de még az étkezési szokásoktól is. Általában hat havonta ajánlott a fogkő eltávolítása, a szintén hathavonta ajánlott általános fogászati ellenőrzés alkalmával. Akinél, akármilyen okból is, jelentéktelen a fogkő képződés, évente legalább egyszer fel kell keresni a szájhigiénikust.

Okozhat a fogkő kellemetlen szájszagot?
Természetesen okozhat! A kellemetlen szájszag egyik leggyakoribb forrása a fogkő! Mint fentebb szó volt róla, a fogkőtől durva felületű fogzománcra sokkal könnyebben rátapadnak, illetve szaporodnak a kellemetlen szájszagért felelős baktériumok.

Veszélyes lehet a fogkő az egészségemre?
Határozottan igen a válasz! A fogkő nem elsősorban esztétikailag zavaró, de sajnos a fogromlás, illetve az emiatt bekövetkező fogvesztés egyik fő oka. Ha a fogkő eltávolítás nem történik időben, akkor az íny lassan visszahúzódik, ínygyulladás alakul ki, ami viszont rossz szájszagot, foglazulást és akár fogvesztést is okozhat! Ugyanakkor, köztudott, hogy a szájban keletkező gyulladás a szervezet más részeiben is okozhat betegségeket! Ha fogmosáskor akár csak egy pici vérzés is jelentkezik, akkor a szájban található káros baktériumok a seben keresztül a váráramba kerülhetnek, ahol a vérlemezkékhez tapadnak. Ennek akár vérrögképződés is lehet az eredménye, ami szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy számos kérdésére válaszoltunk a fogkő keletkezés, a fogkőeltávolítás, illetve az eltávolítás fontosságát illetően. Láthattuk azt is, hogy nem csak a fogaink, de az általános egészségünk szempontjából is nagyon fontos a rendszeres szájhigiéniai ellenőrzés, az esetleg meglévő fogkő feltárása és szakszerű eltávolítása. Ne hanyagolja el a fogazatát, saját egészsége érdekében.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



 

2021. július 16., péntek

A SZEMÉLYES KONZULTÁCIÓ JELENTŐSÉGE FOGBEÜLTETÉS ELŐTT

Miért fontos a személyes fogászati konzultáció a páciens számára fogbeültetés előtt?

Egy, a közelmúltban az USA-ban végzett felmérés eredménye azt mutatja, hogy a fogászati kezelésre jelentkezők többsége nincs tisztában a fogbeültetés, és általában a fogászati kezeléseket megelőző személyes konzultáció jelentőségével. Ránk magyarokra ez még inkább jellemző. Az emberek azt gondolják, hogy ez egy szükséges rossz, amin túl kell esni... Az implantátum beültetés (fogbeültetés) mindenképpen az összetettebb fogászati beavatkozások kategóriája, s mint általában a műtétek, ez a fajta fogpótlás is igényel valami fajta felkészülést mind pszichikai, mind pedig egyéb, gyakorlatias vonatkozásban. A páciens tudatos felkészülésének része a személyes fogászati konzultáció, aminek fontosságát nem kérdőjelezheti meg az, hogy számos fogászatnál fizetni kell érte.  Ebben az írásban számba vesszük azokat az előnyöket, amelyekben az ilyen megbeszélésen résztvevők részesülhetnek.

HELYES DIAGNÓZIS
Kezdjük azzal, hogy szájüreg állapotának pontos diagnózisához mindenképpen szükséges személyes konzultáció. Ez történhet az első kezelést közvetlenül megelőzően, ám ennek több hátránya is van. Az egyik az, hogy ilyenkor a páciensnek nincs ideje kellően átgondolni, hogy melyik lehetőséget válassza, ha van választási lehetősége. A másik, szintén időt igénylő döntés, hogy a hallottak alapján akarja e a felajánlott fogpótlás kezelést akár anyagi, akár valamilyen más okból. A gyakorlatban az az elterjedtebb, hogy a konzultációs időpont, az kizárólag a konzultációról szól és a tulajdonképpeni implantátum beültetés egy későbbi időpontban történik.

A legtöbb fogászat honlapja felajánlja a lehetőséget, hogy a páciens a kapcsolatfelvétel során elmondhassa milyen jellegű fogászati problémája van. Az így megadott információ azonban sajnos nem elegendő ahhoz, hogy a fogorvos reális és helyes képet kapjon a páciens fogazatának valódi állapotáról. Némileg kedvezőbb a szituáció akkor, amikor a honlap képfeltöltési lehetőséget is biztosít, mert ilyenkor feltölthető egy vagy több, a fogazatról készült panoráma röntgenfelvétel. Fontos feltétel, hogy a felvétel néhány hétnél ne legyen idősebb. Egy ilyen felvétel bírtokában már elegendő információhoz jut a fogorvos ahhoz, hogy előzetes diagnózist készíthessen, hiszen a beküldött felvételen látható a fogazat és a fogcsontozat állapota. A felvétel alapján az orvos eldöntheti például, hogy lehetséges e fogbeültetés. Továbbá például azt is, hogy az adott páciensnél kétfázisú vagy egyfázisú implantátum ajánlott inkább.

