2021. augusztus 31., kedd

FOGBEÜLTETÉS FOGÁSZATI IMPLANTÁTUMMAL, GARANCIÁVAL

A fogbeültetés fogászati implantátummal a legbiztonságosabb és legtartósabb fogpótlás

 Hadd kezdjük írásunkat a szerintünk legfontosabb megállapítással. A fogbeültetés fogászati implantátummal a legbiztonságosabb, a célnak leginkább megfelelő és végül, de nem utolsó sorban, a legtartósabb fogpótlás. Van még egy „leg”, sajnos egyben a legdrágább is, ami miatt sokak számára nem elérhető. Ebben az írásban elmondjuk, hogy milyen feltételei vannak a sikeres implantációnak, mi a fogászati implantátum, hogyan történik az implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés valamint, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a fajta fogpótlásnak.

A fogbeültetés fogászati implantátummal kapcsolatban is igaz a mondás, ami szerint kifogástalan eredmény, csak megfelelő tudás és minőségi anyagok felhasználáséval képzelhető el. A fogászati implantátumon rögzített fogsor készítése ezen kívül még komoly csapatmunkát is igényel. Emiatt nagyon fontos, hogy a munkafolyamatban minden résztvevő egyformán jó legyen a saját területén. Hiába a szakképzett, nagy gyakorlattal rendelkező implantológus, ha egy közepes képességű fogtechnikussal kénytelen együtt dolgozni. Egy ilyen páros nem igazán képes minőségi munka végzésre, különösen nem, hosszú távon.

Ahogy az előzőekben említettük, a fogpótlás implantátummal összehangolt csapatmunkát igényel, hiszen egy rendszer hatékonysága egyenlő, a leggyengébb láncszem hatékonyságával. A kiváló munkához szükség van gyakorlott, az implantológiában jártas szájsebész asszisztensre, jól felszerelt fogtechnikára, valamint képzett és gyakorlott fogtechnikusra. Végül is ők azok akik a fogpótlást elkészítik, legyen az egyetlen fog, híd vagy teljes fogsor.

Ahhoz, hogy fogbeültetés fogászati implantátummal kifogástalan legyen, további feltételeknek is teljesülniük kell. Egy Michelin díjas szakács sem képes ízletes ételeket főzni a legjobban felszerelt konyhában sem, ha a felhasználható nyersanyag nem jó minőségű. Így van ez az implantátumon rögzített körhíd esetében is. A tökéletes munkához minőségi implantátumokra és egyéb, a kezeléshez szükséges eszközökre van szükség. Egyértelmű, hogy ezek hiányában hiába a gyakorlat, a tudás, és a felkészültség, nem lehet kifogástalan munkát végezni. Mi tisztában vagyunk ezzel és ezért használunk kizárólag minőségi, eredeti kétfázisú és egyfázisú fogászati implantátumot és a beültetéshez szükséges eszközöket.

A fogbeültetés fogászati implantátummal sikerének nagyon fontos eleme az implantátum. Ez nem más, mint egy nagy tisztaságú titánium ötvözetből készített csavar, nevezzük mű-foggyökérnek, ami tökéletesen alkalmas a természetes foggyökér helyettesítésére. Két fajta fogászati implantátum létezik, a kétfázisú és az azonnal terhelhető, egyfázisú implantátum. Az elnevezésüket onnan kapták, hogy míg a hagyományos implantátum két fázisban, addig az azonnal terhelhető implantátum egy fázisban kerül beültetésre.

A két említett implantátum között mind az alakjuk, mind pedig a felhasználási módjuk tekintetében meglehetősen nagy különbségek vannak, de a lényeget illetően igaz, hogy mindegyik tökéletesen alkalmas a természetes foggyökér helyettesítésére. E tekintetben nincs közöttük különbség, de szinte minden másban, igen. Az említett különbségekről ebben a cikkben lehet bővebben olvasni.

Ugyancsak fontos a rendelők általános tisztasága, valamint az, hogy a kezelésekre a lehető legsterilebb körülmények között kerüljön sor. Az erre való törekvés már az intézményekbe történő belépéskor elkezdődik azzal, hogy mindenki cipővédő lábzsákot kap. Van olyan megbízható fertőtlenítő és mélytisztító gép, amelyik eltávolítja a levegőből és a felületekről a vírusok, (a koronavírust is), a mikrobák (baktériumok és gombák), a pollen, az allergén elemek és a por 99%-át! Abszolút fertőzésmentességet biztosítva ezzel a teljes rendelő számára.

A fogbeültetés fogászati implantátummal módja és időtartama eltérő, attól függően, hogy milyen típusú implantátum kerül beültetésre. Az alábbiakban röviden leírjuk, hogyan történik a fogbeültetés egyfázisú implantátummal, optimális esetben.

Első alkalom: IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS
Hatékony helyi érzéstelenítés vagy altatás, a meglévő, de fogászati ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása, a szükséges számú egyfázisú implantátum beültetése, mintavétel.
Második alkalom: VÁZ és FOGSOR PRÓBA
A tartós, ideiglenes fogsort hordozó fémváz (és fogsor) próbája, esetleg szükséges módosítások elvégzése.
Harmadik alkalom: FOGSOR PRÓBA – ÁTADÁS
Végső beállítások a fogsoron, a tartós ideiglenes fogsor átadása.
Negyedik alkalom: TARTALÉK NAP
Csúszás esetén kisebb igazítások, módosítások, a tartós ideiglenes fogsor átadása.
Ötödik alkalom: TARTALÉK NAP
Kontroll, utolsó ellenőrzések, esetleg szükséges finomítások elvégzése.

Nézzük, mik a fogászati implantátum előnyei:
Az implantátumok hasonló képességekkel rendelkeznek, mint a természetes foggyökér. Az azonnal terhelhető implantátum például ugyan egyetlen darabból áll, de számtalan méretben és formában készül azért, hogy minden egyedi igénynek megfeleljen. Ez a tulajdonság nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egyfázisú implantátum szinte bárki számára beültethető.

A fogászati implantátum beültetés után, tökéletes harapási és rágóképességre számíthat, javul az artikuláció, ezáltal a szavak helyes kiejtése. A fogbeültetés fogászati implantátummal megtörténte után bármilyen ételt fogyaszthat. Mindenki szereti a ropogós héjú kenyeret, s általában az ilyen ételeket, amelyek fogyasztása csak egy szép emlék volt a fogpótlás előtt, ám ez most ismét lehetővé válik.

A fogászati implantátumok nagy előnye, hogy csökkenti és lelassítja a csontvesztés veszélyét. A fogvesztés, illetve a foghiány egyik súlyos mellékhatása a csontozat sorvadása, a csontvesztés. Főleg az idősebbeknél tovább rontja a helyzetet a csont minőségének, sűrűségének romlása. Előfordulhat az is, hogy a csonthiány miatti miatt a hagyományos kétfázisú implantátum használatával már nem is lehetséges a fogpótlás.

Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk a fogászati implantátum beültetés hátrányairól is. Nos, nem azért hagytuk az írás végére, mert a hátrányok megemlítését nem tartjuk fontosnak, hanem azért, mert a fogászati implantátumnak gyakorlatilag egyetlen hátránya van. Az pedig nem más, mint a viszonylag magas ára. A „viszonylag magas” jelzőt azért használjuk, mert, ha valaki elég sokáig halogatja a fogbeültetés kezelést, akkor az évek során csak nem annyit költ el konzerváló fogászati kezelésekre, mintha egyből az implantátum beültetés megoldást választotta volna. Semmilyen általunk ismert hátránya nincs a fogászati implantátumoknak.

A fogbeültetés fogászati implantátummal téma feldolgozása közben beszéltünk a fogászati implantátumokról, megemlítettük melyik a két legelterjedtebb implantátum és szó volt arról is mik a sikeres implantátum alapú fogpótlás feltételei. Elmondtuk röviden, hogyan történik az implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés valamint, hogy milyen előnyei és hátrányai vannak ennek a fajta fogpótlásnak.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com




2021. augusztus 29., vasárnap

FÁJDALOMMENTES IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS – TELJES SZÁJ REHABILITÁCIÓ

Fájdalommentes implantátum beültetés helyi érzéstelenítéssel vagy altatásban

 Mielőtt rátérnénk a címben szereplő fájdalommentes implantátum beültetés témára, tisztázni kell, hogy mit értünk teljes száj rehabilitáció alatt. Ez a fogpótlás vagy valamelyik állcsont vagy mindkét állcsont teljes foghiányának pótlását jelenti. Mi általában - ebben az írásban is - mindkét állcsont rehabilitációját értjük alatta. Amikor csak az egyikről beszélünk megnevezzük, hogy alsó vagy felső állcsont rehabilitációjáról van e szó. Kétségtelen, hogy a hiányzó fogak pótlásának legtökéletesebb módja a fogászati implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés, mert ez képes leginkább helyettesíteni a természetes foggyökeret. Az, hogy ennek ellenek ellenére viszonylag kevesen élnek vele, annak oka a beültetésre kerülő implantátumok magas ára, ami jelentősen megdrágítja ezt a fajta fogpótlást.

A fogpótlás implantátummal kapcsolatban is igaz a mondás, miszerint kifogástalan munka kizárólag megfelelő szakértelem birtokában, minőségi anyagok felhasználásával lehetséges. Miután az egyfázisú implantátumon rögzített fogsor csapatmunkát igényel fontos, hogy valamennyi, a folyamatban résztvevő szakember egyformán jó legyen a maga területén. Például hiába kifogástalan tudású implantológus valaki, ha egy közepes képességű fogtechnikussal dolgozik együtt. Egy ilyen páros valószínűleg nem képes minőségi munka végzésre, főleg hosszú távon nem.

A mi esetünkben a színvonalas szakmai munka valamennyi feltétele adott. Az implantológus szájsebészek hosszú évek óta praktizálnak, és nagy gyakorlattal rendelkeznek és az évek során az implantátum beültetés alapú fogpótlás szaktekintélyeivé váltak. A fájdalommentes implantátum beültetés fogpótlás összehangolt csapatmunkát igényel, azaz nem elég a felkészült, nagy tudással és gyakorlattal rendelkező implantológus. Egy rendszer hatékonysága egyenlő a leggyengébb láncszem hatékonyságával. A kiváló munkához szükség van gyakorlott, az implantológiában jártas szájsebész asszisztensre, jól felszerelt fogtechnikára valamint képzett és gyakorlott fogtechnikusra.

