A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogbeültetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogbeültetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 15., szerda

A FOGBEÜLTETÉS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI, KINEK AJÁNLOTT

A fogbeültetés legfontosabb előnyei, kinek ajánlott

Sajnálatos módon egyre nagyobb problémát jelent fogaink állapotának romlása és az ennek következtében fellépő foghiány. A fogazatunkkal kapcsolatos problémáknak számos oka lehet. Elsőként említendő a fogszuvasodás, utána a fogágy betegségek, s végül a baleset okán bekövetkező fogvesztés. Hatékony fogászati kezelésekkel látványos eredmények érhetők el a fogpótlás terén, ám a fogak elvesztése az előrehaladott kor miatt is komoly problémát jelenthet. Ugyan, a fogorvoslás nagyon eredményes a fogmegtartó kezelések terén, de van amikor már csak a fogeltávolítás és a fogak pótlása jöhet szóba. A fogak pótlására többféle megoldás ismert, ezek egyike az implantátum beültetés vagy köznyelven a fogbeültetés.

A legtöbb ember számára zavaró a hiányzó fog vagy fogak, mind esztétikai, mind pedig funkcionális szempontból. A foghiány lehet egy fog, néhány fog vagy akár a teljes fogazat is hiányozhat. A fogpótlás tekintetében beszélhetünk koronáról, hídról vagy teljes fogsorról. Egyetlen hiányzó fog esetén, a két mellette lévő fogat is fel kell "áldozni' a hagyományos módszerek alkalmazása esetén. Le kell őket csiszolni, mert ezeken rögzül a hiányzó fogat pótló híd. Az implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés megjelenésével és széles körben való elterjedésével, a fogpótlás egy megfelelő tudományos háttérrel rendelkező, sok millió emberen kipróbált, modern lehetősége vált az emberek számára elérhetővé.

Kivehető vagy rögzített fogpótlás
A megoldás jellegétől (hagyományos vagy fogbeültetés) függetlenül, alapvetően két fogpótlás létezik: rögzített fix vagy kivehető. A fix pótlás hátránya, hogy egészséges fogakat kell használni a rögzítéshez. Esztétikai hátrányt jelenthet az, ha a híd azon része, amely alatt nincs fog és az íny között bizonyos távolság van az alapos tisztíthatóság miatt.

Nagyon elhanyagolt fogazat vagy a teljes foghiány esetén, a hagyományos módszerekkel alig lehetséges megelégedettséget kiváltó rögzített fogpótlást készíteni. Ilyen esetben vagy teljesen vagy részlegesen kivehető fogsor ajánlott. A műszájpadlással készült kivehető fogpótlás nagy türelmet igényel használójától, hiszen megközelítőleg sem funkcionál olyan jól, mint a természetes fogak. Gondot jelenthet a tisztántartása, valamint a folyamatos elmozdulás okozta feldörzsölések és az ezek okozta gyulladások.

Az implantátum beültetés (fogbeültetés) előnyei
- A legfontosabb előny az, hogy akkor is készíthető rögzített fogpótlás, amikor hagyományos módon már csak kivehető fogsor lenne lehetséges.
- A fogbeültetés stabilitása és az ezzel járó magas komfortérzet, a rágási erő a saját fogakéhoz mérhető.
- Részleges fogazat esetén, egy-két hiányzó fog pótlása miatt nem kell a szomszédos fogakat feláldozni.
- Elvitathatatlan artikuláció és esztétikai előnyök.
- Lassítja vagy megakadályozza a csont sorvadást.

Az implantátum beültetés hátrányai
Hadd kezdjük egy minden tekintetben helytálló kijelentéssel: az implantátum beültetésnek nincsenek ismert hátrányai! Az igaz, hogy az egyes implantátum típusnak vannak előnyei a másikkal szemben, de mindent egybevetve, a fogbeültetés egyetlen „hátránya” a magas ára.. A fogászati implantátum anyaga nagytisztaságú, speciális titánium ötvözet, ami rendkívül drága. Köztudott, hogy az emberi szervezet csak bizonyos anyagokat fogad be, s a titánium ötvözetből készített fogimplantátum ilyen anyag.

Az implantátum ár 130 000 Ft körül van. Egy teljes fogsorhoz egy állcsonton 8-10 implantátumot ültetnek be. Az implantátum ár mellett van még egyéb anyag és munkadíj költség, ami ugyan a fogpótlás ár kisebb része, de az összkiadás így is jelentős. Néhány fogászat un. csomagárral dolgozik, ami egyértelműbb árképzési átláthatóságot és szinte kivétel nélkül alacsonyabb árat jelent a páciens számára.

A fogászati implantátumok fajtái
A gyakorlatilag kétféle implantátum és fogbeültetés módszer terjedt el az elmúlt évtizedekben. Az egyik a hagyományos kétfázisú implantátum, a másik az azonnal terhelhető egyfázisú implantátum. A két implantátum egy dologban megegyezik, mindkettő titánium ötvözetből készül és mindkettő a természetes foggyökér pótlására szolgál. A kétfajta implantátum közötti különbségekről ebben a cikkben lehet részletesebben olvasni.