BIZALOMÉPÍTÉS
Mint az elején már utaltunk rá, a fogpótlás implantátummal az egyik legkomolyabb fogászati kezelés. Az implantátum beültetés ugyan nem egy nehéz műtéti beavatkozás, de semmilyen tekintetben nem hasonlítható a konzerváló fogászati kezelésekhez és különösen nem az esztétikai fogászatihoz. Jogos igény a páciens részéről, hogy megbízhasson az őt kezelő implantológusban, mert az ő munkájának eredményessége, hosszú évekre meghatározó lehet számukra.

A személyes konzultáció kiváló lehetőség arra, hogy a páciens személyesen találkozzon és így közvetlenül megismerhesse a fogorvost, jelen esetben a szájsebészt, aki a fogbeütetést végzi. A kötetlen beszélgetés alatt minden felmerülő kérdés megválaszolásra kerülhet, és a konzultáció során létrejöhet, a sikeres beavatkozáshoz feltétlenül szükséges szimpátia és bizalom az orvossal szemben.

A szájüreg vizsgálat és a röntgenfelvétel alapján a szájsebész implantológus eldönti, hogy az adott esetben milyen fogpótlás megoldás vehető figyelembe és azt megbeszéli a pácienssel. Ha az implantátum beültetés lehetséges és a páciens azt választja, egyszerű szavakkal ismerteti a fogbeültetés folyamatát. Elmondja, hogy a kezelés hány fázisból áll, valamint, hogy mikor, mi történik a kezelés során. A személyes konzultáció alatt lehetőség van kérdezni és a nem teljesen világos dolgokat megbeszélni. Ezek mind fontos elemei a beavatkozást végző orvossal szembeni bizalom építésének.

A recepciós munkatárs szintén egyik kulcs eleme a bizalomépítésnek, de ugyanígy az asszisztens és még a kiszolgáló személyzet is. Az érdeklődő akár telefonon akár személyesen, legelőször a recepcióssal kerül kapcsolatba. A vele folytatott beszélgetés döntő fontosságú lehet. Ha a recepciós udvarias, szolgálatkész és informatív, eleve kedvező benyomást kelt a páciensben az intézmény iránt. A gyakorlatból tudjuk, hogy egy udvariatlan, nem kellően tájékozott recepciós akár el is riaszthatja a fogbeültetés iránt érdeklődőt.

Természetesen hasonlók vonatkoznak az intézmény többi dolgozójára is. Az udvarias szolgálatkészség, az előzékenység, a szakmai tudás részükről is rendkívül fontos a páciens bizalmának elnyerésére.

A KÖRNYEZET HATÁSA
A fogbeültetés, azon túl, hogy egy komoly fogászati beavatkkozás, sokat is kell fizetni érte, így abszolút jogos elvárás a beteg részéről, hogy megismerje a környezetet, ahol a kezelésére sor kerül. A személyes konzultáció, az eddig említett előnyök mellett, erre is kiválóan alkalmas. A konzultáció alatt nem csak a kollégákat ismerheti meg a fogpótlás iránt érdeklődő, de a rendelőt, a környezetet is, ahol az implantátum beültetés történik.

Van egy ismert közmondás: „Mutasd meg az otthonod, megmondom kl vagy!” Ez a jelenlegi témára is igaz lehet: „Mutasd meg a fogászati rendelőd, megmondom ki vagy!” A környezet, maga az épület, de különösen a fogászati rendelő technikai felszereltsége és makulátlan tisztasága, sokat elárulhat az ott végzett munka minőségéről. Az ember joggal feltételezi, hogy egy modern eszközökkel ellátott, kifogástalan benyomást keltő rendelőben, a szakmai munka is kiváló lehet. A személyes konzultáció alkalmával ez a fontos körülmény is ismertté válik a páciens számra és minden bizonnyal befolyásolja a döntését.

Írásunkban elmondtuk, hogy milyen területeken, mekkora jelentősége van a páciens számára a személyes találkozónak. A sikeres kezelés érdekében a precíz diagnózis miatt fontos a személyes konzultáció és beszélgetés. Ezen túl, a páciens számára szintén fontos a szájsebész, az őt támogató kollégák, illetve a mind ezt körülvevő környezet megismerése is. A személyes beszélgetés alatt szerzett ismeret és tapasztalat birtokában nagyobb a valószínűsége annak, hogy a páciens a számára leghelyesebb döntést hozza a fogbeültetés kezelést illetően.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com




2021. július 12., hétfő

A SZEMÉLYES FOGÁSZATI KONZULTÁCIÓ JELENTŐSÉGE IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ELŐTT

Miért hasznos a páciens számára a személyes fogászati konzultáció implantátum beültetés előtt?