A kifogástalan munkának további feltételei is vannak. Egy Michelin díjas szakácsa sem képes ízletes ételt készíteni a legjobban felszerelt konyhában, ha a rendelkezésre álló nyersanyag gyenge minőségű. Így van ez a beültetésre kerülő fogászati implantátumokkal is. A minőségi munkához minőségi alkatrészekre, jelen esetben implantátumokra és eszközökre van szükség. Teljesen egyértelmű, hogy ezek hiányában hiába a tudás, gyakorlat és felkészültség, nem lehet minőségi munkát végezni.

Az implantátumok minőségének fontosságával mi is tisztában vagyunk, ezért kizárólag kiváló minőségű, eredeti svájci implantátumokkal és az implantációhoz szükséges eszközökkel dolgozunk. Ezek az implantátumok a legújabb technológiát képviselő, kifogástalan termékek, nagy tisztaságú titánium ötvözetből készülnek és egy életre szólnak.

Miután minden feltétel adott a sikeres implantátum beültetés kezeléshez, egy valami még hiányzik, ami nem más, mint a páciens. Az, hogy ezt a valóban tökéletes fogpótlás megoldást viszonylag kevesen veszik igénybe annak két oka van. Az egyiket már érintettük, ami az implantátumok magas ára miatti magas bekerülési költség a hagyományos kivehető fogsorokhoz képest. A másik szintén jelentős visszatartó erő a fogbeültetéstől való félelem, amit a feltételezett fájdalom érzet motivál.

Senki nem mondja, hogy egy fogászati kezelés - bármi legye is az - a kellemes elfoglaltságok közé tartozik, de az alaptalanul előre el- és beképzelt fájdalomérzet sem indokolt. Garantáljuk, hogy a fájdalommentes implantátum beültetés legkellemetlenebb pillanata az érzéstelenítő injekciós tű szúrása! Minden, ami ezután következik fájdalommentes. Amitől esetleg kellemetlenné válhat az, ha munka közben a szájsebész olyan területhez is hozzáér az eszközeivel, ami nem érzéstelenített. Ez azonban nem okoz fájdalmat, csak elviselhető kellemetlenséget.

Vannak, akik olyan szinten rettegnek a fogászati beavatkozástól, jelen esetben az implantátum beültetés kezeléstől, hogy semmiféle együttműködésre nem képesek az implantológussal. Az ilyen esetre ajánlott a fogbeültetés altatásban. Ez az abszolút kellemetlenség és fájdalommentes implantátum beültetés, amikor a páciens a beavatkozás után arra ébred, hogy az adott fogpótláshoz szükséges számú implantátum a szájában van. Ő pedig az égvilágon semmit nem érzett! Az implantáció fájdalom, izgatottság vagy bármilyen más kellemetlen érzés nélkül megtörtént.

Ennek azonban ára van. Az altatás komoly szaktudást igénylő szakorvosi beavatkozás, amit kizárólag az erre a feladatra kiképzett szakorvos, aneszteziológus végezhet. Az altatásos implantátum beültetés kezelést egyeztetni kell az altatóorvossal is, aki egy külső cég képviseletében végzi az altatást, a saját eszközeivel. Ennek ára általában 160eFt körül van állcsontonként, s ez az ár nincs benne a honlapunkon szereplő fogbeültetés árban.

Bármilyen fogászati kezelésről legyen is szó, az egészségügyben már megszokott, előzetes időpont egyeztetés alapján lehetséges. Főként a külföldi páciensek számára előnyös az a lehetőség, hogy egy, a közelmúltban készült panoráma röntgenfelvétel alapján, előzetes árajánlat kérhető. Így a személyes konzultációra közvetlenül a beavatkozás előtt kerülhet sor, amivel megspórolható egy utazás, valamint az azzal járó költségek és kellemetlenségek.

Írásunk fő témája a fájdalommentes implantátum beültetés volt, de beszéltünk arról is, hogy mit értünk teljes száj rehabilitáció alatt. Elmondtuk mik a sikeres implantátum beültetés feltételei és azt is, hogy a fájdalommentes fogbeültetés helyi érzéstelenítéssel és altatással egyaránt lehetséges. Végezetül hadd ajánljuk szíves figyelmébe a honlapunkon megtekinthető, rejtett költségektől mentes csomagárainkat.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020
iliDent.com




2021. augusztus 28., szombat

A fogpótlás ár fogászati implantátummal lényeges információ a páciens számára

Mielőtt szó esne az írás címében megfogalmazott témáról, értelmezzük, hogy pontosan milyen kezelésről, illetve minek az áráról beszélünk. A címben szereplő első szó, a fogpótlás jelentése a hiányzó fog valamilyen ismert módszerrel történő pótlása, illetve annak ára. A fogászati implantátum szavak azt fejezik ki, hogy konkrétan milyen módszerrel történik a fogpótlás. Tehát a fogpótlás ár fogászati implantátummal szavak minden olyan információt tartalmaznak, amikre az ilyen kezelés iránt érdeklődőnek szüksége lehet.  A fogbeültetés történhet hagyományos kétfázisú implantátummal és egyfázisú azonnal terhelhető implantátummal. A két fogászati implantátum fajta közötti árkülönbséget nem annyira az implantátum ár jelenti, hanem sokkal inkább a fogbeültetés eltéréseiből adódó plusz elemek ára, illetve az azokkal való munka díja.

A fogászati implantátum egy biokompatibilis, titánium ötvözetből készült csavar, ami az állcsontba ültetve kiválthatja a természetes foggyökeret. A csavar fogcsontba rögzítése az implantátum beültetés, vagy a köznyelven által gyakran használt szóval fogbeültetés. A fogpótlás ár fogászati implantátummal tartalmazza az implantátum, az implantátum beültetés és a tartós ideiglenes fogsor árát is.

A fogbeültetés a gyakorlatban két fogászati implantátum fajtával történhet. Az egyik az egyfázisú implantátum, a másik a hagyományos kétfázisú implantátum. A két implantátum fajta árában nincs lényeges különbség, de amikor a teljes bekerülési költségről beszélünk, a kétfázisú implantátum beültetés kevéssel többe kerül.

A legtöbb fogászat az implantátummal történő fogpótlás ár kialakításakor nem csak az implantátumot árazza be, hanem minden egyes, a fogbeültetéshez igénybe vett elemet és a velük való munkát is. Ez a sokak által használt módszer teljesen korrekt és elfogadott. A páciens szempontjából az a hátránya, hogy az esetek többségében nem tudja, hogy ez csak implantátum alapár, amiben nincs benne a kiegészítő elemek ára, illetve az azokkal való munka költsége. Ez leginkább a kétfázisú implantátumok használata esetében jellemző.

Az utóbb időben kialakulóban van egy Magyarországon kevésbé ismert árképzési módszer, amint úgy hívnak, hogy csomagár és amit egyelőre kevés intézmény alkalmaz. Csomagár esetében az érdeklődő nem vész el a sok szám és a hozzájuk tartozó megnevezés között, mely utóbbiak közül némelyiknek a pontos jelentését sem igazán tudja. A csomag-ár jellegű árazást aligha lehetséges összehasonlítani a hasonló szolgáltatást ajánló fogászatok szokott módon kalkulált áraival. Ugyanakkor a fogpótlás ár fogászati implantátummal csomagár könnyen összehasonlítható anélkül, hogy elvesznénk az elnevezések és a számok között.

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra is, hogy nem szabad kizárólag az adott kezelés árára koncentrálni! Addig helyes az irány, amíg arra törekszünk, hogy megtaláljuk a számunkra legkedvezőbb árat, azonban közvetlenül ezután van egy legalább ennyire fontos feladat. Meg kell tudnunk, hogy a kedvező ár alapján kiválasztott fogászatról mit mondanak az ott kezelt páciensek. Soha nem az számít hány vélemény olvasható, hanem az, mi van bennük leírva.

Tételezzük fel, hogy egy körhídra van szüksége. Nyilvánvalóan azt az összeget akarja tudni, amennyibe a körhíd fogpótlás kerül, a kezeléssel kapcsolatos összes költséget beleértve. A csomagár egy jól átgondolt, implantátum-munkadíj-alkatrész-eszköz alapú árkalkuláció eredménye! Az ilyen módon kialakított fogpótlás ár kedvezőbb, mert egyértelmű és áttekinthető a páciens számára. Hadd jegyezzük meg, mi is csomagár árképzés alapján alakítjuk ki árainak. Kérjük tekintse meg csomagár listánkat.

Az átláthatóságon és egyszerűségen túl, a csomagár általában alacsonyabb, mint az elemenként történő árazás. A szolgáltatás, jelen esetben a fogpótlás implantátummal ár-érték aránya jelentősen javul csomag-ár esetében. Természetesen, az azonos árazási módszerrel kalkulált árak között is lehetnek különbségek. Anélkül, hogy neveket említenénk, itt egy hazai példa. Egy szintén budapesti fogászat a teljes száj rehabilitáció kezelést 2 950 000 forintért végzi. Nálunk ugyanez a kezelés (FOGPÓTLÁS #2) csomagárban 2 345 000 Ft.

Miután jellemző, hogy sok külföldi hazánkba látogat komolyabb fogászati kezelésekre, készítünk egy árösszehasonlítást teljes száj rehabilitáció fogpótlás a felső állcsontra kezelésre. Ebbe a tartós ideiglenes fogsor ára is beletartozik. Vegyünk egy olyan példát, amikor az elszállásolási és az utazási költségek viszonylag magasak. Tehát megéri e egy Amerikában élő számára, hogy hozzánk jöjjön kezelésre? Hiszen neki fizetni kell az elszállásolási, az utazási és az ellátási kiadásokat is, amivel egy helyinek nem kell számolnia. Direkt választottuk a távolabb fekvő országot, mert így szembetűnőbb, hogy még az EU-nál sokkal magasabb utazási kiadások ellenére is megéri a magyarországi kezelés mellett dönteni.