Fogbeültetés ár, fogpótlás ár
Általánosságban kijelenthető, hogy a drágább fogászati implantátumok, nagyobb gyártói tapasztalatot, jelentős kutatómunkát jelentenek. Az ismert cégek úttörők a fejlesztésben, de fontos szempont a logisztika, a tudományos kísérleteke és vizsgálatok száma és kiterjedtsége vagy például az implantológusokat segítő folyamatos képzés és tanácsadó (mentor) hálózat is.

A végleges fogbeültetés ár több összetevő végeredménye. A legfontosabb a fogorvos felkészültsége és tapasztalata, a személyzet képzettsége, a rendelő felszereltsége, valamint a nyújtott extra szolgáltatások. Ilyen például a folyamatos elérhetőség, az ellenőrzések és utókezelések színvonala, a garancia vállalás és így tovább.

A fogpótlás ár fontos része, a fogászati implantátum beszerzési ára. Ezen nem csak a beültetendő implantátumot kell érteni, hanem a fogbeültetés elvégzéséhez szükséges elemeket és eszközöket. Például ilyen az előfúró, a felépítmény, valamint a fogtechnikai munkához szükséges dolgok, továbbá a lenyomatvételhez, az ideiglenes fogpótláshoz szükséges alkatrészek és sok más egyéb.

További fontos, fogbeültetés ár befolyásoló szempont az, hogy szükséges e valamilyen kisegítő műtét elvégzésére, mint arcüreg emelés vagy csontpótlás. Végül, a beültetésre kerülő implantátum típusa egy olyan tényező, ami alapvetően befolyásolja a műtétek számát, a műtéti technológiát, a kezelési időt, és így, a kezelés árát is.

A fogbeültetés (implantátum beültetés) kockázatai
Mint minden műtét, az implantátum beültetés is jár némi kockázattal, azonban rendkívül ritka, hogy komolyabb esemény történjen. Mint fentebb már említettük, az fogászati implantátum anyaga nagy tisztaságú titánium ötvözet, kilökődésről, az implantátum okozta allergiáról, alig tud a szakirodalom. Nyugodtan kijelenthető, hogy a fogbeültetés egy veszélytelen, mindenki számára elérhető fogpótlás! Éppen úgy alkalmas teljes foghiány esetén, mint amikor csak egy vagy néhány fogat kell pótolni. Akinek a hagyományos fogpótlás bármilyen okból is nem felel meg és anyagilag megengedheti magának, az válassza az implantátum beültetés megoldást.

A fogbeültetés, a viszonylagosan magas ára ellenére is, nélkülözhetetlen eleme a fogpótlásnak, és a jövőben ez minden bizonnyal még inkább így lesz. Több ismert fogászati implantátum gyártó van, akik ellátják az arra szakosodott fogászatokat implantátumokkal. Ilyen például az IHDE aki kizárólag egyfázisú implantátumot készít, továbbá a kétfázisú implantátumokat gyártó Cortex, Alpha Bio vagy Nobel Biocare. Amennyiben érdekli a téma, további hasznos ismeretekhez juthat az implantátumokat és az azokkal történő fogpótlásokat illetően, ezen az oldalon.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban,  írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com


 

2021. szeptember 19., vasárnap

FOGIMPLANTÁTUM FOGBEÜLTETÉS FOGPÓTLÁS IMPLANTÁTUMMAL

 

A fogimplantátum és a fogbeültetés a minőségi fogpótlás nélkülözhetetlen elemei

A fogimplantátum megjelenése teljesen megváltoztatta a fogpótlás korábbi, szűkös lehetőségeket biztosító és nem igazán hatékony gyakorlatát. Egyre többen ismerik fel a implantátum beültetés által megnyíló óriási lehetőségeket és választják, a viszonylag magas fogpótlás ár ellenére is. Különösen így van ez akkor, amikor nem egy vagy néhány fogat kell pótolni, hanem több tagos hídra vagy teljes száj rehabilitációra van szükség. A fogbeültetés lehetővé teszi, hogy a meglévő egészséges fogak „feláldozása” nélkül lehessen koronát vagy hidat feltenni, továbbá, hogy egy teljes rögzített fogsor négy-öt nap alatt elkészülhessen.

Kétségtelen, hogy fogvesztés miatt kialakuló foghiány pótlására a fogimplantátum jelenti a legjobb megoldást. Ezt kell választanunk, ha egy természetesnek tűnő és tökéletesen funkcionáló fogpótlást akarunk, legyen szó koronáról, hídról vagy körhídról. Mint a legtöbb jelentős felfedezés, a fogimplantátum is hosszú utat tett meg, amíg világszerte elterjedt, mint a fogpótlás ma ismert legtökéletesebb formája. A fogászati implantátum lehet egyfázisú mint az azonnal terhelhető implantátum vagy kétfázisú, mint a legtöbb hagyományos implantátum.

A következőkben néhány fontos, a fogimplantátum témakörébe tartozó kérdésre adunk választ. A kérdések, a fogpótlás előtti állapotbotból indulnak ki, s csak azután térünk rá a fogbeültetés kezelésre.

Mi a fogimplantátum?
Más szóval fogászati implantátum, ami kiválóan helyettesíti a természetes foggyökeret. Nagy tisztaságú titánium ötvözetből készülő csavar, amit a fogcsontba ültetnek és amin kéőbb nagy biztonsággal lehet rögzíteni a koronát, hidat vagy teljes fogsort. A fogimplantátum megbízható és biztonságos eszköz a hiányzó fogak pótlására. Mint fentebb már említettük, kétféle implantátum terjedt el, a hagyományos kétfázisú és az azonnal terhelhető egyfázisú implantátum. A két implantátum fajta sok mindenben különbözik egymástól.

