2023. december 17., vasárnap

FOGIMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS MÓDSZEREK – FOGÁSZATI IMPLANTÁTUMOK

Fogimplantátum beültetés módszerek, kétfázisú és egyfázisú implantátum

Sajnálatos módon, emberek milliói szenvednek valamiféle fogászati problémától, ami a fogínygyulladástól a fogszuvasodáson át a fogvesztésig terjedhet. Ez utóbbi esetben hosszú ideig csak a hagyományos módszerrel készített korona, híd vagy ragasztott fogsor, illetve fogpótlás volt lehetséges. Szerencsére a technológia és a felhasználható anyagok minősége óriási fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben, így az említett, még ma is létező megoldások mellett, másféle fogpótlási lehetőség is elérhetővé vált, a fogpótlás implantátummal. Az implantátum beültetés kétféle fogászati implantátummal lehetséges: hagyományos kétfázisú, illetve azonnal terhelhető egyfázisú implantátummal. A fogimplantátum beültetés módszerek  között viszonylag jelentős eltérések vannak. Ebben az írásban a két implantátum család közötti jelentősebb eltérésekről lesz szó.

Mi a fogászati implantátum?
Mielőtt számba vennénk a fogimplantátum beültetés módszerek közötti legfontosabb különbségeket, ejtsünk szót magukról a fogászati implantátumokról. A fogászati implantátum gyakorlatilag mesterséges „foggyökér” aminek a természetes foggyökér helyettesítése a feladata. A fogimplantátum tulajdonképpen egy apró, rendkívül erős, nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült csavar, amit az implantológus a hiányzó természetes foggyökér pótlására, sebészeti úton ültet be a fogcsontba vagy (egyfázisú implantátum esetében) akár az állcsontba is. Leegyszerűsítve úgy írható le a beavatkozás, hogy az orvos egy az implantátum vastagságával egyező lyukat fúr a csontba, majd ebbe a lyukba csavarja be az implantátumot. Később a beültetett implantátumon rögzítik a fogtechnikus által készített fogpótlást, ami lehet egyetlen fog, néhány fog, vagy teljes fogsor.

Milyen fogimplantátum beültetés módszerek léteznek?
Ebben az írásban a két leggyakrabban használt és elterjedt fogbeültetés módszert és az azokhoz tartozó implantátumokat mutatjuk be. Az első, a hosszú évtizedek óta használt, sokak által ismert hagyományos, kétfázisú implantátum, a másik, a határozott előnyei miatt egyre népszerűbbé váló, azonnal terhelhető egyfázisú implantátum.

Hagyományos, kétfázisú implantátum főbb jellemzői
Természetes módon, ez a régebb óta használt módszer az elterjedtebb, a legtöbb implantátum alapú fogpótlás ezzel  történik. A kétfázisú implantátum onnan kapta a nevét, hogy a beültetés két fázisból áll, az első az implantátum beültetés, majd öt-hat hónap gyógyulási, csontosodási idő elteltével kerül sor a második fázisra, a végleges fogsor elkészítésére.

Ugyan az alapgondolat ugyanaz, de ennél a fogbeültetés (implantátum beültetés) módszernél az implantátum eredendően egyrészt kisebb, másrészt több részelemből áll. A beültetés valamivel komolyabb szájsebészeti beavatkozást igényel, hiszen a fogcsont feletti ínyt meg kell nyitni, hogy közvetlen hozzáférés legyen a fogcsonthoz. Ezután kerülhet sor az implantátum alap beültetésére, amit úgynevezett gyógyulási csavarral zárnak le. Visszavarrják fölötte a fogínyt és kezdődhet a gyógyulási, csontosodási időszak, ami - mint fentebb említettük - 5-6 hónap.

A csontosodási idő elteltével a szájsebész ismét felnyitja az implantátum fölött időközben összeforrt, begyógyult fogínyt, hogy hozzáférhessen az implantátumhoz. A gyógyulási csavar eltávolítása után kerülhet sor azoknak az elemeknek az behelyezésére, amelyek majd a fogat vagy fogsort hordozó fémlemezt rögzítik.