A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek döntő többsége nincs tisztában az implantátum beültetés és úgy általában a fogászati kezelések előtti személyes konzultáció jelentőségével, hasznával és gyakran szükséges rossznak tekintik azt. A fogbeültetés egyértelműen a komolyabb fogászati kezelések kategóriájába tartozik, s mint minden beavatkozásra, az implantátum beültetésre is fel kell készülni úgy pszichikailag, mint egyéb vonatkozásban. A tudatos felkészülés része a személyes fogászati konzultáció, aminek jelentőségéből semmit nem von le a tény, hogy sok helyen fizetni kell érte. Az alábbiakban sorra vesszük azokat az előnyöket, amelyekben azok részesülnek, akik részt vesznek egy ilyen megbeszélésen.

Korrekt diagnózis
Ugyan sok fogászati honlap van, ahol a páciens jelentkezéskor a saját szavaival elmondhatja milyen fogászati problémája van, de ez semmiképpen nem elegendő ahhoz, hogy az orvos valóban pontos képet kapjon a fogazat tényleges állapotáról. Valamivel jobb a helyzet akkor, ha képfeltöltésre is van ehetőség és a páciens feltölthet egy, a fogazatáról a közelmúltban készült panoráma röntgenfelvételt. Ily’ módon már megfelelő információhoz jut a fogorvos ahhoz, hogy előzetesen diagnosztizálhasson, hiszen a felvételen jól látható a fogazat és az azt magába foglaló fogíny és fogcsont állapota. Ennek alapján eldönthető például, hogy lehetséges e implantátum beültetés. Sőt az is, hogy az adott esetben milyen fogászati implantátum fajta lenne legmegfelelőbb, de az például már nem, hogy pontosan hány darabot kell beültetni.

Precíz és pontos diagnózis csaknem kizárólag személyes fogászati konzultáció során készíthető. Ez lehet előzetes konzultáció, mint az esetek túlnyomó többségében történik vagy az első kezelés alatt, illetve azt közvetlenül megelőzően. Ez utóbbinak több hátránya is van, az egyik az, hogy ilyen esetben a páciensnek nincs lehetősége megfontoltan átgondolni azt, hogy melyik felajánlott lehetőséget válassza, illetve, hogy valóban akarja e a felajánlott kezelés vagy kezelések valamelyikét.

Bizalom és bizalomépítés
A fogbeültetés az egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb fogászati kezelés. Az implantátum beültetés ugyan egy invazive műtéti beavatkozás, de összetettség tekintetében nem hasonlítható a konzerváló -, de különösen nem az esztétikai fogászati kezelésekhez. Jogos igény a páciens részéről, hogy megbízzon az implantológusban, hiszen a munkájának minősége és eredményessége hosszú évekre meghatározó lehet számára.

A személyes fogászati konzultáció kiváló alkalom arra, hogy a páciens szemtől szembe találkozhasson és közvetlenül megismerhesse az orvost, aki a fogbeültetést végzi. Az őszinte és kötetlen beszélgetés során egyrészt minden lehetséges kérdés megválaszolásra kerülhet, másrészt a beszélgetés során kialakulhat egyfajta, a sikeres beavatkozáshoz nélkülözhetetlen szimpátia és bizalom az orvos iránt.

A röntgen és a szájüreg vizsgálat eredménye alapján az fogorvos diagnosztizál és ezt közérthetően elmagyarázza páciensének, a lehetséges megoldásokkal együtt. Amennyiben a páciens az implantátum beültetés fogpótlás mellett dönt, az implantológus egyszerű szavakkal elmagyarázza a beavatkozás lényegét és folyamatát. Elmondja, hogy mikor, mi és hogyan történik a fogbeültetés alatt. A személyes konzultáción szintén alkalom nyílik kérdések feltevésére és a páciens számára nem teljesen világos dolgok tisztázására. Mind ezek fontos elemei az orvos iránti bizalom építésnek.

A bizalom és bizalomépítés fontos része a recepciós, az asszisztens és a kiszolgáló személyzet is. A kezelés iránt érdeklődő legelőször, telefonon vagy személyesen a recepcióssal kerül kapcsolatba. A vele történő beszélgetés is döntő lehet. Egy udvarias, szolgálatkész és informatív recepciós keltheti az első kedvező benyomást az intézmény iránt. Hiába jó hírű egy fogászat, egy udvariatlan, tájékozatlan és nemtörődöm recepciós elriaszthatja az implantátum beültetés iránt érdeklődőt.

Nagyjából ugyanez vonatkozik a többi kollégára, az előzékenység, az udvarias szolgálatkészség és a magas szintű szakmai tudás részükről is elengedhetetlen a páciens bizalmának elnyerésére.

Környezeti hatás
Az implantátum beültetés, azon túl, hogy egy komoly fogászati kezelés, meglehetősen sokba is kerül, így teljesen jogos elvárás, hogy megismerjük azt a környezetet, ahol mindez történik. A személyes fogászati konzultáció, a már említett előnyökön túl, erre is kiválóan alkalmas. A konzultáció során nem csak a recepciós kollégákat, az asszisztenseket és a fogbeültetést végző implantológust ismerheti meg, hanem a rendelőt, a környezetet is, ahol a majdani fogbeültetés történik.