Az implantátum beültetés költségének megállapításakor a következő fontos tényeket vettük figyelembe

Ingyenes konzultáció. Mig a konzultációért az USA-ban 150-200 USD-be kerül, addig nálunk ez ingyenes.
Kedvező szállás és repülőjegy ár. EU-USA viszonylatában a cikk írásakor, különösen a keleti part városaiba nagyon kedvezőek a repülőjegy árak. Az online kérhető árajánlat alapján eldönthető megéri e utazni vagy sem. Ami a szállás árakat illeti, egy négy csillagos szálláshely 50-60 USD Budapesten.
Kiváló ár-érték arány. A fogpótlás ár fogászati implantátummal ár-érték arány még akkor is rendkívül jó, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldiek számára extra kiadások vannak. Az á összehasonlítás készítésekor egy USD 300 HUF volt.
Minőségi fogászati ellátás. Téved, aki azt hiszi, hogy az alacsonyabb ár egyben alacsonyabb szintű szolgáltatást jelent. Magyarország az EU tagja, tehát a fogászati kezelésekkel szembeni előírások és elvárások az EU-s szabványokhoz igazodnak, illetve annak megfelelnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a magyarországi fogászati magánrendelők szolgáltatása ugyanolyan színvonalon történik, mint egy németországi vagy amerikai.

Végül nézzünk egy konkrét árösszehasonlítást egy konkrét kezelés, komplett felső vagy alsó állcsont implantátum beültetés és tartós ideiglenes fogsor esetében.

Száj rehabilitáció (egy állcsont)Mouth rehabilitation (single jaw)iliDentUSA
Személyes konzultációs díjPersonal consultation feeIngyenes$250.00
Implantátum beültetés (8 - 10)Implantation (8 - 10)$6,500.00$22,000.00
Tartós ideiglenes fogsorLong term temporary dentureIngyenes$8,000.00
Utazási költségTravel costs$700.00NA
Elszállásolás (4 éjszaka)Accommodation (4 nights)$300.00NA
Egyéb kiadásokOther expenses$500.00NA
Összesen:Total:$8,000.00$30,250.00

Lehet, hogy a számok nem teljesen pontosak, de az arányok hozzávetőlegesen helyesek. Egyértelműen bizonyítják, hogy érdemes Magyarországra utazni implantátum beültetés kezelésre, még a ténylegesen meglévő extra költségek ellenére is.

A dupla garanciavállalás azt jelenti, hogy nem csak az elvégzett munkára, de a beültetett implantátumra is garanciát adunk. Fontos, hogy a személyes konzultáción kérdezzen rá a részletekre, mert a garancia vállalásnak vannak feltételei. Hogy csak egyet említsünk, az előírt kontroll vizsgálatokon való megjelenés.

Kérjük, hogy a fogpótlás ár fogászati implantátummal kapcsolatban ne hagyatkozzon kizárólag az általunk írtakra. Nálunk nyilvánvalóan jobban ismeri a saját környezete árait, az ottani körülményeket, ezért hasonlítsa a saját maga által kiszámított költségeket a mi rejtett költségektől mentes, átlátható csomag árainkkal. Nagy valószínűséggel lesznek eltérések, de az arányok valószínűleg hasonlók lesznek. Mi biztosak vagyunk abban, hogy nagyon is megéri Magyarországra jönni fogászati Implantátum beültetés kezelésre.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com



 

IDŐPONTKÉRÉS IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉSRE – AZ ILIDENT-NÉL



Többféle módon is lehetséges időpontkérés implantátum beültetésr
e


Talán azzal kellene kezdeni, hogy nem csak a címben szereplő implantátum beültetés kezelésre, hanem konzerváló és esztétikai kezelésre is szükséges időpontot egyeztetni, ami elterjedt és elfogadott az egészségügyben. Budapesten jelenleg két rendelőbe lehet időpontot kérni, mindkettő a város központi részében található. Az egyik az 5. kerületben, ahol a fő profil az egyfázisú implantátumokkal történő fogpótlás, a másik az 1. kerületben, ahol a fő profil szintén a fogbeültetés, de minden más fogászati kezelés is lehetséges! Erről ugyan még lesz szó később, de már most megemlítjük, hogy online időpontkérés implantátum beültetésre ezen az oldalon lehetséges.

Az iliDent elkötelezett, hogy minőségi ügyfélszolgálatot biztosítson a fogászati kezelésre jelentkező páciensek számára. Két budapesti rendelőbe lehet időpontot kérni. Az egyik a budai oldalon, a másik a pestin, mindkettő a város könnyen megközelíthető, központi részén található. Az 5. kerületi specialitása az egyfázisú implantátumokon rögzített fogpótlás. Az 1. kerületben lévő fogászat fő profil szintén az implantátum beültetés, de itt bármilyen más fogászati kezelés is lehetséges!

Időpontkérési lehetőségek
Hogy minél könnyebbé tegyük a velünk történő kapcsolatfelvételt, időpontkérés implantátum beültetésre vagy bármilyen más fogászati kezelésre többféle módon lehetséges. A leginkább ajánlott az online időpontkérés. További lehetőség van időpontfoglalásra a 30 508 9838 telefonszámon és a különböző alkalmazásokon keresztül.

Időpontkérés implantátum beültetésre vagy más fogászati kezelésre online
Az online időpontkérés a legjavasoltabb kapcsolatfelvételi lehetőség, mert ez a nap 24 órájában rendelkezésre áll. A KAPCSOLAT oldalon található űrlapot nagyon egyszerű kitölteni és akár röntgenfelvétel is feltölthető. Arra is lehetőség van, hogy a saját szavaival elmondja, milyen fogászati problémával fordul hozzánk. Munkaidőben néhány órán, de legkésőbb 24 órán belül felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Időpontkérés az ÁRAJÁNLAT oldalon
Ez az időpontkérési lehetőség kissé eltér az előzőtől, mivel bővített lehetőségeket kínál. A szokásos adatokon kívül, itt kiválasztható, hogy konkrétan milyen fogászati kezelésre akar árajánlatot kérni. Ha a kívánt kezelés nem választható ki, akkor az EGYÉB lehetőséget kell bejelölni és az Üzenet mezőben lehet leírni.

Árajánlatkérés kizárólag egy, a közelmúltban készült panoráma röntgenfelvétel alapján lehetséges. Azt is tudni kell, hogy az ilyen módon megadott ár csak hozzávetőleges lehet, mert a szájüreg, a csontozat és a fogazat állapotának pontos megállapítása csak a személyes konzultáció során lehet teljesen korrekt. Arra azonban mindenképpen jó, hogy egy meglehetősen pontos árat adjunk adott kezelés várható költségeiről.

Időpontkérés implantátum beültetésre telefonon keresztül
Munkatársaink reggel 08:00 és délután 16:00 óra között fogadják a páciensek jelentkezését. A kommunikáció során, minden felmerülő kérdésre válaszolnak. A kezelés feltétele a regisztráció, ami történhet a már említett online felületeken, illetve a 30 508 9838 telefonszámon is. Ugyan a fő profilunk a fogbeültetés, de természetesen minden más fogászati kezelésre is lehet jelentkezni.

Ha valamilyen okból nem tudjuk fogadni a hívást, néhány órán, de legkésőbb 24 órán belül visszahívunk!

Kapcsolatfelvétel alkalmazásokon keresztül
Jelenleg az alábbi ismert alkalmazásokon keresztül vagyunk elérhetők: Facebook, Viber, Messenger és WhatsApp. Ezek a felületek elsősorban kapcsolatfelvételre szolgálnak, de akár regisztráció is lehetséges úgy, hogy a megadott telefonszámon visszahívunk. Ez a lehetőség azért nagyon népszerű, mert teljesen kötetlenül, bármikor megtörténhet. Ebben az esetben is igaz, hogy ha éppen nem vagyunk elérhetők, akkor rövid időn belül felvesszük a kapcsolatot a hívóval.

időpontfoglalási lehetőség a SmatsUpp alkalmazáson keresztül
Még egy további kapcsolatfelvételi és kommunikációs felületen vagyunk elérhetők és ez a SmatsUpp. Ez az alkalmazás a honlap oldalainak bal alsó sarkában látható, Chat feliratú ikonra kattintva indítható. Ezt a lehetőséget azért vettük külön, mert, ha éppen nem vagyunk online, csak akkor tudunk válaszolni a feltett kérdésekre, ha a kérdező megadja az elérhetőségét, ami lehet telefonszám vagy eMail cím. Erre egy automata üzenet hívja fel is hívja a figyelmet.

Milyen fogászati kezelésekre adunk időpontot?
Korábban elhangzott, hogy a fő profil az implantátum beültetés, ezen belül is elsősorban egyfázisú implantátum fogpótlás. Ugyanakkor, a hagyományos, kétfázisú implantátummal készült fogbeültetés is lehetséges. Az implantátum beültetésen kívül az 1. kerületi rendelő konzerváló és esztétikai fogászati kezelést is végez.

Mint az elmondottakból kiderült, az időpontkérés implantátum beültetés kezelésre többféle módon és felületen léphet velünk kapcsolatba. Mindent megteszünk azért, hogy az időpontfoglalási lehetőségek egyszerűek és biztonságosak legyenek páciensink számára, bármilyen fogászati kezelésre van szükségük. Ugyancsak fontosnak tartjuk, hogy a hozzánk forduló páciensek ne csak a kezelések minőségével, de az ügyfélszolgálati tevékenységünkkel is elégedettek legyenek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com




2021. augusztus 25., szerda

FÉLELEM A FOGÁSZATI KEZELÉSTŐL – EGY FELMÉRÉS TANULSÁGAI

Egy felmérés szerint a félelem a fogászati kezeléstől erősebb, mint a póktól

Gondolkodott már valaki azon, vajon mi lehet az oka, hogy száz emberből kilencvenkilencre jellemző a félelem a fogászati kezeléstől? A skála a „rettegek”-től a „kellemetlennek tartom”-ig terjedhet. Az emberek nem a fogorvostól félnek, hanem magától a fogászati kezeléstől, mert ilyen vagy olyan okból feltételezik, hogy az kellemetlen fájdalomérzettel jár. Annak, hogy az emberek túlnyomó többsége így gondolja kell lennie valamilyen konkrét okának, aminek alapja vagy saját tapasztalat vagy mások által elmesélt rémtörténet, ami akár igaz is lehet. Véleményem szerint arról, hogy ilyen szintű a félelem a fogászati kezeléstől, elsősorban és mindenekelőtt maguk a fogorvosok tehetnek! Ez azért is érthetetlen, mert bizonyított tény, hogy létezik fájdalommentes fogászati kezelés.