Mi a fogbeültetés
Az implantátum beültetés köznyelvben elterjedt elnevezése. A fogbeültetés az a folyamat, amikor a fogászati implantátumot beültetik a fogcsontba. Ez némileg eltérően történik az egyfázisú és a kétfázisú implantátum esetében.

A foghiány káros következményei
A foghiány nemcsak az önértékelést és megjelenést befolyásolja negatívan, de a szájegészséget is. Ha akár csak egyetlen fog is hiányzik, a keletkező rés negatív hatással van a fog és a fogíny közötti kölcsönhatásra. A foghiány melletti fogak az idő múlásával elkezdenek a foghiány irányába dőlni, az állcsont ezáltal zsugorodni kezd, az íny pedig visszahúzódik, azaz sorvadásnak indul. Ez egyértelműen gyengítő hatással van a foghiány melletti fogakra és további problémák okozója lehet.

Ezért mondjuk azt, hogy amikor valaki pótoltatja hiányzó fogát vagy fogait, akár a hagyományos, akár az implantátum beültetés módszert választva, az egy jövőbeni befektetés eszközöl! A fogimplantátum meggátolja az egészséges fog elcsúszást, a szuvasodást, a csontvesztést és fogínybetegség kialakulását is. Ezek voltak a leggyakrabban előforduló rendellenességek, amelyek elhanyagolt foghiány miatt bekövetkezhetnek.

A fogimplantátum beültetés kedvező hatása a szájegészségre és az általános egészségre
A fogászati implantátum beültésen alapuló fogpótlás, úgy megjelenés, mint funkcionális szempontból, csaknem 100%-ig megegyezik a természetes fogakéval. Ennek a kijelentésnek a valóságtartalma megkérdőjelezhetetlen, amit sok millió sikeres implantátum beültetés bizonyít, szerte a világon. Hadd említsünk néhányat a fogimplantátum előnyei közül:
- A természetes fogakéval megegyező harapási és rágási erőt biztosít.
- Nagyjából ugyanolyan törődést igényel, mint a természetes fogak.
- Csökkenti a fog- és ínybetegségek kockázatát.
- Csökkenti a csontritkulás kialakulásának veszélyét.
- Egy életre szóló megoldás.

Mennyi időt vesz igénybe a fogpótlás implantátummal?
Nem véletlen, hogy az implantátummal történő fogpótlás egyre népszerűbb a hiányzó fogak pótlására. Tökéletes alternatívája a soha nem igazán stabil, kényelmetlen hagyományos protézisnek. Mivel a korona, híd vagy körhíd a fogcsontba biztonságosan beépülő implantátumokhoz van rögzítve, stabilan a helyükön maradnak. Ezzel a megoldással minden, a hagyományos, kivehető és/vagy ragasztható protézisekre jellemző kellemetlenség a múlté.

Az egyfázisú implantátummal történő fogpótlás mindössze néhány nap fognélküliséget jelent! A 4-5 napba a tartós ideiglenes fogsor elkészülte is beleértendő. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy minden fogászatnál így van, hanem azt, hogy elvileg ennyi idő alatt elkészülhet egyfázisú implantátum használata esetén. Maga az implantátum beültetés időtartama, a beültetésre kerülő implantátumok számától függően, félórától néhány óráig tarthat. A kétfázisú fogimplantátum beültetése általában hosszabb időt vesz igénybe és egyéb eltérések is vannak. Ezekről itt lehet bővebben olvasni.

Milyen hosszú a beültetett fogimplantátum élettartama?
Ez egy nagyon fontos kérdés amikor a fogpótlás implantátummal történik. A páciensek részéről leggyakrabban ez a kérdés hangzik el, hogy mennyi ideig fog tartani a drága pénzért beültetett fogimplantátum. A kérdésre egyaránt adható rövid és hosszú válasz. Nos, a titánium ötvözetből készülő fogászati implantátum rendkívül tartós. Az anyagukat tekintve egy életre szólnak! Rendkívül ritkán fordul elő, hogy egy implantátumot anyaghiba miatt kelljen kicserélni! Nem véletlen, hogy magára az implantátumra örök garanciát adunk.

Más kérdés, ha a fogbeültetés élettartama érdekel bennünket. És most jön a hosszabb válasz. Azt fentebb már elmondtuk, hogy az implantátum élettartama gyakorlatilag egy életre szól, azonban arról az élő szövetről, amibe az implantátum beültetésre kerül, ez már nem mondható el. Pedig a fogimplantátum élettartama valójában az őt befogadó csontszövet minőségétől függ. Amíg az implantátumot befogadó csontszövet egészséges, addig az implantátum is kifogástalanul betölti rögzítő szerepét.

A rossz hír az, hogy az idő előre haladtával, a főként idősebb korban jellemző csontritkulás a fogcsontban is jelentkezhet. Az implantátumot rögzítő csont rossz állapota miatt az implantátum meglazulhat. Ez akkor igazán kellemetlen, ha koronánál fordul elő, hiszen a kilazuló vagy kihulló implantátum azonnali fogvesztést jelent. Gyakorlatilag tehát azt mondhatjuk, hogy a fogbeültetés élettartama, a fogcsontozat állapotának függvénye. Ez az oka annak, hogy a fogbeültetésre 10 év garanciát adunk. A csontozat esetleges romlása miatt bekövetkező implantátum gyengülés nem a helytelen implantátum beültetés miatt következik be, ezért erre nem lehet garanciát vállalni.

