2020. február 29., szombat

EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM - MIÉRT ÉRDEMESEBB EZT VÁLASZTANI?

Miért jó döntés az azonnal terhelhető egyfázisú, implantátum teles fogsorhoz

Az emberek többsége tisztában van azzal, hogy milyen fontos a fogazat egészsége, ezért amellett, hogy rendszeresen ápolják a fogaikat, egyre többen veszik igénybe a dentál higiénikus segítségét is. Egyre nő azok száma is, akik évenként egy-két alkalommal ellátogatnak a fogorvosukhoz ellenőrzésre. Ugyanakkor, sokan vannak azok is, akik nem fordítanak kellő figyelmet fogazatuk állapotára, s emiatt vagy betegség, esetleg baleset miatt elveszítik fogaikat. A fogpótlás tekintetében ilyenkor két választási lehetőség van: hagyományos módszer vagy történő fogpótlás. Ebben az írásban az azonnal terhelhető vagy másszóval egyfázisú implantátum lesz a főszereplő.

A hagyományos, nem implantátummal történő fogpótlásnak egyik határozott hátránya, hogy akár egyetlen fog pótlása esetén is két egészséges fogat kell felhasználni a műfog vagy a híd rögzítésére. Az egyszerű fogászati híd két koronát tartalmaz, amelyek közepén műfog helyettesíti a hiányzó fogat.  Ez csökkenti a két tartó fog élettartamát a szomszédos fogak kopása miatt. Ebben az eljárásban az egészséges szomszédos fogakat úgymond feláldozzák egyetlen hiányzó fog pótlásáért.

Hidak és fogsorok esetében rendszeres probléma a pontos illeszkedés, valamint a stabilitás és komfortérzés hiánya. A nem pontosan illeszkedő és rögzülő fogsor nehézséget okoz a hangképzéskor, nem biztosít megfelelő rágóképességet és nagyon lerontja a komfortérzetet. A rossz minőségű rágás csökkenti az elfogyasztott ételek élvezeti értékét és negatívan befolyásolja az emésztést. Az egyfázisú implantátum eliminálja ezeket a problémákat.

A technológia fejlődésével az implantátumok egyre inkább nélkülözhetetlen eszközeivé váltak a fogpótlásnak. Különösen igaz ez az egyfázisú implantátumok esetében, hiszen egyéb előnyei mellett, egy komplett szájrehabilitáció, (teljes alsó és felső fogsor), egy hét alatt elkészülhet.  Jelenleg ez a hiányzó vagy törött fogak helyettesítésének leghatékonyabb módja. Az azonnal terhelhető vagy más néven egyfázisú implantátum egy egyetlen darabból álló, nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült műfoggyökér, amit az állcsontba rögzítenek és ami a természetes foggyökeret helyettesíti.

Ha az egyfázisú implantátumot hasonlítjuk a hagyományos kétfázisú implantátumhoz, szembetűnő különbségeket fedezünk fel az azonnal terhelhető implantátum javára. Talán az egyik legnagyobb előny az, hogy lényegesen rövidebb idő alatt elkészül. Mint arról fentebb már volt szó, egy teljes alsó és felső fogsorból álló szájrehabilitáció esetén mindössze 5 alkalommal kell megjelenni a rendelőben, s abból az 5. napon már csak ellenőrzésre, illetve apróbb finomítások és beállítások elvégzésére kerül sor.

Ugyancsak említésre méltó előny az egyfázisú implantátumnál az, hogy olyan páciensek számára is megoldást jelenthet, akiknél a kétfázisú implantáció a rossz csontminőség vagy jelentős csonthiány miatt szóba sem jöhet. Az azonnal terhelhető implantátumok úgy vannak kialakítva, hogy gyengébb csontminőség esetén is biztonságos rögzítést biztosítsanak a műfogsor számára. Lényeges eltérés továbbá, hogy az egyfázisú implantátumok sokféle alakban és eltérő kiképzésben készülnek, s így a mindenkor csont állapotnak legmegfelelőbbet lehet közülük választani.