Szeretném megmagyarázni, mit értek azon, hogy a fogorvosok sokat tehetnének a fogászati kezeléstől való félelem csökkentése érdekében. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el a személyes tapasztalatomat, amelyben összehasonlítom a magyarországi és az USA-beli fogászati kezeléseket.

A legnagyobb különbség a kommunikációban van. Az amerikai fogorvosnál a kezelés időtartamának jelentős részét teszi ki a beszélgetés! Általában a páciensről, személyes dolgairól, munkájáról, családjáról és így tovább. Az ilyesfajta beszélgetés célja a feszültség oldása, a figyelem elterelése, szimpátia keltés a „fájdalmat okozó” fogorvos iránt.

Az amerikai fogorvos a kezelés megkezdése ellőtt részletekbe menően elmagyarázza mi fog történni, majd a kezelés során megismétli. Például, „Fájdalomcsillapító injekciót fogok beadni, de előtte elzsibbasztom a szúrás helyét. Érzi a zsibbadást az adott helyen? Igen? Akkor megszúrom, ígérem ez lesz az első és utolsó kellemetlensége a kezelés során. Készen áll? Szorítsa ökölbe a kezét...” Az injekciós tű szúrása kellemetlen, de felkészültem, ezért kibírható. A fájdalomcsillapító injekció hatása után nem éreztem fájdalmat, csak azt, hogy azorvos matat a számban...

Szintén velem történt meg, de ez már Magyarországon. A fogorvos hűvösen udvarias, bölcsességfog eltávolítást fogunk végezni - mondja. Az előkészületek alatt néha mond valamit az asszisztensnek, eszközök csörömpölését hallom, majd egy idő után ismét megszólal az orvos: nyissa nagyra a száját. Na, ettől ledermedtem, egyszerűen nem voltam még kész a szurira... Az injekciós tű szúrása kellemetlenül fájdalmas volt, de szerencsére gyorsan hatott. Miután az orvos egyszer sem említette mit csinál éppen, mire számíthatok, kellemetlenül és kényelmetlenül éreztem magam mindvégig a kezelés alatt.

Véleményem szerint a fogorvos rengeteget tehet azért, hogy a páciensek ne rettegjenek a fogászati kezelések miatt. Ezek után rátérek az írás címében említett felmérésre, ami mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy a félelem a fogászati kezeléstől komolyan visszatartja az embereket a szükséges konzerváló vagy egyéb, fogászati kezelésektől, aminek inkább előbb, mint utóbb fogpótlás, például implantátum beültetés lesz a vége.

A British Dental Health Foundation által végzett reprezentatív felmérése szerint az átlagember jobban fél - irtózik - a fogászati kezeléstől, mint a kígyóktól vagy a pókoktól! Kézenfekvő lenne kijelenteni, rossz hír ez a fogorvosoknak, ám a valóságban a páciensek számára még inkább az, hiszen félelem a fogászati kezeléstől elriasztja az embereket a szükséges, olykor haladéktalan fogászati kezelésektől, ami gyakran vezet súlyos szájhigiénia problémákhoz vagy akár fogvesztéshez.

A felmérés szerint (a táblázat a cikk végén látható) a felnőtt lakosság – különösen a nők – 20%-a jobban tart a fogorvostól mint a kígyótól vagy a póktól. Magának a ténynek az ismerete lehet az első lépés a tekintetben, hogy a fogorvosok minden lehetségest megtegyenek, hogy ne keltsenek még az említett állatoknál is nagyobb viszolygást a páciensekben.

A felmérést végzők 1004 felnőttet kérdeztek meg, hogy az alábbi – általában kellemetlen érzést keltő - körülmények közül, mint repülés, injekció, háziorvos, kígyó, pók, melyiket tartják a legkellemetlenebbnek, melyiktől viszolyognak leginkább. Óriási meglepetésként több mint minden 5. résztvevő vallotta azt, hogy belőle a fogászati kezelés váltja ki a legnegatívabb érzést. Összességében a repülés az ami a legnagyobb szorongást váltja ki, de rögtön ezután a fogorvosok jönnek és ez mindkét fél számára rossz hír. A kígyóktól való félelem a 4. a pókoktól való félelem az 5. helyen...

A Dental Health Survey szerint tízből 3 páciens a fogfúrástól tart leginkább, szintén majdnem 30% pedig az érzéstelenítő injekció beadásától. Ez utóbbiban lehet valami, hiszen a mai modern érzéstelenítő megoldások közül valóban a tűszúrás keltette csípés szerű fájdalom a legkellemetlenebb egy fogászati kezelés során. A helyesen alkalmazott fájdalomcsillapítás ugyanis gyakorlatilag kizárja a fájdalomérzetet. A legtöbb helyen ma már a tűszúrás helyét előzőleg elzsibbasztják, tehát még azt a kis kellemetlen érzést is kizárják.

Dr. Nigel Carter, a British Dental Health Foundation munkatársa: "Mindenki tudja a szakmában, hogy a fogászati kezeléstől való szorongás a fő ok sokak számára, ami miatt halogatják a fogászati kezeléseket. Az összehasonlítás a kígyóktól és pókoktól való félelemmel talán komolytalannak tűnhet, de mégis azt sugallja, még mindig sok elvégzendő munka van a páciensek felvilágosítása tekintetében.”

Érdekes lenne annak is utánanézni, vajon mi az oka, hogy az átlag amerikai – aki általában félévenként látogatja meg fogorvosát – közel sem tart annyira a fogászati kezelésektől mint például a magyarok. Valami oka biztosan van annak, hogy az emberek ilyen szinten viszolyognak a fogorvostól. Az elmondott saját tapasztalat részben magyarázat erre.

Általánosságban elmondható, hogy Amerikában a fogászati kezelés két, jól elkülöníthető részből áll: az első jó hangulatú beszélgetéssel telik, ami alatt a páciens akár el is felejtheti miért is van ott. A második rész alatt folyik maga a vizsgálat illetve a kezelés, de ez utóbbi csak azután kezdődik meg miután a beteg minden kétséget kizáróan megértette mi a probléma, s hogy milyen megoldások közül választhat. A kezelés során a fogorvos mindvégig kommunikál, elmondja mi következik, mit érezhet ez alatt a beteg, mi lesz a következő lépés, s ezzel bizalmat épít, megnyugtat, ezzel mintegy eliminálja a félelem a fogászati kezeléstől érzést.

Az biztos, a fogorvosoknak és fogászatoknak sokkal többet kell tenniük azért, csökkenjen a félelem a fogászati kezeléstől. Meg kell értetniük a páciensekkel, hogy a mai modern fogászati eszközöknek és eljárásoknak köszönhetően a kezelések nem okoznak fájdalmat. Az említett felmérés azt a következtetést vonja le, hogy a beteg-orvos kommunikáción kellene a leginkább változtatni. Ugyanis, ha a fogorvos képes bizalmat ébreszteni maga és a kezelés iránt, a páciens nagyobb biztonságban érzi magát, ezáltal csökken vagy akár meg is szűnik bennük az ellenérzés.

 

 FogorvosMagasságOrvosPókKórházKígyóInjekcióRepülés
Total10041004100410041004100410041004
122019125117861567363
21321564613816416911050
312613310010518413911374
411812313410816512014967
59011117011716210513791
611292179120128117131111
78910618213570103179129
89578136128387999328
9221432367161391
Helyezés21753468

 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com

2021. augusztus 22., vasárnap

FOGPÓTLÁS ÁR EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUMMAL, GARANCIÁVAL

A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal és az árképzés fontos információ a páciensnek

Mielőtt rátérnénk a fogpótlás ár egyfázisú implantátummal témára, fogalmazzuk meg, hogy pontosan milyen kezelés, szolgáltatás áráról beszélünk. Mint az a címből is kiderül, az egyfázisú implantátum beültetés ára a téma. de érintőlegesen a kétfázisú implantátum beültetésről, illetve annak áráról is ejtünk néhány szót. A két implantátum fajta közötti árkülönbséget nem elsősorban az implantátum ár jelenti, hanem inkább a fogbeültetés különbözőségéből eredő plusz kiegészítők és az azokkal való munka.

Típusától függetlenül, minden fogászati implantátum egy titánium ötvözetből készült, biokompatibilis csavar, ami a fogcsontba ültetve tökéletesen helyettesítheti a természetes foggyökeret. Az implantátumnak az állcsontba történő rögzítése az implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés. A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal alatt az implantátum beültetésének, valamint a tartós ideiglenes fogsor elkészítésének együttes költségét értjük.

A fogpótlás implantátummal a meglehetősen drága fogászati kezelések közé tartozik. Ennek elsősorban és mindenekelőtt a titánium ötvözetből készített implantátum, valamint a fogbeültetéshez felhasznált tartozékok magas ára az oka. Ehhez képest az implantátum beültetés, valamint a fogpótlás elkészítésének munkadíja nem haladja meg lényegesen egy szájsebészeti bölcsességfog eltávolítás részarányos díját.

Kétféle implantátum és fogbeültetés létezik, az egyik a jelenlegi cikk témájaként szereplő egyfázisú implantátum, a másik a hagyományos kétfázisú implantátum. Az implantátumok árában nincs nagy különbség, de ha az összes bekerülési költséget nézzük, a kétfázisú implantátum beültetés valamivel többe kerül.

Az implantátum beültetéssel foglalkozó fogászatok túlnyomó többsége a fogbeültetés árának meghatározásakor beárazza az implantátumot, plusz minden egyes, a beültetéshez felhasznált elemet, valamint a velük való munkát is. Ez egy elfogadott, sokak által alkalmazott módszer. A hátránya a páciens szempontjából az, hogy amikor szembesül egy implantátum árral, az esetek többségében az csak az alapár, amiben a kiegészítő elemek ára és az azokkal történő munka költsége nincs benne. Különösen így van ez a kétfázisú implantátum esetében.