Zárjuk ezt a blokkot jó hírrel. A csontminőség romlása miatt bekövetkező implantátum probléma kezelhető, különösen az egyfázisú implantátumok esetében. Például úgy, hogy az implantátum környékén elgyengülő csontozatba egy, az eredetinél vastagabb implantátum kerül beültetésre. Ezen kívül más lehetőségek is vannak az ilyen okból keletkező implantátum problémák kiküszöbölésére.

Mennyibe kerül az implantátum beültetés fogpótlás?
A fogimplantátum beültetés ár nálunk a tartós ideiglenes fogsor árát is tartalmazza! Az implantátummal történő konkrét fogpótlás ár több tényezőtől is függhet. Például egy ismert, szélesebb körű szolgáltatást nyújtó budapesti klinika árai esetleg magasabbak lehetnek, mint egy szintén kiváló munkát végző vidéki fogászaté. Ha valaki konkrétan érdeklődik az fogbeültetés iránt, meglehetősen sok információt talál az interneten, azonban az árösszehasonlítás gyakran nem egyszerű. Összehasonlításkor javasolt olyan fogászatok árait figyelembe venni, ahol csomagár árkalkulációt használnak. Erről több itt olvasható.

Írásunkban részletesen foglalkoztunk a fogimplantátum, a fogbeültetés és fogpótlás implantátummal fogalmakkal. Elmondtuk mi a fogászati implantátum, mi a fogbeültetés és hogy milyen hátrányai vannak a foghiányos állapotnak. Szó volt továbbá az implantátum beültetés időtartamáról, valamint az implantátumok élettartamáról. Végül beszéltünk az implantátum fogpótlás ár, különösen a csomagár közötti különbségekről.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com

2021. április 24., szombat

A FOGBEÜLTETÉS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI KIK SZÁMÁRA AJÁNLOTT

 Kinek ajánlott a fogbeültetés, és mik a legfontosabb előnyei?

Sajnálatos módon egyre nagyobb problémát jelent fogaink állapotának romlása és az ennek következtében fellépő foghiány. A fogazatunkkal kapcsolatos problémáknak számos oka lehet. Elsőként említendő a fogszuvasodás, utána a fogágy betegségek, s végül a baleset okán bekövetkező fogvesztés. Hatékony fogászati kezelésekkel látványos eredmények érhetők el, ám a fogak elvesztése a kor előrehaladta miatt is komoly problémát jelenthet. Ugyan, a fogorvoslás nagyon eredményes a fogmegtartó kezelések terén, de van amikor már csak a fogeltávolítás és fogpótlás jöhet szóba. A fogak pótlására többféle megoldás ismert, ezek egyike az implantátum beültetés vagy köznyelven a fogbeültetés.

A legtöbb ember számára zavaró a hiányzó fog vagy fogak, mind esztétikai, mind pedig funkcionális szempontból. A foghiány lehet egy fog, néhány fog vagy akár a teljes fogazat is hiányozhat. A fogpótlás tekintetében beszélhetünk koronáról, hídról vagy teljes fogsorról. Egyetlen hiányzó fog esetén, a két mellette lévő fogat is fel kell "áldozni' a hagyományos módszerek alkalmazása esetén. Le kell őket csiszolni, mert az ezeken rögzül a hiányzó fogat pótló híd. Az implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés megjelenésével és széles körben körben való elterjedésével, a fogpótlás egy megfelelő tudományos háttérrel rendelkező, sok millió emberen kipróbált, modern lehetősége vált elérhetővé.

Kivehető vagy rögzített fogsor
A megoldás jellegétől (hagyományos vagy fogbeültetés) függetlenül, alapvetően két fogpótlás létezik: rögzített fix vagy kivehető. A fix pótlás hátránya, hogy egészséges fogakat kell használni a rögzítéshez. Esztétikai hátrányt jelenthet az, ha a híd azon része, amely alatt nincs fog és az íny között bizonyos távolság van az alapos tisztíthatóság miatt.

Nagyon elhanyagolt fogazat vagy a teljes foghiány esetén, a hagyományos módszerekkel alig lehetséges megelégedettséget kiváltó rögzített fogpótlást készíteni. Ilyen esetben vagy teljesen vagy részlegesen kivehető fogsor ajánlott.A műszájpadlással készült kivehető fogpótlás nagy türelmet igényel használójától, hiszen megközelítőleg sem funkcionál olyan jól, mint a természetes fogak. Meglehetősen nagy gondot jelent a tisztántartása, valamint a folyamatos elmozdulás okozta feldörzsölések és az ezek okozta gyulladások.

Az implantátum beültetés (fogbeültetés) előnyei
- A legfontosabb előny az, hogy akkor is készíthető rögzített fogpótlás, amikor hagyományos módon már csak kivehető fogsor lenne lehetséges.
- A fogbeültetés stabilitása és az ezzel járó magas komfortérzet, a rágási erő a saját fogakéhoz mérhető.
- Részleges fogazat esetén, egy-két hiányzó fog pótlása miatt nem kell a szomszédos fogakat feláldozni.
- Elvitathatatlan artikuláció és esztétikai előnyök.
- Lassítja vagy megakadályozza a csont sorvadást.