A fogimplantátum beültetés módszerek között ez a  megoldás ugyan biztonságos, de sajnálatos módon van jónéhány hátránya. Talán a legnagyobb az, hogy csak azoknál alkalmazható a kétfázisú implantátum, akik megfelelő mennyiségű és minőségű fogcsonttal rendelkeznek. Maga ez a tény sokakat kizár az amúgy tökéletes megoldást jelentő implantátum alapú alapuló fogpótlásból. Szintén meglehetős hátrány az, hogy az implantátum a csontosodási időn belül nem terhelhető. Emiatt a beültetéskor készített tartós ideiglenes fogsor nem rögzített, hanem a fogínyen nyugvó, a páciens által kivehető/ragasztható fogsor. Emiatt a hosszú csontosodási idő meglehetősen kellemetlen időszak a páciens számára.

Azonnal terhelhető, egyfázisú implantátum

A fogimplantátum beültetés módszerek másik, egyre szélesebb körben használt implantátuma az egyfázisú implantátum. Ez az implantátum család jónéhány előnnyel rendelkezik a fentebb leírt, hagyományos kétfázisú implantátumhoz és beültetési módszerhez képest. Az egyfázisú, másnéven azonnal terhelhető implantátum azok számára is tökéletes megoldást jelenthet, akiknél a hagyományos, kétfázisú implantátum ilyen vagy olyan okból, de nem alkalmazható.

Az egyik fontos különbség az, hogy egyszeri és egyszerűbb műtéti beavatkozást igényel az implantátumok behelyezése. Nincs szükség a fogíny felmetszésére, miután érzéstelenítés után mindössze egyetlen fúrással megtörténik az implantátum beültetés helyének előkészítése, majd ezt követően az implantátum fogcsontba vagy állcsontba történő becsavarozása.

A másik határozott előnye az egyfázisú implantátumnak az azonnali terhelhetősége. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tartós ideiglenes fogsor, a beültetett implantátumokon kerül rögzítésre! Az ideiglenes fogsor a páciens által nem eltávolítható, mert az speciális ragasztóval rögzül a frissen beültetett implantátumokon. A beültetés követő egy-két héten belül a tartós ideiglenes fogsor az egészséges, természetes fogakhoz hasonló harapási és rágási erőt biztosít.

Az egyfázisú implantátum másik nagy előnye, hogy azok számára is megoldást jelenthet, akiknél a hagyományos, kétfázisú implantátum nem jöhet szóba. Ilyenek például azok, akinek nem rendelkeznek megfelelő sűrűségű és mennyiségű csontszövettel.

A fentiekben a fogimplantátum beültetés módszerek közül a két legelterjedtebb pozitív és negatív oldalaira világítottunk rá úgy, hogy csak a legfontosabb különbségeket említettük meg. Tettük mindezt úgy, hogy nem foglaltunk állást egyik módszer mellett sem, hiszen mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai a másikkal szemben

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás implantátummal, fogbeültetés és egyfázisú implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023 iliDent.com 



2023. december 13., szerda

FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS GYAKORI KÉRDÉSEK

Gyakori kérdések a fogászati implantátum beültetés, a fogpótlás implantátummal kezeléssel kapcsolatban

 Hadd kezdjük egy, talán sokakat meglepő kijelentéssel, mi szerint a fogaink az egyik legfontosabb része szervezetünknek, hiszen bizonyított tény, hogy az általános egészség egyik fontos feltétele az egészséges fogazat. Már csak ezért is, a velük való törődés alapvetően fontos feladat. Sajnos a tapasztalat az, hogy még a figyelmeztetések ellenére sem fordítunk kellő figyelmet a fogápolásra, így sajnálatos módon túl gyorsan érjük el a végső fázisit, a fogvesztést. Ennek egyetlen „orvossága” van, a fogpótlás, aminek különböző módjai ismertek. A leghatékonyabb, a természetes fogazathoz leginkább hasonló a fogászati implantátum beültetés. A fogpótlás implantátummal a ma ismert legjobb és leghatékonyabb módszer a hiányzó fogak pótlására! Ebben az írásban az implantátum beültetés kezeléssel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekkel foglalkozunk.

Mi a fogászati implantátum?
A fogimplantátum nem más, mint egy nagy tisztaságú, titánium ötvözetbél készült csavar, amit a fogcsontba vagy egyfázisú implantátum esetében szintén a fogcsontba vagy az állcsontba ültetnek be, a természetes foggyökér pótlására. Két fogászati implantátum család és implantátum beültetés módszer elterjedt, az egyik a kétfázisú, a másik az egyfázisú vagy azonnal terhelhető implantátum. A két implantátum közötti eltérésekkel számos korábbi  írásunkban foglalkozunk, ezek a BLOG rovatban olvashatók.