Kialakulóban van egy másfajta árképzési módszer, az úgynevezett csomagár, amit nagyon kevés helyen használnak még. Csomagár alkalmazásakor a pácienst nem zavarja meg a sok elnevezés és a hozzájuk tartozó árak, amikről gyakran azt sem tudja mit jelentenek. Ezt a fajta árazást gyakorlatilag lehetetlen összehasonlítani más, hasonló szolgáltatást ajánló intézmények hagyományos módon kalkulált árával. A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal csomagár egyszerűen és tévedés nélkül összehasonlítható más, ugyanezt az ármegállapítási módszert használó fogászatok áraival!

Mondjuk, ha valakinek egy komplett fogsorra van szüksége, akkor ő kizárólag arra az összegre kíváncsi, amennyibe a fogpótlás kerül, minden ezzel kapcsolatos költséget beleértve. A csomagár egy átgondolt, implantátum-alkatrész-eszköz-munkadíj kalkuláció eredménye! Az így kalkulált fogpótlás ár kedvezőbb a páciensek számára, mert egyértelmű és áttekinthető. Megjegyezzük, mi is csomagár árképzési módszerrel dolgozunk. Kérjük tekintse meg csomagár listánkat.

Az egyszerűségén és átláthatóságán túl, a csomagár rendszerint alacsonyabb, mint amikor elemenként történik az árazás. A csomag-ár használatával jelentősen javul az adott szolgáltatás, esetünkben a fogpótlás implantátummal ár-érték aránya. A két árazási módszerrel kalkulált álak között olykor jelentős különbség lehet. Nevek említése nélkül, itt egy magyar példa. Az iliDent FOGPÓTLÁS #2 csomagár 2 345 000 Ft. Egy másik budapesti fogászat ugyanezért a kezelésért 2 950 000 Ft-ot kér. Mindkét esetben ugyanarról a szolgáltatásról van szó, de az iliDent ára csomagár, a másiké nem. Ez a különbség elég nagy ahhoz, hogy érdemessé tegye a keresgélést a legkedvezőbb ár megtalálására.

Mivel jellemző, hogy külföldön élők Magyarországra jönnek fogászati kezelésre, hasonlítsuk össze, a teljes száj rehabilitáció a felső vagy alsó állcsontra, tartós ideiglenes fogsor kezelés árát. Nézzünk egy olyan példát, ahol az utazási és elszállásolási költségek magasak. Vajon megéri e egy az USA-ban élő számára, hogy Magyarországra utazzon? Ez esetben fizetnie kell az utazás, az elszállásolás és az ellátás költségeit is, amivel hazai kezeléskor nem kell számolnia. Szándékosan választottunk egy földrajzilag távolabb fekvő országot, mert így jobban szembetűnő, hogy még az európainál lényegesen drágább utazási költségek ellenére is érdemes a magyarországi kezelést választani.

Az bekerülési költség számításakor az alábbi főbb szempontokat vettük figyelembe. Ingyenes konzultáció. Mig nálunk a konzultáció ingyenes, az USA-ban 150-200 USD-t kell fizetni érte. Kedvező szállás és repülőjegy árak. A cikk írásakor, az EU-USA viszonylatában rendkívül kedvezőek a repülőjegy árak. Az online elküldhető röntgenfelvétel alapján viszonylag pontos árajánlat adható, aminek alapján eldönthető megéri e utazni vagy sem. Ami az elszállásolást illeti, egy négy csillagos szálloda vagy apartman 50-60 USD körül van Budapesten.

Kiváló ár-érték arány. A fogpótlás ár egyfázisú implantátummal ár-érték aránya még úgy is rendkívül kedvező, hogy a külföldiek számára extra költségek vannak. A cikk írásakor egy USD 300 HUF. Minőségi fogászati ellátás. Nagyot téved az, aki azt gondolja, hogy a viszonylagos alacsony magyarországi árak alacsonyabb színvonalú kezelést jelentenek. Miután Magyarország az EU tagja, a fogászati kezelésekkel kapcsolatos elvárások és előírások az EU-s szabványokhoz igazodnak és felelnek meg. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a magyarországi magánrendelők fogászati kezelése ugyanolyan színvonalú, mint egy németországi vagy amerikai.

Konkrét árösszehasonlítás HU-USD viszonylatban, egy komplett alsó vagy felső állcsont implantátum beültetés + tartós ideiglenes fogsor kezelés esetében.

Száj rehabilitáció (egy állcsont)Mouth rehabilitation (single jaw)iliDentUSA
Konzultációs DíjConsultation FeeIngyenes$250.00
8 - 10 implantátum beültetés8 - 10 implants$6,500.00$22,000.00
Tartós ideiglenes fogsorLong term temporary denture$00.00$8,000.00
Repülőjegy árAir ticket$700.00NA
Elszállásolás (4 éjszaka)Accommodation (4 nights)$300.00NA
Egyéb kiadásokOther expenses$500.00NA
Összesen:Total:$8,000.00$30,250.00

Lehet, hogy a számok nem fillérre pontosak és intézményenként némileg eltérők lehetnek, de az arányok helyesek. Egyértelmű, hogy még az utazási és elszállásolási plusz költségek ellenére is érdemes Magyarországra utazni fogászati kezelésre, különösen implantátum beültetés céljából.

Kérjük, hogy fogpótlás ár egyfázisú implantátummal ügyben ne hagyatkozzanak csak a mi megállapításainkra, végezzen saját kutatást. Nyilvánvalóan nálunk sokkal tájékozottabb a saját környezete árait illetően, ezért hasonlítsa össze a kiszámított össz’ költséget a mi rejtett költségektől mentes, átlátható csomag árainkkal. Minden bizonnyal lesznek eltérések a táblázatunkhoz képest, de az arányok nagy valószínűséggel hasonlók lesznek. Biztosak vagyunk abban, hogy megéri Magyarországra jönni egyfázisú Implantátum beültetés kezelésre.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 iliDent.com 




2021. augusztus 21., szombat

FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS GYAKORI KÉRDÉSEK

Gyakori kérdések a fogászati implantátum beültetés kezeléssel kapcsolatban

 Bármilyen furcsán hangzik is, fogazatunk az egyik legfontosabb „szervünk” hiszen az egészséges fogazat előfeltétele az általános egészségnek. Ezért, a fogainkkal való törődés alapvető érdekünk és feladatunk. Ebből következően, azok elhanyagolása, az egyik legrosszabb, amit saját a saját egészségünk ellen tehetünk. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden figyelmeztetés ellenére, sokan nem fordítanak kellő figyelmet a fogazatukra, így túlságosan is korún jutnak el a legrosszabb fázisig, a fogvesztésig. Amire egyetlen orvosság van, a fogpótlás, aminek számos formája ismert. Az egyik leginnovatívabb az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum beültetés, illetve az ilyen implantátumon rögzített fogpótlás. A következőkben számba vesszük az ezzel a témával kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdéseket.

Miért az implantátum beültetés a legjobb fogpótlás megoldás számomra?
Ez egy olyan kérdés, aminek eldöntésében elsőként és mindenekelőtt a saját konzerváló fogorvosunk véleményét kell kikérni. Ez akkor is így van, ha egyébként ő maga - nagy valószínűséggel - nem foglalkozik ezzel a fajta fogpótlással. A döntéshez szükséges információkat tehát megkaphatjuk a saját fogorvosunktól, a közvetlen környezetünkben élőktől, amikor saját tapasztalat alapján hallunk véleményeket. S végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, rengeteg hasznos információt találhatunk az interneten.

Hogyan találhatom meg az egyfázisú implantológiában jártas legjobb szájsebészt?
Miután minden kétséget kizáróan eldöntöttük, hogy a fogpótlás implantátummal a legjobb megoldás számunkra, az első kérdés az, hogyan találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb szájsebészt? Olyan szakembert keressünk, aki mind tudás, mind pedig gyakorlati tapasztalat tekintetében a legjobb ezen a téren. Elsőként erre a kérdésre is a saját fogászunknál kell keresni a választ. Nagy valószínűséggel tud ajánlani valakit, akivel felvehetjük a kapcsolatot vagy valaki mást, akinek van ilyen ismerőse. Manapság a másik nagyon is kézenfekvő lehetőség az internet, ahol megfelelő kulcsszavak használatával több olyan fogászatot is találhatunk, akik ajánlanak egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlást.

Nos, a választás nem egyszerű feladat vagy talán inkább ez a legnehezebb. Miután az egészségünkről, és egy viszonylag drága beavatkozásról van szó, fontos, hogy körültekintően járjunk el a kiválasztásnál. Mint általában más területeken, így az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlás igénybevétele esetében is fontos a kitartó, következetes keresgélés és kutatás, az ezt a fajta kezelést ajánló intézmények, illetve szájsebészek között. Nézzük meg a Facebook oldalakat, olvassunk véleményeket, s hacsak lehetséges beszéljünk olyanokkal, akit a kiválasztani kívánt szájsebész kezelt. Jelen cikk írásakor még csak kevesen ajánlanak egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokkal történő teljes fogpótlást, ami nem könnyíti meg a feladatunkat...

Egész pontosan mi az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum?
A fogászati implantátum kiváló minőségű titánium ötvözetből készült mű-foggyökér. Jelenleg két, leginkább elterjedt implantátummal történő fogpótlás módszer létezik: a hagyományos kétfázisú és legújabb, az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum. Ezen az oldalon található egy jó összehasonlító táblázat, amelyből megismerhetjük a két módszer közötti legfontosabb különbségeket. Ez, és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy az egyfázisú implantátum használatának vannak határozott előnyei, ami miatt sokan választják ezt az implantátumot.

Mennyi időt vesz igénybe az egyfázisú implantátummal történő fogpótlás?
Bármennyire is hihetetlenül hangozik, de az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum felhasználásával történő fogpótlás, teljes száj rehabilitáció esetén (alsó és felső fogsor) 4-5 nap alatt elkészülhet! A folyamat nagyjából a következő:

1. alkalom: IMPLANTÁCIÓ - A fogászati kezelésre nem alkalmas fogak kihúzása, az adott esetben szükséges számú, azonnal terhelhető implantátum beültetése, mintavétel.
2. alkalom: VÁZPRÓBA - Az ideiglenes fémváz próbája, beállítása
3. alkalom: FOGSOR PRÓBA - A fémvázon rögzített, tartós ideiglenes fogsor beállítása.
4. alkalom: ÁTADÁS - Az utolsó igazítások a kész fogsoron, s végül az ideiglenes fogsor átadása.
5. alkalom:KONTROLL - Utolsó ellenőrzések, ha szükséges röntgenfelvétel készítése és a végső beállítások, igazítások elvégzése.

