2023. október 23., hétfő

FOGIMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS, FOGPÓTLÁS IMPLANTÁTUMMAL

Minden, amit a fogimplantátum beültetés kezelésről tudni kell

Kezdjük egy fontos megállapítással. A fogimplantátum beültetés, a fogászati implantátummal történő fogpótlás, a legtökéletesebb megoldás a hiányzó fogak pótlására! Két módszer ismert a foghiány megszüntetésére. A hagyományos módszer, amikor egy vagy néhány hiányzó fog pótlására a még meglévő, egészséges fogakat használják rögzítésre. Ha egyáltalán nincs protetikai ellátásra alkalmas fog, akkor műfogsor készül, ami nem fix, tehát a páciens eltávolíthatja. Az ilyen műfogsor rögzítése vákuumos műszájpadlással, de leginkább fogsor ragasztóval történik.

A másik módszer a fog implantátum alapú fogpótlás, ami szintén lehet korona, híd vagy körhíd, azaz teljes fogsor. Jelen cikkünkben kizárólag a fogászati implantátum beültetés témával foglalkozunk, és elmondunk minden lényeges, a fogbeültetés kezeléssel kapcsolatos tudnivalót. Ezzel útmutatást akarunk adni azok számára, akik ezt a fajta fogpótlást szeretnék választani, de nem rendelkeznek a döntéshez szükséges információval.

Ezt a cikket rendszeresen frissítjük, hogy mindig a lehető legaktuálisabb legyen. Az írásban található hivatkozások mindig naprakész oldalra mutatnak!

Néhány szó a fogimplantátum beültetés történetéről

A fogászati implantátum története és maga a fogbeültetés egy, az időben tett rendkívül érdekes utazás. Az emberiség a kezdetek óta használ fogászati implantátumot valamilyen formában a hiányzó vagy beteg fogak pótlására és kezelésére. Krisztus előtt 2500-ban az egyiptomiak egy teljes egészében aranyból készült eszköz segítségével stabilizálták a beteg fogakat. Ugyancsak ebben az időszakban a föníciaiak aranyhuzalt is használtak a meglazult, de amúgy még egészséges fogak stabilizálására. Kézirataikban visszatérően lehet olvasni fogfájásról.

Az ókorban keletkezett iratokban több helyen is utalnak arra, hogy i.sz. 300 körül elefántcsontból aranyhuzallal erősített fogászati hidat készítettek. A fogimplantátum és a fogbeültetés első bizonyítéka a maják nevéhez fűződik, i.sz. 600 körül. Fogászati implantátumként faragott kagylódarabokat használtak. A maja fogimplantátum röntgenfelvételei korrekt csontképződést mutatnak a kagylóhéjból készített fog implantátumok körül. I.sz. 800 körül a hondurasi kultúrában kőből faragott és csiszolt, állcsontba ültetett implantátum maradványokra leltek.

Európában az 1500-as évektől csaknem háromszáz éven át anyagilag rászoruló emberektől és halottakból jutottak fogakhoz, amiket allotranszplantációra használtak fel. (Az allotranszplantáció egy sejt, szövet vagy szerv átültetése egyik fajból a másikba ugyanazon a fajon belül.) Dr. John Hunter sok éven át dolgozott olyan emberekkel, akik néha sírrablással szereztek beültethető fogakat. Az 1700-as években Dr. Hunter javasolta a fogak átültetését egyik személyről a másikra, miután éveken át megfigyelte, kutatta és dokumentálta az állkapocs és a szájüreg anatómiáját.

Két testvér, Dr. Alvin és Moses Strock króm-kobalt ötvözetből készült csavaros rögzítésekkel kísérletezett az 1930-as években. Tanulmányozták hogyan helyeznek be implantátumokat sikeresen a csípőcsontba. Az így szerzett ismeretek alapján kezdetleges fogimplantátumot ültettek be emberekbe és kutyákba is. A két testvér magas elismerésben részesült az emberi fogcsontban használható biokompatibilis fém kiválasztásában végzett kutatómunkájukért. Kijelenthetjük, hogy a Strock fivérek voltak az elsők, akik sikerrel oldották meg fogászati implantátum fogcsontba történő beültetés problémáját.

A mai modern fogimplantátum beültetés technológia felfedezője
Mielőtt a fogbeültetés kezeléséről beszélnénk, a mai értelemben vett fogászati implantátumokat kell bemutatnunk. Per-Ingvar Branemark (1929. május 3. – 2014. december 20.) kutatóprofesszor és orvos ismert, mint a modern fogászati implantológia atyja. Az 1989-ben a svédországi Göteborgban megnyitott Branemark Osseointegration Centre-t (BOC) nevét alapítójáról kapta.

Branemark nevéhez fűződik a titán osseo integrációs képességének felfedezése. Rájött arra, hogy van egy fém a titán, ami tökéletesen képes szerves részévé válni az emberi csontozatnak, így a fogcsontnak is.  Az osseo csontot jelent, az integráció pedig jelen esetben beépülést.

Fogászati implantátumok és fogimplantátum beültetés módszerek
Három egymástól eltérő, de azonos célt szolgáló implantátum család és implantátum beültetés módszer létezik, amelyek közülük kettő terjedt el Magyarországon. A legismertebb a kétfázisú implantátum, a legkevésbé ismert ennek egy subperiosteal változata. A harmadik, egyre inkább népszerűvé váló fog implantátum család az egyfázisú implantátum, más néven azonnal terhelhető implantátum és fogbeültetés módszer.

Subperiosteal implantációs módszer
Kezdjük ezzel, a Magyarországon szinte teljesen ismeretlen módszerrel, aminek alapja egy fémlemez, amit a fogíny alatti fogcsonton rögzítenek. A fémlemezen implantátum csonkok vannak, később ezeken rögzítik a fogat, fogakat vagy teljes fogsort. Az implantáció a fogíny felmetszésével kezdődik, ráhelyezik a fémlemezt a fogcsontra és visszavarrják az ínyt. Az implantátum csonkokat tartalmazó fémlemezt a fölötte összehegedő fogíny rögzíti. Fontos előnye a módszernek, hogy egy viszonylag egyszerű beavatkozás, nincs szükség a fogcsont fúrásra. Harapáskor és rágáskor a nyomás a fogcsontra nehezedik, tehát nagyobb harapási erő fejthető ki az így készülő műfogsorral, mint a fogínyen nyugvóval.

Hagyományos, kétfázisú implantátum
A régebbi, a világban és hazánkban is legelterjedtebb implantátum család, valamint a kapcsolódó fogimplantátum beültetés módszer a kétfázisú implantátum. Több, mint 50 éves múltra tekinthet vissza, s mint az a nevéből is sejthető, két külön fázisban kerül beültetésre. Megbízható, kiválóan teljesítő implantátum, de hátránya, hogy csak kiváló minőségű és megfelelő mennyiségű fogcsontozatba ültethető be.

A kétfázisú fogimplantátum beültetés menete
Az ilyen implantátum beültetés történhet helyi érzéstelenítéssel, például amikor egy vagy néhány fogbeültetés kell, tehát korona vagy híd fogpótlás esetén. Amikor száj rehabilitáció szükséges, azaz teljes fogsor készül, főként teljes száj rehabilitáció esetén, szinte kivétel nélkül altatásban történik a fogimplantátum beültetés, nálunk legalább is így van. A honlapunkon feltüntetett fog implantátum beültetés csomagok, valamint a feltüntetett árak minden költséget, így az altatás árát is tartalmazzák!

A kétfázisú fogimplantátum beültetés módszer eltér az egyfázisútól. A beültetés a fogíny bemetszésével kezdődik, hogy hozzáférhetővé váljon a nyálkahártya lebeny alatti fogcsontozat. Ezután a szájsebész az előre meghatározott pontokon lyukat fúr a fogcsontba, és egy speciális kulcs segítségével becsavarja az önmetsző implantátumot. Amikor az a helyén van, úgynevezett gyógyuló csavarral zár le. Erre azért van szükség, hogy az implantátum üreges belseje érintetlen maradjon. Miután a szükséges számú implantátum beültetésre került, a felmetszett fogíny összevarrásával véget ér az első fázisa a kétfázisú implantátum beültetése.

A fogimplantátum beültetés utáni napokban jelentkezhet enyhe fájdalom és a megduzzadt fogíny érzékennyé válhat. Ezek a szervezet természetes reakciói, a beavatkozással együtt járó jelenségek. A felírt fájdalomcsillapító és a műtött terület jegelése, csökkenti a kellemetlen érzést és gyorsítja a duzzanat elmúlását. Amíg a varrat a szájban van szúró, csiklandozó érzést okozhat. A varratot általában egy hét elteltével távolítják el.

A kétfázisú implantátum beültetését követő úgynevezett csontosodási idő általában 4-6 hónap. Ez a meglehetősen hosszú idő azért szükséges, hogy az fogimplantátum csontszövetbe történő beépülése teljes biztonsággal megtörténjen. A gyógyulási, csontosodási időre a fogínyen  nyugvó, kivehető ideiglenes fogsort kap a páciens. A fogínyen nyugvó fogsor rögzítése fogsor ragasztóval történik, amii minden gyógyszertárban recept nélkül kapható.

A kétfázisú implantátum második fázisa a gyógyulási idő elteltével a fogíny formázással kezdődik. Ennek mértékét, valamint, hogy megtörtént e a szükséges csontosodás, röntgenfelvétel alapján ellenőrzi a szájsebész. Ha mindent rendben talál, akkor az időközben behegedt fogínyt ismét felmetszi, hogy hozzáférjen a fogíny alatt lévő gyógyulási csavarokhoz, amiket eltávolít az implantátumokról. Ezt követően rögzíti az úgynevezett ínyformázó csavarokat implantátumokhoz. Ez azért szükséges, hogy egy stabil implantátum-íny kapcsolat jöjjön létre. Más szóval, a természetes fogazathoz hasonló ínytapadás. Ez általában két-három hét, mert ennyi idő szükséges a megfelelő ínytapadás kialakulásához.

Amennyiben a beültetett implantátumokkal minden rendben, megkezdődhet a végleges körhíd (fogsor) elkészítése. Nálunk ez 5-10 napot vesz igénybe, a mindenkori körülményektől függően. Az első lépés a lenyomatvétellel, amit vázpróbák, majd fogszín választás követ. Amikor minden tökéletes, megtörténik a végleges híd vagy körhíd felhelyezése. Az így készített fogpótlás fix, ami azt jelenti, hogy a páciens által nem kivehető.