Miért a fogászati implantátum beültetés a leginkább ajánlott fogpótlás megoldás?
A kérdés ebben a formában ritkán merül fel, hiszen közismert, hogy az implantátum beültetés alapú fogpótlás a legjobb, a természetes fogakhoz leginkább hasonló megoldás. Azt, hogy az Ön számára is ez a legalkalmasabb, arról mindenekelőtt a saját konzerváló fogorvosát kell kérdeznie. Ez akkor is így van, ha egyébként ő maga - nagy valószínűséggel - nem foglalkozik ezzel a fajta fogpótlással. A döntéshez szükséges információkat tehát megkaphatjuk a saját fogorvosunktól, de a közvetlen környezetünkben élőktől is, ha saját tapasztalat alapján mondják el véleményüket. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, rengeteg hasznos információt találhatunk az interneten is.

Hogyan találhatom meg a legjobb fogászati implantátum beültetés specialistát?
Ha eldöntöttük, hogy az implantátum beültetés mellett tesszük le a voksunkat, felvetődik a kérdés, hogyan találjuk meg a legmegfelelőbb implantológust? Olyan szájsebészt kell találnunk, aki úgy tudás, mint gyakorlati tapasztalat szempontjából mestere a szakmájának. Először erre a kérdésre is a fogorvosunknál kell keresni a választ. Ő valószínűleg tud valakit ajánlani, akihez fordulhatunk vagy ismer valakit, akinek van ilyen ismerőse. A másik kézenfekvő megoldás az internet, ahol helyes kulcsszavakkal számos olyan fogászatot találhatunk ahol foglalkoznak fogászati implantátum beültetés fogpótlással.

A választás nem egy egyszerű feladat, sőt talán ez a legnehezebb. Először és mindenekelőtt, az egészségünkről van szó, másodszor az sem elhanyagolható szempont, hogy egy drága fogászati kezelésről beszélünk. Mind ezeket figyelembe véve fontos, hogy körültekintőek legyünk az implantológus választásnál. Mint minden fontos ügyben, így a fogászati implantátum beültetés a fogpótlás implantátummal esetében is következetesnek és kitartónak kell lennünk, amikor az ilyen kezelést ajánló fogászatok, illetve szájsebészek közül válogatunk. Tekintsük át az adott intézmény honlapját, Facebook oldalát, olvassuk el a véleményeket. Ha lehetséges, beszéljünk olyannal, akit a kiválasztani kívánt implantológus kezelt.

Milyen hosszú időt vesz igénybe a fogászati implantátum beültetés és az azzal történő fogpótlás?
A fogászati implantátum beültetés időtartama elsősorban attól függ, hogy hány implantátum kerül beültetésre. Egy vagy néhány implantátum beültetése egy-két órát vesz igénybe, a mindenkori körülményektől függően. A száj rehabilitáció, ami felső állcsont esetében 10-12, alsó állcsont esetén 8-10 implantátum beültetését jelenti, lényegesen hosszabb ideig tart. Egy teljes száj rehabilitáció, amikor a felső és alsó állcsontba egyaránt történik implantátum beültetés, 4-5 órás beavatkozást jelent. Az implantátum beültetés után, tartós ideiglenes fogsor készül, ami nagyjából egy hét alatt elkészül.

Mit jelent a száj rehabilitáció?
Mint az előzőekben már említettük, száj rehabilitáció olyankor válik szükségessé, amikor a szájüregben egyetlen, fogászati ellátásra alkalmas fog sincs, tehát teljes alsó vagy felső fogsor pótlásra van szükség. A teljes száj rehabilitáció során, implantátum kerül úgy a felső, mint az alsó állcsontba. Intézményünk sok éves tapasztalat alapján kidolgozott egy száj rehabilitáció protokollt, aminek szigorú betartásával történik a beavatkozás.

