Járványbiztos fogászati kezelés járvány alatt is lehetséges
Sajnálatosan szomorú időket élünk, s ami még szomorúbb, egyelőre nem látjuk mikor kaphatjuk vissza a normális életünket. Éppen ez utóbbi miatt, amellett, hogy alkalmazkodunk a jelenlegi, megváltozott körülményekhez, használjuk ki a még adott lehetőségeket, és amennyire csak lehet, ragaszkodjunk a korábbi, normális életvitelünkhöz. Törődjünk többet az egészségünkkel, a fogazatunkat is beleértve. Mi ez utóbbihoz járványbiztos fogászati kezelés biztosításával járulunk hozzá. Ennek az írásnak a járványhelyzetből fakadó felvilágosítás és tájékoztatás a célja.
Bevezetés
Bevezetésként hadd mondjunk egy laikus által is könnyen érthető példát. Az embereknek a szigorítások ellenére is élniük kell az életüket, dolgozni járnak, tömegközlekednek, bevásárolnak mindezt olyan környezetben, ahol az egyetlen védelmet a megkérdőjelezhető biztonságot nyújtó maszk jelenti. Ehhez képest mekkora veszélyt jelenthet egy fokozottan fertőtlenített és garantáltan mikroba mentes fogászati rendelő? Annak ellenére, hogy a válasz egyértelmű, foglalkozzunk a témával kissé bővebben.
Az írás célja
Ennek az írásnak nem titkolt célja megnyugtatni a fogászati kezelést igénybe venni akarót arról, hogy rendelőnkben a vírusmentes fogászati kezelés egyben járványbiztos fogászati kezelés is. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy esztétikai fogászatról vagy altatásban történő implantátum beültetésről van e szó. Ugyanakkor, az is igaz, hogy a korábban is betartott komoly biztonsági intézkedések ma még biztonságosabbak, ami a gyakorlatban azt jelenti, kizárt, hogy valaki fogászati kezelés közben megfertőződjön.
A vírusról
Mindenekelőtt, fontos tisztázni, vírusok mindig is voltak és mindig is lesznek, nélkülözhetetlen résztvevői az életnek és az emberi szervezetnek. Sőt, a vírusok oly’ annyira fontosak számunkra, hogy nélkül nem létezhetne élet a Földön! Ugyanez vonatkozik a járványokra is, mindig is voltak és mindig is lesznek. Az egyik járvány súlyosabb, a másik enyhébb lefolyású, de a megfelelő állapotban lévő immunrendszer, az esetek túlnyomó részében megbirkózik a kórokozókkal. A baj akkor lehet, amikor legyengült immunrendszerű, egyéb krónikus betegségben is szenvedő, idősebb ember fertőződik meg. Az esetek többségében, ilyenkor orvosi segítséget kell igénybe venni. A lényeg azonban az, hogy a vírus önmagában nem az a szörnyeteg, mint amilyennek a média beállítja!
Hogyan erősíthetjük az immunrendszerünket?
Kutatások és klinikai vizsgálatok egybehangzóan igazolják az állítást, miszerint a vírusos megbetegedés ellen a legjobb védekezés a saját immunrendszerünk! Elsősorban és mindenekelőtt erre kell hagyatkozzunk a védekezés során és minden másfajta védekezés - gyógyszer, vakcina - csak ezután jöhet. Az immunrendszer erősítése nagyon egyszerű. Komolyan! Szinte egyetlen mondatban leírható: egészséges, vitamin-dús táplálkozás, rendszeres mozgás, fizikai igénybevétel, minimum 7 órai alvás és jól megválasztott vitamin készítmények szedése. A nyugtató alvás azért nagyon fontos, mert a szervezetünk ekkor regenerálódik, ekkor történik a méregtelenítés és a sejtmegújulás.
Akinek jól működik az immunrendszere és nincs krónikus betegsége, annak nem kell aggódnia amiatt, hogy egy influenza szerű megbetegedés (a COVID-19 is az) komoly következményekkel járna számára!
Járványbiztos fogászati kezelés
A fogászati ellátás, a fertőzésveszély tekintetében mindig is kritikus ellátási terület volt, ezért ott korábban is fokozott óvintézkedések voltak érvényben, hogy teljes mértékben kizárják a keresztfertőződés lehetőségét. Ezek az óvintézkedések megfelelő védelmet jelentettek mind a páciensek, mind pedig a személyzet számára. Jelenleg minden korábban érvényes, fertőzésveszély elleni előíráson szigorítottak, ami gyakorlatilag kizárja, hogy valaki vírussal fertőződhessen a fogászati kezelés alatt, azaz, járványbiztos a fogászati kezelés!
A járványbiztos fogászati kezelés az altatásban történő implantátum beültetésre is érvényes?
Természetesen érvényes. Ki kell hangsúlyozni, hogy az altatásban végzett fogbeültetés a páciens oldaláról nézve egyszerű, gyors, fájdalom- és kellemetlenség mentes beavatkozás! Míg konzerváló fogászati kezelések akár hosszabb ideig elnyúlhatnak, addig az implantátum beültetés altatásban körülbelül két órát vesz igénybe, ha egy állcsontról van szó, még kevesebb. Tehát maga az implantáció órák alatt megtörténik, abszolút fájdalom és kellemetlenség mentesen.
Az implantációt követő 2-3 napban elkészül a tartós ideiglenes fogsor, ami nálunk benne van az implantátum beültetés árában! Tehát gyakorlatilag 4-5 nap alatt elkészülhet egy teljes száj rehabilitáció, ami teljes alsó és felső állcsont implantációt jelent. Képzelje el, hogy vasárnap még szenved hiányos, nagyon rossz állapotú fogazata miatt, de a következő héten szerdán vagy csütörtökön már tökéletesen funkcionáló, esztétikus fogsora van! Hogy miért van szükség tartós, ideiglenes fogsorra, arról ezen az oldalon olvashat többet.
Elmúltam 60 éves, ajánlott számomra az implantátum beültetés?
Általánosságban fogalmazva a válasz, igen, ajánlott. Ajánlott a kor figyelembevételével és ajánlott a járvány miatti elővigyázatosság tekintetében is. A személyes konzultáció során, ami ugyanolyan fertőzésmentes protokoll mellett zajlik, mint maga az implantátum beültetés, az orvos nem csak a szájüreg és a fogazat állapotát vizsgálja meg, hanem az általános egészségi állapotot is. Ennek során az is eldől, hogy a csontozat megfelelő e a fogászati implantátumok beültetésére. Ebből a szempontból jó hír, hogy az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum, jellegéől fakadóan, erősen csonthiányos állapotban is beültethet.
Konklúzió
Nehéz időket élünk, ezért fokozottabban oda kell figyelnünk magunkra és egymásra. Az élet ugyan nem állhat meg, de alkalmazkodnunk kell a megváltozott körülményekhez. Mi mindent megteszünk azért, hogy a nálunk kezelésre jelentkező páciens teljes biztonságban érezze magát. Ennek alapja s járványbiztos a fogászati kezelés biztosítás. Viszont részükről is elvárjuk, hogy csak akkor kérjenek időpontot, ha panaszmentesek. Ugyan a fő profilunk továbbra is az implantátum beültetés altatásban, de minden más fogászati kezelésre is szívesen látjuk új és meglévő pácienseinket. Külföldi páciensek számára kezelési igazolást adunk, ami mentesíti őket a karantén alól.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com