A „Mutasd meg a lakásod, megmondom ki vagy!” - tartja a közmondás. Átvitt értelemben ez a jelen témára is igaz: Mutasd meg a rendelőd, megmondom ki vagy! A tágabb környezet, az épület, de különösen a rendelő tisztasága, fogászat technikai felszereltsége és fejlettsége, nagyon sokat elárulhat az ott végzett fogászati kezelések minőségéről. Az ember joggal feltételezheti, hogy egy modern eszközökkel felszerelt kifogástalan benyomást keltő fogászati rendelőben, a szakmai munka és annak eredményessége is kifogástalan. A személyes fogászati konzultáció során ez a fontos tény is nyilvánvalóvá válik a páciens számra és komoly befolyással lehet a döntésére.

Írásunkból megtudhatta a kedves olvasó, hogy milyen területeken, milyen jelentőséggel bír a páciens számára a személyes fogászati konzultáció. Nem csak a pontos diagnózis miatt szükséges a személyes találkozás és beszélgetés. A páciens számára legalább ennyire fontos az implantológus, az őt segítő kollégák, valamint az őket körülvevő környezet megismerése is. A konzultáció során szerzett ismeretek és tapasztalat birtokában nagyobb valószínűséggel hozható érdemi döntés az implantátum beültetés kezelést illetően.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.

iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com 




2021. július 8., csütörtök

IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS, FOGBEÜLTETÉS – MI A KÜLÖNBSÉG A KETTŐ KÖZÖTT?

Vajon van különbség az implantátum beültetés és a fogbeültetés között?

Sietünk mindjárt az elején kijelenteni, hogy a címben feltett kérdést csak szójátéknak szántuk, amire egyértelmű a válasz, nincs különbség! Éppen úgy, mint ahogy a krumpli és a burgonya vagy a pöszméte és az egres között sincs. Az ok, amiért napirendre tűztük a témát az, hogy az interneten több, mint kétszer annyian keresik a szolgáltatást a fogbeültetés szóval, mint az egyébként helyes implantátum beültetés szavakkal. Ezt a tényt, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ezért egyrészt összekapcsoljuk a két kifejezést azzal, hogy felváltva használjuk őket, másrészt megismertetjük olvasóinkat az implantátum beültetés kezeléssel. Miután tudjuk, hogy a fogbeültetés valójában implantátum vagy implantátumok beültetését jelenti, vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kezelést.

Mi az implantátum beültetés?
Miután pontosítottak, hogy a fogbeültetés nem más, mint fogpótlás fogászati implantátummal, tekintsük át, hogy konkrétan mit jelent és milyen esetekben alkalmazható ez a megoldás. A fog-implantátum beültetés az a folyamat, amikor a hiányzó természetes foggyökeret műfoggyökérrel, fogászati implantátummal helyettesítik. Az implantátum a hiányzó fog vagy fogak pótlásának alapvető és egyre nélkülözhetetlenebb eleme.  Ezzel a módszerrel egy fog épp’ úgy pótolható, mint több fog vagy akár teljes fogsor. Fogbeültetésen kivétel nélkül implantátum vagy implantátumok beültetését értjük.

Mikor válhat szükségessé az implantátum beültetés?
A fogbeültetésre minden esetben akkor kerül sor, amikor egy fog vagy fogak fogászati kezelésre alkalmatlanná válnak vagy eleve hiányoznak. Az implantátum a hagyományos fogpótlás fejlettebb, sokkal hatékonyabb, a természetes állapothoz leginkább hasonló állapotot biztosító módja. A fogászati implantátumnak számtalan előnye van a hagyományos megoldásokkal szemben. A legfontosabb talán az, hogy ez esetben nem kell az egészséges fogakat lecsiszolni „feláldozni” a pótlandó fog rögzítésére, hiszen a beültetett implantátum tökéletes stabilitást biztosít a korona számára.

Abban az esetben, amikor több fogat szükséges pótolni, hídról vagy körhídról beszélünk és ilyenkor a csontozat mindenkori állapota és a hiányzó fogak száma határozza meg, hogy hány és milyen implantátumot kell beültetni. Az így pótolt fogak stabilitása hasonló a természetes fogakéval. Híd esetében további nagy előny, hogy nem kell az egészséges fogakat feláldozni a rögzítéshez.

Ha a teljes fogazat pótlása szükséges, akkor körhídról vagy komplett fogsorról beszélünk. Az implantátum beültetés ilyenkor teljes alsó, felső vagy komplett száj rehabilitáció esetén mindkét állcsontra vonatkozik. Az adott helyzetnek megfelelően, az implantológus 8-10 implantátumot ültet be állcsontonként. Az implantátumokkal történő fogpótlás a ma ismert legmodernebb és a természetes fogazathoz leginkább hasonló megoldás. Annak, hogy ez a megoldás még a jelenleginél is gyorsabban terjedjen és még többen vegyék igénybe, egyetlen akadálya van, a meglehetősen magas ára.