Körülmények, amikor nem lehetséges a kétfázisú fogimplantátum beültetés
Hiába tökéletes megoldás a kétfázisú implantátum hiányzó fog vagy fogak pótlására vannak körülmények, amikor a fogpótlás nem lehetséges kétfázisú implantátummal. Nézzünk néhányat a lehetséges okok közül.
- Elhanyagolt szájhigiénia okozta fogínybetegség.
- Nincs megfelelő mennyiségű és minőségű fogcsont.
- Előrehaladott állapotú cukorbetegség.
- Súlyos véralvadási vérképzőszervi zavarok.
- Áldott állapot. A röntgenfelvétel káros lehet a magzatra.
- Súlyos szívbetegség.
- Erős alkohol, drog vagy gyógyszer függőség.
- Bizonyos gyógyszerek rendszeres szedése. Például csontritkulás elleni gyógyszer.
- Erős dohányzás. A fogbeültetés ugyan elvégezhető, de a gyógyulás lassúbb, a fertőzés veszély nagyobb ez esetben.

Egyfázisú implantátum (azonnal terhelhető implantátum)
Ennek az implantátum családnak a neve abból ered, hogy egy fázisban kerül beültetésre. A másik, szintén gyakran használt neve azonnal terhelhető implantátum, mivel ez a fog implantátum a beültetését követően azonnal terhelhető. Az egyfázisú implantátum számos előnnyel rendelkezik a kétfázisúval szemben, ezért egyre népszerűbb az implantátum alapú fogpótlás kezelésre várók körében.

Az egyfázisú implantátum pozitív tulajdonságai
Az azonnal terhelhető implantátum egyik nagy előnye a kétfázisúval szemben az, hogy nemcsak a fogcsontba, de az állcsontba is beültethető, ezért csonthiányos esetben is beültethető. Így például olyankor is, amikor a kétfázisú már nem. Ezek az implantátumok úgy vannak kialakítva, hogy a fogimplantátum beültetés eltérő körülmények között is lehetséges.

Ahhoz, hogy az implantátum ne csak a fogcsontba legyen beültethető az szükséges, hogy ne csak függőlegesen lehessen beültetni, hanem az alsó, de különösen a felső állcsont olyan részeibe is, ahol megfelelő mennyiségű és minőségű csont áll rendelkezésre. Az egyfázisú implantátum képes arra, hogy a mindenkori szükségletnek megfelelően, a függőleges szögtől eltérő szögben is beültethető legyen.

Főleg idősebb korban előfordulhat, hogy az állcsont olyan rossz állapotban van, hogy sajnos még az egyfázisú implantátum sem alkalmazható. Ilyen esetben még mindig lehetséges a csontpótlás kezelés, ami ugyan költséges és hosszadalmas, de az esetek nagy többségében lehetővé válik az egyfázisú fogimplantátum beültetés.

Másik nagy előnye az egyfázisú implantátumnak, hogy a beültetés után azonnal terhelhető. Ez kiemelten fontos kényelmi előnye az egyfázisú fog implantátumnak. A hagyományos kétfázisú implantátum beültetést követően egy a fogínyen nyugvó, ideiglenes fogsort kap a páciens, amit ragasztania kell, naponta akár többször is, hogy stabil maradjon és elláthassa funkcióját. És mind ezt 5-6 hónapon át, ezért rendkívül kényelmetlen.

Az azonnal terhelhető implantátum alapú fogpótlásnál a tartós ideiglenes fogsor a beültetett implantátumokon rögzül, éppen úgy, mint a későbbi végleges fogsor. Ez az azonnal terhelhető implantátum óriási előnye annak ellenére is, hogy a fogimplantátum beültetés utáni időszakban nem ajánlatos az implantátumokat túlterhelni. Lehetőleg tartózkodni kell a nagy harapási, illetve rágási erőt igénylő élelmiszerek fogyasztásától.

Még egy előnyt hadd említsünk meg az egyfázisú implantátummal kapcsolatban, még pedig azt, hogy viszonylag egyszerűbb, egyszeri műtéti beavatkozással beültethetők. Ez főként azokra az esetekre vonatkozik, amikor egy vagy néhány fog pótlása szükséges. Más a helyzet száj rehabilitáció kezelés esetén, tehát amikor a teljes állcsontba implantátum kerül.

Mit értünk a száj rehabilitáció kifejezés alatt
Fogpótlás válik szükségessé olyankor, mikor egy vagy néhány fog pótlása szükséges. Ez lehet korona vagy híd. Amikor a meglévő fogak alkalmatlanok protetikai ellátásra vagy teljes foghiány van, a helyreállítás száj rehabilitáció keretében történik. A habilitáció szónak sok jelentése van, esetünkre az alkalmassá vagy képessé tétel vonatkozik. A re vissza, visszaállítást jelent, tehát a rehabilitáció olyan eljárások összessége, aminek célja egy kialakult funkcióveszteség visszaállítása, kompenzáló új képességek létrehozása. Ennek alapján a száj rehabilitáció a valamilyen okból kialakuló teljes foghiánynak és funkciójának a visszaállítása.

A száj rehabilitáció kezelés vonatkozhat a felső vagy az alsó állcsontra, de vonatkozhat mindkettőre is. Ez utóbbi neve teljes száj rehabilitáció. Ebben az utóbbi esetben mindkét állcsontba implantátum kerül, ami 4-5 órás műtétet jelent, s amit szinte kizárólag altatásban végzünk.

Száj rehabilitáció altatásban
Fentebb említettük, hogy az azonnal terhelhető implantátum szinte bárhova beültethető a felső állcsontba, ami főként csonthiányos esetben jelent nagy előnyt. Egy szájrehabilitáció 2-3 órás, egy teljes szájrehabilitáció (felső és alsó állcsont) 4-5 órás beavatkozás. Ez meglehetősen megterhelő a páciens számára helyi érzéstelenítéses fájdalomcsillapítással.

Amikor valaki több milliót fizet egy implantátum alapú fogpótlás kezelésért, joggal várja el, hogy ne csak tökéletes fogsort kapjon, de a kezelés is abszolút fájdalom- és kellemetlenség mentes legyen. Ez csak az altatásos fogimplantátum beültetés mellett garantálható. Az altatásos fogbeültetésnek feltételei vannak, amikről ezen az oldalon az implantátum beültetés altatásban blokkban lehet bővebben olvasni.

Mindent egybevetve, két fő oka van az altatásos implantátum beültetésnek, száj rehabilitáció fogpótlás esetén. Először is az, hogy a fogbeültetés hosszú időtartama miatt, a helyi érzéstelenítéssel nehezen érhető el a teljes időtartamra valóban hatékony fájdalomcsillapítást biztosítani. A második ok az, hogy túlságosan nagy felületen, túl hosszú időtartamra kell teljes érzéstelenítést biztosítani, ami - főleg a felső állcsontnál - alig lehetséges.

A száj rehabilitáció kezelés leírása
Első alkalom
- Konzultáció az implantológus szájsebésszel.
- Panoráma röntgenfelvétel és CT készítés.
- A szájüreg alapos vizsgálata.
- Szakképzett aneszteziológus által végzett Altatás.
- Fogászati ellátásra már nem alkalmas fogak eltávolítása.
- A beültetésre szánt egyfázisú implantátumok felkészítése.
- A szükséges számú fogimplantátum beültetés.
- Mintavételek a tartós ideiglenes fogsorhoz.
- Az ideiglenes fogsor elkészítése.
- Fogsor próbák, igazítások.
- A tartós ideiglenes fogsor implantátumokhoz történő rögzítése.
- Kontroll vizsgálatok.

Második alkalom
Erre, az implantátum beültetést követő hat hónap után kerül sor.
- Konzultáció az implantológus szájsebésszel.
- Panoráma röntgenfelvétel.
- A beültetett implantátumok állapotának alapos vizsgálata.
- Mintavétel a végleges fogsorhoz.
- A végleges porcellán fogsor elkészítése.
- A végleges fogsor rögzítése a beültetett implantátumokhoz.
- Kontroll vizsgálatok.

Száj rehabilitáció helyi érzéstelenítéssel
Nagyon ritkán előfordul, hogy valamilyen okból az altatásos érzéstelenítés nem ajánlott. A száj rehabilitáció ilyen esetben is lehetséges, de számolni kell némi kellemetlenséggel. Mire gondolunk? Mindenekelőtt arra, hogy a kezelés hosszabb ideig tart, hiszen a száj rehabilitáció részletekben végezhető el. Így például az első alkalommal a kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása történik. Ezt követően kerül sor a szükséges számú implantátum beültetésre a felső állcsontba, következő alkalommal pedig fogimplantátum beültetés az alsó állcsontba. Ez elképzelhető hatékony helyi fájdalomcsillapítással, de több kellemetlenséget kell elviselnie a páciensnek, mint az altatásos implantátum beültetés során.

Fogimplantátum beültetés csomagok
A fogbeültetés lehetséges egyfázisú azonnal terhelhető implantátum vagy kétfázisú implantátum használatával. Mindkét esetben implantátum beültetés történik, de mint az előzőekben már említettük, a két fogpótlás módszer között úgy a beültetés technikájában, mint a beültetett implantátumokban, jelentős eltérések vannak.

Jelenleg az alábbi implantátum beültetés alapú száj rehabilitációs csomagok léteznek:
Fogpótlás#1 felső állcsont száj rehabilitáció
Fogpótlás#1 alsó állcsont száj rehabilitáció
Fogpótlás#2 felső és alsó állcsont teljes száj rehabilitáció

A száj rehabilitáció két, egymástól jól elkülöníthető részből áll. Az első részben az implantátum beültetés történik és minden ezzel kapcsolatos teendő, míg a második rész a végleges fogsor elkészítéséről szól. A két alkalom között körülbelül 6 hónapnak kell eltelnie. Előfordul, hogy valaki négy hónap eltelte után készítteti el a végleges fogsorát, de olyan is van, aki csak egy év elteltével. Nincs konkrétan meghatározott időtartam a két kezelés között.

Fogimplantátum beültetés száj rehabilitáció csomag
Első alkalom
Műtét előtti konzultáció a beavatkozást végző implantológussal és az aneszteziológussal. Ennek során CT és panoráma röntgenfelvétel készül, aminek alapján szájüreg vizsgálat történik. Ha minden rendben van, megkezdődik az altatás. A kezelés első lépéseként a szájsebész eltávolítja a fogászati ellátásra alkalmatlan fogakat. Az asszisztens előkészíti a beültetésre kerülő egyfázisú implantátumokat és kezdetét veszi a fogimplantátum beültetés. Ugyancsak a csomag része a tartós ideiglenes fogsor a felső -, alsó - vagy mindkét állcsontra, továbbá a szükséges ellenőrző vizsgálatok.

Második alkalom
Erre a kezelésre az első alkalmat követő félév múlva kerül sor. A csomag a következőket tartalmazza: konzultáció az implantológus szájsebésszel. Ennek során elsőként panoráma röntgenfelvétel készül, amit szájüreg vizsgálat követ. Az implantológust elsősorban és mindenekelőtt a beültetett implantátumok állapota érdekli. Ha ebben a tekintetben min den rendben van, elkészülhet a végleges porcellán fogsor a felső -, az alsó - vagy mindkét állcsontra.

