A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogpótlás ár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogpótlás ár. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. május 3., hétfő

FOGPÓTLÁS ÁR, FOGBEÜLTETÉS ÁR – ÁRKÉPZÉS ÉS ÁRÖSSZEHASONLÍTÁS 2. RÉSZ

A fogpótlás ár, valamint az árképzés fontos információ a páciens számára

(Amennyiben a 2. részre talált rá elsőként, az 1. rész itt olvasható el!) A fogpótlás ár, fogbeültetés ár írás első része leginkább az árképzésről, azon belül pedig az iliDent Páciens Koordinátor Központ árképzéséről szólt. A második részben a fogpótlás ár mellett az árösszehasonlítás lesz a fő téma. Megvizsgáljuk, hogy az elszállásolás és utazás többlet költségei ellenére, érdemes e Magyarországra jönni implantátum beültetés  miatt. Ilyen kezelés például fogpótlás implantátummal, ami lehet egyfázisú vagy kétfázisú és történhet helyi érzéstelenítéssel, vagy altatásban is.

Több oka is van annak, hogy sokan utaznak Magyarországra implantátum beültetés kezelésre, teljes száj rehabilitációra, mint például egyfázisú implantátumokon rögzített teljes fogsor. A legfontosabb ok talán az, hogy elismerten sok, magasan képzett implantológus szájsebész praktizál, akik kifogástalan és megbízható munkát végeznek. Szintén fontos ok az, hogy a fogbeültetés ár lényegesen alacsonyabb, mint a Nyugat-európai országokban vagy az USA-ban.

Mielőtt valaki útnak indulna, érdeme meggyőződni arról, hogy anyagilag valóban megéri e számára a külhoni, jelen esetben magyarországi implantátum beültetés. Az első kézenfekvő feladat az árak összehasonlítása. Ez azonban csak és csakis akkor korrekt, ha ismerjük a saját hazai árakat és pontosan ugyanazt a kezelést hasonlítjuk össze. Az első fontos tennivaló tehát megtudni az otthoni árakat, s ezt követheti az egyén számára megfelelő magyarországi fogászati klinika megtalálása illetve kiválasztása.

Ez utóbbi azonban nem is olyan egyszerű feladat. Egyrészt sok színvonalas fogászat van Magyarországon, másrészt nem mindig könnyű a fogpótlás ár megállapítása. A fogbeültetés konkrét ára leggyakrabban árajánlatkérés útján ismerhető meg. Kis utánajárással megtalálható az az intézmény, amelyiket mind a fogpótlás ár, mind a szolgáltatás minősége tekintetében a legjobb  számunkra. Hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy mindig a szolgáltatás minősége legyen a legfontosabb szempont és csak azután az implantátum beültetés ár!

Az iliDent Páciens Koordinátor Központ árképzéséről részletesen írtunk az 1.  részben. Mi mindig kérjük a hozzánk fordulóktól, hogy hasonlítsák össze az árainkat más, hasonló szolgáltatást nyújtó intézmény áraival. Tesszük ezt azért, mert biztosak vagyunk abban, hogy kiváló ár-érték arányt ajánlunk a hozzánk forduló pácienseknek. A minőség tekintetében is a legjobbra számíthatnak a bennünket választók. A szájsebész implantológusok nagy tudással, sok-sok éves tapasztalattal rendelkeznek. Nemzetközileg elismert a magyarországi fogászati kezelések magas színvonala. Ez a képzett és gyakorlott szakembereknek, a modern fogászati berendezéseknek és eszközöknek köszönhető. Ráadásul az árak megfizethetők, s ez különösen igaz Nyugat-európai és amerikai viszonylatban.

Hasonlítsuk össze egy konkrét kezelés, teljes száj rehabilitáció a felső vagy alsó állcsontra, tartós ideiglenes fogsorral árát. Nézzük meg például, hogy milyen árkülönbségek vannak a magyarországi és az Egyesült Államokbeli árak között. Vajon megéri e Magyarországra jönni annak ellenére, hogy fizetni kell az utazás, a szállás és ellátás költségeit is, ami otthoni kezelésnél nincs. Nézzük az érveket. Direkt választottunk egy távoli országot, mert így még szembe tűnőbb, hogy az európainál jóval magasabb utazási költségek ellenére is megéri Magyarországra utazni.

1) Ingyenes konzultáció. A legtöbb fogászatnál a konzultációt nem ingyenes, de az iliDent-nél ezért nem kell fizetni! Az Egyesült Államokban ez 150-250 USD körüli összegbe kerül. Már ez jelentős költségmegtakarítás, mert nagyjából fedezi a 3-5 napos kezelés szállásköltségeit.