Milyen implantátum fajtákkal történet fogbeültetés?
Két említésre méltó fogászati implantátum ismert napjainkban. Az egyik az azonnal terhelhető implantátum, a másik a hagyományos kétfázisú implantátum. Ugyan a közös célra, a természetes foggyökér helyettesítésére mindegyik tökéletesen megfelel, ennek ellenére sok tekintetben eltérnek egymástól. Tehát két, egymástól több tekintetben is eltérő implantátumról van szó, ami főként a megjelenésben és a felhasználhatóságban nyilvánul meg.  Míg a hagyományos kétfázisú implantátum esetében a fogbeültetés (implantátum beültetés) két fázisban, addig az azonnal terhelhető implantátum beültetés egyetlen fázisban történik.

Implantátum beültetés kétfázisú implantátummal
Tudni kell, hogy úgy a kétfázisú implantátum, mint az egyfázisú implantátum alkalmas a foggyökér helyettesítésre. A fogbeültetés kétfázisú implantátummal meglehetősen eltérő, mert a nevéből következően az implantátum beültetés két külön fázisban történik. Az első fázis maga az implantáció, ami az úgynevezett gyógyuló csavar behelyezésével ér véget. A gyógyulási idő eltelte után, a második fázisban eltávolítják a gyógyuló csavarokat, rögzítik a felépítményt, ami tartja a koronát, hidat vagy a teljes fogsort.

Implantátum beültetés egyfázisú implantátummal
Az azonnal terhelhető implantátum (egyfázisú implantátum) beültetés és fogpótlás eltér a kétfázisú implantátumtól. Az első lényeges különbség az, hogy az implantátumok beültetése egyetlen fázisban történik, még teljes száj rehabilitáció esetében is. A másik, szintén fontos különbség, hogy az egyfázisú implantátum a beültetése után azonnal terhelhető, mint azt a neve is mutatja. Az eltérések között azt is meg kell említeni, hogy az egyetlen darabból álló azonnal terhelhető implantátum beültetése egyszerűbb beavatkozást jelent.

Implantátum beültetés altatásban
Mint ahogy a hagyományos módon történő fogpótlás nem, úgy az implantátum beültetés sem feltétlenül igényel altatásos érzéstelenítést. Mindkét említett beavatkozás fájdalommentesen elvégezhető helyi érzéstelenítéssel is. Azonban vannak olyanok - és erről ők nem tehetnek - akiknél a fogászati kezeléstől, jelen esetben az implantátum beültetéstől való indokolatlan félelem olyan heves érzelmeket vált ki, hogy gyakorlatilag semmiféle együttműködésre sem képesek a fogorvossal. Ilyenkor ajánlott az altatásos kezelés. Egyéb egészségügyi okok is lehetnek, amikor hasznos lehet, ha az fogbeültetés altatásban történik.

Az altatásban végzett implantáció száz százalékig fájdalom és kellemetlenség mentes. A páciens nem emlékszik semmire, csak az altatás előtt történtekre. Minden bizonnyal ez a legkényelmesebb megoldás, hiszen szinte „varázsütésre” kész a fogbeültetés. A kényelemnek azonban ára van, amit nem tartalmaz az implantátum beültetés és a tartós ideiglenes fogsor ára. Az altatásos érzéstelenítést minden esetben szakképzett aneszteziológusok végzik, állcsontonként 160 ezer Ft körüli összegért.

A fentiekben tisztáztuk a „különbséget” az implantátum beültetés és a fogbeültetés között. Szó esett arról, hogy mikor szükséges a fogpótlás és hogy milyen lehetőségek vannak. Megismerhette a kedves Olvasó az implantátum fajtákat, a köztük lévő különbségeket, előnyeiket és hátrányaikat. Végül elmondtuk, hogy az implantáció történhet altatásban is.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban,  írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot. iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com 




2021. július 3., szombat

FOGBEÜLTETÉS AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUMMAL

 

Az azonnal terhelhető implantátummal történő fogbeültetés számtalan előnnyel jár

A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal a napjainkban elérhető leghatékonyabb, a végeredmény tekintetében, az eredeti foghoz vagy fogazathoz leginkább hasonló megoldás. Ezt az állítást hosszú évtizedek tapasztalata bizonyítja. Az idők folyamán a fogbeültetés, helyesen implantátum beültetés, a nem konzerváló fogászati kezelések mindennapos, rutinfeladatává vált. Ebben az írásban az egyfázisú implantátum (azonnal terhelhető implantátum) kapja a fő hangsúlyt és főként az ezzel a fajta implantátummal történő fogbeültetés. Annál is inkább, mivel az ismert fogászati implantátum technikák között az azonnal terhelhető implantátum fogpótlás egyre népszerűbbé válik, mert határozott előnyei vannak a hagyományos megoldásokkal szemben.

A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal előnyei között számos olyan van, melyeket érdemes ismerni ahhoz, hogy mindenki érdemben dönthessen arról, hogy vajon alkalmas fogpótlás lehetne e számára. Az ismert előnyök nem csak az árra vagy az alkalmazhatóságra vonatkoznak, hiszen jelentős előny az is, hogy a fogbeültetés és tartós ideiglenes fogsor nagyon rövid idő alatt elkészülhet.