Fogimplantátum beültetés száj rehabilitáció csomagárak
A fogászati implantátum beültetés alapú száj rehabilitáció csomag komplett fogpótlás kezelést jelent, pontosan megfogalmazva, hogy a csomag mit tartalmaz. Ugyanez van a fogimplantátum beültetés csomagár vonatkozásában is. A honlapunkon feltüntetett csomagár mindenféle rejtett költségtől mentes ár, pontosan az, amit a páciensnek a kezelésért fizetnie kell. A zárban pici eltérés lehetséges, ami a mindenkori személyes igényektől függ.

FOGPÓTLÁS #1 FELSŐ ÁLLCSONT - CSOMAGÁR
2 200 000 HUF
(A Fogpótlás #1 Felső Csomagár tartalmazza a tartós ideiglenes fogsor árát, de a végleges fogsor árát nem.)
VÉGLEGES PORCELLÁN FOGSOR
1 000 000 HUF

FOGPÓTLÁS #1 ALSÓ ÁLLCSONT - CSOMAGÁR
2 000 000 HUF
(A Fogpótlás #1 Alsó Csomagár tartalmazza a tartós ideiglenes fogsor árát, de a végleges fogsor árát nem.)
VÉGLEGES PORCELLÁN FOGSOR
1 000 000 HUF

FOGPÓTLÁS #2 FELSŐ ÉS ALSÓ ÁLLCSONT - CSOMAGÁR
3 800 000 HUF
(A Fogpótlás #2 Csomagár tartalmazza a tartós ideiglenes fogsor árát, de a végleges fogsor árát nem.)
VÉGLEGES PORCELLÁN FOGSOROK
1 800 000 HUF

A feltüntetett árak a cikk írásakor voltak érvényben. Az aktuális fog implantátum beültetés csomagár ezen az oldalon tekinthető meg.

Lehetséges problémák a fog implantátumokkal
A blokk címe nem igazán korrekt, mert magával a fog implantátummal nagyon ritkán van probléma. Három fő probléma forrás létezik. Az egyik az implantátum, a másik a fogimplantátum beültetés, és végül a páciens csontozatának minőségi és mennyiségi változása.

Mint fentebb elhangzott, a konkrét fogimplantátum meghibásodás nagyon ritka, aránya kevesebb, mint 1%. Ezek kivétel nélkül, gyártási és/vagy anyaghibák. Fogimplantátum hiba esetén a hibás implantátumot egy hasonlóval helyettesítjük, természetesen térítés nélkül.

Szintén ritkán előforduló a fogimplantátum beültetés közben elkövetett hiba. Ez leggyakrabban abban nyilvánul  meg, hogy az implantológus rosszul ítéli meg a fogcsont állapotát egy adott helyen, ahol az nem elég vagy nem megfelelő sűrűségű. Ilyen esetben az implantátum a beültetéskor stabilnak tűnik ugyan, de a későbbi igénybevétel alatt meglazulhat és ilyenkor cserélni kell.

A leggyakrabban előforduló probléma a fogászati implantátum beültetés alapú fogpótlásnál az, hogy idővel megromlik az implantátumot rögzítő csontozat minősége. A főleg idősebb korban kialakuló csont minőség romlás mellett, a csont fogyása is okozhat problémát. Az implantátum problémák több, mint 95%-nak a befogadó csontozat minőségének és mennyiségének romlása az oka. Ez különösen jellemző a 60 év feletti páciensekre.

Előfordulhat tehát, hogy az idő elteltével a beültetett implantátumot korábban biztosan tartó csontszövet minősége romlani kezd és az implantátum nem képes tovább ellátni rögzítő feladatát. Ilyenkor sok esetben elég egy hosszabb vagy vastagabb implantátummal helyettesíteni. Ha ez nem elegendő, akkor még mindig marad a csontpótlás, mint megoldás.

Az implantológus választás jelentősége
Ez egy nagyon fontos téma. Több szempont is van, amit figyelembe kell venni az implantológus szájsebész választásnál. Természetesen a fogbeültetés ár fontos tényező, de egyáltalán nem a legfontosabb. Tudomásul kell venni, hogy a fogászati implantátum alapú fogpótlás nem olcsó mulatság. El kell fogadni azt is, hogy csak kevesen engedhetik meg maguknak, de aki igen, az ne az árakkal foglalkozzon elsősorban. Ha valaki több millió forintot fizet ki az implantátum beültetés kezelésért, az első és legfontosabb szempont a biztonság! Biztonság abban a tekintetben, hogy a legjobb kezekben van és biztos lehet abban, hogy a fogimplantátum beültetés sikeres lesz.

Ajánlott olyan fogászatot keresni, amelyik valamilyen szinten az implantátum beültetésre szakosodott. Ez alatt azt értjük, hogy az adott intézménynél van egy nagy tapasztalattal rendelkező implantátum beültetés specialista, aki kizárólag a fogbeültetés kezeléseket végez. Kérhetünk ajánlást az általános fogorvosunktól, érdeklődhetünk a rokonainknál, kollégáknál, hogy van e és milyen tapasztalata ezen a téren. Hasznos információhoz juthatunk az interneten, különösen a Google Reviews-on keresztül, mert ez utóbbiak biztosan páciensek által megfogalmazott vélemények.

Kétségtelen, hogy a fogimplantátum beültetés ár fontos tényező az implantológus választáskor. E tekintetben azonban csak akkor lehetséges korrekt összehasonlítás, ha azonos kezelést és a teljes bekerülési költséget hasonlítjuk össze. Például, száj rehabilitáció kezelés árának összehasonlítása, csak akkor korrekt, ha egy másik fogászat pontosan ugyanilyen kezelésével hasonlítjuk össze.

Egy konkrét, élő példa arra, hogy mennyire fontos a körültekintés ár összehasonlításkor. Az egyik budapesti fogászaton a száj rehabilitáció 2 100 000 forintba kerül, míg egy másikban helyen 2 200 000 forint az ár. Ez esetben nem annak van jelentősége, hogy a második helyen 100 000 forinttal többe kerül a kezelés, hanem annak, hogy ez a második ár az altatás költségét is tartalmazza! Manapság a szakképzett aneszteziológussal történő altatás 170 ezer forint körüli van, állcsontonként! Tehát jelentős az árkülönbség, a második intézmény javára.

A fogászat választásánál a fogbeültetés ár viszonylatában van egy másik fontos körülmény, amit figyelembe kell venni, mégpedig az árképzés módját. A fogászati intézmények túlnyomó többsége elemenkénti árazást alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy minden felhasznált anyagot, valamint az azokkal történő munkát is, külön-külön beárazzák. Ebből következik, hogy ugyanannak a kezelésnek az ára akár jelentősen eltérhet a fogászatoknál.

A cikk írásakor hat fogászattól kértünk árajánlatot száj rehabilitáció kezelésre, konkrétan fogimplantátum beültetés kezelést a felső állcsontra. Minden esetben pontosan leírtuk a fogazat állapotát, valamint azt is, hogy mire kérjük az árajánlatot. Négyen válaszolt érdemben. A legmagasabb és legalacsonyabb ár között csaknem ötszázezer forint különbség volt.

Alapvetően nem az árkülönbségekkel van gondunk, hanem azzal, hogy egyetlen esetben sem biztosítottak bennünket arról, hogy a végén pontosan mennyit kell fizetni! Ugyanakkor, azoknál a fogászatoknál, ahol csomagár árképzést alkalmaznak, abszolút biztosak lehetünk abban, hogy pontosan mennyibe kerül az adott száj rehabilitáció kezelés. Ha összehasonlításkor csomagárat hasonlítunk csomagárral, biztosak lehetünk, hogy korrekt eredményeket kapunk.

Egy ilyen, viszonylag hosszú írásban sem lehet a fogimplantátum beültetés alapú fogpótlás minden területére kitérni, illetve azokat ennél részletesebben tárgyalni. Írásunkban beszéltünk a fogászati implantátum történetéről, a kétfázisú és egyfázisú implantátum családokról, a fogimplantátum és a fogbeültetés különbözőségeiről. Elmondtuk az implantátum beültetés csomagár fontosabb előnyeit és a fog implantátum beültetéssel kapcsolatos lehetséges problémákat. Ha bármilyen kérdése lenne fogászati implantátum ügyben, minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolunk.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023 ImmediateLoadingImplants.com

2023. október 16., hétfő

A FOGÁSZATI IMPLANTÁTUMMAL TÖRTÉNŐ FOGPÓTLÁS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI

 Melyek a fogászati implantátummal történő fogpótlás legfontosabb előnyei és hátrányai

Még a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordul, hogy fogpótlás válik szükségessé. Ha ez bekövetkezik, két lehetőség közül lehet választani. Az egyik a mindenki által jól ismert hagyományos módszer, a másik pedig a fogászati implantátummal történő fogpótlás. Bármelyik megoldásról legyen szó, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai, amiket figyelembe kell vennie annak, akinek bármilyen okból is, de fogpótlásra van szüksége.

Ebben az írásban csak általánosságban és az összehasonlítás kedvéért beszélünk a hagyományos módszerről és inkább a fogászati ​​implantátum alapú fogpótlás lesz a téma. A fejlett fogászati technológiát képviselő fog implantátum tökéletesen alkalmas helyettesíteni a természetes foggyökeret, így a fogpótlás eredménye a természeteshez nagyon hasonló műfog vagy műfogsor lesz. A fogászati implantátummal történő fogpótlás vonatkozhat egyetlen fog, több fog, illetve száj rehabilitáció esetén, az összes fog pótlására.

A fog implantátum nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült csavar, amelyet úgy terveztek, hogy a fog vagy az állcsontba ültetve, a természetes foggyökérhez hasonlóan viselkedjen. Két implantátum család létezik, a hagyományos kétfázisú, és az azonnal terhelhető, egyfázisú implantátum. Mielőtt bővebben szó esne a fogászati implantátumokról beszéljünk a hagyományos módszerrel végzett fogpótlás előnyeiről, illetve hátrányairól.

A hagyományos fogpótlás előnyei és hátrányai.
Általánosságban elmondható, hogy a hagyományos módszerrel készített korona, híd vagy kivehető/ragasztható fogsor szinte egyetlen előnye az implantátum alapú fogpótlással szemben az, hogy jóval kevesebbe kerül. Ezen kívül semmilyen más előny nem említhető. Ez nem elsősorban azért van, mert a hagyományos fogpótlás annyira rossz, hanem azért, mert fogászati implantátummal történő fogpótlás annyira jó.

Hadd említsünk néhányat a hagyományos módon végzett fogpótlás hátrányairól, például a komplett műfogsor esetében. A leggyakrabban előforduló és talán legbosszantóbb probléma a megfelelő stabilitás hiánya. Az ilyen, nem fix fogsor rögzítése vákuumos és/vagy ragasztott megoldással lehetséges. Egyik sem jelent valóban biztonságos rögzítést a fogsor számára, így az rendszeresen elmozdul. Mivel a fogsor a fogínyen nyugszik, a rendszeres elmozdulások irritálják és feltörhetik a fogínyt, amitől az begyullad és érzékennyé válik.