A fentiekben röviden összefoglaltuk az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum legfontosabb jellemzőit. Megtudhattuk, hogy a másik legelterjedtebb implantációs módszer a hagyományos, kétfázisú implantátum, amellyel szemben az azonnal terhelhető implantátumnak vannak határozott előnyei. Ezek az előnyök elsősorban a rövid megvalósulásban mutatkozik meg, továbbá abban, hogy ez a módszer erősen csonthiányos pácienseknél is alkalmazható.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020
iliDent.com




2021. augusztus 19., csütörtök

EGYFÁZISÚ AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUM GYAKORI KÉRDÉSEK

Gyakori kérdések az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum beültetéssel kapcsolatban

 Bármilyen furcsán hangzik is, fogazatunk az egyik legfontosabb „szervünk” hiszen az egészséges fogazat előfeltétele az általános egészségnek. Ezért, a fogainkkal való törődés alapvető érdekünk és feladatunk. Ebből következően, azok elhanyagolása, az egyik legrosszabb, amit saját a saját egészségünk ellen tehetünk. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden figyelmeztetés ellenére, sokan nem fordítanak kellő figyelmet a fogazatukra, így túlságosan is korún jutnak el a legrosszabb fázisig, a fogvesztésig. Amire egyetlen orvosság van, a fogpótlás, aminek számos formája ismert. Az egyik leginnovatívabb az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum beültetés, illetve az ilyen implantátumon rögzített fogpótlás. A következőkben számba vesszük az ezzel a témával kapcsolatban felmerülő leggyakoribb kérdéseket.

Miért az implantátum beültetés a legjobb fogpótlás megoldás számomra?
Ez egy olyan kérdés, aminek eldöntésében elsőként és mindenekelőtt a saját konzerváló fogorvosunk véleményét kell kikérni. Ez akkor is így van, ha egyébként ő maga - nagy valószínűséggel - nem foglalkozik ezzel a fajta fogpótlással. A döntéshez szükséges információkat tehát megkaphatjuk a saját fogorvosunktól, a közvetlen környezetünkben élőktől, amikor saját tapasztalat alapján hallunk véleményeket. S végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, rengeteg hasznos információt találhatunk az interneten.

Hogyan találhatom meg az egyfázisú implantológiában jártas legjobb szájsebészt?
Miután minden kétséget kizáróan eldöntöttük, hogy a fogpótlás implantátummal a legjobb megoldás számunkra, az első kérdés az, hogyan találjuk meg a számunkra legmegfelelőbb szájsebészt? Olyan szakembert keressünk, aki mind tudás, mind pedig gyakorlati tapasztalat tekintetében a legjobb ezen a téren. Elsőként erre a kérdésre is a saját fogászunknál kell keresni a választ. Nagy valószínűséggel tud ajánlani valakit, akivel felvehetjük a kapcsolatot vagy valaki mást, akinek van ilyen ismerőse. Manapság a másik nagyon is kézenfekvő lehetőség az internet, ahol megfelelő kulcsszavak használatával több olyan fogászatot is találhatunk, akik ajánlanak egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlást.

Hogyan válasszam ki a megfelelő implantológust?
Nos, egy nem egyszerű feladat vagy talán inkább a legnehezebb. Miután az egészségünkről, és egy viszonylag drága beavatkozásról van szó, fontos, hogy körültekintően járjunk el a kiválasztásnál. Mint általában más területeken, így az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum fogpótlás igénybevétele esetében is fontos a kitartó, következetes keresgélés és kutatás, az ezt a fajta kezelést ajánló intézmények, illetve szájsebészek között. Nézzük meg a Facebook oldalakat, olvassunk véleményeket, s hacsak lehetséges beszéljünk olyanokkal, akit a kiválasztani kívánt szájsebész kezelt. Jelen cikk írásakor még csak kevesen ajánlanak egyfázisú, azonnal terhelhető implantátumokkal történő teljes fogpótlást, ami nem könnyíti meg a feladatunkat...

Egész pontosan mi az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum?
A fogászati implantátum kiváló minőségű titánium ötvözetből készült mű-foggyökér. Jelenleg két, leginkább elterjedt implantátummal történő fogpótlás módszer létezik: a hagyományos kétfázisú és legújabb, az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum. Ezen az oldalon található egy jó összehasonlító táblázat, amelyből megismerhetjük a két módszer közötti legfontosabb különbségeket. Ez, és a gyakorlati tapasztalatok is azt mutatják, hogy az egyfázisú implantátum használatának vannak határozott előnyei, ami miatt sokan választják ezt az implantátumot.

Mennyi időt vesz igénybe az egyfázisú implantátummal történő fogpótlás?
Bármennyire is hihetetlenül hangozik, de az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum felhasználásával történő fogpótlás, teljes száj rehabilitáció esetén (alsó és felső fogsor) 4-5 nap alatt elkészülhet! A folyamat nagyjából a következő:

1. alkalom: IMPLANTÁCIÓ - A fogászati kezelésre nem alkalmas fogak kihúzása, az adott esetben szükséges számú, azonnal terhelhető implantátum beültetése, mintavétel.
2. alkalom: VÁZPRÓBA - Az ideiglenes fémváz próbája, beállítása
3. alkalom: FOGSOR PRÓBA - A fémvázon rögzített, tartós ideiglenes fogsor beállítása.
4. alkalom: ÁTADÁS - Az utolsó igazítások a kész fogsoron, s végül az ideiglenes fogsor átadása.
5. alkalom:KONTROLL - Utolsó ellenőrzések, ha szükséges röntgenfelvétel készítése és a végső beállítások, igazítások elvégzése.

A fentiekben röviden összefoglaltuk az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum legfontosabb jellemzőit. Megtudhattuk, hogy a másik legelterjedtebb implantációs módszer a hagyományos, kétfázisú implantátum, amellyel szemben az azonnal terhelhető implantátumnak vannak határozott előnyei. Ezek az előnyök elsősorban a rövid megvalósulásban mutatkozik meg, továbbá abban, hogy ez a módszer erősen csonthiányos pácienseknél is alkalmazható.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020
iliDent.com




2021. augusztus 18., szerda

FOGBEÜLTETÉS IMPLANTÁTUMMAL – FOGPÓTLÁS HAGYOMÁNYOS MÓDON

 

A fogbeültetés implantátummal és a hagyományos fogsor között alapvető különbségek vannak

Azt mindenki tudja, hogy a foghiányos állapot több szempontból is hátrányos helyzetet jelent. Feltehetően azzal is sokat tisztában vannak, hogy a rágáshoz egészséges fogazat szükséges, hiszen megfelelő rágási képesség fontos feltétele az elfogyasztott étel gyors és hatékony megemésztésének. És azt még meg sem említettük, hogy a kellemes, bizalomgerjesztő megjelenés elképelhetetlen egészséges, ápolt fogazat nélkül. Sajnos, fogaink állapota, a még oly’ körültekintő fogápolás mellett is romolhat az idő múlásával. A fogazat romlásának végső stádiuma az, amikor fogpótlás válik szükségessé. Erre két ismert megoldás létezik, az egyik a fogbeültetés implantátummal, a másik a hagyományos módon készített protézis. Ebben az írásban a két megoldás közötti különbségekről lesz szó ebben.

Általában elmondjuk, hogy a fogbeültetés az implantátum beültetés köznyelvben elterjedt elnevezése, ezért mi is használjuk. Nyilvánvalóan nem műfog kerül beültetésre, hanem implantátum, amire azután a műfogat rögzítik.

Mielőtt fogpótlásra kerülne sor, az első és legfontosabb lépés a fogazat állapotának alapos vizsgálata és a diagnózis megállapítása. Ennek során a fogorvos vagy implantológus nem csak a még meglévő fogakat, de fogcsontot és a teljes szájüreget vizsgálja, amiben egy, a helyszínen készült panoráma röntgenfelvétel is a segítségére van. A vizsgálat során eldől, hogy az adott páciens számára milyen megoldások lehetségesek. Ha a fogpótlás lehetséges implantátummal, az egyben azt is jelenti, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű csontozat áll rendelkezésre. Egyfázisú implantátum használatakor, gyengébb minőségű és kevesebb csontozat esetén is lehetséges a fogbeültetés implantátummal.

A hagyományos módon történő fogpótlást általában akkor alkalmazzák, amikor van néhány, a műfogat stabilan megtartani képes egészséges fog akár a felső, az alsó vagy mindkét állcsontban. Az így kialakított fogpótlás neve híd, miután az egészséges fogak pillérként tartják a műfoga(ka)t. A híd, hasonlóan a teljes fogsorhoz, fémvázra rögzített, élethű fogakból áll és általában nem kivehető a páciens által.

A hagyományos fogpótlás másik formája az, amikor nincs ellátásra alkalmas fog a rögzítéshez, illetve valamilyen ok miatt a fogbeültetés implantátummal nem lehetséges. Ekkor a hagyományos módon készült protézis az egyetlen lehetséges megoldás. Ez esetben maga a fogsor hasonló módon készül, azaz fémvázon rögzített műfogakból áll, mint a hídnál, de maga a rögzítés a páciens általi ragasztással történik.

Az állcsontba beültetett fogászati implantátum feladata a műfogak biztonságos rögzítése, mint például a fogbeültetés implantátummal esetében is. Ez a fajta fogpótlás számtalan előnye miatt világszerte gyorsan terjed, így hazánkban is. Ha a fogpótlás implantátummal történik, egy vagy több fog pótlásakor nem kell az egészséges fogakat lecsiszolni azért, hogy a fog vagy a híd valamihez rögzíthető legyen. Az implantátumok típusától függően vagy az íny felmetszésével vagy egyszerűen, a fogínyen keresztüli fúrással ültetik be, mint például az azonnal terhelhető implantátumokat.

Ezek után térjünk rá a hagyományos protézis és a fogbeültetés implantátummal fogpótlás közötti fontosabb különbségekre. Milyen előnyök, illetve hátrányok jellemzik a kétféle fogpótlási megoldást.