Az iliDent Páciens Koordinátor Központ, azon kívül, hogy teljeskörű konzerváló fogászati kezeléseket is ajánl, elsősorban az implantátum beültetés fogpótlásra specializálódott. Kiváló, sok éves gyakorlattal, hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szájsebész implantológusok állnak a páciensek rendelkezésére. A szakmai tudás és gyakorlottság azért érvényesülhet hatékonyan, mert a fogpótlás minden esetben prémium minőségű implantátummal és minőségi fogászati eszközökkel történik. Ezek a feltételei annak, hogy egy teljes száj rehabilitáció, teljes alsó és felső állcsont implantáció, mindössze két óra körüli idő alatt, a tartós ideiglenes fogsor pedig néhány nap alatt elkészülhessen.

A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal előnyei:
- Az implantátum beültetés összességében kevesebbe kerül, mint a kétfázisú implantátumé.
- Jelentős csonthiány esetén is alkalmazható.
- A fogbeültetés a pácienst kevésbé megviselő, rövidebb idegi tartó műtéttel történik.
- A fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal fogpótlás rövidebb idő alatt elkészül. Egy teljes alsó és felső állcsont implantátum beültetés alig két órát vesz igénybe.
- Az egyfázisú implantátum esetében nincs un. csontosodási idő, nem kell 3-6 hónapot várni, amíg az implantátum terhelhetővé válik.
- Egyetlen darabból áll, nem szükséges egyéb elemeket használni, mint például az un. gyógyulási csavar, a kétfázisú implantátumnál.
- Az azonnal terhelhető implantátum beültetés közvetlenül a kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása után megkezdődhet.
- Az új tartós ideiglenes fogsor, egy-két hetes fokozottabb odafigyelést követően, teljes értékűen használható.

Az implantátummal történő fogbeültetés közelíti meg leginkább a természetes fogakat. Ez minden tekintetben igaz. Gyakorlatilag ugyanolyan harapási és rágási erőt biztosít, mint az eredeti fogazat, hiszen a fogsor nem a fogínyen nyugszik, hanem a fogcsontba beültetett implantátumokon. Tehát, mint a természetes fogaknál, úgy itt is a fogcsont viseli a terhelést.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy amikor a fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal történik, a fogpótlás rövidebb idő alatt, kevesebb kellemetlenséggel valósul meg, mint a hagyományos, kétfázisú implantátum esetében. És végül még egy nagyon fontos előny. Az egyfázisú implantátum olyan középkorú és annál idősebb páciensek számára is tökéletes megoldást lehet, akik jelentős csonthiánnyal küzdenek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



2021. június 28., hétfő

IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS MÓDSZEREK ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉGEK

Egyfázisú implantátum, kétfázisú implantátum - mi a különbség az Implantátum beültetés módszerek között? 

Az implantátum beültetés módszerek közötti különbségre a legrövidebb, de ettől még teljesen korrekt válasz az, hogy míg az egyfázisú implantátum egy fázisban, addig a kétfázisú implantátum két fázisban kerül beültetésre. Emberek millióinak van valamilyen fogászati problémája, mint például fogínygyulladás lyukas fog vagy foghiány. A fogpótlás hosszú ideig csak hagyományos módon készített korona, híd vagy ragasztott fogsor lehetett. Szerencsére a fogászati technológia, valamint fogászati anyagok rohamléptekkel fejlődik, így a még ma is létező hagyományos megoldás mellett más fogpótlás mód is lehetővé vált. Ilyen a kétfázisú implantátum beültetés vagy az egyfázisú implantátum, más néven az azonnal terhelhető implantátum. Az implantátum beültetés módszerek között jelentős eltérések vannak, és ebben az írásban erről is szó esik.

Fogászati implantátum
A fogászati implantátumok nem mások, mint mesterséges foggyökerek, amiknek az a feladatuk, hogy helyettesítsék a fogászati kezelésre alkalmatlan, természetes foggyökereket. Az implantátum tulajdonképpen egy nagy tisztaságú titánium ötvözetből készülő, rendkívül erős csavar, amit az implantológus sebészeti úton ültet be az állcsontba. Egyszerűen fogalmazva, a beavatkozás úgy történik, hogy a szájsebész egy pici lyukat fúr a csontba, ami vékonyabb, mint az implantátum és az így fúrt lyukba csavarja be az implantátumot. A valóban csavar szerű implantátum gyakorlatilag menetet vág a csontozatba, így rendkívül stabilan rögzül. A későbbiek során a beültetett implantátumokon kerül rögzítésre a fogtechnikus által elkészített fogpótlás, ami, mint említettük, lehet korona, híd vagy körhíd.

Implantátum fajták, implantátum beültetés módszerek
A gyakorlatban kétféle fogászati implantátum és fogbeültetés módszer használatos. Az első, a hosszú évtizedek óta használt, sokak által ismert hagyományos, kétfázisú implantátum és a kapcsolódó implantátum beültetés. Az implantátum beültetés módszerek másik fajtája egyfázisú implantátum vagy másnéven az azonnal terhelhető implantátum, amely számos pozitív tulajdonsága miatt egyre népszerűbbé válik.

