2020. január 12., vasárnap

FOGÁSZATI IMPLANTÁCIÓS MÓDSZEREK - MELYIK A KÉT LEGELTERJEDTEBB?


A fogászati implantációs módszerek: kétfázisú hagyományos és egyfázisú azonnal terhelhető; a fontosabb különbségek



Sajnálatos módon, emberek milliói szenvednek valamiféle fogászati problémától, ami a fogínygyulladástól a gyökérkezelésen át egészen a fogvesztésig terjedhet. Ez utóbbi esetben sokáig csak hagyományos módszerrel készített korona, híd vagy ragasztott fogsor létezett. Szerencsére a technológia és a felhasználható anyagok minősége robbanásszerűen fejlődik, így az említett, még ma is létező megoldások mellett más fogpótlási lehetőségre is lehetőség nyílhat. Ilyen például a kétfázisú implantációs módszer, majd az elmúlt években megjelenő egyfázisú, azonnal terhelhető fogászati implantációs módszerek. A két megoldás között viszonylag jelentős eltérés van, erről lesz szó ebben az írásban.

Mi a fogászati implantátum?
A fogászati implantátum tulajdonképpen mesterséges „foggyökér” aminek az a feladata, hogy helyettesítse az eredeti, természetes foggyökeret. Ez tulajdonképpen egy apró, rendkívül erős, magas minőségű titánium ötvözetből készített csap, amit az implantológus a hiányzó természetes foggyökér pótlására, sebészeti úton ültet be az állcsontba. Leegyszerűsítve úgy írható le a beavatkozás, hogy az orvos egy az implantátumnál vékonyabb lyukat fúr a csontba, majd ebbe a lyukba csavarja be az implantátumot. Később a beültetett implantátumokon kerül rögzítésre egy a fogtechnikus által készített műfogsor.

Milyen implantációs módszerek léteznek?
Ebben az írásban a két leggyakrabban használt és elterjedt implantációs módszert mutatjuk be. Az első, az évtizedek óta használt, sokak által ismert hagyományos, kétfázisú implantátum. A fogászati implantációs módszerek másik, határozott előnyei miatt egyre népszerűbbé váló fajtája egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum.

Hagyományos, kétfázisú implantátum
Természetes módon, ez a régebb óta használt módszer az elterjedtebb, a legtöbb ilyen szolgáltatást végző fogászatok ezt a módszert ajánlják pácienseik részére. A kétfázisú implantátum onnan kapta a nevét, hogy két fő fázisból áll, az első az implantáció, majd 3-6 hónap gyógyulási, csontosodási idő elteltével kerül sor a második fázisra, magára a fogpótlásra.

Ugyan az alapgondolat ugyanaz, de ennél az implantációs módszernél az implantátum egyrész kisebb, másrészt több részelemből tevődik össze. A beültetés komolyabb szájsebészeti beavatkozást igényel, hiszen a fogcsont feletti ínyt meg kell nyitni, hogy közvetlen hozzáférés legyen a csontozathoz. Ezután kerülhet sor az implantátum alap beültetésére, amit úgynevezett gyógyulási csavarral zárnak le. Visszavarrják a fogínyt fölötte és kezdődhez a gyógyulási, csontosodási időszak, ami - mint fentebb említettük - három-hat hónap közötti időszakot jelent.

A csontosodási időszak elteltével a szájsebész ismét felnyitja az implantátum fölött időközben összefort, begyógyult ínyt, hogy hozzáférhessen az implantátumhoz. A gyógyulási csavar eltávolítása után kerülhet sor azoknak az elemeknek az behelyezésére, amelyek majd a fogat vagy fogsort hordozó fémlemezt rögzítik.

A fogászati implantációs módszerek között ez a megoldás ugyan biztonságos, de sajnos van jónéhány hátránya. Talán a legnagyobb az, hogy csak azoknál alkalmazható a kétfázisú implantátum, akik megfelelő mennyiségű és minőségű csontozattal rendelkeznek. Maga ez a tény sokakat kizár az amúgy tökéletes megoldást jelentő implantáción alapuló fogpótlásból. Szintén meglehetős hátrány a fogpótlási folyamat hosszú, sok hónapos időtartama, a felhasznált implantátumok bonyolultsága, hogy csak a legfontosabbakat említsük meg.

Azonnal terhelhető, egyfázisú implantátum

A fogászati implantációs módszerek másik, egyre szélesebb körben használt, legújabb fogpótlási megoldása, amely jónéhány előnnyel rendelkezik a fentebb leírt, hagyományos kétfázisú módszerhez képest. Az egyfázisú, másnéven azonnal terhelhető implantátum azok számára is tökéletes megoldást jelenthet, akiknél a hagyományos, kétfázisú implantátum ilyen vagy olyan okból, de nem alkalmazható.