Amint ez bekövetkezik, akár jelentősen csökkenhet a harapási és rágási erő, ami korlátozza az elfogyasztható élelmiszerek listáját, ez a tény viszont jelentősen csökkenti a kulináris élvezetet. Ezeknek a problémáknak egyenes következménye a biztonságérzet, a magabiztosság és az általános közérzet romlása. Az idővel bekövetkező instabilitás kivédhetetlen következménye a hagyományos módon készült, nem fix fogsoroknak.

A fogászati implantátummal történő fogpótlás előnyei és hátrányai
Figyelmen kívül hagyva a logikus sorrendet, kezdjük a hátrányokkal, mivel abból van kevesebb. Pontosabban abból csak egy van, a viszonylag magas bekerülési költség. Nem igazán vígasztaló, de igaz a mondás, ami szerint mindennek, ami igazán jó, annak ára van.

Ami bennünket illet, korrekt tájékoztatással segítünk pácienseinknek. Ez alatt azt kell érteni, hogy mindenki számára érthetően megfogalmazzuk, hogy a pontosan leírt kezelésért, pontosan mennyit kell fizetni. Mivel nem akarjuk, hogy pácienseink gyors tempóban elvesszenek az elnevezések és azok árainak tengerében, csomagár árazást alkalmazunk. Az implantátum beültetés csomag ár, ami kizárólag száj rehabilitáció fogpótlásra vonatkozik, egy, az összes költség figyelembevételével, körültekintően kalkulált bekerülési költség, ami kivétel nélkül alacsonyabb, mint a elemenkénti árazás. Pácienseinknek nincs más dolga, mint elolvasni mi tartozik a kezelésbe és mennyi a kezelésért fizetendő összeg. A szerintünk korrekt csomag árazás teljességgel kizárja a mindig oly’ kellemetlen rejtett költségeket.

Az 5 legfontosabb, a fogászati implantátummal történő fogpótlás előnyei közül
1. Stabilitás
- Míg a hagyományos fogsor instabil, elmozdulhat a helyéről, ami megnehezíti a rágást és a beszédet, addig az implantátum alapú fogsor biztonságosan a helyén marad. Fentebb említettük, hogy a teljes fogpótlás, a száj rehabilitáció kezelésen keresztül beszélünk az előnyökről és a hátrányokról. Míg a hagyományos protézis a páciens által eltávolítható, addig az implantátum alapú fogsor fix, nem eltávolítható, tehát olyan, mintha a természetes fogai lennének a szájában.

2. Nagymértékben lassítja a csontvesztést - Az igény szerint fogcsontba vagy állcsontba ültetett implantátum folyamatos nyomást fej ki a csontozatra, ami megakadályozza, de mindenképpen lassítja a csontvesztést. A fogínyre ragasztott hagyományos fogsor nem képes erre!

3. Esztétikai megjelenés - A fogászati implantátummal történő fogpótlás esetén, a fix fogsor határozottan javítja az arc esztétikus megjelenését. Akinek ilyen fogsora van úgy érzi és úgy is néz ki, mintha visszakapta volna a természetes fogait. A mosoly természetesebbé válik, az arc visszanyeri eredeti vonásait és mind ez nagymértékben növeli az önbizalmat.

4. Megszünteti az összes, hagyományos fogsorra jellemző kellemetlenséget - A fogászati implantátummal történő fogpótlás mentes mind azoktól a kellemetlenségektől, amelyek a hagyományos kivehető protézisre oly’ annyira jellemzők. A ragasztható fogsorok soha nem elég stabilak, rendszeresen elmozdulnak és feltörik a fogínyt. A beragasztásuk körülményes és sokan undorodnak a fogsor-ragasztótól. A fogászati implantátumokon rögzített fogsornál ezek a problémák nem léteznek.

5. Ha fogászat implantátum alapú fogsora van, - Gyakorlatilag nincs szüksége konzerváló fogászati kezelésekre járnia. Az implantátumon rögzített fogsor feleslegessé teszi az általános fogászati ​​kezeléseket. Mindössze évente egyszeri kontrol vizsgálat szükséges.

Összefoglalva, ha belefáradt abba, hogy a hagyományos fogsora állandó kényelmetlenséget és kellemetlenséget okoz, ha elege van abból, hogy nem képes a kedvelt, ropogós ételeit fogyasztani, ha tökéletes megjelenésre vágyik, és megengedheti magának, akkor válassza a fogászati implantátummal történő fogpótlás megoldást. Több évtizedes hazai és nemzetközi gyakorlattal rendelkező implantológusaink szívesen állnak rendelkezésre.


Felhívjuk szíves figyelmét, hogy
Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023
iliDent.com


2023. október 3., kedd

EGYFÁZISÚ FOGÁSZATI IMPLANTÁTUM VS. KÉTFÁZISÚ FOGIMPLANTÁTUM


A legfontosabb eltérések az egyfázisú fogászati implantátum és a kétfázisú fogimplantátum között 

Ha ki akarja cserélni kényelmetlen, rosszul működő kivehető protézisét vagy a fogászati ellátásra alig, vagy egyáltalán nem alkalmas fogazata miatt szenved, akkor érdemes megfontolni a fogbeültetés  fogpótlást. Az implantátum beültetés jelenleg a legkorszerűbb és leghatékonyabb megoldás a hiányzó fogak pótlására. Az egyfázisú fogászati implantátum, (más szóval azonnal terhelhető implantátum) és a kétfázisú implantátum a különbözőségeik ellenére is, kiválóan alkalmas koronák, hidak vagy teljes fogsorok rögzítésére. Ebben az írásban a két implantátum család közötti 5 legfontosabb különbségről lesz szó.

Annak az implantátumnak, amelyik egyetlen fázisban kerül beültetésre, egyfázisú fogászati implantátum a neve, azt pedig, aminek a  beültetése két lépésben történik, kétfázisú implantátumnak nevezzük. Az, hogy kinek melyik a kedvezőbb implantátum beültetés módszer, számos tényezőtől függ, de leginkább a fogcsont állapotától. Ezek után vegyük számba a legfontosabb különbségeket.

1. Implantátum - Jelentős különbség a kétfázisú és az egyfázisú implantátumok között, hogy ez utóbbi egyetlen darabból áll. Ez sok szempontból előnyös, például egyszerűbb sebészeti beavatkozás, rövidebb ideig tart a fogpótlás folyamata. Ha bármilyen okból cserélni kell egy implantátumot, az azonnal terhelhető implantátum cseréje egyszerűbb, mint a hagyományos kétfázisú implantátumé.

2. Implantátum beültetés - A fogászati kezelés, pláne a szájsebészeti műtét nem tartozik az emberek által kedvelt elfoglaltságok közé. Éppen ezért fontos, hogy az implantátum beültetés fájdalommentes legyen és rövid ideig tartson. Az egyfázisú implantátum megfelel ezeknek a jogos elvárásoknak. Ezeknél az implantátumoknál nem szükséges megnyitni majd összevarrni a fogínyt. Az egy fázis azt jelenti, hogy az implantátum egy műtéttel, egyetlen fázisban kerül beültetésre! A hagyományos kétfázisú implantátum esetében viszont két műtétre van szükség, ami több kellemetlenséggel jár és hosszabb időt vesz igénybe.

3. Az ideiglenes fogsor rögzítése - Abban egyezik a két implantátum, hogy a beültetést követően a páciens ideiglenes fogsort kap. Az óriási eltérés a fogsor rögzítésében van. Míg a kétfázisú fogbeültetés után a páciens egy a fogínyen nyugvó, a viselő által ragasztható-kivehető fogsort kap, addig egyfázisú fogászati implantátum beültetést követően egy, a beültetett implantátumokhoz rögzített, tartós ideiglenes fogsort! Tehát a megjelenés, valamint  a rágási-harapási funkciók tekintetében csaknem ugyanazok a körülmények, mint majd később a végleges fogsor elkészültekor. Ennek talán még nagyobb jelentősége van, mint annak, hogy az azonnal terhelhető implantátum beültetése egyszerre, egyetlen fázisban történik. Ez nagyon fontos különbség a két implantációs mód között.

A fogbeültetést követően azonnal a beültetett implantátumokhoz rögzített tartós ideiglenes fogsor további előnye, hogy az implantátum fogcsontra vagy állcsontra gyakorolt nyomása stimulálja a csontszövetet, ezáltal megelőzhető, de legalább is nagymértékben lassítható a csontritkulás természetes folyamata.

Implantátum beültetés alapú száj rehabilitáció röviden az alábbiak szerint történik:
Első alkalom
– Személyes konzultáció az implantológussal,
– Részletes szájüreg vizsgálat,
– A protetikai ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása,
– Altatás, külsős altató szakorvossal,
– A szükséges számú egyfázisú implantátum beültetése,
– Tartós ideiglenes fogsor elkészítése és a beépített implantátumokhoz történő rögzítése,
– Kontroll vizsgálatok.

Második alkalom
– Személyes konzultáció, az implantátum beültetést végző implantológussal,
– A beültetett implantátumok állapotának alapos vizsgálata,
– A végleges porcellán fogsor elkészítése,
– Kontroll vizsgálatok.

4. Ár - Az egyfázisú fogászati implantátum előnyei közül nem ez a legfontosabb, de meg kell említeni, hogy az azonnal terhelhető implantátum beültetése valamivel kevesebbe kerül, mint a kétfázisú. Miután az egyfázisú egyetlen darabból áll és egyetlen fázisban történik a beültetése, kevesebb kellemetlenséggel és kiadással jár. Itt említjük meg, hogy mi minden rejtett költségtől mentes, körültekintő vizsgálat alapján megállapított csomagár árazást használunk. A csomagár átlátszó és egyértelmű. Pontosan EZT adjuk és ezért pontosan ENNYIT kell fizetni.

5. Alkalmazhatóság - Végül, de nem utolsósorban, a két implantátum fajta közötti különbségek között meg kell említeni az egyfázisú implantátum szintén fontos előnyét, amely hatalmas segítség és tökéletes megoldás lehet, különösen az idősek számára. Ennek oka az, hogy az egyfázisú fogászati implantátum alkalmazható fogcsont hiány esetén is!

Sajnálatos tény, hogy az implantátumon rögzített fogpótlásokra leggyakrabban az idősebb korosztálynak van szüksége.  Köztudott, hogy a kor előrehaladtával csontozat mennyisége csökken, a minősége romlik. Szerencsére van megoldás, mert az egyfázisú fogászati implantátum - ellentétben a kétfázisúval - jelentős csonthiány esetén is alkalmazható.