Hogyan történik a száj rehabilitáció?
EGYFÁZISÚ IMPLAN TÁTUM ALAPÚ SZÁJ REHABILITÁCIÓ MENETE
Első alkalom
- Személyes konzultáció.
- Panoráma röntgenfelvétel.
- Részletes szájüreg vizsgálat.
- Altatás.
- Fogászati kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása. (Ha szükséges)
- A szükséges számú egyfázisú implantátum előkészítése beültetésre.
- A szükséges számú implantátum beültetése.
- Mintavétel a tartós ideiglenes fogsorhoz.
- A tartós, ideiglenes fogsor vagy fogsorok elkészítése.
- A szükséges kontroll vizsgálatok.

Második alkalom
- Személyes konzultáció.
- Panoráma röntgenfelvétel.
- Szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a beültetett implantátumokra.
- Mintavétel a végleges fogsorhoz.
- A végleges porcellán fogsor vagy fogsorok elkészítése.
- Kontroll vizsgálatok.

Írásunkban összefoglaltuk a fogászati implantátum beültetés kezeléssel kapcsolatban felmerülő fontosabb kérdéseket, illetve az azokra adható válaszokat. Elmondtuk, hogy szerintünk miért a fogpótlás implantátummal a legjobb megoldás, hogyan találjunk megfelelő intézményt és implantológus specialistát. Röviden ismertettük azt is, hogy általánosságban hogyan történik az implantátum beültetés, valamint, hogy pontosan hogyan történik a száj rehabilitáció kezelés, aminek része a tartós ideiglenes fogsor is.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás implantátummal, fogbeültetés és azonnal terhelhető implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023 ImmediateLoadingImplants.com



2023. december 11., hétfő

AZ EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM ELŐNYEI – FOGPÓTLÁS IMPLANTÁTUMMAL

 

Az egyfázisú implantátum előnyei a kétfázisúval szemben, fogpótlás implantátummal

Az egyfázisú implantátum előnyei között számos olyan van, amiket ismerni kell ahhoz, hogy érdemi döntést hozhassunk vajon ez lenne e a legalkalmasabb fogbeültetés megoldás számunkra. A jelenleg ismert fogpótlás implantátummal lehetőségek között az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum az, amelyik határozott előnyei miatt egyre népszerűbbé válik. Az egyfázisú implantátum beültetés pozitívumai nem nemcsak az árra vagy az alkalmazhatóságára vonatkoznak, hanem további előnyei is vannak. Előljáróban hadd említsünk egyet: a tökéletesen funkcionáló, tartós ideiglenes fogsor rövid idő alatt elkészíthető és már a beültetett egyfázisú implantátumokon rögzíthető.

Egyaránt ajánlunk egyfázisú és kétfázisú implantátum beültetés kezelést páciensei számára, de a specialitásunk az egyfázisú azonnal terhelhető fogimplantátum beültetés. A beültetést végző szájsebész implantológus sok éves hazai és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. A hozzáértésnek, valamint a kiváló minőségű eredeti svájci implantátumoknak köszönhetően, egy komplett száj rehabilitáció akár 5 nap alatt elkészülhet.

Néhány, az egyfázisú implantátum előnyei közül:

  • Olyan csonthiányos esetben is használható, amikor a kétfázisúak már nem.
  • Ha nem is lényegesen, de olcsóbb, mint a kétfázisú.
  • Az egyfázisú implantátum beültetése rövidebb és a pácienst kevésbé megviselő műtéttel történik.
  • A műtét miatti gyógyulási idő mindössze egy hét.
  • Mivel az egyfázisú implantátum azonnal terhelhető, a beültetést követő egy héten belül a páciens tökéletesen funkcionáló, tartós ideiglenes fogsort kap.
  • Egyetlen darabból áll, nem szükséges kiegészítő elemeket, például gyógyítócsavart használni, mint a hagyományos kétfázisú implantátumnál.
  • Az implantátumok beültetése közvetlenül az ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása után történhet, felgyorsítva ezzel a fogsorkészítés folyamatát.
  • Az elkészült, tartós ideiglenes fogsor egy-két hetes fokozottabb odafigyelés után teljes értékűen használható.

Az azonnal terhelhető implantátumnak egyetlen hátránya van, hasonlóan  a többi fogpótlás implantátummal kezeléshez, a meglehetősen magas ár! Mint ahogy más, nagy értéket képviselő, a legfejlettebb technológiát és anyagokat tartalmazó termék vagy szolgáltatás is. A magas bekerülési költség ellenére kijelenthető, hogy ennél a fajta fogpótlásnál az ár - érték arány kiváló és hosszú távom mindenképpen megtérül. Az így készült fogsor tulajdonosa biztos lehet abban, hogy egy életre szóló, kiváló terméket kap a pénzéért.