Az implantátum beültetés hátrányai
Hadd kezdjük egy minden tekintetben helytálló kijelentéssel: az implantátum beültetésnek nincsenek ismert hátrányai! Az igaz, hogy az egyes implantátum típusnak vannak előnyei a másikkal szemben, de mindent egybevetve, a fogbeültetés egyetlen „hátránya” a fogpótlás ár. A fogászati implantátum anyaga nagytisztaságú, speciális titánium ötvözet, ami rendkívül drága. Köztudott, hogy az emberi szervezet csak bizonyos anyagokat fogad be, s a titánium ötvözetből készített fogászati implantátum ilyen anyag.

Az implantátum ár 130 000 Ft körül van. Egy teljes fogsorhoz egy állcsonton 8-10 implantátumot ültetnek be. Az implantátum ár mellett van még egyéb anyag és munkadíj költség, ami ugyan a fogpótlás ár kisebb része, de az összkiadás így is jelentős. Néhány fogászat un. csomagárral dolgozik, ami egyértelműbb árképzési átláthatóságot és szinte kivétel nélkül alacsonyabb árat jelent a páciens számára. Az iliDent Páciens Koordinátor Központtal kapcsolatban lévő fogásztok mindegyike ajánl csomag árat!

A  fogászati implantátumok fajtái
A gyakorlatilag kétféle implantátum és fogbeültetés módszer terjedt el az elmúlt évtizedekben. Az egyik a hagyományos kétfázisú implantátum, a másik az azonnal terhelhető egyfázisú implantátum. A két implantátum egy dologban megegyezik, mindkettő titánium ötvözetből készül és mindkettő a természetes foggyökér pótlására szolgál. A kétfajta implantátum közötti különbségekről ebben a cikkben lehet részletesebben olvasni.

Fogbeültetés ár, fogpótlás ár
Általánosságban kijelenthető, hogy a drágább fogászati implantátumok, nagyobb gyártói tapasztalatot, jelentős kutatómunkát jelentenek. Az ismert cégek úttörők a fejlesztésben, de fontos szempont a logisztika, a tudományos kísérleteke és vizsgálatok száma és kiterjedtsége vagy például az implantológusokat segítő folyamatos képzés és tanácsadó (mentor) hálózat is.

A végleges fogbeültetés ár több összetevő végeredménye. A legfontosabb a fogorvos felkészültsége és tapasztalata, a személyzet képzettsége, a rendelő felszereltsége, valamint a nyújtott extra szolgáltatások. Ilyen például a folyamatos elérhetőség, az ellenőrzések és utókezelések színvonala, a garancia vállalás és így tovább.

A fogpótlás ár fontos része, a fogászati implantátum beszerzési ára. Ezen nem csak a beültetendő implantátumot kell érteni, hanem a fogbeültetés elvégzéséhez szükséges elemeket és eszközöket. Például ilyen az előfúró, a felépítmény, valamint a fogtechnikai munkához szükséges dolgok, továbbá a lenyomatvételhez, az ideiglenes fogpótláshoz szükséges alkatrészek és sok más egyéb.

További fontos, a fogbeültetés árát befolyásoló szempont az, hogy szükséges e valamilyen kisegítő műtét elvégzésére, mint arcüreg emelés vagy csontpótlás. Végül, a beültetésre kerülő implantátum típusa egy olyan tényező, ami alapvetően befolyásolja a a műtétek számát, a műtéti technológiát, a kezelési időt, és így, a kezelés árát is.

A fogbeültetés (implantátum beültetés) kockázata
i
Mint minden műtét, az implantátum beültetés is jár némi kockázattal , azonban rendkívül ritka, hogy komolyabb esemény történjen. Mint fentebb már említettük, az fogászati implantátum anyaga nagy tisztaságú titánium ötvözet, kilökődésről, az implantátum okozta allergiáról, alig tud a szakirodalom. Nyugodtan kijelenthető, hogy a fogbeültetés egy veszélytelen, mindenki számára ajánlható fogpótlás! Éppen úgy alkalmas teljes foghiány esetén, mint amikor csak egy vagy néhány fogat kell pótolni. Akinek a hagyományos fogpótlás bármilyen okból is nem felel meg és anyagilag megengedheti magának, az válassza az implantátum beültetés megoldást.

A fogbeültetés, a viszonylagosan magas ára ellenére is, már ma nélkülözhetetlen eleme a fogpótlásnak, és a jövőben ez minden bizonnyal még inkább így lesz. Több ismert fogászati implantátum gyártó van, akik ellátják az arra szakosodott fogászatokat implantátumokkal. Ilyen például az IHDE aki kizárólag egyfázisú implantátumot készít, továbbá a kétfázisú implantátumokat gyártó Cortex, Alpha Bio vagy Nobel Biocare. Amennyiben érdekli a téma, további hasznos ismeretekhez juthat az implantátumokat és az azokkal történő fogpótlásokat illetően, ezen az oldalon.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban,  írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com


2021. április 23., péntek

FOGBEÜLTETÉS AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUMMAL

 

Az egyfázisú implantátummal történő fogbeültetés számtalan előnnyel jár

Az egyfázisú vagy más néven  azonnal terhelhető implantátummal történő fogbeültetés előnyei között számos olyan van, amiket érdemes ismerni ahhoz, hogy érdemben dönthessen alkalmas megoldás lehetne e az Ön számára. Az ismert fogbeültetés technikák és lehetőségek között az egyfázisú implantátumokkal történő fogpótlás egyre népszerűbbé válik, mert határozott előnyei vannak a hagyományos megoldásokkal szemben. Ezek az előnyök nem csak az árra vagy az alkalmazhatóságra vonatkoznak, hanem több más előnyt is jelentenek.Egy példa ez utóbbira, nagyon rövid idő alatt elkészülnek.