Még egy jelentős különbséget érdemes megemlíteni ebben a rövid írásban. Míg a kétfázisú implantátumok beültetése meglehetősen komoly szájsebészeti beavatkozást jelentenek, addig az egyfázisú implantátum sokkal könnyebben, lényegesen egyszerűbb sebészeti beavatkozással beültethető. Nem kell például a teljes fogínyt feltárni, beültetni az úgynevezett gyógyulócsavart, majd visszavarrni a felmetszett fogínyt és a csontosodási idő 3-6 hónap után ismét feltárni és tovább folytatni a procedúrát.

Ebben az írásban összefoglaltuk azokat a főbb különbségeket és tényleges előnyöket, amelyek alapján a szakértők az egyfázisú implantátum mellett teszik le a voksukat, ha implantátumos fogpótlásról van szó. Szeretné megtudni, hogy Ön alkalmas e egyfázisú implantátummal történő fogpótlásra? Ha igen, akkor tegye meg az első lépést és vegye fel velünk a kapcsolatot.

Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról (egyfázisú implantátum), kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!
Source: iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants

DENTURES FIXED ON ONE-PHASE IMPLANTS - WHY YOU SHOULD CHOOSE IT?

One-phase implants have definite advantages over traditional implants


Due to its advantages over conventional dentures, dental implants, despite their relatively high prices, are becoming more prevalent worldwide. Nowadays, two main types of implants are widely used: one is the so-called traditional two-phase implant, which has been used by implantologist dentists for many decades. Another method of a dental implant-based prosthesis, which represents the latest implant technology currently available, is a one-phase implant denture.

A one-phase implant denture
is revolutionary in terms of technique. The treatment significantly eases the implementation workflows, where the implants can be inserted immediately after the extraction of the untreatable teeth. It is important to know that this does not mean that the implants are implanted exactly in place of the removed natural teeth! The exact location and number of implants to be implanted in the jaw bone will be predetermined by the implantologist on the basis of an X-ray taken after removal of the diseased teeth.

For a patient, there is an immense sense of relief because the one-phase implant technique shortens the treatment procedure.  Instead of a long-term (4-6 months) two-phase treatment, in case of one-phase implant denture, it takes only one treatment and the whole process is done in just 5 days! On top of it, it is minimizing the cost spent on travel and accommodation too.

One-phase implant denture technique combines one-time, immediate implantation procedure and immediate loading, with another word the implants can be loaded immediately! Consequently, it clearly addresses the growing demand for faster treatment with faster and more successful healing. It has good predictability with clinical practices and also minimizes the need for complex bone grafting and/or sinus lift surgical intervention.

One-phase implants are broadly recommended for esthetic restorations, which are usually done in a single day. It’s a simplified surgical workflow and yields the same promising outcome but in rapid turnaround time. (iliDent don't offer this kind of treatment!) Many patients have reported positive experiences with life-changing benefits. One- phase implant is a clinically accredited and well-researched implant technique that addresses the concern with fulfilling expectations.

Get a long term, temporary denture on the 4th day! Yes, you heard that right, on the 4th day, you can have your beautiful looking temporary denture. With a one-phase implant denture, a patient will get a fully functional temporary denture. The cost of a temporary denture is already included in the treatment package price. they are needed for recovery of gum and some ossification after implementation.

Imagine showing up in our surgery on a Monday with a few untreatable teeth in your mouth. For the last time in your soul, you remember the great suffering caused by your bad teeth. Then, after 4 days you leave with a beautiful, fully functional, long term temporary denture. This is what a single-phase implant restoration means to you.

If you think that a one-phase implant replacement may be a good solution for you, please contact us for more information and a personalized quote. If you have some concerns or queries related to one-phase implant denture, one of our specialists at Immediate Loading Implants will be happy to assist you in the best possible manner.

If you have an opinion regarding the subject, please write it in the Comment section. If you want to learn more about the subject to one-phase implant denture), please Contact Us!

Source: iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants

2020. február 12., szerda

DENTAL BONE GRAFTING - IS IT WORTH GOING THROUGH IT TO GET IMPLANTS?

The purpose of dental bone grafting, how it is done

Dental bone grafting is a surgical procedure that involves the replacement of bone with either artificial bone replacement material or the use of its own bone tissue. In this paper, we will talk only about the most important features of bone replacement, when and why you may need it, and finally how it will be performed.