- esztétika - Az esztétikai szempontból a fogbeültetés implantátummal nagyon hasonlít egy helyesen gondozott, eredeti fogsorra. A szakszerűen elkészített fogsort nagyon nehéz megkülönböztetni egy eredeti fogaktól, oly’ annyira természetes benyomást kelt.

- tartósság - A fogsort tartó implantátumok kiváló minőségű titánium ötvözetből készülnek, amelyek erősek, stabilak és tartósak. Megfelelő gondozás mellett, a fogászati ​​implantátum gyakorlatilag egy életre szól. Ugyanakkor, a hagyományos protézis élettartama sokkal rövidebb, mivel kevésbé tartós anyagokból készül és gyorsan instabillá válik.

- a szomszédos fogakra gyakorolt hatás - Ha a fogpótlás implantátummal történik a szomszédos ép fogak érintetlenül maradnak, ezáltal meghosszabbodik az élettartamuk. Ugyanakkor, a hagyományos hidakat a szomszédos fogakhoz kell rögzíteni és már egyetlen fog pótlásához is két egészséges fogat kell lecsiszolni.

- funkció - További hátrány a hagyományos fogpótlásnál, hogy sajnos, még a legnagyobb körültekintéssel elkészített protézisek sem elég stabilak, gyenge harapási erőt biztosítanak és ezért a rágás sem tökéletes. Igen gyakran hangképzési problémák lépnek fel, ami által a beszéd természetellenessé válhat. Ugyanakkor, ha a híd vagy fogbeültetés implantátummal készül, akkor az teljesen stabil és tökéletesen funkcionál, mert a fogcsontba rögzített implantátumok megfelelő stabilitást biztosítanak. Nincs gond a rágással, a hangképzéssel és abszolút esztétikus.

- költség - A fogbeültetés implantátummal költsége a fogazat és az állcsont állapotától függően változik és persze attól is függ, hogy egyetlen fogról van e szó vagy teljes fogsorról. Általánosságban igaz, hogy ez a fajta fogpótlás lényegesen drágább, mint a hagyományos módon készített, ragasztott protézis.

Az implantátum beültetés egy szájsebészeti műtét, azonban az implantáció során használt speciális eszközök, főleg a nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült implantátumok meglehetősen drágák, ami az egész műveletet megdrágítja.  Autós hasonlattal azt mondhatnánk, hogy ha a hagyományos protézis a Suzuki, akkor az implantációs fogpótlás a Lexus...

Mint a fenti írásból megtudhattuk, számos és jelentős különbség van a fogbeültetés implantátummal és a hagyományos módon készített protézisek között. Az így szerzett tudás hasznos lehet azok számára, akiknek e két megoldás között kell választaniuk. Ár-érték arány alapján, annak, aki megengedheti magának, mindenképpen ajánlott a fogpótlás implantátummal megoldást választania.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2020 ImmediateLoadingImplants.com



2021. augusztus 11., szerda

HELYES FOGTISZTÍTÁS, HOGYAN ÁPOLJUK ÉS VÉDJÜK A FOGAINKAT

A helyes fogtisztítás és fogápolás sok kellemetlenségtől ment meg bennünket

A helyes fogtisztítás állandóan visszatérő téma, ami érthető is, hiszen a fogegészség rendkívül fontos nem csak a fogazat, de a szervezet általános egészségét tekintve is. Sajnálatos, hogy a fogápolás fontossága nem kapja meg a témát megillető figyelmet, a napi tevékenységek között. Tény, hogy a többség elhanyagolja a szájhigiéniát, pedig a helyes fogápolás sok kellemetlenségtől és kiadástól menthet meg bennünket. Egy nem régen készült statisztika szerint Magyarország lakosainak csupán 1,7%-a tesz eleget az elvárható szájhigiéniai elvárásoknak, értsd: ápolja helyesen és rendszeresen a fogazatát. Ez meglehetősen lehangoló állapot.

Szomorú tény az is, hogy a gyermek fogápolásra, valamint gyermek fogászati kezelésre Európában mi magyarok fordítjuk a legkevesebb figyelmet és költjük a legkevesebb pénzt. Ugyanakkor például, a felmérések szerint 10 kisgyermekből nyolcnak fogszabályozás kezelés kellene, hogy egyéb, a gyermekfogászattal kapcsolatos problémát ne említsünk. Ez a szülők réséről megnyilvánuló felelőtlenség elítélendő, hiszen egy kisgyermekektől nem várható el, hogy felelősséggel viselkedjen a fogazatát illetően.

A helyes fogtisztítás alapja a napi kétszeri fogmosás. Ez a leghatékonyabb módszer fogaink tisztántartására, a fogak egészségének megóvására. Fontos tudni, hogy kizárólag a rendszeres és megfelelő időtartamú, alapos fogtisztítás hatékony. Tulajdonképpen minden étkezést követően fogat kellene mosnunk, de legalább is szájat öblítenünk, amennyiben lehetséges. A kielégítő eredmény érdekében legalább három percig, de a kívánatos tisztaság érdekében, nagyjából öt percig szükséges tisztítani a fogainkat.

Még a körültekintő, helyes fogtisztítás után is lehetnek olyan helyek, amit a fogkefe sörtéi nem érnek el, emiatt ajánlott a fogselyem használata fogmosás után. A fogselyemmel tökéletesen megtisztíthatók ezek a helyek is Mivel az egyhangú, monoton tevékenység miatt könnyen elveszhet az időérzékünk egy-két percnyi fogtisztítás után már nehéz megmondani, konkrétan mennyi idő telt el. Ezért ajánlott egy órát tartani a fürdőszobában, mert így biztosak lehetünk benne, hogy kellő ideig tart a fogmosás. Egy bizonyos idő elteltével óra nélkül is képesek leszünk a szükséges fogmosási idő betartására.

Az tudni kell, hogy a túlságosan lágy fogkefe nem igazán alkalmas a helyes fogtisztítás elvégzésére. Sokkal alkalmasabb az olyan, kemény sörtéjű fogkefe, amit még nem érzünk kellemetlennek vagy ha mégis, akkor lassan és fokozatosan ugyan, de idővel térjünk át kemény sörtőjű fogkefére. Fogápolás közben óvatosan a fogínyt is dörzsölni, tisztítani kell. Ezzel egyrészt eltávolítjuk az ínyen megtapadt lepedéket és ételmaradékot, de ami szintén fontos, az íny jobb vérkeringésére is pozitív hatással lehetünk.

Még a legkörültekintőbb fogtisztításkor is lehetnek olyan helyek, ahova a fogkefe nem ér el, ezért a helyes fogtisztítás megkívánja a fogselyem használatát is. Ennek segítségével tökéletesen szennyezésmentessé tehetjük a fogainkat. Minél jobban betartjuk ezeket a fogtisztítási ajánlásokat, annál kisebb az esélye a fogkő képződésnek, pontosabban, annál lassabban rakódik le fogkő a fogakra.

A helyes fogtisztítás, de egészségügyi szempontjából is fontos a megfelelő fogkrém kiválasztása. Ne sajnáljuk a pénzt, kizárólag kiváló minőségű fogkrémet vásároljunk. Ha van rá lehetőségünk használjunk bio és mindenképpen flórmentes fogkrémet! Az ilyen fogkrémek hatékonyak és nincsenek egészségre káros mellékhatásai.

Fordítsunk fokozott figyelmet a kisgyermekek fogápolására. Körkörös és/vagy függőleges mozdulatokkal tisztítsuk fogaikat, különösen az első időkben. Fontos az is, hogy a mozdulatokat az ínytől indulva kezdjük el. A nyelv tisztítására is érdemes időt szentelni, mert az ott megtelepedő lepedék káros lehet a szájegészség szempontjából. A csak néhány foggal rendelkező gyermekeknél nem ajánlott fogkrém és a kemény sörtéjű fogkefe használata.

Legyünk türelmesek a gyermekekkel. A fogazat állapota egy életre meghatározhatja a gyermek saját magáról alkotott képét és befolyásolhatja felnőttkori magatartását a helyes fogtisztítás tekintetében. Arra kell törekedni, hogy a gyermek számára játékosnak tűnjön a fogtisztítás. Ezt fokozhatjuk azzal, ha plakkfestő tablettát használunk vagy például versenyzünk velünk, hogy ki mossa hosszabb ideig a fogát és így tovább. Így elérhetjük, hogy örömmel és jókedvvel végezzék el ezt a fontos feladatukat a fürdőszobai tükör előtt.

Az általános testápolásnak fontos eleme a helyes fogtiszttás. Minél inkább betartjuk a fogápolás írásunkban megfogalmazott szabályait, annál kevesebb problémánk lesz a fogainkkal és annál inkább kitolhatjuk a fogpótlás szükségessé válásához vezető időt. Szintén a fogápolás részének kell tekinteni a rendszeres, szakember által végzett fogkőeltávolítást és a fogaink félévenkénti ellenőrző vizsgálatát. Mindezzel nagy szolgálatot teszünk a fogaink egészségének megvédése érdekében és rengeteg pénzt spórolunk meg a későbbiekben. Minden további, a helyes fogápolással kapcsolatos kérdésével forduljon hozzánk bizalommal.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021
iliDent.com



 

2021. augusztus 7., szombat

FOGÁPOLÁS, HOGYAN MOSSUK HELYESEN A FOGAINKAT


 Fogápolás, ugyan már, mindenki tudja, hogyan kell fogat mosni! Valóban?

Állandóan visszatérő téma a fogápolás fontossága, hiszen a fogaink egészsége nagyon fontos nem csak a fogazat, de az általános egészség szempontjából is. Helytelen, hogy a fogainkkal való törődés nem kap kellő figyelmet mindennapi tevékenységeink között. Kétségtelen tény, hogy az emberek többsége nem fordít kellő figyelmet a szájhigiéniára ami pedig később sok kellemetlenség okozója lehet. Egy közelmúltbeli statisztika szerint Magyarország népességének csupán 1,7%-a felel meg az elvárható szájhigiénés követelményeknek, értsd: tisztítja rendszeresen és helyesen a fogait. Ez meglehetősen lehangoló statisztika...

Ugyancsak sajnálatos tény, hogy a gyermekek fogápolására, fogászati kezeléseire a magyarok költenek a legkevesebbet Európában. Közben például 10 magyar gyermekből nyolcnak fogszabályozásra lenne szüksége, hogy más, gyermekfogászati problémát már meg se említsünk. Ez határozott felelőtlenség a szülők részéről, hiszen a gyermekektől még nem várható el, hogy felelősséggel viseltessenek saját egészségüket illetően.