Összefoglalva, az egyfázisú implantátum előnyei közül a legfontosabbak az alábbiak: valamivel olcsóbb kevesebb időt vesz igénybe a fogbeültetés, mint a hagyományos kétfázisú implantátummal készülő fogpótlás. Nagyon fontos pozitívum, hogy ez a fajta implantátum beültetés azoknál a középkorú és idősebb pácienseknél is alkalmazható, akik jelentős csonthiányban szenvednek!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás implantátummal, fogbeültetés és egyfázisú implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a
kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023
iliDent.com

2023. december 2., szombat

FOGPÓTLÁS IMPLANTÁTUMMAL VS. KIVEHETŐ PROTÉZIS

Az egyfázisú fogimplantátum beültetés alapú fogsor és a kivehető protézis között óriási különbség van

A foghiány pótlására többféle megoldás létezik, s hogy ezek közül melyiket választjuk, az egyrészt a fogazat általános állapotától, másrészt a pénztárcánktól függ. Napjainkban két egymástól meglehetősen eltérő módszer kínálkozik. Az egyik a fogpótlás implantátummal, például az egyfázisú fogimplantátum beültetés alapú fogpótlás, a másik a hagyományos módon készülő protézis, ez utóbbit kivehető/ragasztható fogsornak is hívnak. A fogbeültetés kétféle implantátummal lehetséges, hagyományos kétfázisú, illetve azonnal terhelhető egyfázisú implantátum használatával. Ebben az írásban az egyfázisú implantátum beültetés alapú fix és a fogínyre ragasztható kivehető protézis közötti különbségekről lesz szó. Azon túl, hogy elmondjuk a fontosabb különbségeket, arról is beszélünk, hogy melyiknek milyen előnye, illetve hátránya van a másikkal szemben.

Az 50 év feletti korosztály csaknem fele kénytelen műfogsort viselni híd vagy körhíd formájában. A legtöbben szégyellik, óriási csapásnak tartják fogaik elvesztését, pedig egy jól elkészített, stabil és esztétikus műfogsor, csaknem ugyanolyan jól funkcionálhat, mint az eredeti fogak. Ráadásul az ilyen fogsorokat a kívülállóknak nehéz megkülönböztetni a saját fogaktól. Nem kell aggódnunk, hogy beszéd és mosolygás közben mindenki a szánkat, a fogainkat figyeli. Fontos megemlíteni azt is, hogy a műfog nem szuvasodik, gyökere nem gyullad be, nem okoz fájdalmat és úgy általában sokkal kevesebb gond van vele, mint a saját fogakkal... Elsőként vegyük górcső alá a hagyományos, kivehető műfogsort.

Gyakran előforduló problémák a kivehető műfogsorral
Az implantátum beültetés vagy kivehető protézis dilemma kapcsán először nézzük a kivehető műfogsorokkal kapcsolatos problémákat. Hosszú ideje kivehető műfogsora van, ami nem stabil, egyre gyakrabban, egyre több ragasztót kell használnia, hogy a helyén maradjon? A protézist viselők jól tudják, milyen kellemetlenségekkel jár a kivehető fogsor. Még ha elkészültekor stabil is, a használat során hamar meglazul és folyamatosan veszít a stabilitásából. Igen gyakran, az élet legváratlanabb pillanataiban hozhat bennünket kellemetlen helyzetbe, zavarja a rágást, az ízérzékelést, sőt, akár ki is eshet. A teljes szájpadlást beborító fogpótlás, még ha egyébként stabilabb is, rendkívül kényelmetlen.

A meglazult protézis okozta leggyakoribb problémák

  • Kidörzsölt, duzzadt, fájdalmas gyulladásban lévő íny,
  • Romló ízérzékelés,
  • A nem kellően megrágott étel következtében emésztési panaszok,
  • Rendszeresen fogsor alá szorult ételmaradék,
  • Lehetetlen a keményebb, ropogós élelmiszerek fogyasztása,
  • Megváltozott hangképzés és beszéd,
  • Önbizalomhiány a magán-, társasági- és üzleti életben egyaránt.
  • Folyamatos szégyenérzet, szorongás.

És ezek valóban csak a leggyakrabban előforduló problémák a hagyományos, kivehető fogsorokkal.