2) Kedvező repülőjegy és szállás árak. A cikk írásakor USA-EU viszonylatban rendkívül kedvezőek a repülőjegy árak, viszonylag olcsón lehet oda-vissza utazni.  Otthon készített röntgenfelvételen alapuló online konzultáció során meglehetősen pontos fogpótlás ár árajánlat készül. A példaként hozott szájrehabilitáció implantátum beültetés része az első napon megtörténik, és a tartós ideiglenes fogsor is elkészül 2-3 nap alatt. Budapesten könnyen lehet elfogadható áru minőségi szállást találni, a kiválasztott fogászati rendelő közelében. Egy négy csillagos szálloda vagy apartman átlagos ára 50 USD körül van éjszakánként.

3) Minőségi fogászati ellátás. Óriásit téved, aki azt hiszi, hogy a kedvező fogpótlás ár alacsonyabb színvonat is jelent! A legtöbb magyarországi intézmény korszerű fogászati berendezéseket és technológiát alkalmaz, svájci implantátumokkal és implantátum beültetés módszerrel dolgozik. Miután Magyarország az EU tagja, a fogászati kezelésekkel szembeni technikai és színvonalbeli elvárásoknak meg kell felelniük az EU-s szabványoknak! A Magyarországon ellátott páciensek gyakorlatilag ugyanolyan színvonalú kezelésben részesülnek, mint Németországban vagy az Egyesült Államokban.

4) Kiváló ár-érték arány. Az utazási és elszállásolási plusz költségek ellenére, a magyarországi fogpótlás ár esetében az utazás, elszállásolás és ellátás költségei is növelik az árat, de még így is kiváló a kezelések ár-érték aránya. Hiszen a színvonalas ellátás mellett sok-sok ezer dollár takarítható meg. (Jelen cikk írásakor egy USD 300 HUF)

Fogpótlás ár összehasonlítás HU - USD viszonylatban, komplett alsó vagy felső állcsont implantátum beültetés + tartós, ideiglenes fogsor

Száj rehabilitáció (egy állcsont)Mouth rehabilitation (single jaw)iliDentUSA
Konzultációs DíjConsultation FeeIngyenes$250.00
8 - 10 implantátum beültetés8 - 10 implant implantation$6,500.00$22,000.00
Tartós ideiglenes fogsorLong term temporary denture$00.00$8,000.00
Repülőjegy árAir ticket price$700.00NA
Elszállásolás (5 Éjszaka)Accommodation (5 Nights)$300.00NA
Egyéb kiadásokOther expenses$500.00NA
Összesen:Total:$8,000.00$30,250.00

Mindenki eldöntheti, hogy a magyarországi implantátum beültetés ár elég alacsony e ahhoz, hogy bőven fedezze az utazás és az ellátás plusz költségeit és még maradjon is pénz bőven.

Kérjük, hogy a fogpótlás ár, implantátum beültetés ár és árképzés tekintetében ne hagyatkozzon kizárólag az általunk leírtakra és a táblázatunkra. Feltehetően nálunk sokkal jobban ismeri a saját környezete árait, valamint az adódó egyéb kiadásokat, ezért hasonlítsa össze a teljes bekerülési költséget az iliDent, rejtett költségektől mentes, átlátható csomag-áraival. Úgy véljük lesznek különbségek a táblázathoz képest, de az arányok tekintetében nagy valószínűséggel nem lesz nagy eltérés. Meggyőződésünk, hogy valóban érdemes Magyarországra jönni Implantátum beültetés kezelésre.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



 

2021. április 29., csütörtök

FOGPÓTLÁS ÁR, FOGBEÜLTETÉS ÁR – ÁRKÉPZÉS ÉS ÁRÖSSZEHASONLÍTÁS 1. RÉSZ

 

A fogpótlás ár, valamint az árképzés fontos információ a páciens számára

Mielőtt rátérnénk a fogpótlás ár és a fogbeültetés ár témára, meg kell fogalmazzuk, milyen fogpótlás ok és fogbeültetések árairól lesz szó az írásban. Vagy talán még inkább, először beszélnünk kell az implantátum beültetés és fogpótlás implantátummal fogalmakról. A fogászati implantátum egy biokompatibilis, titánium ötvözetből készült, különlegesen kialakított csavar, ami a fogcsontozatba ültetve tökéletesen helyettesítheti a természetes foggyökeret. Az implantátum fogcsontba történő beillesztésének folyamata az implantátum beültetés vagy köznyelven fogbeültetés. Jelen írásban a fogpótlás ár alatt az implantátum és a beültetés együttes árát értjük és tárgyaljuk.