While missing one or more teeth, dental implants surgery comes in to picture. In this surgery, the tooth roots are replaced with metal screw-like posts that replace the damaged or missing teeth. They look and function exactly like the real ones. Generally speaking, dental implantation is only possible if there are adequate quality and quantity of bone in the jawbone.

Dental Implants is done, considering various aspects of oral surgery and one among them is dental bone grafting. It usually comes into the picture before the implantation, if the jawbone is too thin or soft, or there isn't enough healthy bone to withhold the implant in its current state. While chewing, there is great pressure on the bone. The bone-in turn supports the Implant. If the bone is not strong and dense enough to do so, the surgery might fail.

While losing teeth as adults, you lose a part of the bone in the jaw surrounding the tooth. Basically, the bone loss can make it difficult to restore the tooth for a dental implant. But people feel that dental bone grafting is not worth the time to invest in and that it is time-consuming to recover. This is true, but there are cases where there is simply no alternative.

However, one needs to In the tooth extraction case, first the tooth is removed and the site is filled with bone grafting materials. This helps in limiting bone loss during gum healing. If the tooth is already missing for a while and the remaining bone is insufficient, dental bone grafting will be placed in the gum tissue after an incision has been made by the dentist.

There is another scenario when in the back of the upper jaw if the bone is insufficient vertically, the sinus cavity can be used to pace the bone graft. With this method, implantation becomes possible.

One more important thing to note is that dental bone grafting is almost exclusively required during two-phase conventional implantation. This is not necessary for one-phase, Immediate Loading Implants! This is one of the great benefits of this type of implantation. is a way to restore the bone and get permanent restoration of the missing teeth.

In one solution a section of the bone taken from another area of the own body is grafted into the jaw bone. It takes a few months for the eroding new strong bone to become strong and stable. The grafting procedure depends upon the area in the mouth and the degree of bone loss.

After the dental bone grafting surgery, a little discomfort will be felt. Prescribed medications need to be taken on time. If face swelling occurs, ice can be applied repeatedly for a couple of days after the treatment. This will help to stop the bleeding, stimulate the healing process and also reduce the chances of bone graft failure, which can cause the failure of the dental implants.

If you have an opinion regarding the subject, please write it in the Comment section. If you want to learn more about the subject (dental bone grafting), please Contact Us!

Source:
iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants

FOGÁSZATI CSONTPÓTLÁS - VAJON SZÜKSÉGES IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ELŐTT?

A fogászati csontpótlás célja, hogyan történik, mikor szükséges

A fogászati csontpótlás egy műtéti eljárás, amely magába foglalja a csont helyettesítését akár mesterséges csontpótló anyaggal, akár a saját csontszövet felhasználásával. Ebben a cikkben csak a csontpótlás legfontosabb jellemzőiről beszélünk, mikor és miért van szüksége rá, és végül, hogy hogyan történik a beavatkozás.

Ha hiányzik egy vagy több foga, a pótlás egyik lehetséges módja a fogászati implantátumok beültetése. Ebben a műtétben a foggyökeret fémcsavar szerű, mű-foggyökerekkel helyettesítik, amelyek segítségével pótolható a sérült vagy hiányzó fog. Csaknem pontosan úgy működnek, mint az igazi. Általánosságban elmondható, hogy a fogbeültetés csak akkor lehetséges, ha a csont megfelelő állományú és minőségű. Ellenkező esetben szóba kerülhet a fogászati csontpótlás.

A fogászati implantátumokat a szájsebészet különféle szempontjainak figyelembevételével készítik el, ezek egyike a fogcsont pótlás. Erre általában akkor kerül sor, amikor a fogcsontozat túl vékony vagy lágy vagy nincs elég egészséges csont ahhoz, hogy a beültetendő implantátumokat biztonságosan megtartsa. Rágás közben nagy a nyomás helyeződik a csontra, aminek viszont meg kell tartania az implantátumokat. Ha a csont nem elég erős és sűrű ahhoz, hogy ezt megtegye, akkor az implantációs műtét sikertelen lehet.