Az egyik fontos különbség az, hogy sokkal egyszerűbb műtéti beavatkozás elégséges az implantátumok behelyezéséhez. Nincs szükség a fogíny felmetszésére, miután érzéstelenítés után mindössze egyetlen fúrással megtörténik az implantátum helyének előkészítése, majd ezt követően az implantátum állcsontba történő becsavarozása.

A másik határozott előnye az egyfázisú implantátumnak, hogy a fogpótlás rendkívül rövid idő alatt elkészül. Az esetek túlnyomó többségében az ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása és a kész, ideiglenes fogsor átadása között mindössze 5 nap telik el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem egészen egy hétig kell a páciensnek elviselnie az amúgy rendkívül kellemetlen fognélküli állapotot.

Óriási előnye az azonnal terhelhető implantátumnak, hogy azok számára is megoldást jelenthet, akiknél a hagyományos, kétfázisú implantátum nem jöhet szóba. Ilyenek például azok, akinek nem megfelelő sűrűségű fogcsontozatuk és/vagy jelentős csonthiánnyal küzdenek.

A fentiekben a fogászati implantációs módszerek közül a két legelterjedtebb pozitív és negatív oldalaira világítottunk rá úgy, hogy csak a legfontosabb különbségeket említettük meg írásunkban. Tettük mindezt úgy, hogy nem foglaltunk állást egyik módszer mellett sem, hiszen mindkettőnek vannak előnyei a másikkal szemben


Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról (fogászati implantációs módszerek), kérjük lépjen velünk kapcsolatba!

2020. január 1., szerda

IMPLANTÁTUM 60 ÉV FELETT - LEHETSÉGES IMPLANTÁTUMOS FOGPÓTLÁS IDŐSEBB KORBAN?

Implantátum 60 év felett, vajon az idősebb korosztály számára is megoldás az implantátumos fogpótlás?

A fogak jelentős vagy teljes hiánya rendkívüli módon befolyásolja az egyén két alapvető, létfontosságú funkcióját: a beszéd- és a rágó képességét. Mivel mindkét tevékenység létkérdés az emberek számára és fontos feltétele a jó életminőségnek elengedhetetlen, hogy fogaink rendben legyenek. Tény, hogy a foghiányos állapot leginkább az idősebb korosztályra jellemző. Fogpótlásra két alapvető lehetőség kínálkozik számukra: a hagyományos protézisek valamelyik formája vagy az implantátummal történő fogpótlás. Mi ez utóbbi lehetőséget abból a szempontból vizsgáljuk meg, hogy lehetséges e implantátum 60 év felett, azaz igénybe veheti e az idősebb korosztály az implantátumokkal történő fogpótlást.

A kor előrehaladtával, a szervezet természetes kopása, elhasználódása miatt, az idősödő embernek egyre több és egyre komolyabb egészségügyi kihívással kell szembesülnie. Ugyanakkor, a "Minden ember a maga életének a kovácsa." - mondás alapján, az egyén igenis sokat tehet annak érdekében, hogy ezeket a kihívásokat részben vagy egészében eliminálja. Ilyen terület például a fogak, a fogazat állapota, amihez ígéretes megoldások állnak rendelkezésre azok számára, akik törődnek általános egészségükkel.

Ha rövid válasz akarunk adni a címben feltett kérdésre, miszerint lehetséges e implantátum 60 év felett, a rövid válaszunk az, hogy igen, lehetséges! Az idősebb generáció számára, a két legelterjedtebb implantátumos fogpótlás közül, mi határozottan az azonnal terhelhető implantátummal történő fogpótlást ajánljuk. Különösen annak lehet ez a legjobb választás, akiknek nagyon rossz állapotban vannak a fogai, vagy egyáltalán nem rendelkezik protetikai ellátásra alkalmas fogakkal.

A hagyományos fogpótlással összehasonlítva, az implantátummal készített fogsorok szinte minden szempontból nagyon hasonlítanak az eredeti fogakra. Kényelmesek, jól funkcionálnak és esztétikusak! Azt is el kell mondai persze, hogy az implantátumokon rögzített fogsorok lényegesen drágábbak, mint a hagyományos, ragasztható protézisek. Autós példával élve mondhatjuk, hogy a hagyományos fogsor a Suzuki, az azonnal terhelhető implantátummal készített pedig a Lexus... Mint ahogy mindkét autóval lehet közlekedni, úgy mindkét fogsorral is lehet rágni, de a minőségi és esztétikus különbség óriási.

Miért jobb az implantátum 60 év felett, mint a hagyományos megoldás?