Az azonnal terhelhető implantátumokat úgy tervezték meg, hogy olyan állcsontban is biztonságos rögzítést biztosítsanak, ahol a csontozat hiányos és gyengébb minőségű. A röntgenfelvételen jól láthatók azok a pontok, ahova az egyfázisú fogászati implantátum  beültethető, a függőlegestől eltérő irányokba is. A kétfázisú implantátumoknál ez nem lehetséges. Mint a leírtakból látható, az egyfázisú implantátumok számos előnnyel rendelkezik a kétfázisúakhoz képest.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023
iliDent.com

2023. szeptember 27., szerda

A FOGHIÁNY EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ESZTÉTIKAI HÁTRÁNYAI

 A foghiánynak jelentős egészségügyi és esztétikai hátrányai lehetnek

Az egészséges fogazat nem csupán esztétikai szempontból fontos, a szájegészség alapvetően meghatározza az általános egészséget és életminőséget. A foghiány egészségügyi és esztétikai hátrányai komoly problémákat okozhat, beleértve az egészségügyi, orális, esztétikai és mentális szempontokat is. Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a foghiány okozta problémákat, valamint a rendelkezésre álló kezelési lehetőségeket.

Egészségügyi hátrányok

Fogínygyulladás veszélye
A hiányzó fogak területén könnyebben alakul ki fogínygyulladás, mivel a fogak hiánya miatt a fogíny területe könnyebben érintkezik az ételekkel és a baktériumokkal. A fogínygyulladás súlyos esetben parodontitishez vezethet, ami a fogak és az állcsont károsodását okozza.

Harapási és rágási nehézségek
A foghiány miatt a harapás és a rágás nehézkessé válhat. Az érintett területeken az ételek nem megfelelően darabolódnak, így nehezebben emésztődnek, ami emésztési problémákat okozhat. Az egészséges fogazat nélkülözhetetlen az ételek megfelelő megrágásához. A hiányzó fogak miatt az ételek nehezebben aprítódnak, a nagyobb darabokban lenyelt élelem emésztése lényegesn tovább tart, ami tápanyag felszívódási problémákat eredményezhet.

Az emésztési problémák a nem kellően megrágott élelmiszerek miatt
A foghiány egészségügyi és esztétikai hátrányai közül fontos megemlíteni, hogy a rosszul megrágott ételek emésztése során a gyomor nehezebben tudja megfelelően feldolgozni az élelmiszereket, ami emésztési kellemetlenségekhez vezethet.

Csonthiány kialakulásának veszélye
A fogak hiánya azt is eredményezheti, hogy az állcsont sorvadásnak indul, mivel az állcsontnak nincs elegendő inger arra, hogy megőrizze az eredeti csontsűrűséget és csontmennyiséget. Ennek következményeként csonthiány alakulhat ki, amely további, még komolyabb orális problémákhoz vezethet.

A hiányzó fogak okozta orális problémák

A szomszédos fogak elmozdulása miatt kialakuló deformáció
A foghiány miatt a szomszédos fogak hajlamosak elmozdulni a helyükről, mivel elveszítik a szükséges támaszt és stabilitást. Ez súlyosabb fogproblémákhoz vezethet.

Állcsont sorvadás és következményei
A fogak hiánya a csontszerkezet sorvadását is eredményezheti az érintett területeken. Az állcsont sorvadása az arc alakjának és kontúrjának negatív változását okozhatja.

Az arc kontúrjának negatív változása
Az állcsont sorvadása miatt az arc kontúrja változhat, ami az öregedési folyamatot is felgyorsíthatja, és idősebbnek tűnhetünk.

Artikulációs nehézségek negatív hatásai
A foghiány az artikulációt is befolyásolhatja, és beszédproblémákat okozhat. A helytelen artikuláció mind az egymás közötti érintkezésben, mind pedig a munkavégzésben kényelmetlenségeket okozhat.

Esztétikai hátrányok

Az arcformában bekövetkező negatív változások
A foghiány egészségügyi és esztétikai hátrányai közé tartozik az is, hogy a hiányzó fogak az arcformában is jelentős negatív változásokat okozhatnak. Az arc lelapulhat, elveszítheti karakterisztikáját és vonzerejét.

A mosoly esztétikai hatásának csökkenése
Az egészséges fogazat nélkülözhetetlen a mosolyhoz. A foghiány miatt azonban a mosoly esztétikai hatása csökkenhet, és önbizalomhiányhoz vezethet.

Mentális hátrányok

Visszahúzódó magatartás kialakulása a rossz fogazat miatt
A rossz fogazat és a hiányzó fogak miatt sokan visszahúzódóvá válhatnak, és kerülik a társaságot, mivel szégyellik a foghiányos állapotukat.

Az önbizalom jelentős csökkenése
A foghiány gyakran vezet önbizalomhiányhoz, és befolyásolhatja a személy önértékelését és ezzel az életminőségét.

Megoldások és kezelések

A foghiánnyal küzdők szerencséjére, többféle megoldás is elérhető a hiányzó fogak pótlására és kezelésére.

Hagyományos módon történő fogpótlás
A hagyományos módon történő fogpótlás alkalmas koronák, hidak és körhidak készítésére. A hagyományos fogpótlás előnye a viszonylagos olcsósága, ugyanakkor, a viselőinek számtalan kihívással kell szembesülniük.

Fogászati implantátum alapú fogpótlás
A fogászati implantátumok olyan, nagy tisztaságú titánium ötvözetből készült fém csavarok, amelyek az állcsontba ültetve, tökéletesen helyettesíthetik a természetes foggyökeret. Kétféle implantátum c salás létezik: hagyományos kétfázisú és azonnal terhelhető egyfázisú implantátum. Az implantátumok stabil alapot nyújtanak a fogpótlásnak és hosszú távú megoldást jelentenek.

Fogpótlás fajtái
A foghiány mértékétől függően, pótolható egyetlen fog: korona, több fog? híd és az összes fog: teljes fogsor.

Összefoglalás

A foghiány egészségügyi és esztétikai hátrányai jelentős befolyással lehetnek az életminőségre. Fontos megérteni, hogy a foghiány nem csupán esztétikai probléma, hanem komoly egészségügyi és mentális kihívásokat is felvet. Azonban szerencsére számos kezelési lehetőség áll rendelkezésre, amelyek segíthetnek helyreállítani az egészséges fogazatot és visszaadni az önbizalmat. Ne habozzunk keresni a fogorvosi segítséget, ha foghiánnyal küzdünk, és konzultáljunk a legmegfelelőbb kezelési lehetőségekről. Az egészséges mosoly és fogazat hozzájárul az általános jóléthez és életminőséghez. Ne hanyagolja el a fogait!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023
ImmediateLoadingImplants.com


2023. szeptember 23., szombat

FOGPÓTLÁS IMPLANTÁTUMMAL, EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS

 Fogpótlás implantátummal, egyfázisú implantátum beültetés alapú száj rehabilitáció

Bevezető   Fogpótlás hagyományos módon   Fogpótlás implantátummal   Fogpótlás egyfázisú implantátummal   Egyfázisú implantátum alapú teljes fogsor száj rehabilitáció   Hogyan történik az implantátum beültetés száj rehabilitáció esetén   Kinek ajánlott a fogpótlás egyfázisú implantátummal?  Összefoglaló

Előbb vagy utóbb, de sajnálatos módon valamennyiünk számára eljön az idő, amikor fogpótlás válik szükségessé. A fogpótlás lehetséges hagyományos módon, illetve fogászati implantátummal. A fogpótlás implantátummal egy olyan modern megoldás a hiányzó fogak pótlására, amely lehetővé teszi a pótlást anélkül, hogy a szomszédos fogakhoz bármilyen tekintetben hozzá kellene nyúlni. Kétféle fogászati implantátum ismert. Az egyik a régebb óta használt, hagyományos kétfázisú, a másik az újabb és modernebb egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum. Ez a cikk részletesen bemutatja az egyfázisú implantátum beültetés folyamatát, előnyeit és azt, hogy kinek ajánlott ez a fajta fogpótlás.

Fogpótlás hagyományos módon

A hagyományos fogpótlások közé tartoznak a hidak, koronák és protézisek. Ezek a pótlások általában fém vagy kerámia anyagból készülnek, és a szomszédos fogakhoz rögzítik őket. A híd egy olyan pótlás, amely több fogat helyettesít, míg a korona egyetlen fogat pótol. A protézisek teljes vagy részleges fogsort helyettesítenek.

Bár ezek a módszerek hatékonyak lehetnek, vannak hátrányaik is. Például a hidak és koronák rögzítése érdekében gyakran szükség van a szomszédos fogak csiszolására, ami további problémákat okozhat. Ezenkívül a hagyományos pótlások nem mindig nyújtanak természetes megjelenést vagy érzést, nem elég stabilak és ami szintén nagy hátrányuk: nem biztosítanak megfelelő harapási és rágási erőt

Fogpótlás implantátummal

Az implantátumok modern alternatívát kínálnak a hagyományos fogpótlásokhoz képest. Egy titán csavar beültetésével az állcsontba, amely utána összenő az állcsonttal, biztosítva ezzel a stabil alapot a pótfog számára. Az implantátumok előnyei közé tartozik, hogy nem igénylik a szomszédos fogak csiszolását, stabilak és tökéletes harapási és rágási erőt biztosítanak.

Az implantátumok beültetése több lépésből áll. Először is, az orvos beülteti az implantátumot az állcsontba. Ezután várni kell néhány hónapot, hogy az implantátum összenőjön az állcsonttal. Ezután rögzítik a pótfogat az implantátumra.

Fogpótlás egyfázisú implantátummal

Az egyfázisú implantátum egy speciális fogimplantátum család. A két legfontosabb jellemzője közül az egyik az, hogy - ellentétben a kétfázisúval - a beültetése egyetlen fázisban történik. A másik pozitív tulajdonsága az, hogy a beültetés után azonnal terhelhető. Ezeken kívül, további előnyei is vannak, amikre itt és most nem térünk ki, de itt bővebben esik szó a témáról.

Ezek az implantátumok - akárcsak a kétfázisúak - alkalmasak egyetlen fog, több fog vagy teljes foghiány esetén a teljes fogsor pótlására. Tudni kell, hogy akkor is teljes foghiányról beszélünk, amikor ugyan még vannak saját fogak, de azok alkalmatlanok további fogászati ellátásra.

Mivel az egyfázisú implantátum azonnal terhelhető, egy vagy néhány fog pótlása esetén, az implantátum beültetést követően, a páciens azonnal végleges fogpótlást kap. Teljes száj rehabilitáció esetén más a helyzet, mert ilyenkor tartós ideiglenes fogsort kap a páciens, amit hat hónap elteltével ajánlott végleges fogsorra cserélni. Az ideiglenes fogsor költségét az implantátum beültetés csomagár tartalmazza.

Egyfázisú implantátum alapú teljes fogsor (száj rehabilitáció)

Az egyfázisú implantátum alapú teljes fogsor (száj rehabilitáció) egy olyan eljárás, amely során az összes hiányzó vagy még meglévő, de protetikai ellátásra alkalmatlan fogak pótlásra kerülnek. Ez történhet a felső állcsontra, az alsóra vagy teljes száj rehabilitáció esetén mindkét állcsontra. A mindenkori igények alapján, állcsontonként 8-12 egyfázisú implantátum kerül beültetésre.