Kétfázisú implantátum
Ez a sokkal régebb óta létező implantátum és fogbeültetés módszer az elterjedtebb. Az implantátummal történő fogpótlás jelentős része ezzel az implantátummal történik. A hagyományos kétfázisú implantátum a nevét onnan kapta, hogy az implantátum beültetés, két fázisból áll. Az első fázisban történik magának az implantátumnak a beültetése, majd 3-5 hónap csontosodási és gyógyulási idő után kerül sor a második fázisra. Ekkor kerül sor az un. gyógyulási csavar eltávolítására és a végleges fogpótlás elkészítésére, illetve felragasztására.

Ha az egyfázisú implantátumot és a kétfázisú implantátumot összehasonlítjuk azt látjuk, hogy az utóbbi egyrészt több darabból áll, másrészt általában kisebb, ám nem ezek a legfontosabb különbségek a két implantátum és implantátum beültetés között.  Ennél az implantátumnál valamivel komolyabb szájsebészeti műtéttel jár a fogbeültetés, ami azt jelenti, hogy a fogcsont feletti ínyt fel kell metszeni, hogy az implantológus hozzáférhessen a fogcsonthoz. Ezt követően történik az implantátum alap beültetésére, majd a gyógyulási csavar rögzítése, ami lezárja az implantátum nyitott, felső részét. Ezzel megakadályozható, hogy az üreges belsejü implantátumba ételmaradék kerüljön.

A gyógyulási és csontosodási idő eltelte után ismét fel kell nyitni az implantátum fölött összefort fogínyt, hogy az implantátum hozzáférhetővé váljon. A gyógyulási csavar eltávolítása után megkezdődhet a fogpótlás folyamata, kezdve az olyan elemek elkészítésével, mint a váz, amire később a koronát, hidat vagy körhidat ragasztják.

Az implantátum beültetés módszerek között a kétfázisú ugyan abszolút biztonságos megoldás, de - mint említettük - van néhány hátránya az egyfázisúhoz képest. Az például mindenképpen hátrány, hogy a kétfázisú implantátum, csak akkor alkalmazható, ha megfelelő minőségű és mennyiségű fogcsont áll rendelkezésre. Emiatt a fontos feltétel miatt sokak számára válik elérhetetlenné ez, az amúgy tökéletes fogbeültetés lehetőség. Ugyancsak hátrányt jelenthet a fogpótlás folyamatának elnyúlása, sok hónapos várakozás a végleges fogsorra, továbbá az implantátumok viszonylagos bonyolultsága, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Egyfázisú implantátum
Az egyre szélesebb körben használt, viszonylagosan új fogpótlás lehetőség az implantátum beültetés módszerek közül az egyfázisú implantátum. Ez a fajta implantátum és fogbeültetés módszer számos előnnyel rendelkezik a hagyományos, kétfázisúhoz képest. Az azonnal terhelhető implantátum azoknak is tökéletes megoldás, akiknél a másik fajta implantátum ilyen  vagy olyan okból, de nem alkalmazható.

Az egyik különbség az, hogy az egyfázisú implantátum beültetés egyszerűbb műtéti beavatkozással megoldható. Nem kell a fogínyt felmetszeni, hiszen érzéstelenítést követően egyetlen fúrással megtörténik a fogbeültetés helyének előkészítése és közvetlenül ezután az implantátum fogcsontba való becsavarozása.

Szintén fontos előnye az egyfázisú implantátumnak, hogy a fogbeültetés (implantátum beültetés) mindössze néhány óra alatt elkészül. Az esetek legnagyobb részében a protetikai ellátásra nem alkalmas fogak eltávolítása és a tartós ideiglenes fogsor elkészülte között csak 3-5 nap telik el. Ez végül is azt jelenti, hogy a páciensnek csupán egy szűk hétig kell elviselnie az amúgy nagyon kellemetlen fognélküliséget.

Mindenképpen említendő előnye az egyfázisú implantátum fogbeültetésnek, hogy azoknak is megoldás lehet, akik számára a hagyományos, kétfázisú implantátum nem lehetséges. Ilyen ok például amikor nem megfelelő a fogcsontozat vagy jelentős csonthiány áll fent.

Írásunkban az implantátum beültetés módszerek közül a Magyarországon két legismertebb fogászati implantátum és implantációs módszer előnyeit és hátrányait vizsgáltuk meg. Tettük mind ezt úgy, hogy csak a három legfontosabb különbségeket említettük meg. Egyszerűbb beültetés, gyorsabb elkészülés, valamint csonthiányos esetben is alkalmazható. Mindezt úgy tettük, hogy közben nem foglaltunk állást egyik implantátum és implantációs módszer mellett sem, mert mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai a másikkal szemben.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
ImmediateLoadingImplants.com



2021. június 16., szerda

GYÖKÉRKEZELÉS, HOGYAN TÖRTÉNIK, MIKOR SZÜKSÉGES

Mi a gyökérkezelés, mikor szükséges elvégezni és hogyan történik?