Van megoldás!
Létezik egy módszer, a fogpótlás implantátummal, ami rövid időn belül elkészül, s ami lehet egyetlen fog pótlása, lehet híd, de lehet teljes fogsor is az alsó, a felső vagy mindkét állcsontra. Az implantátumon rögzített fogsor mind funkcionálisan, mind esztétikai szempontból tökéletes megoldás. A rögzített ez esetben azt jelenti, hogy a páciens által nem kivehető fogsor. A rövid időn belüli elkészülés főként az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum használatakor lehetséges. Külön kiemelendő, hogy ez a módszer azok számára is hozzáférhető akik jelentős csonthiányban szenvednek. Egy teljes szájrehabilitáció 5 nap alatt elkészülhet. Csomag ár esetén, az implantátum beültetés ár magába foglalja a tartós ideiglenes fogsort is.

Az implantátum beültetés vagy kivehető protézis összehasonlítás kapcsán nézzük meg milyen előnyökkel jár a fogbeültetés, illetve az implantátumon rögzített fogsor.

- A fogsor az állcsontba fúrt implantátumokon van rögzítve, így kizárt, hogy elmozduljon.
- Tökéletes harapási és rágási erő, bármilyen étel fogyasztható, a fogsor stabilan a helyén marad.
- Az implantátumon rögzített fix fogsor rágási hatékonysága gyakorlatilag megegyezik a saját fogakéval, ezért a rosszul megrágott étel miatt esetleg jelentkező emésztési problémák megszűnnek.
- A megszokás után nem okoz problémát a hangképzésben és az artikulációban, így a beszéd, a mosoly ismét természetessé válik.
- Az azonnal terhelhető implantátumokon rögzített fogsor nem mozdul el, nem sérti fel a száj és a fogíny nyálkahártyáját, teljesen stabil.
- Az ilyen fogsor használója elfelejti, hogy műfogsora van, annyira könnyű, kényelmes, megbízható és stabil a viselése.
- Az implantátumokat nem kell cserélni, megfelelő szájhigiénia és folyamatos ellenőrzés mellett egy életen át megmaradhatnak.

S mint fentebb már említettük, ez a fajta fogbeültetés (egyfázisú implantátum) jelentős csonthiány esetén is alkalmazható.

Az egyfázisú implantátummal történő fogpótlás folyamata
A személyes konzultáció során panoráma röntgenfelvétel készül, ennek alapján határozható meg, hogy pontosan hova és hány implantátumot szükséges beültetni. Ezt követően kezelési terv és árajánlat készül.

A műtéti napon az alapos helyi érzéstelenítés után eltávolításra kerülnek a protetikai ellátásra alkalmatlan fogak, majd behelyezésre kerül a szükséges számú implantátum. Az első alkalom lenyomatvétellel zárul. Itt jegyezzük meg, hogy altatásos implantátum beültetés is lehetséges, de annak ára nem tartozik bele az fogbeültetés árba.

A következő alkalommal vázpróbára és a fogsorhoz szükséges mintavételre kerül sor.  Ekkor történik a fogak színének, formájának, a fogsor alakjának megbeszélése, s ezután a lenyomat azonnal a fogtechnikai laboratóriumunkba kerül, ahol a fogtechnikusok elkészítik a fogsort. A következő 1-2 napban további próbák, beállítások, ellenőrzések történnek, s négy-öt nap múlva sor kerülhet az Implantátumokon rögzített fogsor átadására.

Kinek ajánlható implantátum beültetés vagy kivehető protézis?
A rövid válasz az, hogy mindkettő mindenkinek ajánlhat. A fenti írásból egyértelműen kiderül, hogy minden tekintetben - így az árban is - óriási különbség van a két fogpótlás megoldás között. Teljes felelősséggel azt állítjuk, hogy aki anyagilag megengedheti magának, az döntsön az implantátum beültetés mellett.

Mint láthattuk, az implantátum beültetés kivehető protézis dilemma egyértelműen a fogbeültetés javára dőlt el. Autós hasonlattal élve, a fogbeültetés implantátummal a fogpótlás Ferrari autója. Természetesen a kellő odafigyeléssel és szakértelemmel készített hagyományos protézisek is betöltik feladatukat, de az implantátumos fogpótlással szembeni hátrányuk tagadhatatlan.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com