Tekintettel arra, hogy a beavatkozás akár 3-4 órát is igénybe vehet, valamint arra, hogy száj rehabilitáció esetén a teljes szájüreg érintett, az implantátum beültetés altatásban történik. Az altatás költségét az implantátum beültetés csomagár tartalmazza!

Hogyan történik az implantátum beültetés száj rehabilitáció esetén?

Az egyfázisú implantátum alapú száj rehabilitáció két részből áll. Az elsőben történik az azonnal terhelhető implantátumok beültetés és a tartós ideiglenes fogsor elkészítése, a másodikban a végleges fogsor vagy fogsorok elkészítése.

Implantátum beültetés
- CT és panoráma röntgenfelvétel alapú részletes szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a fog- és állcsont, valamint a fogíny állapotára.
- Altatás.
- A protetikai ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása.
- A szükséges számú egyfázisú implantátum beültetése.
- A tartós, ideiglenes fogsor(ok) elkészítése. A fogsor fix, a páciens által nem eltávolítható.
- A szükséges kontroll vizsgálatok.

Az egyfázisú implantátum beültetés néhány órát, a tartós ideiglenes fogsor elkészítése néhány napot vesz igénybe. Az első és a második alkalom között nagyjából félévnek kell eltelnie, de egy éven belül mindenképpen ajánlott a végleges fogsor elkészítése

Végleges fogsor készítés
- Panoráma röntgenfelvétel alapú részletes szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a beültetett implantátumok állapotára.
- A tartós ideiglenes fogsor eltávolítása.
- A végleges porcelán fogsor(ok) elkészítése. A végleges fogsor fix, a páciens által nem eltávolítható, hasonlóan a tartós ideiglenes fogsorhoz.
- A szükséges kontroll vizsgálatok.

A végleges fogsor árát az implantátum beültetés csomagár nem tartalmazza. A szájrehabilitáció egyfázisú implantátummal csomagárak itt tekinthetők meg.

Kinek ajánlott a fogpótlás egyfázisú implantátummal?

A legegyszerűbb válasz a kérdésre az, hogy mindenkinek, akinek bármelyik más fogászati implantátum beültetés lehetséges és anyagilag megengedheti magának! Plusz. Hadd soroljuk fel, hogy konkrétan kiknek ajánlott:
1. Azoknak, akik csonthiányban szenvednek.
- Az egyfázisú implantátum nem csak a fogcsontba, de az állcsontba is beültethető. Ez azt jelenti, hogy ez a fajta implantátum csonthiányos esetben is beültethető. A kétfázisú nem.
- Ez az implantátum nem csak merőlegesen, de attól eltérő szögben is beültethető. Ennek szintén csonthiányos esetben van jelentősége, mert lehetővé teszi a lehető legalkalmasabb csontszövet elérését. A kétfázisúnál ilyen lehetőség nincs.

  1. Azoknak, akik a beültetés után azonnal szeretnének, tökéletesen funkcionáló, megfelelő harapási és rágási erőt biztosító fogsort. Az egyfázisú implantátum azonnal terhelhető, ezért a beültetés árában benne lévő tartós ideiglenes fogsor már a beültetett implantátumokon rögzíthető.
  2. Azoknak, akik nem szeretnének két különböző alkalommal két beavatkozások átesni. Az egyfázisú implantátum egyetlen fázisban kerül beültetésre, ami egyetlen műtéti beavatkozást jelent.

Azoknak, akik el akarják kerülni a csontpótlást. Az előző pontokban felsorolt pozitív tulajdonságok miatt, ennek az implantátumnak a használata esetén, a csontpótlás nagy valószínűséggel szükségtelenné válik.

Összefoglaló

A fogpótlás fontos része az egészségmegőrzésnek. A hagyományos módszerek mellett a fogászati implantátum, a fogpótlás implantátummal, de különösen az egyfázisú implantátum modern alternatívát kínál. Az egyfázisú implantátum alapú teljes fogsor (száj rehabilitáció) különösen előnyös lehet azok számára, akiknek nincsenek fogaik vagy nagy része hiányzik vagy sérült. Ez a módszer gyorsabb és kevésbé invazív, mint a hagyományos módszerek, és az altatásban végzett beavatkozás abszolút fájdalom és kellemetlenség mentes.

 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023
iliDent.com


2023. szeptember 16., szombat

EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS, A GYORS ÉS HATÉKONY FOGPÓTLÁS MEGOLDÁS


 Az egyfázisú implantátum beültetés innovatív megoldás a gyors és hatékony fogpótlásra

A fogászati implantátum, de különösen az egyfázisú implantátum újra írta a fogpótlás történelmét azzal, hogy korábban elképzelhetetlen lehetőségek váltak valóra általa. Az innovatív egyfázisú implantátum beültetés lehetővé teszi a gyors és hatékony fogpótlást, hosszú távú komfortot és kiemelkedő esztétikai élményt biztosítva a páciensek számára. Ennek az írásnak elsősorban az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum és implantátum beültetés a témája, de érintőlegesen szó esik a hagyományos kétfázisú implantátumról is.

Mi az egyfázisú implantátum

Az egyfázisú implantátumok alig több, mint egy évtizede jelentek meg a fogászatban és kezdetben IHDE implantátumként váltak ismerté. Ez a különlegesnek számító implantátum egyszerűbbé teszi a beültetési folyamatát és a felhasználhatóság tekintetében is széleskörűbb az alkalmazhatósága. Ez utóbbi azt jelenti, hogy olyan csontállomány és csontminőség esetén is beültethető, amikor a kétfázisú már nem. Az egyfázisú implantátum név onnan ered, hogy az implantátum beültetés egyetlen fázisban történik, ellentétben a kétfázisúval, ami két külön lépésben és alkalommal.

Az egyfázisú implantátum előnyei a kétfázisúval szemben

Az egyfázisú implantátumok számos pozitív tulajdonsága van, amelyek közül számba vesszük a legfontosabbakat. Ezek az alábbiak.
- Az egyfázisú implantátum egyetlen darabból áll. Ezáltal egyszerűbb a beültetése, csökken a beültetésre fordított idő.
- Az egyfázisú implantátum beültetés egyetlen fázisban történik. Következésképp’ a beültetés egyetlen beavatkozást jelent. A kétfázisú implantátum beültetés két fázisban történik.
- Azonnal terhelhető, ami többek között azt is jelenti, hogy az implantátum beültetés után készülő tartós ideiglenes fogsor a beültetett implantátumokon rögzíthető. A kétfázisúnál nem így van.
- Nem csak a fogcsontba, de az állcsontba is beültethető. Ez azt jelenti, hogy ez a fajta implantátum csonthiányos esetben is beültethető. A kétfázisú nem.
- Nem csak merőlegesen, de attól eltérő szögben is beültethető. Ennek ugyancsak csonthiányos esetben van jelentősége, mert lehetővé teszi a lehető legalkalmasabb csontszövet elérését. A kétfázisúnál ilyen lehetőség nincs.
- Az egyfázisú implantátum használata – az eddig felsorolt pozitív tulajdonságok miatt – nagy valószínűséggel szükségtelenné teszi a csontpótlást.

Összefoglalva: Az egyfázisú implantátumok beültetése egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos implantátumoké. Kevesebb beavatkozásra van szükség, mivel csak egyetlen műtét szükséges az implantátum beültetéséhez. Miután az egyfázisú implantátum beültetés során nincs szükség második műtétre, a gyógyulási idő rövidebb lehet. Lényegesen szélesebb körben használható fel, mint a kétfázisú implantátum, ami kizárólag kiválóminőségű fogcsontba ültethető be,

Az egyfázisú implantátum beültetési folyamata

Mivel a legösszetettebb egyfázisú implantátum alapú fogpótlás a száj rehabilitáció, ennek a kezelésnek a rutinját írjuk le. Intézményünkben a száj rehabilitáció egyfázisú implantátummal csaknem kizárólag altatásban történik, aminek költségét az implantátum beültetés csomagár tartalmazza.

Az egyfázisú implantátum alapú száj rehabilitáció két részből áll. Az elsőben történik az azonnal terhelhető implantátum beültetés és a tartós ideiglenes fogsor készítés, a másodikban a végleges fogsor vagy fogsorok elkészítése.
Implantátum beültetés
- Ingyenes, személyes konzultáció, az implantátum beültetést végző implantológus szájsebésszel.
- CT és panoráma röntgenfelvétel készítés.
- Részletes szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a fog- és állcsont, valamint a fogíny állapotára.
- Altatás előtti konzultáció az aneszteziológussal.
- Altatás.
- A szájüregben lévő, protetikai ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása.
- A szükséges számú egyfázisú implantátum előkészítése beültetésre.
- A szükséges számú egyfázisú implantátum beültetése.
- Mintavétel a tartós ideiglenes fogsorhoz.
- A tartós, ideiglenes fogsor vagy fogsorok elkészítése.
- A tartós, ideiglenes fogsor vagy fogsorok rögzítése a beültetett azonnal terhelhető implantátumokon. A fogsor fix, a páciens által nem eltávolítható.
- A szükséges kontroll vizsgálatok.

Az implantátum beültetés néhány órát, a tartós ideiglenes fogsor elkészítése néhány napot vesz igénybe. Az első és a második alkalom között nagyjából hat hónapnak kell eltelnie, de egy éven belül mindenképpen ajánlott a végleges fogsor elkészítése.

Végleges fogsor készítés
- Ingyenes, személyes konzultáció, az implantológussal, aki az implantátum beültetést végezte.
- Panoráma röntgenfelvétel készítés.
- Alapos szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a beültetett implantátumok állapotára.
- A tartós ideiglenes fogsor eltávolítása.
- Mintavétel a végleges fogsorhoz.
- A végleges porcelán fogsor vagy fogsorok elkészítése. A végleges fogsor fix, a páciens által nem eltávolítható, hasonlóan a tartós ideiglenes fogsorhoz. 
- A szükséges kontroll vizsgálatok.

A végleges fogsor árát az implantátum beültetés csomagár nem tartalmazza. A szájrehabilitáció egyfázisú implantátummal csomagárak itt tekinthetők meg

Fontos tanácsok az egyfázisú implantátum beültetés utáni gyógyulási időszakra

Az egyfázisú implantátumok számos előnnyel járnak, azonban a helyes gondozás és higiénia kulcsfontosságú a hosszú távú eredmények eléréséhez. Néhány fontos tanács az egyfázisú implantátum beültetést követő gyógyulási időszakra:
- Tartsa be a fogorvosi utasításokat és rendszeresen látogasson el ellenőrző vizsgálatokra.
- Tisztítsa meg alaposan az implantátumot és a környező területeket a szájhigiénia fenntartása érdekében.
- Kerülje az olyan kemény ételek fogyasztását, amelyek károsíthatják az implantátumot vagy a protézist.
- Kerülje a dohányzást vagy más káros szokásokat, amelyek károsíthatják a gyógyulási folyamatot és az implantátum stabilitását.
- Amennyiben bármilyen kellemetlenség vagy probléma jelentkezik, azonnal keresse fel a fogorvosát.