Az iliDent Páciens Koordinátor Központ főként az implantátum beültetés fogpótlásra specializálódott és kiváló, sok éves gyakorlattal, hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szájsebész implantológusokkal dolgozik. A szakmai tudás azért tud igazán érvényesülni, mert a fogbeültetés minden esetben prémium minőségű azonnal terhelhető implantátumokkal és rendkívül magas színvonalú gépekkel és eszközökkel történik. Ezek a feltételei annak, hogy egy teljes száj rehabilitáció, teljes alsó és felső állcsont implantáció, mindössze két óra körüli idő alatt elkészülhessen.

Néhány az azonnal terhelhető implantátum fogbeültetés előnyei közül:
- Összességében olcsóbb, mint a hagyományos, kétfázisú implantátum.
- Jelentős csonthiány esetén is alkalmazható, a kétfázisú viszont nem.
- A pácienst kevésbé megviselő, rövidebb idegi tartó műtét során a fogbeültetés.
- A kétfázisú hagyományos implantációhoz képest, a műtéti eljárás sokkal egyszerűbb és gyorsabb.
- Az azonnal terhelhető implantátumokkal történő fogpótlások sokkal rövidebb idő alatt elkészülnek. Egy teljes alsó és felső állcsont implantátum beültetés mindössze két órát vesz igénybe.
- Nincs un. csontosodási idő, nem kell 3-6 hónapot várni, amíg az implantátum terhelhetővé válik.
- Egyetlen darabból áll, nem szükséges segéd elemeket használni, mint például gyógyulási csavar, a hagyományos implantátumnál.
- Az azonnal terhelhető implantátum beültetés közvetlenül a kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása után megkezdődhet.
- Az új fogsor, egy-két hetes fokozottabb odafigyelést követően, teljes értékűen használható.

A fogászati implantátumokkal, de különösen az egyfázisú implantátumokkal történő fogbeültetés közelíti meg leginkább a természetes fogak minőségét. Gyakorlatilag ugyanolyan harapási és rágási erőt biztosítanak, hiszen a fogsor nem a fogínyen nyugszik, hanem a fogcsontba beültetett implantátumokon. Tehát, mint a természetes fogaknál, úgy itt is a fogcsont viseli a terhelést.

Végül hadd foglaljuk össze az azonnal terhelhető implantátummal történő fogbeültetés legjelentősebb: olcsóbb és sokkal rövidebb időt vesz igénybe, mint a hagyományos, kétfázisú implantátumokkal történő fogpótlás. És végül még egy nagyon fontos előny: olyan középkorú és annál idősebb páciensek számára is megoldást jelent, akik jelentős csonthiánnyal küzdenek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 20201 
iliDent.com

2021. április 6., kedd

FOGBEÜLTETÉS EGYFÁZISÚ AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUMMAL

 A legmodernebb fogbeültetés azonnal terhelhető implantátummal történik

Szüleink idejében az egyetlen fogpótlási lehetőség, az egészséges fogakhoz rögzített híd vagy a mű szájpadlásos, a páciens által ragasztható és kivehető protézis volt. Ezeknek a fogpótlás megoldásoknak a legnagyobb hibája az instabilitás volt. A fog vagy fogsor rögzítésére használt egészséges fogak nem, vagy csak időszakosan voltak képesek biztosítani a megfelelő stabilitást. Ennek hiányában a hagyományos módon készült fogpótlások hosszú távon nem voltak képesek kielégítően funkcionálni. Sem a harapási, sem a rágási erő nem volt összehasonlítható az eredeti fogakéval. Szerencsére azóta sokat fejlődött a fogpótlás, s az egyik legjelentősebb változást a fogbeültetés jelentette és jelenti még ma is. Ebben az írásban erről a, ma már nem is annyira új fogpótlási lehetőségről, a fogbeültetés lesz a téma.

Elsőként tisztáznunk kell a köznyelvben elterjedt fogbeültetés fogalmát. Természetesen valójában nem fog beültetés, hanem implantátum beültetés értendő alatta. Gyakran előfordul, hogy a köznyelv, jelentésében nem teljesen korrekt szavakat alkot, amiket a jó megértés érdekében a szakma is „átvesz”. Ezért használjuk mi is ezt a kifejezést, tudatosítva, hogy nem fog, hanem implantátum beültetés a korrekt jelentése.

Mi a fogbeültetés alapja?
Mint fentebb mér tisztáztuk, fogászati implantátum beültetés az, ami történik és a fogpótlás a beültetett implantátumokon kerül rögzítésre. A fogászati implantátum egy biokompatibilis mesterséges foggyökér, amely minden szempontból képes helyettesíteni a természetes foggyökeret. Az implantátum nagy tisztaságú titánium ötvözetből készül, ezért az egyébként fémallergiások számára is tökéletes megoldást jelenthet. Az implantátum, az eredeti foggyökérhez hasonlóan, a fogcsontba kerül beültetésre, és csaknem ugyanolyan jól rögzül, mint a saját foggyökér.