Amikor fogvesztésre kerül sor, a fogat körülvevő állkapocs csontjának egy részét is elvész. Alapvetően a csontvesztés nagyon megnehezítheti, sőt, olykor lehetetlenné teszi a fogpótlást fogászati implantátumot használva. Az emberek gyakran úgy érzik, hogy a fogászati csontpótlás felesleges pénz és időpocsékolás, mert a gyógyulás időigényes, az eredmény nem olykor kétséges. Ez igaz, de vannak olyan esetek, amikor egyszerűen nincs más alternatíva.

A nem kezelhető fogak eltávolítása után a foggyökerek helyét szükség esetén csontpótló anyaggal töltik ki. Ez egyrészt elősegíti a gyógyulást, másrészt megakadályozza vagy legalábbis lelassítja a csontvesztést. Ha a fog már jó ideje hiányzik és a fennmaradó csont nem elegendő vagy nem megfelelő minőségű, akkor következő lépés a fogászati csontpótlás. A csontszövetet vagy az azt helyettesítő anyagot az ínyszövetbe helyezik, miután a fogorvos bemetszette azt.

Van egy másik szituáció, amikor a felső állkapocs hátsó szegmensében elégtelen a csont állomány, a sinus üreg felhasználható a fogászati csontpótlás felgyorsítására. Amennyiben ez sikeres, lehetséges az implantáció.

Fontos megemlíteni, hogy a fogászati csontpótlás szinte kizárólag a kétfázisú, hagyományos implantáció során szükséges. Az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumok esetében erre nincs szükség.  Ez az ilyen típusú implantáció egyik legnagyobb előnye.

Az egyik megoldásban a csont hiányos részt, a test egy másik részéből kivett csontszövettel pótolják. Néhány hónapot vesz igénybe, amíg beültetett csontszövet erőssé és stabillá válik. A fogászati csontpótlás mértéke függ az adott szituációtól, valamint a pótlandó terület nagyságától.

A fogászati csontpótlás műtétet követően enyhe diszkomfort érzés léphet fel, ami néhány napon belül elmúlik. Fontos az előírt gyógyszerek időben történő bevétele. Ha arc felduzzad a kezelés után, néhány napig jegelni kell. Ez csökkenti a vérzést, a gyulladást és gyorsítja a gyógyulási és növeli a csontpótlás sikerének esélyét is.

Ha véleménye van a témával kapcsolatban, kérjük, írja le a Szólj hozzá! részben, ha többet szeretne megtudni a témáról (fogászati csontpótlás), kérjük lépjen kapcsolatba velünk!

Source: iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants


2020. február 10., hétfő

IS IT ADVISABLE REMOVE THE WISDOM TEETH?

Wisdom teeth, signs and symptoms, how they can be removed


Wisdom teeth
which are also known as third molars are the last ones to erupt in the mouth. Being farthest away in the dental arches, they are two in the upper jaw (one on each side) and two in the lower jaw (one on each side). The growth of the wisdom tooth is generally between 17 to 25 years of age or maybe later. They are the last ones to erupt normally, and for their eruption to occur, there must be sufficient growth at the back of the jaws to accommodate the third molars.

The fact is that on a rare occasion you would find all the 32 teeth in your mouth, which includes wisdom as well. People have believed that if third molars are not removed, they become impacted or cause crowding and may move other teeth away. People look up to the dentist to do a dental x-ray and inform them of when and how wisdom tooth would erupt. Adding to it, not having wisdom teeth or having it beneath the gums that would never erupt has scared most of them. The greatest myth of all times that people believe is that everyone needs to remove the wisdom tooth.

However, all of this is not true. Though wisdom teeth can be a possible factor in crowding, few of them do not face any issues with these teeth and their oral health stays normal. Predicting the way wisdom tooth will erupt is not possible through X-ray. Not having wisdom tooth is also OK, unless there are symptoms of a toothache or any other issues.

The symptoms of wisdom tooth erupting are pain, swollen and bleeding gums, jaw pain, swelling around the jaw, bad breath, difficulty in opening the mouth and so on. Wisdom is generally removed due to cavities or gum disease or the mouth isn’t big enough or they have grown in a wrong angle and so on. In such cases, it is okay to remove the wisdom tooth for good oral hygiene.

The wisdom tooth can be removed by a dentist or oral surgeon. Local anesthesia can be taken to avoid pain and discomfort. An incision is made to reach the jawbone and infected teeth. Once the teeth are removed, space is filled with gauze to stop bleeding and heal it.