Előljáróban fontos megemlíteni azt is, hogy kétféle implantátum és implantátum beültetés, más néven fogbeültetés módszer létezik. A régebbi a hagyományos kétfázisú, az új az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum. Mindkét implantátum ugyanazt a célt szolgálja, mű foggyökérként helyettesíteni a természetes foggyökeret. Ennek ellenére komoly eltérések vannak a két implantátum fajta között. Az írásnak ebben az első részében főként az árképzésről lesz szó, míg a másodikban fogpótlás ár összehasonlítást teszünk  a saját és mások árai között.

Az árképzés kimondottan az iliDent Páciens Koordinátor Központtal kapcsolatban lévő intézményekre vonatkozik, az árak összehasonlítása ugyanakkor, külföldi viszonylatban történik. Igaz, később felhozunk egy magyar példát is. A nemzetközi összehasonlítás azoknak lehet hasznos, akik külföldön, elsősorban Nyugat-Európában élnek és szeretnék eldönteni, hogy anyagilag megérné e nekik a magyarországi implantátum beültetés kezelés. Ehhez tudniuk kell a fogpótlás ár illetve a fogbeültetés ár magyarországi  alakulását. Jelen írásból az fog kiderülni, hogy még az utazás és szálloda költségekkel együtt is megéri. Minden bizonnyal sokan tisztában vannak azzal, hogy Magyarország nemzetközileg elismert fogászati és implantációs központ, amit az itteni szakemberek elméleti és gyakorlati tudásukkal és technikai felszereltségükkel értek el.

Az fogpótlás implantátummal nem tartozik az olcsónak mondható kezelések közé, aminek legfőbb oka a nagy tisztaságú, biokompatibilis titánium ötvözet implantátum, valamint a tartozékok magas ára. Ehhez viszonyítva az implantátum beültetés és a fogpótlás elkészítésének munkadíja nem igen haladja meg egy szájsebészeti beavatkozás díját.

A legtöbb fogászat a fogbeültetés során külön beárazza az implantátumot, és az implantátum minden egyes elemét, meg persze a hozzájuk tartozó munkadíjat is. Ebben nincs semmi kivetnivaló, ha csak az nem, hogy amikor a páciens szembesül egy implantátum árral, az legtöbbször csak az alap, amihez további kiegészítő elemek szükségesek, és azoknak is külön ára van. A velük való munkának szintén, ami az implantátum alapnál magasabb árat jelent. Különösen így van ez a kétfázisú implantátumoknál.

A másik, csak kevés helyen használt árképzés módszer az un. csomagár. A csomag ár esetében a páciens nem vész el a sok megnevezés  és a hozzátartozó ár között, amikről sokszor azt sem igazán tudja, hogy mit jelent. Az ilyen árazást lehetetlen összehasonlítani más fogászatok árával, a csomag árat azonban igen! Ha például valakinek egy teljes alsó fogsorra van szüksége, ő pontosan arra a számra kíváncsi, amennyit ezért ki kell fizetnie. A csomagár egy jól átgondolt, körültekintő alkatrész-eszköz-munkadíj kalkuláció eredménye. Az így kialakított fogpótlás ár jelentősen kedvezőbb a páciens számára, hiszen áttekinthető és egyértelmű. Az iliDent Páciens Koordinátor Központ is ilyen csomagáras árképzési módszerrel dolgozik. Egy fajta implantátum beültetés, egy ár!

A csomagár, az egyszerűségén túl általában alacsonyabb, mint az elemenkénti árazással kialakított ár. Ettől jelentősen javul a szolgáltatás ár-érték aránya, s ez még a  hasonló árképzést használó fogászatok között is jellemző. Az adott intézmény megnevezése nélkül hadd említsünk egyetlen magyar példát: Az iliDent FOGPÓTLÁS #2 fogbeültetés csomag ára a cikk írásakor 2 345 000 Ft. Ugyanezen fogpótlás ár egy másik budapesti fogászatnál a 2 950 000 Ft. A kezelés, szolgáltatás mindkét esetben azonos, de az iliDent ára csomag ár, a másik nem. Szerintünk ez a több, mint 600 000 Ft árkülönbség  elég nagy ahhoz, hogy érdemes legyen több időt fordítani a legjobb ár megtalálása érdekében.

A fogpótlás ár és árképzés első részében számba vettük a fogászati implantátumokat és beszéltünk az árképzésről, továbbá valamivel bővebben az úgynevezett csomagárról. Az írás  második részben elsősorban az árösszehasonlításra öszpontositunk, hazai és külföldi árakkal. A 2. rész itt található.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com