Mikor szükséges a fogbeültetés?
- Amikor egy vagy több foga hiányzik és nem akar egészséges fogakat a korona vagy híd tartópilléréként használni. Óriási előnyt jelent az, hogy a fogbeültetéssel az egészséges fogak épen hagyásával készülhet biztonságosan rögzített korona vagy híd fogpótlás. Az íly’ módon készülő fogbeültetés a saját fogakhoz hasonló teljesítményre alkalmas.

- Amikor hagyományos ragasztható protézise van, és már elege van az azzal járó kellemetlenségekkel, mint az instabilitás és az ebből következő egyéb problémák. Gyenge harapási és rágási erő, feldörzsölt, érzékeny gyulladt fogíny, megromlott életminőség.

- Amikor a régi hídja cserére szorul, de a támasztó fogak már nem alkalmasak a híd biztonságos rögzítésére.

A fogbeültetés előnyei
- Hatékonyabbá válik a rágás, ami segíti az emésztést, ami csökkenti vagy megszünteti az emésztési problémákat.
- Kényelmes, biztonságos, az eredeti fogak teljesítményéhez leginkább hasonlító fogpótlás.
- Javítja vagy visszaállítja a helyes artikulációs képességet.
- Pozitív változás az arc esztétikájában, ami fiatalosabb megjelenést biztosít.

Milyen implantátumokkal történik a fogbeültetés?
Fogbeültetésre a gyakorlatban kétféle implantátumot hasznának: hagyományos kétfázisú és egyfázisú azonnal terhelhető implantátum. A két implantátum fajta között meglehetősen nagy különbség van, de a felhasználás célja mindkettőnél azonos: fogbeültetés. A két implantátum fajta közötti különbségekről itt lehet bővebben olvasni.

Vajon számomra is lehetséges a fogbeültetés?
Természetesen igen! A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek 99%-a számára lehetséges a fogpótlás implantátummal! Sem cukorbetegség, sem vérhígító készítmény szedése, sem a fémallergia, de még a dohányzás sem kizáró ok.

Mi a fogbeültetés menete?
Első alkalom: IMPLANTÁCIÓ
Hatékony helyi érzéstelenítés vagy altatás, a meglévő, de fogászati ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása, a szükséges számú kétfázisú vagy egyfázisú implantátumok beültetése, mintavétel.
Második alkalom: VÁZ és FOGSOR PRÓBA
A tartós, ideiglenes fogsort hordozó fémváz (és fogsor) próbája, esetleg szükséges módosítások elvégzése.
Harmadik alkalom: FOGSOR PRÓBA – ÁTADÁS
Végső beállítások a fogsoron, a tartós ideiglenes fogsor átadása.
Negyedik alkalom: TARTALÉK NAP
Csúszás esetén kisebb igazítások, módosítások, a tartós ideiglenes fogsor átadása.
Ötödik alkalom: TARTALÉK NAP
Kontroll, utolsó ellenőrzések, esetleg szükséges finomítások elvégzése.

Az elmondottakból megtudhattuk, hogy a fogbeültetés a ma ismert legjobb megoldás a hiányzó fog vagy fogak pótlására. Az implantátum beültetés gyors és biztonságos fogpótlás és szinte mindenki számára megoldást jelenthet. Az egyetlen hátránya a viszonylagos drágasága, ami elsősorban a nagytisztaságú titánium ötvözet magas árának tudható be. Az azonnal terhelhető implantátummal végzett fogbeültetés a jelentős csonthiánnyal küzdők számára is elérhető.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com

 



2021. április 4., vasárnap

FOGBEÜLTETÉS – IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS, MI A KÜLÖNBSÉG?

 

Egyáltalán, van különbség a fogbeültetés és az implantátum beültetés között?

Hadd jelentsük ki mindjárt az elején, hogy a címben megfogalmazott kérdés csak beugratás. A legegyszerűbb válasz az, hogy semmi. Miután azonban az interneten nagyjából kétszer annyian keresnek rá a fogbeültetés szóra, mint az implantátum beültetésre, nem szabad figyelmen kívül hagyni és beszélni kell a fogbeültetésről is. Még akkor is, ha szerintünk az utóbbi a helyes megfogalmazás, hiszen valójában nem fogbeültetésről van szó, hanem implantátum beültetés történik. Később azon rögzítik a koronát, a hidat vagy akár egy komplett fogsort. Vizsgáljuk meg közelebbről a fogbeültetést

MI A FOGBEÜLTETÉS?
Miután tisztáztuk, hogy a fogbeültetés valójában implantátum beültetés, nézzük meg mikor van erre szükség. Ez költői kérdés volt, hiszen mindenki tudja hiányzó fogak pótlására szolgál, de nem csak egyetlen fog, hanem mint fentebb már írtuk, hidak és teljes fogsorok pótlására is. A fogbeültetésen minden esetben fogászati implantátum beültetést értünk.