Wisdom teeth symptoms need to be taken seriously. Ignoring the infection could easily worsen the problems. After surgery, the stitches take around 7 to 10 days to dissolve. Post the surgery, rinsing the mouth with liquid, drinking alcohol or smoking, drinking hot liquids and strenuous physical activity should be avoided.

If you have an opinion regarding the subject, please write it in the Comment section. If you want to learn more about the subject (wisdom teeth), please Contact Us!

Source: iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants


MINDEN ESETBEN AJÁNLOTT A BÖLCSESSÉGFOG ELTÁVOLÍTÁSA?

Lehetséges bölcsességfog problémák, eltávolításuk módja

A bölcsességfog az a fog, amelyik legutoljára bújik elő a fogcsontból. Ezek a fogak a fogínyen a legtávolabb esnek, a felső állcsonton kettő (mindkét oldalon egy) és az alsó állcsonton kettő (mindkét oldalon egy). A bölcsességfogak megjelenése általában 17-25 éves korban vagy még később történik. Az, hogy ezek a fogak utoljára jelennek meg teljesen normális, azonban az állcsonton elegendő helynek kell lennie a növekedésükhöz. Ez meglehetősen gyakran nem áll rendelkezésre és ilyenkor problémát okozhat a fogazatban.

Az a helyzet ritkán fordul elő, hogy mind a 32 fog nagyjából azonos időben bújik elő, a bölcsességfogat is beleértve. Sokan azt hiszik, hogy ha a bölcsességfog nem kerül eltávolításra, akkor az minden esetben problémát okozhat. Elmennek a fogorvosukhoz, hogy az egy röntgenfelvételt készítve, mondjon véleményt a bölcsességfogaik állapotáról, mert a tudat, hogy esetleg gondot okozhat zavarja őket. Vannak olyanok is, akik valamiért meg vannak győződve arról, hogy a bölcsességfogat mindenképpen el kell távolítani.

Mindez azonban nem így van. Noha a bölcsességfogak okozhatnak torlódást a fogazatban, de ez viszonylag ritkán fordul elő. Azt, hogy a bölcsességfog mikor fog megjelenni, nem lehet előre megjósolni, még röntgennel sem. Az is teljesen rendben van, ha valakinél a bölcsességfogak egyáltalán nem jelennek meg, kivéve, ha azok bármilyen problémát, például fájdalmat okoznak.

A bölcsességfog kitörésének negatív tünetei lehetnek: fájdalom, duzzadt vérző íny, állkapocs-fájdalom, az állkapocs duzzanata, rossz szájszag, a száj nyitásának nehézsége és így tovább. A bölcsességfogat általában az alábbi okok miatt kell eltávolítani:
- kezelhetetlenül nagy lyuk van benne,
- valamilyen fogíny betegséget okoz,
- nehézséget okoz a száj nagyra nyitásában,
- rossz szögben vagy rossz helyen tört fel és nyomja a mellette lévő fogat, fogakat.

A bölcsességfogat gyakorlott fogorvos vagy szájsebész távolíthatja el. Helyi érzéstelenítés szükséges a fájdalom és a kellemetlen érzések elkerülése érdekében. Ha a bölcsességfog úgy okoz panaszt, hogy még nem tört fel, akkor az fogat takaró ínyt fel kell metszeni. A rossz fog eltávolítása után fertőtlenítő géztömés kerül a helyére.

Ugyan azt állítjuk, hogy a panaszmentes bölcsességfogakat nem kell eltávolítani, de az esetleg jelentkező tüneteket mindig komolyan kell venni. A fertőzés vagy gyulladás figyelmen kívül hagyása csak súlyosbíthatja a helyzetet. Ha eltávolításra kerül sor, a műtéti varratok körülbelül 8-10 nap alatt szívóódnak fel. Közvetlenül a műtét után kerülni kell az öblögetést, az alkoholfogyasztást, különösen a dohányzást, továbbá forró folyadékok fogyasztását és az erőteljes testmozgást.

Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról (bölcsességfog), kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot!