A konzerváló fogászati ellátás egyik gyakran előforduló "fogmentő" kezelése a gyökérkezelés. Ez akkor válik szükségessé, amikor megfertőződik és begyullad a foggyökeret alkotó szövet, ami rendkívül érzékeny, miután sűrűn át van szőve idegvégződésekkel. A kezelés célja a gyulladt rész eltávolítása, majd a gyökércsatorna alapos kitisztítása. Nagyon fontos, hogy a gyökércsatorna tökéletesen tisztított legyen, mert ellenkező esetben ismét begyulladhat. Ezt a folyamatot gyakran többször is ismételni kell mindaddig, amíg a gyulladásos góc teljes mértékig el nem tűnik. Amikor a foggyökér csatornája gyulladásmentes és teljesen tiszta, végleges tömés kerül a gyökércsatornába, amivel valójában véget ér a gyökérkezelés.

A fogzománc és az az alatti csontszövet a dentin alatt egy lágyabb szövetrész található, a fogbél. Ez véredényekből, idegvégződésekből és a mindezt magába foglaló kötőszövetből áll. Ez az a rész, ami úgy a növekedés, mint a későbbiek folyamán is táplálja, életben tartja a fog kemény csontszövet részét és az egész fogazatot. Van egy tévhit, ami szerint a gyökérkezelés után, a gyökérkezelt fog betegséget okozhat. Ezt azonban még soha nem tudták bizonyítani. Az azonban igaz, hogy a gyökérkezelt fog élettartama rövidebb lehet, mint az egészséges fogé.

Weston A. Price (1870. - 1948.) kanadai fogorvos, elsősorban a táplálkozás, a fogak egészsége és a testi egészség kapcsolatáról szóló elméleteiről vált híressé. A saját kutatásaira hivatkozva azt állította, hogy a gyökérkezelt fog káros, mérgező anyagokat juttat a szervezetbe. Véleménye szerint az ilyen fog szívbetegséget, ízületi gyulladást, rákot és egyéb betegséget is okozhat. „Ez a legfájdalmasabb fogászati kezelés és ha mód van rá, el kell kerülni” - állította Price. "A legjobb az ilyen fogat eltávolítani" - mondta.

Az azóta elmúlt sok-sok évtized tapasztalatai azonban azt bizonyították, hogy állításai nem állják meg valóságot. A mai ismereteink szerint a gyökérkezelés a legoptimálisabb megoldás a makacs gyulladás megszüntetésére, gyógyítására. A ma elérhető modern technológia és fájdalomcsillapítási módszerek lehetővé teszik a foggyökér probléma fájdalommentes megszüntetését. A gyökérkezelés nyilvánvalóan nem kellemes elfoglaltság a páciens számára, ám attól még egy viszonylag egyszerű fogászati kezelés marad.

A gyökérkezelés folyamata:
- Röntgenfelvétel készítés, a pontos diagnózishoz.
- Alapos helyi érzéstelenítés.
- A fájdalomcsillapítás után a fogorvos megnyitja, majd megvizsgálja a gyökércsatornát, hogy pontos képet kapjon annak állapotáról.
- A gyökércsatorna tisztításakor a fogszakorvos eltávolítja a gyulladt és az elhalt szövetet.
- Ezután fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő szereket juttat be a csatornába és/vagy baktériumölő lézerrel fertőtleníti.
- A tisztítást és fertőtlenítést követően ideiglenes töméssel befedi a fogzománcon keresztül fúrt lyukat, hogy semmi ne juthasson be a gyökércsatornába.
- Procedúrát esetleg több alkalommal is meg kell ismételni, mind addig, amíg a foggyökér tökéletesen fertőzés és gyulladásmentessé válik.
- Amikor a foggyökér teljes mértékben gyulladásmentes, végleges gyökértömés készül.

Nagyon elhanyagolt fogaknál előfordulhat, hogy a gyökérkezelés során a dentin annyira elvékonyodik, hogy már nem képes a feladatát teljes értékűen ellátni, vagy csak részben és rövid ideig lenne rá alkalmas. Ebben az esetben az implantátum beültetés fogpótlás ajánlott. A fogbeültetés megoldással, az eredeti foggal szinte teljesen azonos képességekkel bíró műfog kerül az eltávolított fog helyére. Mind ez úgy, hogy közben a mellette lévő egészséges fogak érintetlenek maradnak.

Mint az írásunkból kiderül, a gyökérkezelés, fájdalommentesen és kivétel nélkül sikeresen végrehajtható fogmentő kezelés, ami amellett, hogy fájdalommentesen történik, jár némi kellemetlenséggel. Price-al ellentétben, minden kétséget kizáróan kijelenthetjük, hogy a kezelés semmiféle kockázatot nem jelent az szervezet számára. Fontos tudni, hogy minél inkább elhanyagolt a begyulladt foggyökér, annál komplikáltabb és hosszabb ideig tart a gyökérkezelés.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot. liDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com