Visszatérve a fogápolás témára naponta legalább kétszeri fogmosás ajánlott. Ez a legbiztosabb módszer fogaink egészségének megőrzésére, ám kizárólag a rendszeres, megfelelő ideig tartó és alapos fogmosás lehet hatékony. Valójában minden étkezés után fogat kellene mosni vagy szájat öblíteni, ha ez lehetséges. A megfelelő tisztítóhatás eléréséhez minimum 3 percig, de az ideális hatás érdekében 5 percig szükséges tisztítani a fogakat.

A fogkefékről tudni kell, hogy a túlságosan lágy fogkefe nem alkalmas a megfelelő tisztításra. Használjunk olyan kemény sörtéjű fogkefét, ami még nem kellemetlen vagy ha igen, akkor fokozatosan térjünk át kemény sörtőjű fogkefére. Fogmosás közben óvatosan ugyan, de a fogínyt is dörzsölni kell. Így, azon túl, hogy eltávolítjuk az ínyre tapadt ételmaradékot és lepedéket, az íny vérkeringésére is jótékony hatással vagyunk.

Még a legkörültekintőbb fogápolás ellenére is akadhatnak olyan helyek, ahova a fogkefe sörtéi nem érnek el, ezért fogmosás után javasolt a fogselyem használata. Ezzel a módszerrel tökéletesen megtisztíthatjuk a fogazatunkat. Mivel a monotonitás következtében könnyen elveszíthetjük időérzékünket, egypercnyi fogmosás után már nehéz megállapítani, hogy mennyi ideje csináljuk. Ennek elkerülésére érdemes egy órát elhelyezni a fürdőszobában, ami segíthet abban, hogy kellő ideig tartson a fogmosás. Egy idő után óra nélkül is képesek vagyunk betartani a szükséges fogmosási időt.

A fogápolás szempontjából nagyon fontos a megfelelő fogkrém kiválasztása. Fordítsunk fokozott figyelmet arra, hogy kizárólag jó minőségű fogkrémet vásároljunk. Lehetőleg bio és mindenképpen flórmentes fogkrémet válasszunk, illetve használjunk, mert ezeknek nincsenek kedvezőtlen mellékhatásai.

A kisgyermekek fogát mindig körkörös és/vagy függőleges mozdulatokkal mossuk az első időkben, és a mozdulatokat az ínytől indulva kezdjük el. A nyelv tisztítására is érdemes időt szentelni, mert az ott megtelepedő lepedék káros lehet a szájegészség szempontjából. A csak néhány foggal rendelkező gyermekeknél nem ajánlott fogkrém és a kemény sörtéjű fogkefe használata.

A fogápolás tekintetében (is) legyünk türelmesek kisgyermekekkel. A fogak egészsége egy életre meghatározza a gyermekek saját magukról alkotott képét, továbbá a rossz fogak szövődményeket is okozhatnak. Törekedjünk arra, hogy játéknak tűnjön a fogmosás. Használjunk plakkfestő tablettát, versenyezzünk, hogy ki bírja tovább a fogmosást és így tovább. Ily’ módon elérhetjük, hogy gyermekeink örömmel és jókedvvel végzik el azt a nagyon fontos néhány percet a fürdőszobai tükör előtt.

A fogápolás alapvető része az általános higiéniai testápolásnak. Minél jobban betartjuk a fogmosás itt megfogalmazott alapvető szabályait, annál kevesebb gondunk lesz később a fogazatunkkal és annál inkább kitoljuk a fogpótlás szükségessé válásához vezető utat. A fogápolás részének kell tekinteni a rendszeres, szájhigiénikus által végzett fogkőeltávolítást, illetve a fogazatunk minimum félévenkénti ellenőrző vizsgálatát. Mind ezzel óriási szívességet teszünk önmagunknak a fogazatunk egészségének megvédése érdekében és rengeteg pénzt spórolunk meg. A fogápolással kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com

 



2021. július 27., kedd

A FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI


 A fogászati implantátum beültetés fogpótlás határozott előnyökkel jár

Amióta létezik fogorvoslás, annak célja mindig is az emberek fogainak és általános orális egészségének védelme, illetve kielégítő módon történő helyreállítása volt. Ez esztétikai és a funkcionalitás tekintetben egyaránt igaz. A mai modern fogászatban leggyakrabban előforduló kezelése a fogtömés, de rögtön utána a fogpótlás következik. A gyakorlat azt mutatja, hogy a ma ismert eljárások körül a fogászati implantátum beültetés, köznyelven fogbeültetés jelenti a legtökéletesebb megoldást. Az implantátum beültetés vonatkozhat egyetlen fog, esetleg híd, de leginkább körhíd, azaz teljes fogsor pótlására is. A következőkben a fogpótlás implantátummal kezelés előnyeiről és hátrányairól lesz szó.

A fogászati implantátum beültetés során, titánium ötvözetből készült mű-foggyökér, sebészeti úton kerül a fogíny alatti fogcsontba. Ez egy egyszerű sebészeti eljárás, különösen az egyfázisú implantátum esetében, amit a szájsebész gyakorlatilag a fogínyen át a fogcsontba fúrt lyukba csavar bele. Az íly’ módon az állcsontba beültetett implantátum rendkívül stabilan tartja meg a rárögzített koronát, hidat vagy komplett fogsort.

Napjainkban a fogászati implantátum beültetés egyre inkább terjedő fogpótlás módszernek számít, hiszen ez a megoldás közelíti meg legjobban a természetes állapotot. A fogászati problémákkal, foghiánnyal küzdők számára ismét lehetővé válik, hogy teljes életet éljenek, hiszen bármilyen ételt fogyaszthatnak, magabiztosan, bátran mosolyoghatnak nem aggódva csúnya, hiányos fogazatuk miatt
Többféle fogászati implantátum beültetés fogpótlás létezik. A rendszer két fő családra osztható: hagyományos kétfázisú implantátum és az újabb az egyfázisú implantátum. A két implantátum között sok különbség van, amiről korábbi cikkeinkben bőséges információ található. Egy dologban azonban valamennyi hasonlít, mindegyik alkalmas a természetes foggyökér helyettesítésére.

Ennek az írásnak egyik témája az egyfázisú implantátum vagy más néven azonnal terhelhető implantátum lesz, amely implantátum több szempontból is különbözik a hagyományos kétfázisúaktól. Gyakorlatilag ez is egy mű foggyökér, amit műtéti úton ültetnek be az állcsontba, épp’ úgy, mint a más típusú implantátumokat. Ennek az implantátumnak azonban olyan előnyei vannak, amivel más implantátumok nem rendelkeznek. Az egyik, talán legfontosabb előnye az, hogy az egyfázisú implantátum olyan esetekben is beültethető, amikor a csont mennyisége és sűrűsége nem megfelelő, ezért a kétfázisú implantátum nem használható.

Tekintsük át a fogászati implantátum beültetés fogpótlás jelentősebb előnyeit.

A fogászati implantátum olyan képességekkel rendelkezik, mint a természetes foggyökér. Az azonnal terhelhető implantátum ugyan egyetlen darabból áll, de számtalan formában és méretben gyártják annak érdekében, hogy minden lehetséges egyedi igénynek megfeleljen. Ez a lehetőség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egyfázisú implantátum használatával szinte bárki számára lehetővé válik ez a fajta fogpótlás.

A fogászati implantátum beültetés lecsökkenti a csontvesztés veszélyét, de legalább is lelassítja a folyamatot. A fogvesztés, illetve a foghiány egyik súlyos „mellékhatása” a csontozat sorvadása, a csontvesztés. Főként idősebb korban tovább rontja a helyzetet a csont sűrűségének és ezzel a minőségének romlása, ami miatt gyakran a hagyományos kétfázisú implantátummal már nem is lehetséges a fogpótlás

Ha a fogpótlás implantátummal történik, különösen igaz, hogy ezáltal visszaállítódik az arc eredeti struktúrája. Az előző bekezdéshez kapcsolódva, az implantátumon rögzített fogsor visszaállítja az arc eredeti formáját, így az arckifejezés ismét a régi lesz. Mind ez azért, mert a fogazatnak jelentős szerepe van az egyénre jellemző arcforma megjelenítésében. Megszokott jelenség, hogy a hosszú évekig tartó foghiányt követően, a teljes fogpótlás után, az arc szó szerint megfiatalodik.

Fogászati implantátum beültetés után, evéskor és beszéd közben nincs többé akadályoztatva. A fogpótlás implantátummal után bármilyen ételt fogyaszthat és torzításmentesen beszélhet. Mindenki szereti a ropogós héjú kenyeret, s általában az ilyen ételeket, amelyek fogyasztása csak egy szép emlék volt a fogpótlás előtt, de most ismét lehetősége nyílik rá. Nem kell többé erőlködnie, hogy ne sejpítsen, hogy a szavakat helyesen artikuláljon, mert a fogpótlás után ez is természetessé válik.

A figyelmes olvasónak minden bizonnyal feltűnt, hogy mind eddig fogászati implantátum beültetés előnyeiről volt szó és a hátrányairól nem, pedig az írás címében erről is ígértünk tájékoztatást. Nos, nem azért hagytuk az írás végére, mert a hátrányok megemlítését nem tartjuk fontosnak, hanem azért, mert a fogászati implantátumnak gyakorlatilag egyetlen hátrány van. Az pedig nem más, mint a viszonylag magas ára. A viszonylag magas jelzőt azért használjuk, mert, ha valaki elég sokáig halogatja a fogbeültetés kezelést, akkor az évek során csak nem annyit költ el konzerváló fogászati kezelésekre, mintha egyből a fogbeültetés implantátummal megoldást választotta volna

Mint láthattuk, a fogászati implantátum beültetés teljes életmódváltást tesz lehetővé. Általa ismét visszanyeri azokat a képességeket, amelyek korában teljesen természetesek voltak, de a foghiány miatt elvesztek. Tudomásul kell vennünk, hogy a tökéletesen funkcionáló fogazat - akár eredeti, akár implantátumon rögzített műfogsor - elengedhetetlen része az egészséges minőségi életnek.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2021 ImmediateLoadingImplants.com