Source: iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants



2020. február 4., kedd

COMPLETE MOUTH RESTORATION - WHAT SHOULD I DO IF I WANT IT?



How is the process of complete mouth restoration going?

Complete mouth restoration is a procedure to replace your missing or untreatable teeth with full dentures (both upper and lower jaw) fixed on one-phase immediate loading implants. The procedure yields an incredible transformation and it’s a long- term solution to keep your mouth at its healthiest state.

The benefits of complete mouth restoration include improved oral health and functionality and getting rid of aesthetic flaws. In addition to all this, a full mouth restoration helps in resolving several dental issues. Since the implant resembles and acts just like your natural tooth root, it gives you back your chewing functionality and evidently helps you in keeping your health on track with proper nutrition.

Among all of the restorative procedures that can be used for complete mouth restoration, the one-phase, immediate loading implants is certainly a promising one, a lot better than the two-phase conventional dental implants. Though both of the restorative procedures serve the same purpose. However, there’s a major difference between implantation techniques. In a one-phase implantation procedure, an implant can be implemented straight away after the removable of untreatable teeth. Earlier, this was just not possible with two-phased implant procedures. Thus, the technique has revolutionized the implant procedure and significantly minimizes the time and cost involved, especially in case of complete mouth restoration.

The good news is that complete mouth restoration with a one-phase, immediate loading implants can be a solution for almost everyone! As we have emphasized in our previous writings, these types of implants can also be used for those with bone deficiency and inadequate bone density. So, beyond the fact that oral rehabilitation (lower and upper dentures) is completed in just 5 days, the great advantage of single-phase implants is that it can be used for patients with severe bone deficiency.

How’s the Process of complete mouth restoration with one-phase Implants? The usage of one-phase implants, another word immediate loading implant is a simple and straightforward process that doesn’t require bone grafting or sinus lift treatment. It is still applicable in case of significant bone deficiency and is less traumatic than the two-phase conventional one. The full mouth restoration with one-phase implants has a high success ratio and 95 % of the time the procedure is achieved within 5 days.

The process of complete mouth restoration consists of the following key steps

·      Implantation – Removable of unsuitable teeth for prosthetic care, implantation of the needed number of one-phase implants and taking Impression for the dentures.
·      Frame Fitting – Fitting of the metal a frame that carries teeth on the dentures.
·      Denture Fitting – Fitting & adjustment of the long/term temporary dentures.
·      Installation – Setting up long term temporary dentures.
·      Checkup – Testing and adjustment of dentures.

Why the patient first gets long term Temporary dentures?

In the long term, temporary denture can be fitted directly right after your teeth being removed and the implantation process is done. They are the option to help in easing your mouth into wearing a denture. The creation process of temporary dentures is the same as a permanent denture. Its sole purpose is to completely heal the gum, which usually takes 4-6 months and improve your biting impression.

The key benefits of the temporary dentures are not so hard to determine – It allows you to gain back your oral fluency, right after removing teeth and done the implantation, you get back to enjoying the food you love to eat. The only expert advice you need to mug up here is, don’t put too much pressure or strain onto your temporary dentures. Once your permanent denture is prepared, you’ll experience gentle wearing and you’ll be able to lead a life with a better smile. (The price paid for the complete mouth restoration does not include the price of the permanent denture!)

One phased implant has been a life-changing procedure for many people that performs just like your natural teeth. The treatment is less expensive than two-phased conventional implants that save you from 4-6 months of bone healing time. It is promising because of its fast healing time and insignificant surgical intervention.

There is a relatively simple answer to the question in the title, what should I do if I think complete mouth restoration may be the solution for me. The most obvious option is to seek the opinion of our own dentist, on the one hand, as to whether this is really the best solution for us, and on the other, to offer us an experienced implantologist.

The other option is research on the internet. Every oral surgeon for something has a website that is worth studying and even asking for a quote. Care should be taken to use one-phase, immediate loading implants the given oral surgeon. At present, the vast majority of implantologist use conventional two-phase implants. All that has been said in this writing applies only to one-phase, immediate loading implants.

If you have an opinion regarding the subject, please write it in the Comment section. If you want to learn more about the subject (complete mouth restoration), please Contact Us!

Source:
iliDent © Copyright 2020 Immediate Loading Implants