Már korábban említettük, hogy az implantátumokon rögzített fogsor úgy kinézésre, mint a rágási funkció ellátására vonatkozóan, nagyon hasonló az eredeti fogakhoz. Az implantátumok, hasonlóan a foggyökérhez, az állcsontba kerülnek beültetésre, ott csontosodnak, azaz beépülnek a fogcsontozatba, mintha természetes foggyökerek lennének. Főként ez az oka annak, hogy az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fogsorok amellett, hogy tökéltes rágást és beszédkészséget biztosítanak, jelentős esztétikai értékkel is bírnak. A rendezett, szép fogak egészséget és biztonságérzetet jelent az egyén számára.

Miért ajánlott az azonnal terhelhető implantátum 60 év felett?

Kétféle fő implantátum megoldás létezik manapság: egyfázisú, azonnal terhelhető és hagyományos, kétfázisú implantátum. Miután mi most az idősebb korosztály szempontjából vizsgáljuk a lehetőségeket, az implantátumok azon tulajdonságait kell kiemelnünk, amelyek meghatározóak az idősebbek számára. Ilyen lehet az ár, a csontozat általános minősége és mennyisége, valamint a fogpótlási procedúra időtartama. Ezen szempontok alapján állítjuk azt, hogy az egyfázisú implantátum az, amelyik leginkább alkalmas a szépkorúak számára.

Az egyfázisú implantátum előnyei idősebbek számára

Talán a legjelentősebb előnye az azonnal terhelhető implantátumnak az, hogy jelentős csonthiány esetén is megoldást jelenthet. Sajnálatos tény, hogy a kor előrehaladtával fogy a csontozatunk és jelentősen romlik a annak minősége is. Ez alól a fogazatunkat rögzítő állcsont sem kivétel, s ez az egyik legfontosabb ok, ami miatt ajánlott az egyfázisú implantátum 60 év felett.  Az egyfázisú implantátumok úgy méretben, mint formában különbözőek lehetnek, hogy minél több egyedi szituációban megelégedésre láthassák el a feladatukat, ami nem más, mint a műfogak tökéletes rögzítése.

Az azonnal terhelhető implantátumok még egy előnye

Mindenképpen meg kell említeni, amely előny különösen fontos lehet az idősebbek számára. Az egyfázisú implantátumok beültetése lényegesen kisebb sebészeti beavatkozással jár, mint a hagyományos, kétfázisú implantátumoké. Nincs szükség a fogíny felmetszésére, hogy a fogcsontozathoz hozzá férhessen az implantológus, majd visszavarrni azt, miután a gyógyulási csavart beültették. Az azonnal terhelhető implantátumnál elég egyetlen pici, az implantátum méretének megfelelő lyuk készítése, amibe azután rögzítésre kerül az implantátum. Nincs fogíny felmetszés-visszavarrás, így gyakorlatilag egy jelentéktelen vérzéssel járó beavatkozásról van szó mindössze.

 Az elmondottakból remélhetőleg mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az implantátum 60 év felett nem csak hogy lehetséges, de az egyik legjobb megoldás az idősebb korosztály számára. Ezért azt ajánljuk, hogy aki anyagilag megengedheti, tegyen egy óriási szívességet önmagának. Ne halogassa tovább elhanyagolt fogai rendbetételét, mert bizton állítjuk, hogy a kellemes benyomást keltő, kiválóan funkcionáló fogazat, egy sokkal magasabb életminőséget jelent.

Ha véleménye van a témával kapcsolatban, kérjük, írja le a Szólj hozzá! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról (implantátum 60 év felett), kérjük lépjen kapcsolatba velünk!

2019. december 31., kedd

IMPLANTÁTUMON RÖGZÍTETT FOGPÓTLÁS ÉS A HAGYOMÁNYOS FOGPÓTLÁS KÖZÖTTI KÜLÖNBSÉGEK


A hagyományos és az implantátumon rögzített fogpótlás között alapvető különbségek vannak

Az teljesen egyértelmű, hogy a jó rágóképesség jó fogazatot igényel, ami viszont fontos feltétele az elfogyasztott élelmiszerek gyors és hatékony megemésztésének. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy kellemes, bizalomgerjesztő megjelenés elképelhetetlen rendezett, egészséges fogak nélkül. Az is köztudott, hogy fogazatunk állapota az idő előrehaladtával, a még oly’ körültekintő fogápolás mellett is romolhat. Ennek a folyamatnak egy előrehaladott állapota az, amikor már fogpótlásra, olykor teljes fogsorra van szükség. Ez utóbbira két ismert megoldás lehetséges, a hagyományos és az implantátumon rögzített fogpótlás. Az ezek közötti eltérést tárgyalja jelen írásunk.

Az első és legfontosabb lépés a diagnosztizálás, a fogazat és fogcsont állapotának felmérése, ami szemrevételezéssel és panoráma röntgenfelvétel alapján történik. Ennek alapján eldönthető, hogy milyen fogpótlási lehetőségekkel lehet számolni. Teljes fogsor esetében fontos, hogy a páciensnek megfelelő mennyiségű, de főleg minőségű csontozata legyen, ha az implantátumon rögzített fogpótlás a kívánatos megoldás.

