A fogpótlás ár, valamint az árképzés fontos információ a páciens számára
Mielőtt rátérnénk a fogpótlás ár és a fogbeültetés ár témára, meg kell fogalmazzuk, milyen fogpótlás ok és fogbeültetések árairól lesz szó az írásban. Vagy talán még inkább, először beszélnünk kell az implantátum beültetés és fogpótlás implantátummal fogalmakról. A fogászati implantátum egy biokompatibilis, titánium ötvözetből készült, különlegesen kialakított csavar, ami a fogcsontozatba ültetve tökéletesen helyettesítheti a természetes foggyökeret. Az implantátum fogcsontba történő beillesztésének folyamata az implantátum beültetés vagy köznyelven fogbeültetés. Jelen írásban a fogpótlás ár alatt az implantátum és a beültetés együttes árát értjük és tárgyaljuk.
Előljáróban fontos megemlíteni azt is, hogy kétféle implantátum és implantátum beültetés, más néven fogbeültetés módszer létezik. A régebbi a hagyományos kétfázisú, az új az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum. Mindkét implantátum ugyanazt a célt szolgálja, mű foggyökérként helyettesíteni a természetes foggyökeret. Ennek ellenére komoly eltérések vannak a két implantátum fajta között. Az írásnak ebben az első részében főként az árképzésről lesz szó, míg a másodikban fogpótlás ár összehasonlítást teszünk a saját és mások árai között.
Az árképzés kimondottan az iliDent Páciens Koordinátor Központtal kapcsolatban lévő intézményekre vonatkozik, az árak összehasonlítása ugyanakkor, külföldi viszonylatban történik. Igaz, később felhozunk egy magyar példát is. A nemzetközi összehasonlítás azoknak lehet hasznos, akik külföldön, elsősorban Nyugat-Európában élnek és szeretnék eldönteni, hogy anyagilag megérné e nekik a magyarországi implantátum beültetés kezelés. Ehhez tudniuk kell a fogpótlás ár illetve a fogbeültetés ár magyarországi alakulását. Jelen írásból az fog kiderülni, hogy még az utazás és szálloda költségekkel együtt is megéri. Minden bizonnyal sokan tisztában vannak azzal, hogy Magyarország nemzetközileg elismert fogászati és implantációs központ, amit az itteni szakemberek elméleti és gyakorlati tudásukkal és technikai felszereltségükkel értek el.
Az fogpótlás implantátummal nem tartozik az olcsónak mondható kezelések közé, aminek legfőbb oka a nagy tisztaságú, biokompatibilis titánium ötvözet implantátum, valamint a tartozékok magas ára. Ehhez viszonyítva az implantátum beültetés és a fogpótlás elkészítésének munkadíja nem igen haladja meg egy szájsebészeti beavatkozás díját.
A legtöbb fogászat a fogbeültetés során külön beárazza az implantátumot, és az implantátum minden egyes elemét, meg persze a hozzájuk tartozó munkadíjat is. Ebben nincs semmi kivetnivaló, ha csak az nem, hogy amikor a páciens szembesül egy implantátum árral, az legtöbbször csak az alap, amihez további kiegészítő elemek szükségesek, és azoknak is külön ára van. A velük való munkának szintén, ami az implantátum alapnál magasabb árat jelent. Különösen így van ez a kétfázisú implantátumoknál.
A másik, csak kevés helyen használt árképzés módszer az un. csomagár. A csomag ár esetében a páciens nem vész el a sok megnevezés és a hozzátartozó ár között, amikről sokszor azt sem igazán tudja, hogy mit jelent. Az ilyen árazást lehetetlen összehasonlítani más fogászatok árával, a csomag árat azonban igen! Ha például valakinek egy teljes alsó fogsorra van szüksége, ő pontosan arra a számra kíváncsi, amennyit ezért ki kell fizetnie. A csomagár egy jól átgondolt, körültekintő alkatrész-eszköz-munkadíj kalkuláció eredménye. Az így kialakított fogpótlás ár jelentősen kedvezőbb a páciens számára, hiszen áttekinthető és egyértelmű. Az iliDent Páciens Koordinátor Központ is ilyen csomagáras árképzési módszerrel dolgozik. Egy fajta implantátum beültetés, egy ár!
A csomagár, az egyszerűségén túl általában alacsonyabb, mint az elemenkénti árazással kialakított ár. Ettől jelentősen javul a szolgáltatás ár-érték aránya, s ez még a hasonló árképzést használó fogászatok között is jellemző. Az adott intézmény megnevezése nélkül hadd említsünk egyetlen magyar példát: Az iliDent FOGPÓTLÁS #2 fogbeültetés csomag ára a cikk írásakor 2 345 000 Ft. Ugyanezen fogpótlás ár egy másik budapesti fogászatnál a 2 950 000 Ft. A kezelés, szolgáltatás mindkét esetben azonos, de az iliDent ára csomag ár, a másik nem. Szerintünk ez a több, mint 600 000 Ft árkülönbség elég nagy ahhoz, hogy érdemes legyen több időt fordítani a legjobb ár megtalálása érdekében.
A fogpótlás ár és árképzés első részében számba vettük a fogászati implantátumokat és beszéltünk az árképzésről, továbbá valamivel bővebben az úgynevezett csomagárról. Az írás második részben elsősorban az árösszehasonlításra öszpontositunk, hazai és külföldi árakkal. A 2. rész itt található.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com