Az egyfázisú implantátum és implantátum beültetés a modern fogpótlás technológia legújabb eredményei, ami által lehetővé válik a gyors, hatékony és egy életre szóló fogpótlás. Írásunkban elmondtuk, hogy mi az egyfázisú implantátum, mik az egyfázisú implantátum előnyei a kétfázisúval szemben, mi az egyfázisú implantátum beültetési folyamata száj rehabilitáció esetén és végül adtunk néhány fontos tanácsot az egyfázisú implantátum beültetés utáni gyógyulási időszakra. Amennyiben érdekli ez a fajta fogpótlás megoldás, vegye fel velünk a kapcsolatot. A konzultáció ingyenes.

 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023 ImmediateLoadingImplants.com


2023. szeptember 12., kedd

https://immediateloadingimplants.com/az-azonnal-terhelheto-implantatum-elonyei-fogpotlas-implantatummal/?lang=hu



Mik az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum legfontosabb előnyei

Az egyfázisú, azonnal terhelhető implantátum előnyei között számos olyan van, amelyek ismerete fontos ahhoz, hogy érdemi döntést hozhasson, aki ilyen fogpótlás megoldáson gondolkodik. A jelenleg ismert módszerek és lehetőségek között a fogászati implantátum, ezen belül is az egyfázisú implantátum az, ami egyre népszerűbbé és elfogadottabbá válik. ez nem véletlen, hiszen határozott előnyei vannak a hagyományos megoldásokkal szemben. Ezek az előnyök nem egysíkúak, tehát nem csak az árra vagy az alkalmazhatóságra vonatkoznak, hanem számost más előnyt is jelentenek. Hogy csak egyetlen példát említsünk ez utóbbira: az implantátum beültetés egyetlen nap alatt, a tartós ideiglenes fogsor pedig néhány nap alatt elkészül.

Az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum előnyei jórészt a speciális kialakításának köszönhető. Például annak, hogy miután egyetlen darabból áll, egyszerűbb sebészeti beavatkozással ültethető be az állcsontba. A fogbeültetés a fogínyen keresztül, a fogcsontba  fúrt lyukon keresztül történik, tehát nem kell feltárni a teljes fogínyt a beültetéshez. Az egyszerűbb beavatkozás rövidebb időt és gyorsabb gyógyulást is jelent.

Hadd soroljunk fel az azonnal terhelhető implantátumok előnyei közül még néhányat:

  • Az egyfázisú implantátum egyik legfontosabb előnye az, hogy a tartós ideiglenes fogsor a beültetett implantátumokon kerül rögzítésre, ellentétben a kétfázisú implantátummal, ahol az ideiglenes fogsor a fogínyen nyugszik.
  • Jelentős csonthiány esetén is alkalmazható, a kétfázisú nem.
  • A kétfázisú hagyományos implantációhoz képest, a műtéti eljárás egyszerűbb és gyorsabb.
  • Egy teljes száj rehabilitáció (alsó és felső fogsor) akár 5 munkanap alatt elkészülhet.
  • Nincs un. csontosodási idő, nem kell 4-6 hónapot várni, amíg az implantátum terhelhetővé válik.
  • Egyetlen darabból áll, nem szükséges segéd elemeket használni, mint például gyógyulási csavar, a hagyományos implantátumnál.
  • Az implantátum beültetés közvetlenül a protetikai ellátásra alkalmatlan fogak eltávolítása után megkezdődhet.

A tartós ideiglenes fogsor, egy-két hetes fokozottabb odafigyelést követően, teljes értékűen terhelhető és használható.

Összefoglalva az azonnal terhelhető implantátum előnyei közül a legjelentősebbeket kijelenthetjük, hogy a velük történő fogpótlás valamivel olcsóbb és sokkal rövidebb időt vesz igénybe, mint a hagyományos, kétfázisú implantátum esetében . És végül még egy nagyon fontos előny: ez a fajta fogbeültetés olyan középkorú és annál idősebbek számára is megoldást jelent, akik jelentős csonthiányban szenvedenek.

Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, kérjük, írja le a Hozzászólás! részben. Ha többet szeretne megtudni a témáról, Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.
Source: iliDent Implantációs és Szájsebészeti Központ Budapest © Copyright 2020 iliDent.com

2023. szeptember 10., vasárnap

iliDent AI VIRTUÁLIS ASSZISZTENS


 Írd be bármelyik keresőbe: iliDent AI és kérdezz bármit az iliDent AI Virtuális Asszisztenstől.

2023. szeptember 5., kedd

FOGPÓTLÁS AZONNAL TERHELHETŐ IMPLANTÁTUMMAL


 A leggyakrabban előforduló fogpótlás fajták egyfázisú azonnal terhelhető implantátummal

Mi az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum   A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal fajtái   Fogimplantátum alapú korona   Fogimplantátum alapú híd   Azonnal terhelhető implantátum alapú   A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal előnyei   Az azonnal terhelhető implantátumok jövője

 A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal új szintre emelte a fogorvosi implantációs eljárások hatékonyságát és gyorsaságát. Ez a modern technológia hatékonyabbá, gyorsabbá és az eredmény tekintetében esztétikusabbá teszi a fogpótlásokat, jelentős előnyöket kínálva a páciens számára. Ebben a cikkben a fogpótlás egyfázisú azonnal terhelhető implantátummal leggyakoribb felhasználási területeit vizsgáljuk meg. Ezek a korona, a híd és a körhíd fogpótlások.

Mi az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum
Általában a fogászati implantátum nagytisztaságú, titánium ötvözetből készített, csavarszerű mű foggyökér, amit a fogcsontba és/vagy az állcsontba ültetnek be. Az azonnal terhelhető implantátum olyan eszköz, amit a fogorvosok a fogpótlás rögzítésére használnak, és azonnal terhelhetők. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a beültetett implantátum azonnal alkalmas a fogpótlás rögzítésére és bizonyos feltételek mellett, azonnal terhelhető. Még egyszerűbben fogalmazva, a beültetett implantátumokon rögzített műfogak azonnal alkalmasak a harapásra és rágásra. Ezek az implantátumok tartósak, stabilak és könnyen kezelhetők, így ideális megoldást kínálnak a foghiányban szenvedők számára.

A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal fajtái
A három legelterjedtebb, fogászati implantátum alapú fogpótlás a korona, híd és körhíd. Ez utóbbi teljes fogsort jelent a felső, az alsó vagy mindkét állcsontra. Megjegyezzük, hogy a hagyományos fogászatban szintén ezek a legelterjedtebb fogpótlás módok, azzal a nagy különbséggel, hogy a pótlások rögzítésére nem implantátumot, hanem egészséges fogakat és más eszközöket, például ragasztót használnak.

Fogimplantátum alapú korona
Erre akkor van szükség, amikor a szájüregben egy vagy egy-egy fogat kell pótolni. Ritka kivételektől eltekintve, az esetek túlnyomó többségében egy korona elkészítéséhez egyetlen implantátum elegendő. Az azonnal terhelhető implantátumon rögzített korona tökéletes megoldás, hiszen ellentétben a hagyományos módon készített koronával, nem kell egészséges fogakat felhasználni a rögzítéséhez. A másik óriási előnye az implantátumnak az, hogy - ugyan lényegesen többe kerül, mint a hagyományos módon készített korona -, de ez a megoldás egy életre szól.

Az eljárás során a fogorvos először elhelyezi az implantátumot a fogíny alatt lévő csontszövetbe. Ezután rögzíti a koronát az implantátumra, ami lehetővé teszi, hogy a páciens azonnal használhassa az új fogát. Az azonnal terhelhető koronák természetes kinézetűek és funkcionálisak, és gyorsan helyreállítják a páciensek rágóképességét és esztétikumát.

Fogimplantátum alapú híd
A következő fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal a híd. Ez akkor válik szükségessé, amikor egymás mellett két -, három vagy még több fogat kell pótolni. Az azonnal terhelhető implantátum alapú híd ideális lehet azok számára, akik anyagilag megengedhetik maguknak, a hagyományos módszerrel készített hídnál lényegesen drágább fogpótlást.

Az eljárás során az implantológus elsőként eltávolítja az esetleg még a szájüregben lévő, de további protetikai ellátásra alkalmatlan fogakat. Ezután megtörténik a szükséges számú, azonnal terhelhető implantátum beültetése a fogíny alatti csontszövetbe. Amikor az implantátumok a helyükön vannak, mintavétel következik, aminek alapján a fogtechnikus elkészíti a híd alapját. Ez az az elem, amire a fogak kerülnek, illetve amit speciális ragasztóval a beültetett implantátumokhoz rögzítenek. Az azonnal terhelhető implantátummal készített híd erős, stabil, mind funkcionális, mind esztétikai szempontból tökéletes, egy életre szóló fogpótlás megoldás.

Azonnal terhelhető implantátum alapú körhíd (Teljes fogsor)
A körhíd teljes vagy komplett fogsort jelent a felső, az alsó vagy mindkét áll csontra. Ez, az egész szájüreget érintő beavatkozás, ezért száj rehabilitáció kezelésként is ismert vagy inkább így ismertebb. A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal legösszetettebb és egyben legdrágább kezelése a száj rehabilitáció. Azok számára ajánlott, akiknek nincs protetikai ellátásra alkalmas foguk. Annak eldöntése, hogy hosszútávon érdemes e egy fogat megmenteni vagy sem, a fogorvos implantológus dolga. Az implantátum alapú száj rehabilitáció olyan, mintha a páciens visszakapta volna a saját egészséges fogait.

Mivel a mi specialitásunk az egyfázisú implantátum alapú száj rehabilitáció, szakértők vagyunk ezen a téren. Tekintettel a körhíd fogpótlás összetettségére, kissé részletesebben tárgyaljuk a beavatkozást, mint az előző két esetben.

A száj rehabilitáció két részből áll. Az első részben történik az azonnal terhelhető implantátum beültetés és a tartós ideiglenes fogsor készítés, a másodikban a végleges fogsor(ok) elkészítése. A száj rehabilitációt altatásban végezzük, aminek költségét az implantátum beültetés csomagár tartalmazza.

 Implantátum beültetés
- Részletes szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a fog- és állcsont, valamint a fogíny állapotára.
- Altatás.
- A szájüregben lévő, további kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítása.
- A szükséges számú egyfázisú implantátum beültetése.
- A tartós, ideiglenes fogsor(ok) elkészítése.
- A tartós, ideiglenes fogsor vagy fogsorok rögzítése a beültetett azonnal terhelhető implantátumokon. A fogsor fix, a páciens által nem eltávolítható.