A hagyományos fogpótlásokat általában akkor használják, amikor van néhány, a műfogsort stabilan megtartani képes egészséges fog a felső, az alsó vagy mindkét állcsontban. Az így kialakított fogpótlást hídnak hívják, miután az egészséges fogak pillérként tartják a műfogsort. A híd, hasonlóan a teljes műfogsorhoz, fémvázra rögzített, élethű fogakból áll és általában rögz1tett, a páciens által nem kivehető fogpótlás.

A hagyományos fogpótlás másik formája, amikor nincs protetikai ellátásra alkalmas fog a rögzítéshez, illetve valamilyen ok miatt egyik fajta implantátumon rögzített fogpótlás sem lehetséges. Ebben maga a fogsor hasonló módon készül, azaz fám vázon rögzített műfogakból áll, mint a hídnál, de ez esetben a rögzítés nagyrész ragasztással kerül megoldásra.

A fogászati implantátum, amit egy vagy több vagy akár egy teljes fogsor rögzítésére használnak, az állcsontba kerül beültetésre. Ez a fajta megoldás számtalan előnye miatt gyorsan terjed a világban, így hazánkban is. implantátumon rögzített fogpótlás esetén, egyetlen fog pótlása vagy híd esetében nem szükséges az egészséges fogak lecsiszolása, megcsonkítása, annak érdekében, hogy a fog vagy a híd valamihez rögzíthető legyen. Az implantátumok típusától függően vagy az íny felmetszésével vagy egyszerű, ínyen keresztüli fúrással ültetik be.

És most beszéljünk a hagyományos protézis és az implantátumokkal történő fogpótlás közötti főbb különbségekről:

• ESZTÉTIKA - Az esztétikai szempontból az implantátumon rögzített fogpótlás nagyon hasonlít az eredeti fogsorra. Egy szakszerűen elkészített pótlást nagyon nehéz megkülönböztetni egy eredeti fogsortól, annyira természetes benyomást kelt.

• TARTÓSSÁG - A protézist tartó implantátumok kiváló minőségű és egyedi titánium ötvözetből készülnek, amelyek erősek, stabilak és tartósak. A megfelelő gondozás mellett, a fogászati ​​implantátumok gyakorlatilag egy életre szólnak. Ugyanakkor, a hagyományos protézisek élettartama sokkal rövidebb, mivel kevésbé tartós anyagokból készülnek.

• A SZOMSZÉDOS FOGAKRA GYAKOROLT HATÁS - implantátumon rögzített fogpótlás esetén a szomszédos ép fogak érintetlenül maradnak, ezáltal meghosszabbodik az élettartamuk. Míg a hagyományos protéziseket a szomszédos fogakhoz kell rögzíteni, már egyetlen fog pótlásához is két egészséges fogat kell lecsiszolni

• FUNKCIÓ - További hátrány a nem implantátumos fogpótlás esetén, hogy sajnos, még a legnagyobb körültekintéssel elkészített hagyományos protézisek sem elég stabilak, gyenge harapási erőt biztosítanak és így a rágás sem lehet tökéletes. Igen gyakran hangképzési problémák lépnek fel, így a beszéd természetellenessé válhat. Ugyanakkor, implantációs fogpótlásnál a fog, híd vagy fogsor tökéletesen stabil és jól funkcionál, mert a fogcsontba rögzített implantátumok biztonságos stabilitást biztosítanak. Nincs gond a rágással, a hangképzéssel és tökéletesen esztétikus.

• KÖLTSÉG - Az implantátumon rögzített fogpótlás költsége a fogazat és az állcsont állapotától függően változik és persze attól is, hogy egyetlen fogról van e szó vagy egy teljes fogsorról. Általánosságban igaz, hogy ez a fajta fogpótlás lényegesen drágább, mint a hagyományos módon készített. Maga az implantátum beültetése egy szájsebészeti műtét, az implantáció során használt speciális eszközök, maguk az implantátumok meglehetősen drágát, ami az egész műveletet megdrágítja.  Autós hasonlattal azt mondhatnánk, hogy ha a hagyományos fogpótlás a Suzuki, akkor az implantációs fogpótlás a Lexus...

Mint a fenti cikkből megtudtuk, számos jelentős különbség van az implantátumon rögzített fogpótlás és a hagyományos módon készített protézisek között. Ez az ismeret hasznos lehet azok számára, akiknek a két megoldás között kell választaniuk. Ár-érték arány alapján, annak, aki megengedheti magának, mindenképpen ajánlott az implantátumos megoldást választania.

Ha véleménye van a témával kapcsolatban, kérjük, írja le a Szólj hozzá! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról (implantátumon rögzített fogpótlás), kérjük lépjen kapcsolatba velünk!