MIKOR VAN SZÜKSÉG FOGBEÜLTETÉSRE?
Fogbeültetésre kivétel nélkül akkor van szükség, amikor egy fog vagy a meglévő fogazat protetikai ellátásra alkalmatlan vagy hiányzik. Leggyakrabban egyetlen fog hiánya esetén kerül sor fogbeültetésre. Az implantátummal történő egyetlen fog pótlásának legnagyobb előnye az, hogy nem szükséges a két szomszédos fog lecsiszolása, „feláldozása”. A fogcsontba ültetett implantátum megfelelő stabilitást biztosít a rárögzített korona számára.

Amikor több mint egy fogat kell pótolni, akkor hídról beszélünk és a hiányzó fogak számának megfelelő számú implantátum kerül beültetésre. Azon túl, hogy az így pótolt fogak stabilitása csaknem megegyező a természetes fogak stabilitásával, a híd további óriási előnye, hogy nincs szükség egészséges fog feláldozására a rögzítéshez. A hidat általában 2-4, esetleg még több hiányzó fog pótlására használják. 

Amikor nagyszámú vagy a teljes fogazat pótlásáról van szó körhídról, vagy komplett fogsorról beszélünk. A fogbeültetés ilyenkor teljeskörű alsó, felső vagy komplett szájrehabilitáció esetén mindkét állcsontot érinti. Az adott körülményeknek megfelelően 8-12 implantátum kerül beültetésre állcsontonként. Az implantátumokkal történő fogpótlás a ma ismert legmodernebb és a természetes fogazathoz leginkább hasonló megoldás. Annak, hogy még a jelenleginél is gyorsabban terjedjen és még többen vegyék igénybe, egyetlen akadálya van, a meglehetősen magas ár.

MILYEN IMPLANTÁTUMOKKAL TÖRTÉNHET FOGBEÜLTETÉS?
Alapvetően két fogászati implantátum fajta terjedt el. Az egyik a hagyományos kétfázisú, a másik az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum. Két, egymástól több mindenben is eltérő implantátumról van szó, azonban egy valamiben megegyeznek: mindegyik tökéletesen alkalmas a természetes foggyökér helyettesítésére. A hagyományos kétfázisú implantátum a nevét onnan kapta, hogy a fogbeültetés (implantátum beültetés) két külön fázisban történik. Az azonnal terhelhető implantátumok esetében a beültetés egyetlen fázisban történik.

FOGBEÜLTETÉS KÉTFÁZISÚ IMPLANTÁTUMMAL
Fontos hangsúlyozni, hogy mind az egyfázisú, mind a kétfázisú implantátum tökéletesen alkalmas a természetes foggyökér pótlására. A fogbeültetés kétfázisú implantátummal némileg eltérő, mert a nevéből eredően az implantátumok két fázisban kerülnek beültetésre. Az első fázisban kerül sor az implantátumok beültetésére, majd az úgynevezett gyógyuló vagy gyógyulási behelyezésére, amit a gyógyulási idő elteltével, a második fázisban eltávolítanak és behelyezik a felépítményt, ez tartja később a koronát vagy hidat, illetve a teljes fogsort.

FOGBEÜLTETÉS EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUMMAL
Az egyfázisú vagy más néven azonnal terhelhető implantátummal történő fogpótlás némileg eltér a kétfázisú implantátumtól. Az egyik fontos különbség az, hogy az implantátum beültetés egyetlen fázisban történik. A másik, legalább ennyire fontos eltérés, hogy ezek az implantátumok a beültetésük után azonnal terhelhetők, Innen kapta a nevét is. S végül említsük meg azt is, hogy miután az egyfázisú azonnal terhelhető implantátumok egyetlen darabból állnak, a fogbeültetés sokkal egyszerűbb beavatkozás, mint a kétfázisúaknál.

FOGPÓTLÁS ALTATÁSBAN
Sem a hagyományos módon, sem az implantátummal történő fogpótlás nem igényel altatásos fájdalomcsillapítást. Mindkét beavatkozás elvégezhető fájdalommentesen helyi érzéstelenítéssel is. Vannak azonban olyanok, akiknél a fogorvostól, a fogászati beavatkozástó való indokolatlan rettegés olyan magas szintű, hogy még a minimálisan szükséges együttműködésre sem képesek a fogorvossal. Ilyen esetben ajánlott az altatásos kezelés. Hasonló okból hasznos a fogpótlás altatásban a nagyobb beavatkozásoknál, mint például implantátummal történő teljes szájrehabilitáció.

Az altatásos fogbeültetés abszlolút fájdalom és kellemetlenség mentes, a páciens semmire nem emlékszik, csak az altatás előtti eseményekre. Határozottan ez a legkényelmesebb megoldás, amikor szinte „varázsütésre” megtörténik az implantáció. Ennek azonban ára van, amit nem tartalmaz az implantáció ára. Az altatást szakképzett altatóorvosok végzik, állcsontonként 160 ezer Ft körüli összegért.

Írásunkban tisztáztuk a nem létező „különbséget” a fogbeültetés és az implantátum beültetés között. Elmondtuk azt is, hogy mikor van szükség fogpótlásra, illetve, hogy milyen lehetőségek vannak. Beszéltünk az implantátum fajtákról, a közöttük meglévő különbségekről, az implantátum fajták közötti előnyökről és hátrányokról. S végül megemlítettük, hogy a fogpótlás, különösképpen az implantáció történhet altatásban is.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban,  írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com