Az implantátum beültetés néhány órát, a tartós ideiglenes fogsor(ok) elkészítése néhány napot vesz igénybe. Az első és a második alkalom között nagyjából hat hónapnak kell eltelnie, de egy éven belül mindenképpen ajánlott a végleges fogsor(ok) elkészítése.

Végleges fogsor készítés
- Alapos szájüreg vizsgálat, különös tekintettel a beültetett implantátumok állapotára.
- A tartós ideiglenes fogsor eltávolítása.
- A végleges porcelán fogsor(ok) elkészítése. A végleges fogsor fix, a páciens által nem eltávolítható, hasonlóan a tartós ideiglenes fogsorhoz.

A végleges fogsor árát az implantátum beültetés csomagár nem tartalmazza. Az aktuális szájrehabilitáció egyfázisú implantátummal csomagár itt tekinthető meg.

A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal előnyei
Az egyfázisú implantátum számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, a hagyományos kétfázisú implantátummal szemben. Csak tőmondatokban néhány ezek közül:
Beültetési folyamat: Az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum egyetlen fázisban beültethető, ami egyszerűsíti az eljárást és csökkenti a beavatkozások számát. A kétfázisú implantátum beültetése két fázisban történik.
Terhelhetőség: Az egyfázisú implantátum azonnal terhelhető. Ez azt jelenti, hogy az implantátum beültetése után azonnal rögzíthető rá a tartós ideiglenes fogsor száj rehabilitáció esetén. Ezzel szemben a kétfázisú implantátum esetében erre nincs lehetőség.
Felépítés: Az azonnal terhelhető implantátum egyetlen darabból áll, ami egyszerűsíti a beültetését és rövidítheti a beavatkozáshoz szükséges időt. A kétfázisú implantátum több részből áll.
Beültethetőség: Az egyfázisú implantátum mind a fogcsontba, mind pedig az állcsontba beültethető. Ezáltal csonthiányos esetekben is alkalmazható. A kétfázisú implantátum csak a fogcsontba ültethető be.
Beültetési szög: Az egyfázisú implantátum a merőlegestől eltérő szögben is beültethető, ami különösen fontos csonthiányos esetekben, mert így lehetővé válik a legalkalmasabb csontszövet elérése. Ezzel szemben a kétfázisú implantátumnál erre nincs lehetőség.
Csontpótlás szükségessége: Az azonnal terhelhető implantátum használata, a felsorolt pozitív tulajdonságok miatt, nagy valószínűséggel szükségtelenné teszi a csontpótlást.
Fontos megérteni ezeket a különbségeket, hogy az implantátum típusa a páciens szükségleteinek és állapotának megfelelően választható ki és alkalmazható.

Az azonnal terhelhető implantátumok jövője
Az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum az implantációs fogászat területén forradalmi változásokat hozott, és a jövőben további fejlesztések várhatók. A kutatás és fejlesztés területén folyamatosan dolgoznak azon, hogy még hatékonyabb és tartósabb megoldások közül választhassanak a fogpótlásra szorulók.

Az azonnal terhelhető implantátumok azonban már most is kiváló lehetőségeket kínálnak. A korona, híd és körhíd típusai sokféle helyzetben alkalmazhatók, és számtalan páciens számára teszi lehetővé, hogy e tekintetben újra teljes életet élhessenek.

A fogpótlás azonnal terhelhető implantátummal forradalmasította a fogorvosi implantációs eljárásokat, lehetővé téve a gyors, biztonságos és tartós fogpótlásokat. Az azonnal terhelhető implantátum megbízható megoldást nyújt, és hosszú távú előnyöket kínál a pácienseknek. A jövőben további fejlesztések várhatók, amik további minőség javulást eredményezhetnek az implantátum alapú fogpótlás területén. Az egyfázisú azonnal terhelhető implantátum már most is hatékony és biztonságos alternatívát kínálnak a fogpótlásra szoruló páciensek számára.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban írja le a
Hozzászólás részben. Ha kérdése van, vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023 iliDent.com


2023. szeptember 3., vasárnap

EGYFÁZISÚ IMPLANTÁTUM BEÜLTETÉS ÁR SZÁJ REHABILITÁCIÓ ESETÉN

 Az egyfázisú implantátum beültetés ár alacsonyabb csomagár használata esetén

Amikor a fogpótlás egyfázisú implantátummal kerül szóba, az emberek azonnal azt gondolják, hogy ez a lehetőség valószínűleg a legjobb fogpótlás megoldás, de sajnos nagyon drága mulatság. Ez részben igaz lehet, ugyanakkor még sem teljesen az. Ebben a cikkben részletesen elemezzük ezt a látszólagos ellentmondást, hogy kiderítsük, vajon az egyfázisú implantátum beültetés ár, esetünkben csomagár, valóban előnyösebb-e, mint a beültetett implantátumok számán alapuló árképzés. A cikk során olyan szempontokat is figyelembe veszünk, amelyekre a legtöbben nem gondolnak. Valójában sok tényező befolyásolhatja a fogbeültetés költségeit.

Az egyfázisú implantátum beültetés alapú fogpótlás ár, (nálunk ez csomagár) és a felhasznált implantátumok számán alapuló árképzés közötti különbségeket három különböző fogpótlás mód alapján vizsgáljuk meg. Ezek a következők:
1. hagyományos módon készült, eltávolítható, ragasztható protézis,
2. kétfázisú implantátummal készülő teljes fogsor,
3. egyfázisú implantátum alapú teljes fogsor fogpótlás.
Az utóbbi két megoldás olyan rögzített fogsorokat jelent, amelyeket a páciens nem vehet ki, tehát fixek.

Amikor az egyfázisú implantátum beültetés ár a téma, nem csupán a szolgáltatás árával foglalkozunk. Először is, hogy valaki mit tart drágának és mit nem, az a személyes anyagi helyzetétől függ, másrészt vannak szolgáltatások, amelyek az átlagjövedelemhez képest drágák. Ezért, cikkünk elsősorban azoknak szól, akik megengedhetik maguknak ezt a kiadást. Megvizsgáljuk, hogy valóban megéri-e ennyi pénzt költeni egy fogpótlásra, illetve, ha már fizetünk érte, akkor érdemes-e a csomagár árazást választani.

Az implantátum alapú fogpótlás költségeit figyelembe véve, a második helyen áll az egyfázisú implantátum beültetés. Ennek az opciónak az ára akár 8-10%-kal is kevesebb lehet, mint a hagyományos kétfázisú implantátumokkal rögzített fogsoré. Az azonnal terhelhető implantátumok költséghatékonyabbak lehetnek többek között azért is, mert az implantátum egyetlen darabból áll, így nincs szükség külön-külön fizetni minden egyes implantátum tartozékért. Ráadásul az egyes elemekhez és fázisokhoz kapcsolódó munkadíjat is külön számolják, így a sok kicsi sokra megy elv érvényesül.

Az egyfázisú implantátum további előnyökkel rendelkezik a kétfázisú változathoz képest. Nem csak az alacsonyabb árról van szó, bár ez is fontos tényező. Azonnal terhelhető implantátum esetében az előnyök elsősorban két dologhoz kapcsolódnak:
1. Az implantátum beültetésé egy fázisban, egy kezelés során történik,
2. Akár jelentősebb csonthiány esetén is alkalmazható.

Mit jelent az egyfázisú implantátum beültetés ár, a mi esetünkben csomagár?
A fogászati implantátum beültetés csomagár alatt olyan árat értünk, amely minden, a kezeléssel járó költséget tartalmaz. Ez min den olyan elemet és munkafázist magába foglal, amik önállóan is beárazhatók lennének. Vegyük például a száj rehabilitációt. A szájrehabilitáció csomagár az alábbi költségeket tartalmazza:
- a további kezelésre alkalmatlan fogak eltávolítását,
- a beültetésre kerülő egyfázisú implantátumok árát,
- az implantátumok beültetésének árát,
- a tartós ideiglenes fogsor árát,
- továbbá minden olyan, itt fel nem sorolt költséget, ami a száj rehabilitáció során felmerül.

Aki a fogászati implantátum csomagár mellett dönt, az biztos lehet benne, hogy a kapott ár magában foglal mindent, és nem kell további kiadásokra számítania.

Az implantátum alapú fogpótlás csomagár előnyei
- Átlátható - Világos, minden költségett magába foglaló árképzés.
- Rejtett költségekről mentes - Nincsenek, rendszerint később kiderülő rejtett költségek.
- Biztonságos - A páciens biztos lehet abban, hogy pontosan mekkora kiadással kell számolnia.
- Alacsonyabb ár - A csomagár általában alacsonyabb, mint az elemenkénti árazás, amikor az implantátumokat, tartozékokat és munkadíjakat külön-külön árazzák.

Csomagár - elemenkénti árazás összehasonlítás
Hadd szemléltessük a különbséget egy konkrét példán keresztül, az elemenkénti árazás és a csomagár árképzés tekintetében Nézzünk meg, hogy valóban megéri-e a csomagárat választani. Kezdjük az elemenkénti árazással. Egyetlen implantátum átlagos ára 200 000 Ft, és egy teljes fogsorhoz általában 8-10 implantátumra van szükség. Vegyük az átlagos értéket, tehát kilenc implantátumot: 200 000 Ft x 9 = 1 800 000 Ft. Ez csak az implantátumok költsége! Az ehhez kapcsolódó kiegészítő elemek és az implantátum beültetés munkadíj ára még hozzáadódik, ahogy a tartós ideiglenes fogsor költsége is. A mi 2 000 000 Ft-os csomagárunk mindezt tartalmazza!

A legtöbb honlap feltünteti az árakat, de azok 95%-ban csak az implantátum árakat tartalmazza. Ha meg akarja tudni a teljes bekerülési költséget, árajánlatot kell kérnie. Összehasonlítani csak az azonos módszerrel kialakított árakat lehet. Tehát csomag árat csomagárral, elemenkénti árat az ugyanilyen módszerrel kialított árral. FONTOS! Ne csak az árakat nézze. Vegye figyelembe a szakmai szempontokat is, csak az olyan intézmények árait hasonlítsa össze, amelyek megbízhatónak és szakmailag is kiválónak tűnnek. Ez segíthet időt, pénzt és energiát megtakarítani.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár az implantátum alapú fogpótlás költséges lehet, mégis több lehetőség közül választhatunk. Amikor a fogazat egészségi állapota megromlik, nem szabad évekig húzni az időt, mert minél tovább halogatunk, annál több pénzt kell költeni fogpótlásra. Az egyfázisú implantátum beültetés ár optimalizálható, ha olyan intézményt választunk, amelyik csomagár árazással dolgozik.

 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy Blog rovatunkban számos fogpótlás, fogbeültetés és implantátum beültetés témájú írás olvasható.
Ha véleménye van a leírtakkal kapcsolatban, írja le a Hozzászólás részben. Ha kérdése van,
vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérdezze az iliDent AI Virtuális Asszisztenst.
iliDent Páciens Koordinátor Központ © Copyright 2023
ImmediateLoadingImplants.com